Népszava, 2022. szeptember (149. évfolyam, 203-228. szám)

2022-09-27 / 225. szám

Sosem látott hiány KÖLTSÉGVETÉS Augusztusban már 2872 milliárd forint volt a deficit, ez minden szempontból a legrosszabb mutató az elmúlt 30 évben. PAPP ZSOLT Augusztus végén az államháztar­tás hiánya elérte a 2872 milliárd forintot, ami az egész évre terve­zett összeg 91 százaléka - derül ki a Pénzügyminisztérium költségve­tési beszámolójából. A magyar gaz­daság és benne a büdzsé meglehe­tősen gyatra állapotát jól jelzi, hogy a nyolcadik hónapban a hiány még soha nem volt ilyen magas, például a Covid miatti lezárásokkal terhelt 2020 augusztusára is „csak” 2261 milliárd forintra hízott a deficit. Varga Mihály pénzügyminiszter korábban arról beszélt, hogy a kor­mány a gázvásárlások miatt nem is tudja tartani az idei hiánycélját, a 2023-as büdzsét pedig újraszá­molják. Ezt tegnap a parlament­ben Orbán Viktor miniszterelnök is megerősítette, sőt még erre a rossz hírre is tudott újat mondani, amikor arról beszélt, hogy az uni­ós támogatásokat a kormány kész más, meg nem nevezett forrásból pótolni. A bejelentésre gyengülni kezdett a forint. Minden más forrás ugyanis az államadósság további növekedését jelentené, miközben az emelkedő hiány egyik legfőbb oka az eddigi tartozások költségeinek finanszí­rozása. A forint gyengülése, a ka­matok emelkedése és a növekvő adósság együttesen 400 milliárd forinttal növelték a költségvetés kamatkiadásait egy év alatt, így az első nyolc hónapban erre a célra már 1107 milliárd forint ment el. A forintgyengülés még tovább rontja az államháztartás pénzügyi helyze­tét. RÉSZLETEK A 6. OLDALON 2 A büdzsé meglehe­tősen gyatra állapotát jól mutatja, hogy a hiány augusztus­ban még soha nem volt ilyen magas, a tavalyi nyol­cadik hónap­hoz mérten a növekedés 50 száza­lékos. Infláció, kamatláb- és adósságnöve­kedés. Csak a költségvetés kamatkiadásai 400 milliárd forinttal emelkedtek egyetlen év alatt AJÁNLÓ Összeült Dobrev Klára árnyékkormánya Öt, a lakosság helyzetét könnyítő előterjesztést tárgyalt meg a De­mokratikus Koalíció által felállí­tott árnyékkormány. Mint Molnár Csaba árnyék-kancelláriaminisz­ter elmondta, nem naivak, tud­ják, hogy a Fidesz semmit sem fog megszavazni, de muszáj megmu­tatni, hogy lehet ezt másképp is csinálni. 4. oldal Netrebko Budapesten Az ünnepelt szoprán hangja fény­korához képest sötétült, teste­sedett - de egész hangterjedel­mében ott a teljes kifejezéstár. A Metropolitanből száműzött éne­kesnő mindent megtett a sikerért az Operaházban. 11. oldal Ha nem is kenyér, legalább cirkusz Orbán Viktor 3,2 milliárd forintért Magyarországra hívta az utóbbi időben külföldön rendezett olasz Szuperkupa-döntőt. Az invitálás több évre szól. 14. oldal Indul a nagy üléscsere a szinte új metrókocsikban TÖRÉSEK Vállalkozót keres a BKV a 3-as metróvonalra néhány éve gyakorlatilag újonnan gyártott orosz metrókocsik üléseinek javítá­sára, cseréjére - szúrta ki a Népsza­va. Több mint ezer ülés helyett kell újakat beszerelni a Tarlós-korszak­ban beszerzett, silány járművekben. A cserét nem lehet halogatni, mert a vandálbiztosnak ígért ülések a nor­mál terhelést sem bírták, már a le­szállítást követő évben megjelentek az első repedések, majd sorra törni kezdtek. Úgy tudjuk, az üléscsere Több mint ezer új ülés kell a Tarlós-korszakban beszer­zett silány vagonokba, árát a sokat hangoztatott