Népszava, 2021. szeptember (148. évfolyam, 202-227. szám)

2021-09-01 / 202. szám

2 NÉPSZAVA 2021. szeptember 1., szerda REFLEKTOR Megszenvedtük a Covidot ECFR-KUTATÁS A magyarok kétharmadának személyes nehézségeket okozott a járvány, ez európai szinten is kimagasló arány. Anyagilag is megviselte a honfitársakat a pandémia. ROSTOVÁNYI ANDRÁS Már több mint másfél éve annak, hogy a koronavírus betört az Európai Unióba, és felforgatta a közösség la­kóinak nyugalomban, biztonságban és jólétben töltött mindennapjait. 2020 januárja óta európaiak milliói veszítették el szeretteiket, küzdöt­tek meg a betegség szövődményei­vel vagy kerültek létbizonytalan­ságba. Az Európai Külkapcsolati Ta­nács (ECFR) nevű kutatóintézet 12 EU-tagállamot vizsgáló reprezenta­tív felmérése alapján Magyarország szenvedte meg leginkább az elmúlt időszakot. A közvélemény-kutatás szerint a magyarok 65 százaléka sa­ját bőrén tapasztalta meg a pandé­mia árnyoldalait, miközben a dánok, a franciák, a hollandok, a németek és a svédek zömének semmilyen ko­molyabb következményekkel nem kellett szembesülnie személyes éle­tében. Az már hónapokkal ezelőtt kiderült, hogy az emberi életek vé­delmét tekintve csődöt mondtak az Orbán-kormány intézkedései, mi­vel Magyarországon több mint 30 ezer áldozatot követelt a járvány, és ezzel hazánké lett a lakosságará­nyosan legrosszabb halálozási mu­tató az EU-ban. A mostani felmérés viszont arra enged következtetni, hogy a vészhelyzetet kísérő gazda­sági krízis kezelésében szintén csú­fosan leszerepelt a magyar vezetés. A magyar lakosság 36 százaléká­nak okozott anyagi nehézségeket a pandémia, illetve az annak megfé­kezésére bevezetett lezárások. Ebbe a csoportba tartoznak például azok, akik elveszítették megélhetésüket, munkájukat vagy kényszerűségből állást kellett váltaniuk. A kutatásban szereplő tizenkét országból mind­össze kettőben mértek hazánkénál rosszabb arányt: Portugáliában 40, Spanyolországban 37 százalékot. A többi uniós tagállam viszont jobban teljesített, némelyik jóval sikere­sebb volt­­ Hollandiában 13, Dániá­ban pedig 12 százaléknak romlott az anyagi helyzete. Habár más ténye­zők is közrejátszhattak, döntő sze­repe lehetett annak, hogy egyes kor­mányok célzott állami támogatások­kal vagy segélyekkel hatékonyabban tudták ellensúlyozni a szigorú korlá­tozások negatív gazdasági hatásait. A járványügyi következmények alapján Magyarország az összes ka­tegóriában a legrosszabb helyen áll a felmérésben vizsgált 12 ország kö­zül. Mindennek tetejébe Magyaror­szágon voltak a legtöbben, akiknek a pandémia anyagi gondokat is oko­zott, és a betegségről is keserű ta­pasztalatokat szereztek, azaz súlyos lefolyású fertőzést kaptak el vagy el­veszítették valamelyik szerettüket a kór következtében. A magyarok 19 százaléka tartozik ide, az adatokat a teljes felnőtt lakosságra vetítve ez azt jelenti, hogy mintegy másfél mil­lió honfitársunk tapasztalta meg a világjárvány mindkét szomorú kö­vetkezményét. És hogy ki a felelős ezért a mér­hetetlen szenvedésért? A magya­rok elsősorban egymásra mutogat­nak: a hazai lakosság negyede (25 százalék) azokat az egyéneket okol­ja, akik nem tartották a