Népszava, 2018. május (145. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-10 / 107. szám

KULTÚRA Bizánci dallamok A Cappella Romana, az ősi bizánci nő avatott előadója a Szent Efrém Férfikar meghívására érkezik ha­zánkba, és június 2-án, a Belvá­rosi Nagyboldogasszony Fő­­plébánia-templomban ad koncertet. NÉPSZAVA Fekete Ádám elismerése Az idei Petri György-díjat Fekete Ádám költő, író érdemelte ki, mi­után a zsűri a fináléba három al­kotót delegált, a győztesen kí­vül Harag Anita prózaíró és Új Krisztina költő volt versenyben az elismerésért. NÉPSZAVA NÉPSZAVA 2018. május 10., csütörtök Kele Juci tárlata Kele Juci festőművész legújabb munkáiból nyí­lik kiállítás Between címmel ma a budapesti El­látóházban. Az alkotó legutóbbi, Csukott szem­mel című tárlatán kérte a közönséget, hogy a kiállí­tás egyik festményének adjanak címet. Az így Bet­ween­re keresztelt festmény inspirálta a művészt legújabb sorozatának alkotására. NÉPSZAVA Fojtogató képsorok MUSTRA Bemutatták Cannes-ban Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjét, a műnek ez volt a világpremierje. CSÁKVÁRI GÉZA CANNES ígéretes indulás - röviden így tud­nám jellemezni Szilágyi Zsófia első nagyjátékfilmjének a debütjét. Az Egy nap című dráma világpremi­erje Cannes-ban, az első filmeket versenyeztető Kritikusok Hetében (Semaine de la Critique) volt ked­den, tulajdonképpen a mezőnyben ez volt a legelső versenymű. Az első, „hajnali” fél tizenegyes vetítést a neves kritikus, Charles Tesson ve­zette fel, mint egy olyan alkotást, amely a mindennapokat úgy állítja be, mintha rendkívüliek lennének. Ezután Szilágyi Zsófia - izgalom­tól remegő hangon - tette hozzá, hogy a film alapja az egyik három­­gyermekes barátnője által írt levél volt, melyben részletesen, tízperces lebontásban leírta kritikusan egy napját. Ezután jött a bizonyítandó tézis: vajon megvalósítható az, hogy egy többgyermekes háziasszony lehet-e klasszikus drámai hőse egy egész estés fikciós műnek? Méghoz­zá úgy, hogy a közönség ne aludjon el rajta? A válasz: egyértelmű igen. Pontosabban fogalmazva, Szilá­gyi Zsófia tolmácsolásában több mint működőképes a képlet. A köz­ponti figura Anna (Szamosi Zsófia), aki nyelvtanárként dolgozik. Per­sze, a munkahely, mint tényező csak egy igen kis része a bemutatott bő egy napjának. Aztán vannak a min­dennapi feszültségek, a hűtlen férj (Füredi Leó művésznéven szereplő Forgács Kristóf), akibe beleszeret a legjobb barátnő (Láng Annamária), a munkahelyi stressz, hogy átva­riálják a munkarendet, a megértő de valójában féltékeny munkatárs, a fenyegetődző bank, aki egy ad­minisztrációs hiba miatt fel akarja mondani a szerződést és az ideg­beteg autós, aki leordítja az ember fejét. Egyszóval, intenzíven kapjuk az arcunkba a napi darálót, mely folyamatosan pusztítja életünket, lelkünket. Mint amikor tragikusan rossz napunk van, melynek a végén optimális esetben kompenzálunk, kiengedjük gőzt. Leisszuk magun­kat, kitomboljuk a fájdalmat. Már, persze, ha van rá lehetőségünk. An­nának ugyanis nincs. A legfélelmetesebb Szilágyi Zsófia filmjében annak hitelessége. Amikor peregtek előttem a képso­rok a látott jelenetek fojtogatóan valóságosak voltak. Fel tudtam vol­na idézni az életemből bizonyos szi­tuációkat, melyekre simán rávágta volna, hogy velem történetek meg. Mintha a Szamosi Zsófia által ala­kított Anna a mindannyiunk által ismert mai középosztálybeli nő pa­rafrázisa lenne, aki küzd a minden­napokkal, vélt és valós sérelmekkel. A rendező és Mán-Várhegyi Réka által írt forgatókönyv tűpontos, dramaturgiája célirányos, a dialó­gusok pedig kegyetlenül betalálnak. Nincs bennük kényszeres informá­cióközlés, csupán a vágyakat és az érzéseket közvetítik. Olykor, pedig a csontig ható idegességet, amikor hiába ismétlünk egy-egy szeret­­tünknek egy-egy kérést, nincs vá­lasz se verbálisan, sem másképpen. Talán mondanom sem kell, minden szereplő zseniális, a gyerekek is gi­gantikusat alakítanak, de Szamosi Zsófia az, aki elsősorban valóra vált­ja a rendezői elképzeléseket. Né­hány olvasóban nyilván felvetődik a kérdés, hogy miben más az általam felvázolt mű egy dokumentumfilm­től. A triviális válasz: a játékfilmes narratíva. Ha nekem kell párhuza­mokat mondanom, akkor azt mon­danám, hogy a Michael Douglas főszereplésével készült Összeomlás és a román új hullám csöndes drá­máinak házasítását látom magam előtt. Főleg Mungiu és Porumboiu műveire gondolok itt, ahol legtöbb­ször statívra rakott, vagy kézika­merás intimitással kapjuk a szuper realitást. De ha már módomban állt, meg­kérdeztem az alkotókat a hatások­ról. Szilágyi Zsófia elmondta, hogy számított