Népszava, 2021. április (148. évfolyam, 76-99. szám)

2021-04-01 / 76. szám

2 NÉPSZAVA 2021. április 1., csütörtök REFLEKTOR Egyetemisták a Covid-fronton PANDEMIA A j­árvány miatt kórházakba irányított egyetemisták közül sokan panaszolj­ák, hogy nem volt szükség a munkájukra. Voltak viszont, akik sikerélményként élték meg a kivezénylést. NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ Az elmúlt napokban több olyan fia­tallal beszélgettünk, akik orvosnak, ápolónak, gyógytornásznak, védő­nőnek tanulnak, és valamelyik kór­házba vagy klinikára irányították őket, hogy ott enyhítsék az egész­ségügyi intézmények dolgozóinak túlterheltségét. A megszólalók név­telenséget kértek, nem szerettek volna sem maguknak, sem az őket foglalkoztató kórház vagy klinika vezetőinek bonyodalmakat okozni, a céljuk csak annyi volt, hogy felhív­ják a figyelmet arra: lehetne a mos­taninál okosabban gazdálkodni az odavezényelt egyetemisták energiá­jával és ambíciójával. Az ápolók a végletekig le vannak terhelve, nincs arra idejük és erejük, hogy betanítsák az orvostanhallgatókat Amiatt senki nem panaszkodott, hogy a kivezénylés hirtelen jött és kötelező volt, és némiképp felbo­rította a hallgatók tanulmányait. Az viszont kínos volt, ha az őket fo­gadó intézmények nem voltak rájuk felkészülve. - Télen, a vizsgák közötti hetek­ben már kétszer vállaltam önkéntes munkát a Covid-fronton - kezdte egy ötödéves orvostanhallgató. - Mindkétszer tesztelnem kellett. A mintavétel gyorsan, szinte percek alatt megtanulható, szerettem is csi­nálni. Volt, hogy napi 10-11 órán át dolgoztam, bírtam, mert úgy érez­tem, hogy segíteni tudok, hasznos vagyok. Március közepén kivezé­nyeltek egy kórházba, ahol viszont csalódás volt a munka. Merthogy nem volt munka. Nem voltak ránk felkészülve. Egyik székről a másikra ültem, semmit sem bíztak rám. Ezt hamar átláttam, és kértem, hadd segítsek. Néha megszűnt egy ápoló, és elvitt magával tisztába tenni vagy megfordítani egy beteget. - Fölöslegesnek éreztem maga­mat - mondta egy ugyancsak orvos­nak készülő lány. - Az első órában megtanítottak arra, hogyan kell beöltözni, mire kell vigyázni, ne­hogy elkapjuk a vírust, de ebben ki is merült az oktatásunk, így azonban a betegek ellátásában sem mertek számítani ránk. Azon az osztályon, ahol én voltam, húsz beteget ápol­tak, ők oxigénre szorultak, de léle­­geztetőre nem volt szükségük. Én ebédet osztottam, teát vittem nekik, megigazítottam a párnájukat, köz­ben egy-két szót váltottam velük. Ennyi volt. Az egyik orvostanhallgató az őt fogadó kórházban felvetette, hogy szívesen venne vért, mert az egyete­mi gyakorlaton már vett háromszor, és úgy gondolta, egy-két nap alatt beletanulhatna ebbe a munkába. De nem volt erre szükség. Felajánlot­ta, hogy megtanul katétert betenni vagy kivenni, infúziót adni, de arra sem volt szükség. Ő így folytatta: „Az ápolók tényleg a végletekig le vannak hajtva, nincs arra idejük és erejük, hogy betanítsanak minket. Ezeknek a munkáknak a betanítá­sa legalább 2-3 nap, és addig is oda kell figyelni ránk, mi meg az ötödik napon elmentünk, mert 40 órára voltunk kivezényelve, így nincs ér­telme. Annak lenne, ha 2-3, esetleg 4 hétig tartana a kivezénylés, akkor a belénk fektetett munka megtérülne, hisz a második héttől már valamen­­­nyire önállóan tudnánk dolgozni”. A fiatalok elmondása alapján akadt olyan klinika, ahol nagy oda­ figyelés mellett mély vízbe dobták az egyetemistákat. Igaz, ők 3 hétre érkeztek, s náluk az első napok az ápolói fogások betanulásával tel­tek. Egyikük így beszélt az ottani munkáról: ..Nekem az ambulan­cián kellett számítógépbe bevinni az orvosok által diktált adatokat. A hallgatótársaim közül voltak, akik az intenzíven és a sebészeten ápo­lói feladatot láttak el, ők fürdették a betegeket, ágyaztak, vért vettek, vércukrot mértek, éjszakai ügye­letben voltak.” A hallgatók érzel­mileg megéltek néhány nagy drá­mát. Az általunk kérdezettek közül „halottja” senkinek sem volt, olyan esetről viszont beszélt az egyik egészségügyi főiskolás, hogy valakit a Covid-osztályról, ahol ő szolgált, az állapota romlása miatt átvitték az intenzívre, ahol aztán lélegeztetőre került. Ez rendkívül megrázó volt a mesélő számára, mert tudta, hogy a beteg kritikus állapotba került. De voltak reményt keltő drámák is. Az a diák, aki főképp ebédet osztott a betegeknek, így beszélt: „Nálunk, a Covid-osztályról egy hét alatt ha­zamehetett öt beteg. Jó volt halla­ni, amikor elújságolták a telefonon a családjuknak, hogy hamarosan mennek haza, és látni, ahogy moso­lyogva elköszöntek.” FOTÓ: MTI/BALOGH ZOLTÁN ENERGIA Lehetne a mostaninál okosabban gazdálkodni az odavezényelt egyetemisták energiájával és ambíciójával 2-3 nap, amíg egy orvostanhallgatót betanítanak bizonyos ápolói munkákra, de