Népszava, 2021. november (148. évfolyam, 253-277. szám)

2021-11-19 / 268. szám

AJÁNLÓ Továbbra is be kell oltatniuk magukat a tanároknak Nem tekinti tárgyalási alapnak az Emmi a pedagógus-szakszerveze­teknek azt a követelését, hogy ne tegyék kötelezővé a koronavírus elleni oltást a tanárok számára. A PDSZ szerint a pedagógusok 18 százaléka elutasítja az oltást, ha érvényben marad a rendelet, akkor ez több ezer tanár kiesését jelentené a rendszerből. 3. oldal Vannak a szabadságnál fontosabb dolgok Kevesebben vágynak szabadság­ra, mint jó egészségügyre, minő­ségi oktatásra vagy tisztességes, inflációmentes árakra, erről is be­szélt a Népszavának adott interjú­jában Szinetár Miklós rendező, aki ma viszi először színpadra a Du­nakanyar című darabot. 5. oldal OLDALAS MELLÉKLET A MAI LAPSZÁMUNKBAN Milliókat buknak a kutak HATÓSÁGI ÁR A benzin után az áram és a gáz árát is központilag határozza meg a kormány, több százezer céget érint a döntés. / / p REZSI A kormány a legfeljebb tíz főt foglalkoztató, illetve négy­­milliárd forint alatti árbevételű hazai cégeket is bevonja a ható­sági árú áram- és gázvásárlási jo­gosultak körébe - tolmácsolta a kabinet szerdai döntését tegnap Gulyás Gergely. Az érintett vál­lalkozások száma több százezer­re becsülhető, de - a hétfő óta hatályos üzemanyagárstophoz hasonlóan - itt is jelentős finom­­hangolás várható. Felvetésünkre a kancelláriaminiszter azt sem tudta megmondani, hogy az ener­giavásárlási szerződések a döntés nyomán felmondhatók-e hátrá­nyos következmények nélkül. A lépés a kisebb energiakereskedők csődhullámával fenyeget, ame­lyeket olyan nagyobb szolgáltatók válthatnak, mint az állami MVM. Hasonló gyanúk körvonalazódnak az üzemanyagpiacon is, ahol egye­lőre csak a Mol tette közzé, hogy hajlandó lenne „beugrani” a hétfő óta 480 forintos benzin- és gáz­olaj árplafon miatt esetleg levonu­ló üzemeltetők kútjaira. E „szabá­lyozás” is az átgondolatlanság erős jegyeit mutatja, amit megerősített lapunknak Karsai Dániel ügyvéd is. Sőt úgy vélte: ez egyértelmű és durva beavatkozás a tulajdonhoz való jogba. Ugyanis minimálisan úgynevezett jogos várománytól, azaz jövőbeli bevételtől fosztja meg az érintetteket, akik súlyo­sabb esetben a benzinkutat is el­ A felajánlott segítség beavatkozás a tulajdonjogba veszíthetik. Az ilyen típusú jogsér­tések esetében Strasbourg számos esetben megállapította az egyez­mény megsértését. REFLEKTOR A 2. OLDALON Biden nem egyeztet bárkivel DEMOKRÁCIACSÚCS - Az Egyesült Államok olyan országokat hív meg a három hét múlva esedé­kes demokráciacsúcsra, amelyek magasra teszik a lécet a demok­ratikus értékek és intézmények megújítása terén - mondta a Nép­szavának Azza Zeya, az amerikai külügyminisztérium államtitkára. A Joe Biden elnök által összehívott online találkozó szervezéséért fe­lelős kormányzati tisztségviselőt arról kérdeztük, mi az oka annak, hogy Lengyelországot meghívták, Magyarországot pedig nem. Mind­két uniós tagállam jogállamisági teljesítményével kapcsolatban sú­lyos aggályok merülnek fel. Zoga annyit közölt, igyekeznek minden olyan országot bevonni, amely tá­mogatja a tekintélyelvűség és a korrupció elleni küzdelmet, az em­beri jogok tiszteletben