Népszava, 2021. április (148. évfolyam, 76-99. szám)
2021-04-01 / 76. szám
2 NÉPSZAVA 2021. április 1., csütörtök REFLEKTOR Egyetemisták a Covid-fronton PANDEMIA A járvány miatt kórházakba irányított egyetemisták közül sokan panaszolják, hogy nem volt szükség a munkájukra. Voltak viszont, akik sikerélményként élték meg a kivezénylést. NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ Az elmúlt napokban több olyan fiatallal beszélgettünk, akik orvosnak, ápolónak, gyógytornásznak, védőnőnek tanulnak, és valamelyik kórházba vagy klinikára irányították őket, hogy ott enyhítsék az egészségügyi intézmények dolgozóinak túlterheltségét. A megszólalók névtelenséget kértek, nem szerettek volna sem maguknak, sem az őket foglalkoztató kórház vagy klinika vezetőinek bonyodalmakat okozni, a céljuk csak annyi volt, hogy felhívják a figyelmet arra: lehetne a mostaninál okosabban gazdálkodni az odavezényelt egyetemisták energiájával és ambíciójával. Az ápolók a végletekig le vannak terhelve, nincs arra idejük és erejük, hogy betanítsák az orvostanhallgatókat Amiatt senki nem panaszkodott, hogy a kivezénylés hirtelen jött és kötelező volt, és némiképp felborította a hallgatók tanulmányait. Az viszont kínos volt, ha az őket fogadó intézmények nem voltak rájuk felkészülve. - Télen, a vizsgák közötti hetekben már kétszer vállaltam önkéntes munkát a Covid-fronton - kezdte egy ötödéves orvostanhallgató. - Mindkétszer tesztelnem kellett. A mintavétel gyorsan, szinte percek alatt megtanulható, szerettem is csinálni. Volt, hogy napi 10-11 órán át dolgoztam, bírtam, mert úgy éreztem, hogy segíteni tudok, hasznos vagyok. Március közepén kivezényeltek egy kórházba, ahol viszont csalódás volt a munka. Merthogy nem volt munka. Nem voltak ránk felkészülve. Egyik székről a másikra ültem, semmit sem bíztak rám. Ezt hamar átláttam, és kértem, hadd segítsek. Néha megszűnt egy ápoló, és elvitt magával tisztába tenni vagy megfordítani egy beteget. - Fölöslegesnek éreztem magamat - mondta egy ugyancsak orvosnak készülő lány. - Az első órában megtanítottak arra, hogyan kell beöltözni, mire kell vigyázni, nehogy elkapjuk a vírust, de ebben ki is merült az oktatásunk, így azonban a betegek ellátásában sem mertek számítani ránk. Azon az osztályon, ahol én voltam, húsz beteget ápoltak, ők oxigénre szorultak, de lélegeztetőre nem volt szükségük. Én ebédet osztottam, teát vittem nekik, megigazítottam a párnájukat, közben egy-két szót váltottam velük. Ennyi volt. Az egyik orvostanhallgató az őt fogadó kórházban felvetette, hogy szívesen venne vért, mert az egyetemi gyakorlaton már vett háromszor, és úgy gondolta, egy-két nap alatt beletanulhatna ebbe a munkába. De nem volt erre szükség. Felajánlotta, hogy megtanul katétert betenni vagy kivenni, infúziót adni, de arra sem volt szükség. Ő így folytatta: „Az ápolók tényleg a végletekig le vannak hajtva, nincs arra idejük és erejük, hogy betanítsanak minket. Ezeknek a munkáknak a betanítása legalább 2-3 nap, és addig is oda kell figyelni ránk, mi meg az ötödik napon elmentünk, mert 40 órára voltunk kivezényelve, így nincs értelme. Annak lenne, ha 2-3, esetleg 4 hétig tartana a kivezénylés, akkor a belénk fektetett munka megtérülne, hisz a második héttől már valamennyire önállóan tudnánk dolgozni”. A fiatalok elmondása alapján akadt olyan klinika, ahol nagy oda figyelés mellett mély vízbe dobták az egyetemistákat. Igaz, ők 3 hétre érkeztek, s náluk az első napok az ápolói fogások betanulásával teltek. Egyikük így beszélt az ottani munkáról: ..Nekem az ambulancián kellett számítógépbe bevinni az orvosok által diktált adatokat. A hallgatótársaim közül voltak, akik az intenzíven és a sebészeten ápolói feladatot láttak el, ők fürdették a betegeket, ágyaztak, vért vettek, vércukrot mértek, éjszakai ügyeletben voltak.” A hallgatók érzelmileg megéltek néhány nagy drámát. Az általunk kérdezettek közül „halottja” senkinek sem volt, olyan esetről viszont beszélt az egyik egészségügyi főiskolás, hogy valakit a Covid-osztályról, ahol ő szolgált, az állapota romlása miatt átvitték az intenzívre, ahol aztán lélegeztetőre került. Ez rendkívül megrázó volt a mesélő számára, mert tudta, hogy a beteg kritikus állapotba került. De voltak reményt keltő drámák is. Az a diák, aki főképp ebédet osztott a betegeknek, így beszélt: „Nálunk, a Covid-osztályról egy hét alatt hazamehetett öt beteg. Jó volt hallani, amikor elújságolták a telefonon a családjuknak, hogy hamarosan mennek haza, és látni, ahogy mosolyogva elköszöntek.” FOTÓ: MTI/BALOGH ZOLTÁN ENERGIA Lehetne a mostaninál okosabban gazdálkodni az odavezényelt egyetemisták energiájával és ambíciójával 2-3 nap, amíg egy orvostanhallgatót betanítanak bizonyos ápolói