Népszava, 2017. október (144. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-09 / 236. szám
Halkul a szabad szó NÉPSZABADSÁG Szomorú találkozó Bacher Iván fájánál. A Szabad Pécs szerkesztősége kapta a megszüntetett lap munkatársai által alapított díjat. NÉPSZAVA Szinte órára pontosan egy évvel a Népszabadság bezárása után vasárnap délelőtt a lap egykori munkatársai a pesti Pozsonyi úton, hajdani tárcaszerzőjük, Bächer Iván fájánál találkoztak. A régi Népszabadság-számokkal, sőt - Rogán Antal egy évvel ezelőtti magánrepülésére emlékeztetve - játékhelikopterrel érkező résztvevők előtt beszédet mondott Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, a Népszava szerkesztője. Hangsúlyozta: az a koncentrált minőség, amely a Népszabadságban testet öltött, alighanem megismételhetetlen. Kelen Károly, a Népszabadság Egyesület elnöke ezt követően átadta a frissen alapított díjat, amellyel a munkatársak azt a kollektívát vagy személyt kívánják a jövőben elismerni, aki a legtöbbet tette az adott évben a szólás- és sajtószabadságért. A Népszabadság-díjat az idén Babos Attila, a Szabad Pécs portál alapítója vette át, kijelentve: „ez ma Magyarország legfontosabb díja, mert a szólásszabadságnál nincs most fontosabb”. A megemlékezésen elhangzott: október 19-én ismét egykori népszabadságos szerzők részvételével jelenik meg a Fedél Nélkül. A hajléktalanok lapjának pluszpapírköltségét az egyesület és a volt Elhangzott: október 19-én a lap egykori szerzői részvételével jelenik meg a Fedél Nélkül munkatársak állják, és bár a tavalyi elképesztő sikerre, 37 ezer példány eladására nem lehet számítani, abban alighanem joggal bíznak a szervezők, hogy a kormánypárti Magyar Idők rendes példányszámára így is rádupláznak. RENDHAGYÓ EMLÉKEZÉS Játék helikopterekkel érkeztek a résztvevők, a lap bezárását ugyanis a Rogán-féle „helikopterezős" cikk előzte meg N. K.J. Behálózzák a szlovák közszolgálati médiát POZSONY A szlovák sajtószabadság szempontjából tehertételt jelent, hogy az államigazgatásból szivárognak vissza a közmédiába olyan személyek, akik korábban, még újságíróként, nem a kiegyensúlyozott hírszolgáltatásukról voltak ismertek. A hat évvel ezelőtt összevont közszolgálati rádió és tévé élére azt a Jaroslav Rezníket választották, aki a rossz emlékű Vladimír Meciar kormányzása idején a hatalom kritikátlan szócsövének számító közrádiót irányította. BŐVEBBEN A 7. OLDALON RÉGI ALAKOK A SZÉKHÁZBAN A rossz emlékű Meciar-éra személyiségei bukkantak fel a pozsonyi közmédiánál Marad a szocialisták irányvonala VÁLASZTMÁNY Az MSZP nem állít belső miniszterelnök-jelöltet, nincs új irány, nincs szakadás - így összegezhető a szocialista párt szombati rendkívüli választmányi ülése, amely az első volt azután, hogy Botka László hétfőn lemondott a kormányfőjelöltségről. A párt összezárt - mondta Hiller István választmányi elnök. Megpróbálnak keselyűk keringeni egy test fölött, amelyről valakik azt gondolják, már élettelen. Ám az MSZP él, és folytatja a munkát, amit Botka vezetésével elfogadott - jelentette ki a pártelnök. Molnár Gyula elmondta: a héten mindenkivel tárgyalnak. Személyi kérdésekben a pártelnök, a választmányi elnök és Tóth Bertalan frakcióvezető nyilatkozhat. RÉSZLETEK A 3. OLDALON Művészi elvek helyett politika AKADÉMIÁK Elnökválasztást rendeznek a Magyar Művészeti Akadémiánál, illetve a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiánál. Nagy a különbség a két szervezet között. Az első nem akadémia, hanem egy végrehajtó hatalmat gyakorló politikai képződmény. Míg az MMA milliárdokból él, a Széchenyi akadémia szerényebb költségvetésből tengődik, csak az 1992-ben alapított SZIMA-nál elvárás a művészi szabadság. REFLEKTOR A 2. OLDALON Százezren áram nélkül IUTRRIKÁN Hat héten belül a harmadik hurrikán tombol az Egyesült Államok déli, a Mexikói-öbölnél található partszakaszánál. A Nate nevű hurrikán ugyan nem látszik annyira veszélyesnek, mint elődei, 100 ezer ember azonban áram nélkül maradt. Hírek szerint a Nate vasárnap folyamán valamelyest veszített erejéből, trópusi viharrá enyhült, így Louisiana, Mississippi és Alabama állam elkerülte az özönvízszerű esőzéseket. Egyetlen városból sem érkeztek jelentések jelentősebb pusztításokról, s senki sem sérült meg. Amikor lecsapott a földre, a széllökések ereje „csak” 140 km/h volt. A térségben szombaton több üzletet zártak be. Donald Trump amerikai elnök felszólította az itt élőket, „helyezzék biztonságba magukat”. A Twitteren azt írta, az amerikai katasztrófavédelem „klassz csapata” bármikor készen áll a bevetésre. A Nate előzőleg heves esőzéseivel komoly pusztítást vitt véghez több közép-amerikai országban. A földcsuszamlások következtében Costa Ricában, Nicaraguában és Hondurasban összesen 26 személy vesztette életét. Az idei hurrikánszezon különösen drámai következményekkel járt Közép- és Észak-Amerikában. A Harvey és az Irma Louisianát, Texast, Floridát és Puerto Ricót sújtotta, majd Puerto Ricóra lecsapott a 4-es erősségű Maria hurrikán is. NÉPSZAVA MINDEN MEGOLDÓDIK DONALD TRUMP Az amerikai elnök szerint mindenre felkészültek JÓL VÉDEKEZTEK Az Egyesült Államok ezúttal megúszta a pusztítást