Népszava, 2023. április (150. évfolyam, 77-99. szám)

2023-04-08 / 82. szám

2023. április 8. vVV^ M ~ ^sss : I­ I­s1^■J A Ymi­^ ^ ^ ^ ?s Több mint tananyag Együtt süt, főz és nevel növényeket alsós diákjaival Szabó Krisztián tanító, aki a kötelező tananyag mellett házi praktikákkal is szolgál az óráin. A győrsági fiatalember a győri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolában osztályfőnök, illetve alsóban tanít matematikát, rajzot és technikát, felsőben pedig természettudományt. Az órákon elmondott praktikus ismereteit a Tanítóbácsi fakanállal című Face­­book-oldalán is megosztja, a 2012-ben indított Álomerdő című projektjével pedig a természetismeret, a gasztronómia, a néprajz és a művészet világát hozza közelebb a fiatalokhoz. P. SZABÓ DÉNES Ritkán hall olyat az ember, hogy a diákok sütés-főzés révén tanulnak természetismeretet, márpedig Sza­bó Krisztián blogger-tanító óráin éppen ez a helyzet. Mi is meggyőződ­tünk erről, amikor ellátogattunk a győri Kodály Zoltán Ének-zenei Ál­talános Iskolába, ahol a 2. b osztály diákjai pillangót és vízi világot ábrá­zoló szendvicset készítettek. Először formázóval kivágták a mintákat, majd a vajkrémet elkeverve ételfes­tékkel színt adtak a „fogásoknak”, melyeket növényekkel díszítettek. Amikor az óra után leülök Krisztián­nal beszélgetni, hamar kiderül, hogy ezeknél az ételeknél jóval bonyolul­tabbakat is készítettek már: a taní­tó a terembe olykor az elektromos sütőjét is behozza, melyben főztek már lekvárt, a tankonyhán pedig pis­kótát dobtak össze. A tanító-blogger havonta tart ilyen foglalkozásokat, melyeket éppúgy a természetisme­ret című tantárgy részének tart, akár a kötelező tananyagot. FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON Orbánt barátjáról: európai szélsőjobb a Fidesz közege „Ha az a kérdés, hogy az Európai Néppárt elnyer­­heti-e még egyszer a Fidesz kezét, az a válaszom, hogy nem. Már máshol vagyunk, elkeltünk." Így felelt egy kérdésre Orbán Viktor legutóbbi, évi egyszeri sajtótájékoztatóján. De nem mondott igazat. A Fidesz még nem kelt el. Keresi az európai konzervatívok kegyeit, de jobbára csak a szélső­­jobboldaliakét találja. Korábbi lengyel barátai, aki­ket a néppártból próbált elcsábítani, kikosarazták. Maradnak a nacionalisták-populisták, akik viszont vagy a homofóbiában árnyasabbak, vagy Ukrajnát (a szabadságért és a békéért harcolót) választot­ták Oroszország (vagyis a háborút kirobbantó) he­lyett. Mert ahol szélsőség van, ott minden van. És minden szélsőségesen van. A NÉPSZÖA HÉTVÉGI MAGAZIN MELLÉKLETE SZQRZÓTÁBLÍ­­t lé fÁrv 7y> <CL <­V< Q­Z­XCoLH „Rájöttem, hogy nem tudok nélkülük meglenni” A haragból emberszeretet, az egoizmusból önzetlen­ség lett - hogy a madár hozta ki mindezt az adonyi férfiból, vagy mindig is galamblelkű volt, talán már sosem derül ki. Laci mára ahhoz igazítja a napjait, hogy a jelenleg 130 példányból álló sereglet körül minden rendben legyen. A rossz dolgok miatt nem aggódik, mert a végén úgyis jó sül ki belőlük, a hitből se csinált nagy ügyet, azt mondja, el kell kezdeni, és csinálni. Addig is, amíg nem jön el az a lány, akivel összeköthetné az életét, mások esküvőjén repteti a saját tenyésztésű hófehér különítményt. KRÁLIK EMESE RIPORTJA A 6. OLDALON OQ>'< cd'λ X XCo „Az EP-többség kommunista, kettős mércét alkalmaz, cenzúrázza a másként gondolkodók véleményét, és megveti a hagyományos családi értékeket valló embe­reket.” Az unásig ismert mondóka a Fidesz-KDNP bár­mely politikusától származhatna, de ezúttal Patryk Jakl (Európai Konzervatívok és Reformerek, ECR) mondta az Európai Parlamentben (EP). A múlt heti plenáris ülésén a Bizottság jogállamisági jelentéseiről készült állásfoglalás elfogadásakor ismét leszögezték: Magyar­­ország a választási autokrácia hibrid rendszerévé vált. A lengyel populista-euroszkeptikus képviselő, volt igaz­­ságügyminiszter-helyettes a budapesti CPAC konfe­rencián a baloldali ideológia nihilista, egoista, pusztító jellegéről beszélt. Nincs egyedül „orbáni mumusaival” Európában. De miért nem ácsolható erős vár a szélső­ségességből, a bevándorlás és a nemi sokszínűség vagy éppen Soros György „ördögítéséből”? FOLYTATÁS A 2. OLDALON BALASSA TAMÁS o<

Next