a kérdésre, de nem látta az Összeomlást, de ha már ragasz­kodtam a referenciákhoz, akkor Agnes Varda Cléo 5-től 7-ig című drámája, melyben a címszereplő egy orvosi vizsgálat során megtud­ja: lehetséges, hogy rákbetegségben szenved, és mintegy két óra múlva kapja majd kézhez a sorsát eldöntő leleteket. Ahogy Szilágyi Zsófia fo­galmaz, ebben a filmben még szű­kebb időintervallum keretében mu­tatott be egy érzetet. Ez fontos szó­­érzet. Magam sem tudnám jobban jellemezni az Egy napot. ): MTI/KALLOS BEA BIZTATÓ ELSŐ FILM 1 SZILÁGYI ZSÓFIA Szűkebb időin­tervallum kereté­ben mutatott be egy érzetet Furcsa érzelmi adag­olás Vegyesen fogadták a fesztivál hivatalos versenyének nyitó művét, a kétszeres Oscar-díjas iráni rendező, As­­ghar Farhadi rendezte Nyílt titkot. A 132 perces dráma, mely egy családi portrénak indul, egyszer csak melo­drámába és bűnfilmbe csap át. A történet középpont­jában valóban egy nyílt titok áll: Laura (Penelope Cruz) két gyermekével Argentínából érkezik haza Madrid melletti szülővárosába. Az itt lakó zárt közösség tudja, amit például a lánya, Irene nem. Jelesül, hogy mielőtt Laura elhagyta volna a várost és hozzáment volna ar­gentin férjéhez, Alejandróhoz (Ricardo Darin), sze­relmes volt Pacóba (Javier Bardem). Aztán az esküvő során elrabolják Irénét, és innentől kezdve kezd érde­kessé válni az a bizonyos múlt, mely nyílt titok a jelenlé­vők nagy százalékának számára. Ezek a bizonyos múlt­béli bűnök pedig mindenkit utolérnek, mintha csak egy antik görög dráma moralizálása lenne a dramaturgiai mozgatórugó. Sajnos a csavarra idő előtt rá lehet jön­ni­­ vagy a film túl hosszú. Az egész mű érdekessége, hogy az iráni Farhadi „furcsán" adagolja az érzelmeket és az azt projektáló színészi játékot, így nem egyszer vi­hogtak a kritikusok a filmen. Persze, lehet, hogy a zsűri és később a nézők nem lesznek ilyen cinikusak. FORRÁS: CAMINATA FILMS Horizontváltás Velencében PAVILON A 2008-2010-ben le­zajlott gazdasági válságot követő időszakban az építészet fókuszába a szociális struktúrák kerültek. Ez a második olyan építészeti bien­­nálé, ahol az elérhető, a szociálisan számottevő, társadalmi szempont­ból is fontos projektek valósulnak meg. A fő témák: újrahasznosítás, a terek, épületek újrafelfedezése, azok szabad foglalása - hangsúlyoz­ta Fabényi Júlia, a biennálé nemzeti biztosa, a Ludwig Múzeum igazga­tója a 16. Velencei Nemzetközi Épí­tészeti Biennálé Magyar Pavilonjá­nak sajtótájékoztatóján. A Szabadság híd - Új horizon­tok a városban című projekt Bu­dapest egy kiemelkedő időszakán keresztül vizsgálja a Szabad tér (Freespace) fogalmát, ami az idei biennálé vezérmotívuma.­­ A Sza­badság híd 2016. nyári spontán, alulról szerveződő elfoglalása nem követelések vagy ideológia alapján történt. Az esemény és a kiállítás nem egy klasszikus építészeti alko­tással foglalkozik, hanem olyan tár­sadalmi-kulturális jelenséggel, ami reflektál az épített környezetünkre, és meg is változtatja azt. Ami talán még fontosabb, az ennek közvetlen hosszú távú hatása, ugyanis a Sza­badság hídon történt akció nem pusztán a híd funkcióváltása, az az átalakulás, hogyan változik meg a városról való gondolkodásunk és a közterekhez való viszonyunk - mu­tatott rá a kiállítás legfőbb céljaira Oravecz Júlia, a kiállítás egyik ku­rátora, a Kultúrgorilla csapat tagja. A Magyar Pavilonban május 26. és november 25. között ideiglenes építészeti installációval találkoz­hatnak az érdeklődők, amelynek legszembetűnőbb része az épület fölé emelkedő köztér. Egy 10 méter magas ideiglenes kilátó, ahonnan a látogató új perspektívát, új hori­zontot ismerhet meg Velencéből, éppúgy, ahogy az a Szabadság híd esetében történt - mutatott rá Pon­­gor Soma, a kiállítást építő Studio Nomad egyik tagja. A kiállításon egy teljes teret betöltő videó- és hanginstallációt is láthatnak a lá­togatók, amely az esemény időbeli dimenzióit hivatott kitágítani. - A videó azt mutatja be, hogyan vál­tozott meg a budapestiek viszonya a köztérrel s hogyan alakult át a rendszerváltás az 1990-es taxisblo­kád óta. - Továbbá a projekt szemé­lyes hangvételű filmeken keresztül különböző társadalmi szereplők véleményét tükrözi, ezzel a 2016-os hídfoglalás emberi és kulturális ha­tásaira rámutatva. A videókon meg­szólalók között szerepel Bach Péter építész, Demeter Zita jógaoktató és Hosszútalpú Bendegúz, a hídon olvasó hajléktalan is - ismertette a projekt részeit Göttler Anna és Tor­­nyánszki Éva kurátor, a Kultúrgo­rilla tagjai. CSEPREGI EVELYN HÍDFOGLALÁS A velencei biennálé Magyar Pavilonja a Szabadság híd 2016 nyarán történt „elfoglalásának" hátterét vizsgálja

Next