Népszava, 2016. szeptember (143. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-16 / 218. szám

VA N­É­PSZ­AVA 2016. SZEPTEMBER 16., PÉNTEK 143. ÉVFOLYAM 218. SZÁM www.nepszaVa.hu NEPSZAVA@N­EPSZAVA.HU ÁRA: 220 FORINT Szociáldemokrata napilap • Alapítva 1873-ban Magyar álláspont a mai pozsonyi csúcson: az Unió maradjon a nemzetek Európája Lázár határtalan agymosása Az Unió maradjon a nemzetek Európája - ez lesz a lényege a mai pozsonyi európai csúcson képviselt magyar álláspontnak. Lázár János kancelláriaminisz­ter tegnap példátlan agymosás­sal ecsetelte a nem létező „kényszerbetelepítés” következ­ményeit: brüsszel döntésének anyagi terheit a magyar adófi­zetőknek kell állniuk. Fidesz­­fórumokon rendre elhangzik, kevesebb segély jut a romák­nak, ha migránsok érkeznek, amit Lázár is megerősített. A miniszter megfenyegette a tele­püléseket: ha a kormány októ­ber 2-án nem tud többséget szerezni, akkor szét kell oszta­ni a menekülteket. Hozzátette, lesz olyan „számsor”, hogy me­lyik településnek hány főt kell befogadnia. A szocialisták sze­rint Somogyban már el is kezd­ték összeírni azokat az ingatla­nokat, ahová bevándorlókat akarnak betelepíteni. Ám, mi­vel Brüsszel - és az MSZP -szerint nem lesz kötelező kvóta, a Fidesz alighanem a letelepe­dési kötvényt vásárlókat akar­ja elhelyezni. A kormánypárt szerint erről szó sincs. CIKKÜNK AS.OLDALON Plakáton a települések fenyegetése - Simicska Lajos kommentárjával fotó: molnár Ádám Lábon lőtte a kormány a CBA partnerét Tegnap bezárta üzleteit a Palóc Nagykereskedelmi Kft. A hivatalos indoklás szerint leltároznak, s a jövő héten ismét kinyitnak az üzletek. A cég közleményének kevesen adnak hitelt, hiszen már hetek óta szű­kült a választék a CBA öt északkeleti megyében jelen lévő franchise-partnerének boltjaiban. A Palóc Kft. válságát nagyobbrészt az irányítás, gazdálkodás hiányosságai okozták. Nem vigasz, hogy jövőre amúgy is le kellett volna húznia a rolót, mert már két éve veszteséges. Ha a hét végén nem sikerül megegyezni a lehetséges vevővel, 1200 ember munkahelye kerül veszélybe. (írásunk a 4. oldalon) fotó: molnár AdAm Simicska pert nyert a főváros ellen A Mahir Cityposter Kft. nyerte meg első fokon azt a pert, amely a cég hirdetőoszlopainak lebon­tása miatt indult - tudatta Puskár Anett, a Mahir tanács­adója. A Simicska Lajos érde­keltségébe tartozó cég még 2006-ban kötött szerződést a fővárossal a hirdetőoszlopainak elhelyezésére. A főváros ezt ta­valy október 31-i hatállyal fel­mondta, és felszólította a társa­ságot, hogy hatvan napon belül bontsa el az oszlopokat. Ezt nem tették meg, ezért az idén január 2-án a Fővárosi Önkor­mányzat munkatársai bontani kezdték az oszlopokat, amire válaszul Simicskáék biztonsá­gi őröket állítottak melléjük. A Fővárosi Törvényszék gazdasá­gi kollégiuma most úgy döntött, hogy a 2006-os szerződés fel­mondása érvénytelen, annak okai megalapozatlanok, tehát a kontraktus most is érvényben van. Az ítélet szerint a főváros 6,8 millió forint perköltséget köteles fizetni a cégnek, és ak­kor sem mozdíthatja el a hirde­tőoszlopokat, ha másodfokra viszi a pert, és az elhúzódik. NÉPSZAVA-IN­FORMÁCIÓ Szőnyeg alá söprik a szegényeket Új mérési módszerekkel kozme­tikázza a statisztikai adatokat a kormány, ezért jelenthette be Rétvári Bence, hogy a hátrá­nyos helyzetű gyerekek száma megfeleződött 2010-hez képest. Szavaival ellentétben a valóság­ban nem tűnt el néhány év alatt több mint 200 ezer sze­génységben élő, éhező, segítség­re szoruló gyermek. 2013-ban megváltozott a hátrányos hely­zet definíciója, így ma már ah­hoz, hogy valaki a kormányzat szemében szegénynek számít­son, nem elegendő, hogy a lét­minimum alatt él, „egyéb hát­rányra” is szüksége van. RÉSZLETEK A 11. OLDALON Brüsszel nem a kritikus szavak­­tól fél ,hanem azok rá nézve is kellemetlen kö­vetkezményeitől Friss Róbert írása a 7. oldalon Milliárdokat szórtak a fociba Az utóbbi 5 évben több mint 21 milliárd forintot adott az állam a futballcsapatoknak. A fő nyertes Felcsút, Orbán Viktor falujának csapata 11 milliárdot zsebelt be csak az MLSZ-től. A legtöbb támogatást elnyerő klubok jó része Meszes oligar­chákhoz köthető. ► 12.OLDAL Tízmilliós kártérítés Bálla Irma fiának Tízmilliós kártérítést és an­nak 2013 óta járó kamatait ítélt meg a bíróság Bálla Irma fiának. Schönstein Sándor 23 hónapot töltött börtönben, mi­után megvádolták anyja meg­gyilkolásával, de felmentették. ► 16.OLDAL NAPI KÉRDÉS Tudja-e magát függet­leníteni a kor­mány az orvoslobbitól? LÁZÁR JÁNOS kancelláriaminiszter Nem szabad lebecsülni az or­vosok érdekérvényesítő ké­pességét, nincs olyan kor­mány, amely képes lenne füg­getleníteni magát tőlük. Nem szeretnénk velük konfliktusba keveredni. Ezért javasoljuk, 1- 2 évig az egészségügyi állam­titkár terveinél több jogkörük maradjon a kórházigazgatók­nak és ne térségekben, ha­nem megyénként szervezzék meg az ellátást, hogy a túlzott központosítással ne kerüljünk a Klikhez hasonló csapdába. SZÉP SZÓ A szombati szám tartalmából • Szanyi Tibor: Hazudj, tükröm! • Török Ferenc: Teszt a lelke mindennek • Várkonyi Tibor: Rét Pál, eltérő utakon • Bóta Gábor: Lehoczky nyilvá­nos születésnapja • Marton László: In memóriám Csoóri Sándor • Szüdi János: Kereszt a lépcsőn 9 770237 378050 1­62 8

Next