Népszava, 2017. október (144. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-18 / 244. szám

Pofon Washingtontól DIPLOMÁCIA Komoly következményekkel járhat, hogy a kormány tovább vegzálja a CEU-t Az amerikai kormány ezt sem fogja eltűrni. NÉPSZAVA - Az amerikai ideiglenes ügyvivő fé­lelmei a magyar sajtószabadsággal kapcsolatban teljesen alaptalanok. Ha az ügyvivő maga mellé ültet egy tolmácsot, és átlapozza a napila­pokat, megnézi az internetes hír­portálokat és a híradókat, láthatja, hogy számtalan kormánykritikus hír jelenik meg naponta - így rea­gált Menczer Tamás külügyi helyet­tes államtitkár arra, hogy minden korábbinál keményebb kritikát fogalmazott meg a médiaszabadsá­got érintő negatív tendenciák kap­csán, a Magyar Újságírók Országos Szövetségénél tartott beszédében David Kostelancik. Az amerikai ügyvivő az utóbbi egy év negatív fej­leményeit is felrótta, majd világossá tette: lehet szeretni vagy megvetni az újságírókat, kritizálni a sajtót, ám a médiának hatalmas szerepe van egy demokratikus társadalom mű­ködésében és egészséges fejlődésé­ben. Beszédével lényegében kivonta a demokratikus kormányok köréből a Fidesz-kabinetet, ami Ara-Ko­vács Attila külügyi szakértő szerint a kormányoldal mostani, a Közép­európai Egyetemet (CEU) vegzáló mozgásával is összefüggésben lehet. Sőt a DK külügyi kabinet vezetője szerint az amerikai ügyvivő beszéde a nyitánya lehet egy olyan amerikai politikának, amely lerántja majd a leplet az Orbán-kormány szövetsé­­gesi kapcsolatainkat veszélyeztető játszmájáról. Egyelőre aligha téri­ Aligha sikerül le­téríteni a Fideszt a választott útjáról tik le­választott útjáról a Fidesz- KDNP-t: gyorsított eljárásban ver­ték át a parlamenten a módosítást, amellyel 2019 januárjáig meghos­­­szabbították a lex CEU feltételeinek határidejét. Minderre az egyetem tisztázta: minden törvényi felté­telnek megfelelnek, a kormánynak csak alá kellene írni a működésüket lehetővé tévő megállapodást New York állammal. RÉSZLETEK A 3. OLDALON LERÁNTJÁK A LEPLET ARA-KOVÁCS ATTILA Az amerikai diplomácia a korrupció és a sajtószabadság terén is követ­kezetesen kiáll alkotmányos értékeik mellett FOTÓ: TÓTH GERGŐ FEDDÉS Az ügyvivő elégedetlen a demokrácia helyzetével Riasztóan erősödik a szlovák szélsőjobb POZSONY Szlovákiában nagy gondot jelent a szélsőjobb előretö­rése. Az év első kilenc hónapjában 130 bűnvádi eljárás indult szélsősé­ges bűncselekmények gyanújával. Bár Pozsony sem fogadott be be­vándorlókat, a menekültválság az országban is a radikálisok erősödé­séhez vezetett. Ebben Fico minisz­terelnököt is felelősség terheli. ÍRÁSUNK A 7. OLDALON MARIAN KOTLEBA Felforgatta a közéletet az LSNS neonáci párt elnöke, akinek tömörülése már a harmadik­­ legnépszerűbb Ködbe vesző tízmilliárdok VÉGZETTSÉG Összesen 27 milli­árd forintos, uniós forrású projek­tekkel küzd a kormány a végzettség nélküli iskolaelhagyás ellen - tudta meg lapunk. Az első programok 2015-ben indultak, ám eddig nem sikeresek: egyre magasabb azoknak a fiataloknak az aránya, akik érett­ségi vagy szakmai végzettség nélkül esnek ki az oktatási rendszerből. Radó Péter oktatáspolitikai elem­ző szerint továbbra sem állt meg a negatív trend, a projektekre szánt tízmilliárdok pedig kidobott pénzt jelentenek addig, amíg a tanköte­lezettség 16 éves korig szól, s nincs valódi iskolai autonómia és lehető­ség a differenciált oktatásra. Ezek a javulás hiányzó alapfeltételei. CIKKÜNK AZ 5. OLDALON Radó Péter: az iskolákat semmi nem motiválja arra, hogy bent tartsák a diákokat Leváltották Bernd Storckot BÚ­CS: A Magyar Labdarúgó-szö­vetség (MLSZ) elnöksége a hivata­los közlés szerint „közös megegye­zéssel” szerződést bontott Bernd Storckkal, a válogatott szövetségi kapitányával, aki így mindkét tiszt­ségéből távozik, azaz sportigazgató sem marad. Arról ugyanakkor nem számoltak be, mekkora bánatpénzt kap a szakvezető, aki forintra átszá­mítva több mint félmilliárdot kere­sett évente. BŐVEBBEN A 14. OLDALON Lefújták a durva aszódi tervet VISSZAVONULÁS Mégsem Aszódra kerülnek a menekültek a fóti gyermekotthonból - jelentet­te be a fideszes Kubatov Gábor és Sztán István polgármester a helyi lakossági fórumon a Hír TV sze­rint. A Népszava a múlt héten írta meg, hogy a kormány az Aszódi Javítóintézetben helyezné el azt a két tucat, kísérő nélküli menekült, illetve menedékkérő kiskorút, akinek az országos „gyermekott­­hon-korszerűsítő” program miatt kell elhagynia a fóti Károlyi Ist­ván Gyermekközpontot. Úgy volt, hogy az aszódi intézmény terüle­tén (ahol fiatal- és gyermekkorú elkövetők töltik büntetésüket), egy használatlan iskolaépületben alakítanának ki számukra 48 fé­rőhelyes szálláshelyet­­ mintegy 416 millió forintos költségveté­si forrásból. Ehhez kapcsolódna mintegy 40 „ideiglenes befogadó férőhely” létrehozása is. Értesü­lésünket nem cáfolta a Szociális s Gyermekvédelmi Főigazgató­ág, ám a tervet Herczog Mária germekjogi szakértő és Szekeres Zsolt, a Magyar Helsinki Bizottság A Kubatov Gábor részvételével tartott mostani aszódi fórumon ar­ról nem esett szó, hogy hová kerül­nek át a kísérő nélkül érkező mene­kült gyerekek Fótról. INTÉZET Nem Aszódra kerülnek a menekültek

Next