Népszava, 2018. március (145. évfolyam, 51-75. szám)

2018-03-26 / 71. szám

Előbb a pincénk, majd a szőlőnk, a házunk kell? PRÉS Ingatlanok sokaságára jegyzett be elővásárlási jogot az állam Tokaj-Hegyalján. A borvidék gazdálkodói újkori kisajátítástól tartanak.­­ DOBOS JUDIT Rekvirálás - kommentálták töb­ben azt a határozatot, amelyet nemrégiben kapott kézhez több tokaj-hegyaljai pincetulajdonos. A megyei kormányhivatal sátoral­jaújhelyi járási hivatala értesítette őket, hogy a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény alapján az ingatlanukra bejegyezték az ál­lam elővásárlási jogát. Azaz: ezeket a vagyonelemeket az eladó köteles ugyanolyan feltételekkel felaján­lani az államnak, mint egy másik vevőnek, s az állam dönti el, akar-e élni ezzel. - Nyilatkozatot kaptunk, ebben a személyes adataink mellett nyilatkoznunk kellett, kié a pince. Ezt vissza kellett küldeni. Közben megtudtuk, hogy az állam már be is jegyeztette az elővásárlási jogot a pincére - mondta egy idős hegy­aljai asszony, akinek a családja ge­nerációk óta szőlőtermesztésből és borkészítésből él. Egy hercegkúti férfi arról beszélt, hogy megnézte a nyilvántartást, s ebben nemcsak a település két védett pincesorára, hanem a köztük lévő lakóházakra is kiterjesztették a világörökségi védettséget, az állam elővásárlási monopóliumát. - Ma még csak a pincénk kell, holnap már a földünk, a szőlőnk meg a házunk is? - keser­gett egy másik érintett. Az aggodal­mat erősíti: a tavalyi szüretkor az állami Tokaj Kereskedőház nem vagy csak alacsony áron vette át a szőlőt a kistermelőktől, emiatt töb­ben úgy vélték, így akarják földjük eladására kényszeríteni a gazdákat. FOLYTATÁS A 3. OLDALON FOTÓ: KÁLLAI MÁRTON TOKAJ Bacchus-kút, Szanyi Péter alkotása (1990) Atomjaira hullik a Paks-projekt ROSZATOM A Paks 2 projektcég belső köreiből származó informá­cióink szerint olyan problémák je­lentkeznek - immár tömegesen - a paksi bővítésnél, amelyek kizárttá teszik, hogy az építkezéssel a ter­vezett idő- és költségkeretben vé­gezzenek. Az időközben több külső forrásból alátámasztott informá­ciók szerint a bajok három gócpont körül csoportosulnak. Az engedélyezés és előkészítés a kormány által elismert 22 hónap he­lyett már hároméves, ráadásul nem ledolgozható, folyamatosan növek­vő késésben van, ami lehetetlenné teszi, hogy 2026-tól az erőmű be­vételeiből lehessen fizetni a kötele­zően megkezdődő hiteltörlesztést. A második problémacsokor a magyar és az orosz közreműködők közötti kooperációval kapcsolatos: nincs elég tolmács, nincs elegendő műszaki mérnök, megfelelő nyelv­tudás híján nem működik a felek között a kommunikáció, és az előre­haladás lassúsága, illetve a magyar és uniós meg az orosz szabványok, műszaki színvonal eltérései miatt ingerült Roszatom-szakemberek mindent erőből próbálnak keresz­tülnyomni. Ugyanezek a gondok je­lentkeztek tavaly a Roszatom finn­országi építkezésénél, ahol emiatt a nukleáris hatóság fel is függesztette az engedélyezési eljárást. FOLYTATÁS A 3. OLDALON GREENPEACE Tiltakoztak vasárnap az aktivisták Karácsony koalíciós kormányt kínál KAMPÁNY „Van szövetség, ár­nyékkormány, felkészült szak­mai csapat és van nyitottság arra, hogy a programunkat a következő Országgyűlésben a demokratikus ellenzéki pártokkal közösen meg­valósítsuk” - jelentette be Kará­csony Gergely, miután vasárnap el­küldte a DK és az LMP vezetőinek az MSZP-P100 pontos programját. Karácsony, az MSZP-P, a Változás Szövetségének miniszterelnök­ je­ Karácsony Gergely szerint készen állnak arra, hogy szövetségük a kö­vetkező parlament­ben bővüljön löltje azt szeretné, hogy kor­mányprogramja legyen az alapja egy esetleges kormánykoalíciónak. A DK nem zárkózik el az ajánlat­tól, bár csak a napokban értékelik a programot, az LMP lapzártán­kig nem reagált. Közben országo­san nehézkesen megy az ellenzék együttműködése, helyi szinten, főleg a fővárosban ugyanakkor közelebb kerültek a megoldáshoz. Az első lépést Juhász Péter, az Együtt elnöke tette meg, aki vis­­­szalépett a Belvárosban annak javára, aki egy későbbi mérés sze­rint a legesélyesebb. A Momentum Csepelen tett gesztust az Együtt - nek: Dukán András Ferenc, a helyi jelölt visszalépett Szabó Szabolcs javára, hogy ne a fideszes Németh Szilárd jusson a parlamentbe. RÉSZLETEK A 2. OLDALON Nem kíváncsi a füstszagra a rezsicsökkentő kabinet TÁMOGATÁS Nagyobbat nem is tévedhetett volna Kósa Lajos, ami­kor a kormány által észrevehetetlen mértékben támogatott szilárd tüze­lés kapcsán úgy fogalmazott: a táv­hőt használók 650 ezres számánál „lényegesen kevesebben” fűtenek fával. A KSH adatai szerint ugyanis csaknem 700 ezren vannak ilye­nek. Orbán Viktor nyilvánvalóan imázsjavítási okokból bízta meg megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszterét a háztartásonként 12 ezer forintos távhőszámla-kedvezmény elosztá­sának - kevéssé bonyolult - leve­zénylésével. A fával fűtőkre tett becsmérlő megjegyzés hátterében pedig az áll, hogy a kabinet mind­össze egymilliárd forinttal emelte e kör négymilliárdos támogatási keretét. Ráadásul, miközben a gáz­zal és távhővel ellátott háztartások számára alanyi jogon biztosítanak 12-12 ezer forintot, a fát, szenet, kokszot, lignitet használók csak rá­szorultsági alapon igényelhetnek bizonyos mennyiségű télirevalót. A szociális támogatásból bármi ok­ból kimaradók tehát - a „rezsicsök­kentés” eddigi fordulóihoz hason­lóan - ismét nem kapnak semmit. RÉSZLETEK A 6. OLDALON FATÜZELÉS A tűzifa mellé semmi nem jár

Next