Népszava, 2019. február (146. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-26 / 48. szám
Emberi jogokról az EU-Arab Liga csúcstalálkozón EGYIPTOM Közös nyilatkozatban állapodtak meg az Európai Unió és az Arab Liga vezetői az egyiptomi Sarm es-Sejkben megrendezett csúcstalálkozón. Elkötelezettségüket fejezték ki a multilateralizmus, a nemzetközi jogon alapuló világrend iránt. Támogatásukról biztosították a 2030-as fenntartható fejlődési keretrendszert, amely egyebek mellett a szegénység felszámolásáról, az éhezés megszüntetéséről, minőségi oktatásról szól. Megállapodtak arról, szorosabban működnek együtt a biztonságért, illetve fejlesztik a gazdasági kapcsolatokat. Hitet tettek amellett, hogy párbeszéd révén oldják meg a régió politikai válságait. Elkötelezték magukat a közel-keleti békefolyamat mellett. Szíriával kapcsolatban ismét megállapították, hogy az egyetlen fenntartható megoldás a 2012. évi genfi nyilatkozattal összhangban álló valódi politikai átmenet. A csúcson az egyiptomi emberi jogok helyzete is szóba került - közölte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. NÉPSZAVA ÁLTALÁNOSSÁGOK A SZÖVEGBEN Kompromisszumos közös nyilatkozat NÉPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva: 1873-ban Színre lép a „szocialista” elnökjelölt Portré az amerikai Bernie Sandersről 7. oldal Melegszik az idő, de a vizes tűzifa nem jó fűteni 6. oldal 2019. február 26., kedd 146. évfolyam 48. szám www.nepszava.hu nepszava@nepszava.hu Ára: 310 forint Kötelezd biztosítás: péntekig fizetni kell 16. oldal Fájdalmas az érsebészek hiánya a kórházakban P P •• EGÉSZSÉGÜGY Nincs elég szakorvos az országban, az államtitkár terve legfeljebb a tüneti terápiához elegendő. Túl sok az amputáció. DANÓANNA Legfeljebb tüneti terápiának elegendő az az intézkedés, amellyel az egészségügyért felelős államtitkár a minap reagált a napokban ismét nyilvánvalóvá vált országos érsebészhiányra. Néhány napon belül előbb a Péterfy Sándor utcai kórház baleseti központja, majd a veszprémi megyei kórház is kénytelen volt szűkíteni az érsebészeti ellátást, mert a feladathoz már nem tudnak orvost biztosítani. A hírre szinte azonnal reagált Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár, és bejelentette: centrumokba szervezik ezt az ellátást, ahol biztosított lesz nemcsak a kellő számú orvos, hanem a technológiai háttér is. Megjegyezte: ennek érdekében elindult a Szent Imre Kórház és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) érsebészetének a fejlesztése. Aki egy kicsit számol, annak nyilvánvaló, hogy abszolút hiány van érsebészből Magyarországon, így a státuszok koncentrálásával sem tudnak majd elegendő beteget ellátni, legfeljebb a látványosan botrányos eseteket lehet elkerülni. A Magyar Orvos című szakmai lap legfrissebb száma az Egészségügyi Szakmai Kollégium Érsebészeti és Angiológiai Tagozatának felmérését ismerteti. Ők tavaly mindösszesen 119 olyan sebészt találtak, aki végez valamilyen szintű érsebészeti ellátást, ám közöttük csupán 71 olyan orvos volt, aki teljes munkaidejét ennek a feladatnak szentelhette. A többiek általános sebészeti műtéteket is végeztek. Ahhoz, hogy a hazai betegek mindegyike megkapja szükség esetén ezt a speciális ellátást - a szakmai grémium szerint -, legalább 180 érsebész szakorvosra lenne szükség. (Most a gyakorlatban ennek mintegy a harmada áll rendelkezésre.) FOLYTATÁS A 2. OLDALON FOTÓ: LAZARENKO SVETLANA ELLÁTÁS Száznyolcvan érsebészre lenne azonnal szükség A győri Audinál lebecsülték a sztrájkoló munkavállalók erejét INTERJÚ Egy hónap telt el a sztrájk óta, azóta is mindenki a siker receptjét firtatja. Van ilyen recept? Mindennek az alfája és ómegája a munkavállaló. Nélkülük nem létezik érdekvédelem, ezért meg kell nyerni a bizalmukat. Aki bizalmatlan, nem támogat senkit, csak önös érdekeit helyezi előtérbe. Mi lemegyünk a dolgozók közé, a valós problémáikkal foglalkozunk. Az Audi Hungária Független Szakszervezet (HFSZ) 1996-ban alakult meg 300 taggal, most 9800 tagunk van. Az audis dolgozók felismerték, hogy összefogással tudnak változtatni élethelyzetükön. Emögött hosszú évtizedek munkája áll. A sztrájk során egyszer sem bizonytalanodtak el, hogy talán túllőttek a célon? Nem mondom, hogy nem remegett a lábunk. Előttünk senki nem csinált ilyet Magyarországon. De a sztrájk mögé napról napra többen álltak be. Általában csökken a sztrájkok támogatottsága, amikor közeledik a tárgyaló felek álláspontja. Nálunk pont fordítva történt. Nagyon eltökéltek voltak az emberek. Számoltak azzal, hogy leáll az Audi ingolstadti és a Volkswagen pozsonyi gyára is? Erre alapoztak? A járműgyártásban alacsony raktárkészletekkel dolgoznak, amely nem tart ki napokig sem, nemhogy egy hétig. De nem ez volt a célunk. Az Audi Hungária vezetősége viszont csak két nappal a sztrájk kezdete után ült le velünk tárgyalni. Lebecsülték saját munkavállalóik erejét. A szakszervezetet le lehet becsülni, de a munkásembert nem szabad. FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON Németh Sándor szakszervezeti vezető: Remegett a lábunk, de sokan támogattak bennünket Meghátrált Trump, nem vetik ki a büntetővámokat TARIFA Egyelőre nem hajtja végre az Egyesült Államok azt a 15 százalékpontos védővámemelést, amit a kínai importcikkek tekintetében, 200 milliárd dollár összértékre nézve helyezett kilátásba koráb A kínaiak ígérik, jobban tiszteletben tartják a szabadalmi jogokat ban, március elsejei hatállyal. Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésében abban jelölte meg a halasztás okát, hogy lényegi előrehaladás történt a Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalások minap zárult újabb fordulóján olyan fontos kérdésekben, mint például a szellemi tulajdon védelme, a technológiaátadás, a mezőgazdaság, a szolgáltatások és a valutaügyek. Az elnök szerint további előrehaladás esetén indokolttá válik, hogy ismét csúcstalálkozóra invitálja Floridába Hszi Csin-ping kínai államfőt. A korábbi washingtoni fenyegetőzés szerint a szóban forgó termékekre az eddigi 10-ről 25 százalékra emelték volna a behozatali vámokat. Lapértesülések szerint Peking hajlandó több amerikai áru és szolgáltatás vásárlására, kész megkönnyíteni az amerikai befektetők kínai tevékenységét. FOLYTATÁS A 6. OLDALON