járványügyi szabályokat és előírásokat, további 15 százalék az utazásokról hazatérő­ket. Szintén jelentős hányad hibáz­tatja a pandémiát kezdetben eltus­solni próbáló kínai vezetést: minden ötödik honfitársunk (20 százalék) tartozik ide. Az Orbán-kormányt 14 százalék teszi felelőssé - emögött az állhat, hogy a magyarok túlnyomó többsége (70 százaléka) megfelelő mértékűnek találta a karanténintéz­kedések szigorát. Ilyen elégedettsé­get egyetlen másik országban sem mért a közvélemény-kutatás. Az eredményeket befolyásolhat­ja, hogy a mintavétel május vége és június eleje között történt, amikor a magyar kormány feloldotta a járvá­nyügyi óvintézkedéseket. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a magya­rok 88 százaléka vallotta teljesen vagy részben szabadnak magát, mi­közben a 12 tagállamban átlagosan ez csak 70 százalékra volt igaz, sőt Ausztriában 42, Németországban pedig 49 százalék nem érezte ma­gát szabadnak. A felmérés tehát egy nyár eleji pillanatfelvételt tükröz, ezért valószínű, hogy azóta a többi országban is javult a közhangulat, miután a védőoltásoknak köszönhe­tően enyhítettek a korlátozásokon. Forrás: Az Európai Külkapcsolati Tanács 12 EU-tagállamon átívelő felmérése (2021. május-június) Semmilyet Súlyos lefolyású Kórházi kezelésre Elveszítette legalább Elveszítette legalább Gazdasági Nem kívánt fertőzésen esett át szorult egy barátját egy rokonát nehézséget okozott válaszolni Dánia 70% 10% 5% 3% 4% 12% 3% Franciaország 62% 6% 5% 5% 8% 20% 3% Hollandia 62% 11% 8% 7% 13% 13% 2% Németország 62% 11% 9% 6% 5% 19% 4% Svédország 54% 18% 12% 9% 8% 20% 3% Átlag 52% 14% 11% 8% 9% 23% 3% Ausztria 50% 20% 15% 7% 8% 24% 2% Olaszország 47% 9% 11% 11% 7% 30% 4% Bulgária 40% 23% 15% 9% 9% 24% 3% Lengyelország 37% 28% 18% 10% 15% 27% 7% Portugália 37% 12% 8% 9% 10% 40% 5% Spanyolország 36% 13% 17% 16% 15% 37% 2% MAGYARORSZÁG 35% 30% 22% 21% 16% 36% 0% 65 százalék A magyarok ekkora hányada a saját bőrén tapasztalta meg a pandémia árnyoldalait A járványügyi következmé­nyek tekinte­tében minden kategóriában a legrosszabb helyen állunk Tovább mélyülő és új törésvonalak Európában KÖVETKEZMÉNYEK Ahogyan a 2008-ban kirobbant pénzügyi krízis és a 2015-2016-os migrációs és me­nekültválság, úgy a tavaly óta tar­tó koronavírus-járvány is növelte az Európai Unió belső megosztott­ságát - állapította meg Ivan Krasz­­tev, a szófiai Liberális Stratégiák Központjának igazgatója és Mark Leonard, az Európai Külkapcsola­ti Tanács (ECFR) alapító igazgató­ja a felmérés eredményein alapuló közös tanulmányában. Meglátásuk szerint a pandémia kezdetén elő­forduló koordinálatlanság után felcsillant a remény, hogy a krízis egységbe kovácsolhatja az EU-t. A szerzők azonban arra figyelmez­tetnek: megosztottsághoz vezethet, hogy az európaiak lakhelyüktől, ko­ruktól és más tényezőktől függő­en másképp élték meg a járványt. Az elemzés alapján a korábbi krízi­seken már körvonalazódott, földraj­zi alapú törésvonalak elmélyülésére lehet számítani, mivel az észak- és nyugat-európai tagállamokban a többséget nem érintette közvet­lenül a vészhelyzet, míg a dél- és kelet-európai térség lakói személyes traumákon és tragédiákon