munkákra, de sokakat csak öt napra rendelnek ki a kórházakhoz A járvány után nőhet a hajléktalanok száma UTCA Sikerült elkerülni a katasztrófát, ugyanakkor súlyosan megviselte a hajléktalanokat a koronavírus-járvány - összegezte szerdán a Menhely Alapítvány a hajléktalanellátásban dolgozó szervezetek éves felmérését, az úgynevezett Február Harmadika Kutatást. A munkacsoport idén február első hetében összesen 6753 ellátottat kérdezett meg az országban, ennek időpontja egybeesett a hajléktalanszállókon megindult oltásokkal. Bár a felmérésből sokat megtudhatunk, ahhoz a kormány tájékoztatására lenne szükség - ilyen pedig ritkaságszámba megy -, hogy hány hajléktalan hunyt el koronavírus-fertőzés következtében. Egyetlen alkalommal Szél Bernadett független országgyűlési képviselő kapott tájékoztatást március 5-én, hogy 32 járvány miatt elhunyt hajléktalant tartanak nyilván. A kutatás szerint 10 százalékuknál igazolódott a fertőzés, illetve 4 százalékuk kórházba is került. Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke megjegyezte, a legtöbb megbetegedés amiatt volt, hogy a kórházból kikerülő hajléktalanok behurcolták a vírust a szállókra. Az oltásnak meglehetősen nagy volt a népszerűsége a szállókon élők körében, ahol 73 százalék kapott is valamilyen vakcinát. Viszont a közterületen élők többségéhez nem jutott el az oltás, igaz, sokan vannak köztük, akik akkor sem oltatták be magukat, ha erre mégis lehetőségük lett volna - derült ki a jelentésből. Összességében a hajléktalanok 46 százaléka volt beoltva február elején, illetve további 22 százalék jelezte, hogy igényt tartana rá. Mivel a szállókon kötelező tesztelést vezettek be a beköltözés feltételeként, a hajléktalanellátó intézmények szükség esetén gyorsan be tudtak avatkozni, karanténba helyezni embereket. Győri Péter kiemelte, hogy lényegesen több fertőzöttet sikerült kiszűrni a szállókon, mint az utcán élőknél. Hozzátette, ahol több tesztet végeztek, ott a hajléktalanok nagyobb tájékozottságot mutattak a vírusról, mint ahol a tesztek száma alacsonyabb volt. Budapesten a hajléktalanok 73 százalékát tesztelték, ezzel messze megelőzve az 53 százalékos országos átlagot. A fővárosban több mint 13 ezer PCR-tesztet, nyolcezer gyorstesztet végeztek, 100 ezer sebészi és 4800 FFP2-es maszkot, valamint 528 ezer adag ételt és 71 bérlakást biztosítottak a járvány alatt a hajléktalanellátásnak. - Másfél-kétszeresére nőtt azok száma, akiknek semmilyen jövedelmük nem volt - mondta Győri Péter, hangsúlyozva, hogy rengeteg hajléktalannak romlottak a megélhetési lehetőségei. A legtöbb dolgozó hajléktalan valamilyen idényjellegű vagy segédmunkát lát el, rengetegen vesztették el keresetüket a járvány alatt: a fiatalabbaknak 46-48 százaléka, az idősebbeknek is közel harmada számolt be erről. A megkérdezett hajléktalanok 49 százalékának okozott gondot a lakhatásának (pl. fizetős szállók) megfizetése, 29 százalékuknak a megfelelő táplálkozás előteremtése, illetve a ruházkodásukra sem volt pénze. A hajléktalanok ötöde mondta, hogy nem tudta kiváltani a gyógyszereit, 14 százalék a közlekedésére nem tudott költeni, 10 százalékot pedig a családi és baráti kapcsolattartásban akadályozta a kevés pénz. Győri szerint összességében nem vette igénybe több ember a hajléktalanellátást, tavaly nyárig egyedül a fizetős átmeneti szállókon növekedett meg az igény, főleg azok körében, akik az első hullámban elvesztették a munkahelyüket, ezért nem tudták fizetni a munkásszállót vagy az albérletüket, a jövőben pedig a kilakoltatási és a hitelmoratórium vége okozhat gondot. Szabó Andrea, a munkacsoport tagja hozzátette, hogy a válság utáni egy-két évben lehet majd látni, hányan szorultak az utcára, mert az elszegényedők, amíg lehet, elkerülik a hajléktalanellátást. UNYATYINSZKI GYÖRGY Győri Péter: Ahol több tesztet végeztek, ott a hajléktalanok tájékozottabbak voltak BEVÉTEL NÉLKÜL A járvány alatt másfél-kétszeresére nőtt azok száma, akiknek semmilyen jövedelmük nem volt Nyárig marad a hajléktalankórház Nem tudom elképzelni, hogy a kormány most szétverjen egy jól felszerelt, berendezett kórházat, de meg kell várni a döntést - mondta Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke sajtókérdésre reagálva a költözésre ítélt Szabolcs utcai hajléktalankórházról. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. „egészségügyi intézményeket" akar oda költöztetni. Szerdán Mager Andrea miniszter közleményében tudatta, június 30-ig a Szabolcs utcai ingatlanban maradhat a fővárosi hajléktalankórház „a kialakult helyzetre" tekintettel. Karácsony Gergely főpolgármester úgy reagált, hogy amíg járvány van, illetve a kormány nem ajánl fel másik bérelhető épületet, „a kórház nem megy sehova".