Népszava, 2021. szeptember (148. évfolyam, 202-227. szám)
2021-09-16 / 215. szám
BELFÖLD „Utánajárunk minden korrupciós esetnek” VILÁGOS ÜZENET „A pénzek nem tűnhetnek el sötét csatornákon” - jelentette ki szerdai beszédében az Európai Bizottság elnöke. FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A bizottsági elnök egyórás beszédében hangsúlyozta a közösségi költségvetés megóvásának fontosságát, leszögezve, hogy a pénzek „nem tűnhetnek el sötét csatornákon keresztül”. ígérte, utána fognak járni minden korrupciós esetnek, hiszen megengedhetetlen, hogy az uniós forrásokkal visszaéljenek, és a demokratikus játékszabályokat a fejük tetejére állítsák. Ursula von der Leyen kiemelte, hogy néhány tagállamban aggasztó fejlemények tapasztalhatók a demokrácia és a jogállam érvényesülése terén, jóllehet a belépésekor minden ország vállalta a közös értékek tiszteletben tartását. Leszögezte, hogy az Európai Unió Bíróságának ítéleteit végre kell hajtani, és mindenütt biztosítani kell az igazságszolgáltatás függetlenségét. A jogszabályok betartatásáért felelős Európai Bizottság párbeszédet folytat az uniós normák érvényesítéséről, de ha a dialógus nem hoz eredményt, akkor a testület nem habozik bevetni a rendelkezésére álló eszközöket. A tagállamok teljesítményét értékelő jogállami jelentéseket a jövő évtől ki fogják egészíteni testre szabott ajánlásokkal is, és hamarosan előállnak egy jogszabályi javaslattal a médiaszabadság EU-szintű garantálására, jelentette be a politikus. Beszédében Von der Leyen alapjában véve kedvező értékelést adott az EU elmúlt egy évéről, megemlítve, hogy a nehéz kezdet után a járványt sikerült megfelelően kezelni, és elkezdődtek a kifizetések a 800 milliárdos helyreállítás alapból is. Közölte, hogy megerősítik az Unió felkészültségét az esetleges újabb pandémiákra, biztosítani fogják a kontinens további vakcinaszükségletét, és a jövő év közepéig 200 millió adag oltóanyagot adományoznak a rászoruló harmadik országoknak. Sürgette a tagállamokat és az Európai Parlamentet, hogy minél előbb fogadják el az Unió zéró károsanyag-kibocsátását biztosító jogszabályi javaslatokat. Ugyancsak szorgalmazta, hogy a törvényhozók végre jussanak közös nevezőre az EU migrációs politikájáról. „Az európaiak nagy része egyetért azzal, hogy meg kell szüntetni az illegális migrációt, de azzal is, hogy akiknek menekülniük kell, azoknak segítsünk”, fogalmazott. A bizottsági elnök szükségesnek ítélte az Európai Unió aktívabb globális szerepvállalását, többek között a kínai befolyást ellensúlyozó nagyszabású infrastrukturális programok megvalósításával, illetve a védelmi unió létrehozásával. Von der Leyen egy közös hírszerző- Néhány tagállamban aggasztó fejlemények tapasztalhatók a demokrácia és a jogállam érvényesülése terén - mondta a bizottsági elnök Ez már nem demokrácia? „Tudom, hogy keményen hangzik, de Magyarország esetében már tényleg nem lehet demokráciáról beszélni, mert minden ellenőrző mechanizmust kiürítettek, így Orbán Viktor még abban az esetben is megtartaná ténylegesen a hatalmat, ha jövőre elveszítené a parlamenti választást" - mondta az Európai Parlament (EP) egyik alelnöke, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa, Katarina Barley egy rádióinterjúban. Heves Fidesz-reakció Ursula von der Leyen szükségesnek ítélte az Európai Unió aktívabb globális szerepvállalását, többek között a kínai befolyást ellensúlyozó nagyszabású infrastrukturális programok , , , si központ létrehozását is javasolta, és bejelentette, hogy ki fognak dol sávályozni egy kiberbiztonságra vonatkozó jogszabályt is. HALMAI KATALIN (BRÜSSZEL) A Fidesz európai parlamenti képviselői számára elfogadhatatlan, hogy a közép-európai térség országaival fennálló vitáit az Európai Bizottság erő alapján, hatalmi szóval akarja rendezni - így reagált Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő az Európai Bizottság elnökének beszédében elmondottakra. Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: az EP folytatja ideológiai hadviselését a közép-európai tagállamokkal, köztük Magyarországgal és Lengyelországgal szemben. A támadások szerinte családjogi, kulturális, értékrendbeli kérdéseket érintenek. Pegasus-ügy: Orbánt is meghallgathatják KÉMSZOFTVER Az Európai Bizottság várja a magyar adatvédelmi hatóság vizsgálati eredményét a Pegasus kémszoftver magyarországi használatáról, jelentette ki Didier Reynders igazságügyi biztos az uniós képviselő-testület plenáris ülésén rendezett szerda délutáni vitában. Közölte, hogy a testület „határozottan elítéli a magánélethez való jog megsértését, ami az egész EU területén bűncselekménynek számít”. A kiberbiztonságról szóló stratégia világos szabályokat fektet le, amelyeket a tagállami hatóságoknak be kell tartaniuk. Reynders megerősítette, hogy a biztosi testület csütörtökön fogja elfogadni az újságírók biztonságát szolgáló ajánlásait, amelyek tartalmazni fognak az online támadások elleni védelemre vonatkozó javaslatokat. A vitában több képviselő felszólította a magyar kormányt, hogy adjon magyarázatot arra, miért vetette be a kémszoftvert újságírók, ellenzéki politikusok ellen. Felkérték az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg, az EU-ban kik és hogyan alkalmazzák a Pegasust a demokrácia aláásására. A momentumos Donáth Anna független európai vizsgálóbizottság felállítását sürgette, és javasolta Orbán Viktor kormányfő európai parlamenti meghallgatását. A fideszes Deutsch Tamás arról beszélt, hogy az Orbán-kormány 2010-es hivatalba lépése óta Magyarországon a nemzetbiztonsági szolgálatok nem folytattak és folytatnak illegális megfigyelést. HALMAI KATALIN (BRÜSSZEL) Didier Reynders szerint az EB határozottan elítéli a magánélethez való jog megsértését . Az izraeli NSO vállalat készítette a Pegasus kémszoftvert, amit világszerte több ezer politikus, újságíró megfigyelésére használhattak 2021. szeptember 16., csütörtök3 NÉPSZAVA Pénz helyett gombokat kérnek a bíráktól TILTAKOZÁS Szolidaritásuk kifejezéseként - pénz helyett - küldjenek gombokat az Országos Bírói Tanácsnak (OBT). Ezzel a szokatlan, jelképes szándékot kifejező kéréssel fordult Magyarország bíráihoz az OBT. A bírói tanács három évvel ezelőtt, 2018 októberében saját honlapot indított orszagosbirostanacs.hu címmel, mert az Országos Bírósági Hivatal (OBH) akkori elnöke, Handó Tünde nem biztosított lehetőséget arra, hogy a bíróságok központi honlapján - a birosag.hu-n - az OBT tevékenysége a bírák és a nyilvánosság számára is megismerhető legyen. Sőt, az OBH-elnök és az őt az Alaptörvény szerint ellenőrizni hivatott OBT közötti viszony elmérgesedett, erről korábban többször írtunk. 2019 végén a Handó utódául választott Senyei György meghallgatásán felmerült a honlap és az OBT nyilvánosságának a kérdése. Az OBT közleménye szerint az ott elhangzott ígéretek alapján bíztak abban, hogy a helyzet rövid időn belül megoldódik. De nem így történt. Jelenleg az ellenőrzés hatékonysága kizárólag azon múlik, hogy az OBH elnöke mennyiben működik együtt saját ellenőrzésében az Országos Bírói Tanáccsal, amellyel ő is vitában áll. Az új OBH-elnök kizárólag olyan adatokat enged a bíróságok központi honlapján megjelenni, amelyek közzétételét a törvény kötelezően előírja, s ezen túlmenően semmilyen formában nem támogatja a nyilvánosság előtti megjelenést. A bíróságok központi honlapján „az OBT továbbra is láthatatlan”. Az OBT ezért azt kérte Senyeitől, hogy a meglévő honlap finanszírozását biztosítsa az OBT költségvetésének a terhére, három éve ugyanis a bírói tanács tagjai viselik a honlap amúgy havi 20 ezer forintos - fenntartási költségét, miközben az OBT-tagok feladatuk ellátásáért semmilyen díjazásban nem részesülnek. Ám Senyei ettől is elzárkózott. Jelenleg az a faramuci jogi helyzet, hogy az OBT működésének feltételeit, így a tanács költségvetését is a törvény szerint épp az általa ellenőrzött személynek, tehát az OBH elnökének kell biztosítania, „Így az ellenőrzés hatékonysága kizárólag azon múlik, hogy az OBH elnöke mennyiben működik együtt saját ellenőrzésében” - fogalmaz az OBT közleménye. Mivel a bírói tanácsnak integritási okokból nincs lehetősége arra, hogy a honlap működését közösségi finanszírozással biztosítsa, ezért azt a jövőben is az OBT tagjai fogják fenntartani önkéntes hozzájárulásukkal. A kialakult helyzet méltatlansága miatt pedig azzal a kéréssel fordulnak Magyarország bíráihoz, hogy - jelképesen, szolidaritásuk kifejezéseként - pénz helyett gombokat küldjenek az OBT Iroda címére (1055 Budapest, Szalay utca 16., 1. emelet 132.) vagy postafiókjára (1363 Budapest, Pf. 24.). S.Z. Senyei György eddig az Országos Bírói Tanács minden kérését elutasította az ügyben