sokakat csak öt napra rendelnek ki a kórházakhoz A járvány után nőhet a hajléktalanok száma UTCA Sikerült elkerülni a kataszt­rófát, ugyanakkor súlyosan megvi­selte a hajléktalanokat a koronaví­­rus-járvány - összegezte szerdán a Menhely Alapítvány a hajléktalan­ellátásban dolgozó szervezetek éves felmérését, az úgynevezett Február Harmadika Kutatást. A munka­­csoport idén február első hetében összesen 6753 ellátottat kérdezett meg az országban, ennek időpontja egybeesett a hajléktalanszállókon megindult oltásokkal. Bár a felmérésből sokat meg­tudhatunk, ahhoz a kormány tájé­koztatására lenne szükség - ilyen pedig ritkaságszámba megy -, hogy hány hajléktalan hunyt el koronaví­­rus-fertőzés következtében. Egyet­len alkalommal Szél Bernadett független országgyűlési képviselő kapott tájékoztatást március 5-én, hogy 32 járvány miatt elhunyt haj­léktalant tartanak nyilván. A kuta­tás szerint 10 százalékuknál igazoló­dott a fertőzés, illetve 4 százalékuk kórházba is került. Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke megjegyezte, a legtöbb meg­betegedés amiatt volt, hogy a kór­házból kikerülő hajléktalanok be­hurcolták a vírust a szállókra. Az oltásnak meglehetősen nagy volt a népszerűsége a szállókon élők körében, ahol 73 százalék kapott is valamilyen vakcinát. Viszont a köz­területen élők többségéhez nem jutott el az oltás, igaz, sokan vannak köztük, akik akkor sem oltatták be magukat, ha erre mégis lehetősé­gük lett volna - derült ki a jelentés­ből. Összességében a hajléktalanok 46 százaléka volt beoltva február elején, illetve további 22 százalék jelezte, hogy igényt tartana rá. Mivel a szállókon kötelező tesz­telést vezettek be a beköltözés fel­tételeként, a hajléktalanellátó in­tézmények szükség esetén gyorsan be tudtak avatkozni, karanténba helyezni embereket. Győri Péter ki­emelte, hogy lényegesen több fertő­zöttet sikerült kiszűrni a szállókon, mint az utcán élőknél. Hozzátette, ahol több tesztet végeztek, ott a haj­­­léktalanok nagyobb tájékozottsá­got mutattak a vírusról, mint ahol a tesztek száma alacsonyabb volt. Budapesten a hajléktalanok 73 százalékát tesztelték, ezzel mes­­­sze megelőzve az 53 százalékos or­szágos átlagot. A fővárosban több mint 13 ezer PCR-tesztet, nyolcezer gyorstesztet végeztek, 100 ezer se­bészi és 4800 FFP2-es maszkot, va­lamint 528 ezer adag ételt és 71 bér­lakást biztosítottak a járvány alatt a haj­léktalanellátásnak. - Másfél-kétszeresére nőtt azok száma, akiknek semmilyen jöve­delmük nem volt - mondta Győri Péter, hangsúlyozva, hogy rengeteg hajléktalannak romlottak a megél­hetési lehetőségei. A legtöbb dol­gozó hajléktalan valamilyen idény­jellegű vagy segédmunkát lát el, rengetegen vesztették el keresetü­ket a járvány alatt: a fiatalabbaknak 46-48 százaléka, az idősebbeknek is közel harmada számolt be er­ről. A megkérdezett hajléktalanok 49 százalékának okozott gondot a lakhatásának (pl. fizetős szállók) megfizetése, 29 százalékuknak a megfelelő táplálkozás előteremté­se, illetve a ruházkodásukra sem volt pénze. A hajléktalanok ötöde mondta, hogy nem tudta kiváltani a gyógyszereit, 14 százalék a közleke­désére nem tudott költeni, 10 szá­zalékot pedig a családi és baráti kapcsolattartásban akadályozta a kevés pénz. Győri szerint összességében nem vette igénybe több ember a hajlék­talanellátást, tavaly nyárig egyedül a fizetős átmeneti szállókon növeke­dett meg az igény, főleg azok köré­ben, akik az első hullámban elvesz­tették a munkahelyüket, ezért nem tudták fizetni a munkásszállót vagy az albérletüket, a jövőben pedig a kilakoltatási és a hitelmoratórium vége okozhat gondot. Szabó Andrea, a munkacsoport tagja hozzátette, hogy a válság utáni egy-két évben lehet majd látni, hányan szorultak az utcára, mert az elszegényedők, amíg lehet, elkerülik a hajléktalan­ellátást. UNYATYINSZKI GYÖRGY Győri Péter: Ahol több tesztet végeztek, ott a hajléktalanok tájékozottabbak voltak BEVÉTEL NÉLKÜL A járvány alatt másfél-kétszeresére nőtt azok száma, akiknek semmilyen jövedelmük nem volt Nyárig marad a hajléktalankórház Nem tudom elképzelni, hogy a kormány most szétverjen egy jól felsze­relt, berendezett kórházat, de meg kell várni a döntést - mondta Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke sajtókérdésre reagálva a költözésre ítélt Szabolcs utcai hajléktalankórházról. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. „egészségügyi intézményeket" akar oda költöztetni. Szerdán Mager Andrea miniszter közleményében tudatta, június 30-ig a Szabolcs utcai ingatlanban maradhat a fővárosi hajléktalankórház „a kialakult helyzetre" tekintettel. Karácsony Gergely főpolgármester úgy reagált, hogy amíg járvány van, illetve a kormány nem ajánl fel másik bé­relhető épületet, „a kórház nem megy sehova".

Next