tartását. ÍRÁSUNK A 4. OLDALON Az amerikai elnök számára fontosak a demokratikus értékek Nagy járvány, kis szigor VIRUS Holnaptól kötelező lesz a maszk a zárt terekben, digitális ok­tatás viszont továbbra sem lesz, és a teszteket sem teszik ingyenessé. Vagyis a járványvédelemben jóval kisebbet lépett a kormány, mint amit előzőleg az orvosi kamara sür­getett - pedig a MOK drámai hangú felhívásban jelezte, hogy azonnali intézkedésekre van szükség, ha a magyar társadalom nem akar ka­rácsonyra rengeteg halottat. Ehhez képest tegnap Gulyás Gergely mi­niszter még az 500 fő feletti ren­dezvények esetleges korlátozásával sem értett egyet - ott továbbra is elég a védettségi igazolás. A járvány tegnap 131 áldozatot követelt, majd­nem 6 ezren vannak kórházban, és 606-an lélegeztetőgépen. CIKKEINK A 3. OLDALON Sokkoló: van még testi fenyítés BÁNTALMAZÁS Továbbra is sok családban bevett szokás a gyere­kek testi fenyítése - tájékoztatta lapunkat az UNICEF gyermekvé­delmi részlege egy kutatás alap­ján. A megkérdezett szülők 12-14 százaléka mondta, hogy használ fizikai eszközöket a nevelésben. De amikor úgy tették fel nekik a kér­dést, hogy lesz-e baja a gyereknek a fenyítéstől, akkor már 33 százalék gondolkozott úgy: egy-egy pofon még belefér, abból nem lesz baj. Mindez különösen érdekes an­nak tükrében, hogy a nemrégiben visszavonult klasszis, Cseh László szavai nyomán újabb úszóbotrány rázza meg a honi élsportot. BŐVEBBEN A 15. OLDALON A gyerekek harmada kap időnként pofont a szüleitől Lukasenko üzletelésre használja a menekülteket BELARUSZ Felszámolta tegnap a menedékkérők lengyel határ mentén felállított sátortáborait, és alkut kínált az EU-nak a minszki rezsim a mesterségesen generált migrációs válság megoldására. Az ajánlat fordulópontot jelenthetne a krízisben, ám annak feltételei el­fogadhatatlanok az EU számára. A belaruszok azt szeretnék, hogy a menedékkérők közül 2 ezret en­gedjenek be az uniós tagállamok, cserébe a minszki hatóságok továb­bi 5 ezer embert visszaszállítanak hazájukba. Az EU még tárgyalni sem kíván Alekszandr Lukasen­­kóval, Németország is elzárkózott a menekültek befogadásától. Horst Seehofer német ügyvezető belügy­miniszter szerint egy ilyen lépés az „álnok” belarusz terv sikerét jelen­tené. A lapunknak nyilatkozó bela­rusz elemző úgy vélte: Lukasenko azt szeretné elérni, hogy a Nyugat újra szóba álljon vele. HÁTTÉR A 7. OLDALON Felszámolták a menekültek táborát a len­gyel határnál, de egyelőre nem tudni, mi lesz velük Megint kamatot emelt a jegybank LÉPÉSEK Jelentős szigorításba kezdett a Magyar Nemzeti Bank: kedden már 0,3 százalékponttal, 2,1 százalékra emelte az alapkamatot, majd Virág Barnabás alelnök még aznap délután jelezte, hogy a héten újabb emelés jön. Tegnap az egyhe­tes betéti kamatot további 0,4 szá­zalékponttal, 2,5 százalékra növelte a jegybank. A héten így valójában 0,7 százalékpontos kamatemelést hajtott végre, hiszen ezután az egy­hetes betéti kamat lesz az irányadó, miközben az alapkamat maradt 2,1 százalék. A bankok innentől az egyhetes betéthez igazítják a piaci kamatokat, vagyis az emelés a hi­telkamatok azonnali további növe­kedését hozza magával. FOLYTATÁS A 6. OLDALON

Next