keresz­tül élték meg azt. Az egyes társadal­makon belül is feszültséget kelthet, hogy a különböző csoportok más­más tapasztalatokat szereztek. Létezik egyfajta generációs sza­kadék is: habár a koronavírus legin­kább az időseket veszélyezteti, mégis a fiatalok érzik úgy, hogy megszen­vedték az elmúlt időszakot. Míg a 60 év felettiek körében a kérdésre egyértelmű választ adók 65 száza­léka állította, hogy őt személyesen egyáltalán nem érintette a járvány, addig a 30 év alattiak mindössze 43 százaléka vallotta ezt. Ez a különb­ség a karanténintézkedések megíté­lésében is visszatükröződik. A fiata­lok nem elhanyagolható kisebbsége (43 százalék) úgy gondolj­a, a kormá­nyok nem elsősorban a fertőzések visszaszorítása érdekében hoztak meg korlátozásokat, hanem valami­lyen mögöttes indokból - 23 száza­léka úgy véli, csupán fenn akarták tartani azt a látszatot, hogy kezük­ben tartják az irányítást, további 20 százalék szerint a társadalom felett akartak kontrollt gyakorolni. Az idő­seknél kevesebben voltak bizalmat­lanok a regnáló hatalommal szem­ben: 71 százalék hitt abban, hogy a járványhelyzet indokolta az intéz­kedéseket. Krasztev és Leonard arra figyelmeztetett, hosszú távon súlyos következménye lehet, ha a kormá­nyok nem figyelnek a 30 év alattiak­ra - megrendülhet a fiatal európaiak egyébként sem túl magas bizalma a demokratikus intézményrendszer­ben. Lengyelországban többség­ben vannak azok, akik hátsó szán­dékot sejtenek a lezárások mögött, Bulgáriában a lakosságnak nagyjá­ból a megkérdezettek fele tartozik ide - mindez tükrözi a két ország mély politikai megosztottságát. Ha­zánkban ezzel szemben mindössze 31 százalék kérdőjelezi meg az Or­bán-kormány szándékait. A felmérést végzők szerint korai messzemenő trendet felállítani a kutatás alapján. A társszerzők szintén potenciá­lis veszélyforrásként azonosít­ják azt, hogy egyes csoportok kizárólag a pandémia gazdasági ha­tásaival szembesültek, és emiatt ál­talában kritikusabban állnak hozzá a karanténintézkedésekhez: nagyobb arányban vélnek felfedezni mögöt­tes indokokat a korlátozások hátte­rében, tartják túl szigorúnak azokat, és kevésbé érzik magukat szabadnak. Krasztev és Leonard úgy véli, a járvány alatt szerzett tapasztala­tok megosztottságot eredményez­hetnek Európában a szabadsághoz fűződő társadalmi attitűdökben is. Mivel a döntéshozók javarészt lezá­rásokkal küzdöttek a fertőzések el­len, és ebben a hagyományos pár­tok támogatták őket, ez lehetőséget adott a rendszerellenes, populista kihívóik számára, hogy meglovagol­ják a korlátozásokkal szembeni elé­gedetlenséget. Ez a szembenállás azt jelzi, hogy a korábbi krízisekhez hasonlóan a járvány is nyomot hagy­hat az európai politikában. A pénz­ügyi válság során a fősodor által erőltetett fiskális konzervativizmus a megszorításellenes erők felemel­kedését okozta, a migrációs- és me­nekültválságban tanúsított befoga­­dáspártiság pedig a bevándorlás- és idegenellenes politikai irányvonal követőit erősítette meg. Ezek min­tájára elképzelhető, hogy még a pan­démia után is lesznek pártok, ame­lyek identitását az határozza meg, hogy ellenzik a társadalmi életbe való állami beavatkozást. R. A.

Next