garancia ellenére kénytelen a BKV állni. En­nek költségeit elviekben hozzácsap­hatják a már most is 14 milliárd forintra rúgó kötbérszámlához, de reménytelennek látszik behajtani ezt az összeget az oroszoktól. ÍRÁSUNK AZ 5. OLDALON Éjszakába tolták a lényegi vitát IDŐZÍTÉS Szinte teljesen üres padsorok előtt kezdődött este, lapzártánk idején az a vita az Or­szággyűlésben, amelyen az EU-s pénzek szempontjából kulcsfon­tosságú korrupcióellenes javaslatok első csomagját tárgyalták. Az előter­jesztést az őszi ülésszak nyitónapjá­nak végére időzítették, és tárgyalása részben egybeesett a magyar-olasz Nemzetek Ligája-mérkőzéssel, így ennél jobban aligha rejthették volna el a vitát. Bár a javaslatot sürgősség­gel tárgyalják, a szavazás legkoráb­ban három hét múlva lehet.­­ Nagyon úgy tűnik, az EU komo­lyan veszi a misszióját, s a lengyel példából kiindulva szigorúbb elbí­rálásra és bánásmódra számíthat a kormány, mint bármikor koráb­ban - magyarázta lapunknak Ligeti Miklós, a Transparency Internatio­nal Magyarország jogi igazgatója, aki szerint az EU most „árgus sze­mekkel és ökölbe szorított kézzel” figyeli az országot. Mint mondta, a javaslatok elfogadása esetén az uni­ós pénzeknél - elvileg - egy valóban kontrollált területről lehet majd szó, így viszont a korrupció hang­súlya átkerülhet a hazai forrásokra.­­ Rövid idő alatt nincs esély komoly változásra, inkább csak arra, hogy a közpénzek könnyű és büntetlen megszerzéséhez szokott rétegnek nehezebbé válnak a mindennapjai. RÉSZLETEK A 3. OLDALON Tájékozódás. Fideszes képviselők az Országgyűlés vitája közben FOTÓ: LADJÁNSZKI MÁTÉ Újabb kihívás Európának ITÁLIA Még soha nem volt olyan kormány Nyugat-Európában, amelyet egy posztfasiszta ihleté­sű jobboldali párt irányított vol­na. A vasárnapi olasz választások után viszont ez is megtörtént - a biztos győzelmet arató Georgia Meloni szélsőjobboldali alakulata, az Olasz Testvérek (FdI) alakít­hat kormányt. Ezzel Európa újabb kihívás elé néz, az Európai Unió és több tagállam vezetése is aggó­dik, nem is alaptalanul. A Musso­lini csodálatával feltűnt Meloni ugyan egyértelműen atlantista, de euroszkeptikusságát sosem tagad­ta. Miniszterelnökként azonban aligha fog szembemenni az EU-val, mert az uniós újraépítési pénzek nélkül tiszavirág-életű lehet a ka­binetje. Az olasz baloldal nem indított közös jelölteket, a vártnál is gyen­gébben szerepelt. ÖSSZEFOGLALÓNK A 2. OLDALON Georgia Meloni kettős beszéddel jutott a csúcsra rövid idő alatt Már 260 ezer férfi menekült el Oroszországból 21.5. NAP Az Ukrajna elleni hábo­rú kezdete óta az orosz lakosság egészében talán csak a részleges mozgósítás elrendelésével tuda­tosodott, hogy országuk valóban hadban áll a szomszédos Ukrajná­val, nem pedig „különleges had­műveletet” folytat a szomszédos ország területén. Az Orosz Föde­ráció egyik legszegényebb köztár­saságában, Dagesztánban már két napja tartanak az erőszakos moz­gósítás elleni tiltakozások, az egész ország területéről már 260 ezer hadköteles férfi menekült el. Hí­rek szerint Oroszország szerdától lezárja határait a hadkötelezettség alól kibújni szándékozók előtt. A menekülő oroszok tömegei az EU számára is gondot jelentenek. A tagállamok felkérték az Európai Bizottságot, készítsen útmutatót a kérdés kezeléséhez. ÍRÁSAINK A 8. OLDALON Hanghatás: Ukrán aknavetősök harc közben a donyecki frontszaka­szon

Next