Népszava, 2023. szeptember (150. évfolyam, 204-229. szám)

2023-09-01 / 204. szám

2 I 2023. szeptember 1., péntek ________________________________________________________________________________________________REFLEKTOR Leszámolnak az éves elszámolással ARAM Bár a hazai szolárpanelek továbbra is robbanásszerűen terjednek, a hálózati csatlakozás lehetőségének tavalyi felfüggesztése után az éves elszámolás jövő év januári megszüntetése rontja a megtérülést. A változtatások nyertese az MVM lesz. MARNITZ ISTVÁN Ismét viharfellegek gyülekeznek a hazai napelempiac egén. Lantos Csaba energiaügyi miniszter va­sárnap egy a Tranzit fesztiválon rögzített, a kormány által közzé­tett, laza­ nyáriasra, egyszersmind derűlátóra hangszerelt Tiktok-vi­­deóban, mintegy mellékesen meg­jegyezte, hogy a napelemesek ja­nuártól éves helyett már csak havi elszámolást alkalmazhatnak. Ez szakmai körökben már aznap kiver­te a biztosítékot. Az éves „szaldóel­számolás” azt jelenti, hogy a háztáji napelem az esetleges többletterme­lését a hálózatba táplálhatja, amit aztán az év folyamán, igény szerint „visszakap”. A napelemes háztartás és a szolgáltató így csak a hálózatba táplált, illetve onnan vásárolt áram egyenlege, vagyis „szaldója” szerint számol el egymással. Az éves és a havi elszámolás közötti megtérü­lési különbséget napelem esetén aligha kell túlmagyarázni. Telente ugyanis a napelem értelemszerűen kevesebb áramot termel, ami ké­zenfekvően biztosítható az egység nyári többlettermeléséből. Havi elszámolás esetén ez a lehetőség el­vész, és a nyáron megtermelt több­letáram haszna így lényegében a szolgáltatónál, vagyis az MVM-nél marad. Egyszersmind a háztartás téli többlet-áramvásárlásai is az állami cég bevételeit növelik. Az eddigi rendszert kétségkívül szak­mai bírálatok is érték, mondván: az alapján a hazai áramhálózat, il­letve az országos kereslet-kínálat egyensúlyának igen költséges fenn­tartása a napelemes háztartások számára voltaképp egy „ingyenes akkumulátorként” üzemelnek. To­vább tetézte a bajt, hogy a kormány tavalyi bejelentése szerint, a hazai áramhálózat úgymond túlzott le­terheltsége (más szóval: korsze­rűsítésének halogatása) miatt a napelem-üzemeltetők közül utol­sóként, immáron a háztartásiak számára sem tudják biztosítani a hálózati csatlakozást. Igaz, ígéretük szerint annak, aki tavaly október 31-ig bejelentkezett a telepítésre, megmarad a csatlakozási - és így szaldóelszámolási - jogosultsága. Ráadásul közben zajlott a soha nem látott, összesen kétszázmilliárdos keretű háztartási napelempályá­zat, amelyen több tízezer háztartás nyert százszázalékos, vissza nem térítendő támogatást. A szakembe­rek szerint az sem igaz, hogy az EU a már telepí­tett rendsze­rek esetén is a megté­rülési idő módosítását igényelné. Röviddel a miniszter Tiktok-be­­jelentkezése után Szilágyi Lász­ló, a Magyar Napelem Napkollek­tor Szövetség (MNNSZ) alelnöke stílszerűen, egy balatoni strandról közvetített videóban tiltakozott az újabb kormányterv ellen, így is cé­lozva a szakma és a kabinet közöt­ti, akadozónak tűnő párbeszédre. Az alelnök elsősorban az intézkedés visszamenőlegességének felülvizs­gálatát követelte, hivatkozva arra a kormányígéretre, hogy a­­ ta­valy november előtt bejelentkező­­ napelemesek a telepítéstől szá­mított tíz esztendőn át éves elszá­molásban maradhatnak. Kiss Ernő MNNSZ-elnök pedig az RTL-nek fejtette ki, hogy a napelemesek 8-10 éves megtérülést várnak. A havi el­számolás okozta pénzügyi veszteség nyomán viszont a beruházások nem térülnek meg - hangsúlyozta. Né­hány napra rá viszont, az ATV-ben, már pontosított. Eszerint a rendel­kezés nem nullázná le, csak kinyúj­taná a napelemek megtérülését, amit az öngondoskodás szemszögé­ből még mindig észszerű beruházás­nak tart. A többlettermelés felszívá­sára ajánlotta például az elektromos autót. Szerinte az etikátlan terv leg­inkább az elavult házak lakóit érin­ti hátrányosan. A korábban nap­elemet beköttető több százezer magyar fogyasztó megtévesztve érzi magát - közölte kedden Szol­noki Ádám, a Manap Iparági Egye­sület elnöke. Ezt különösen azokra érzi igaznak, akik tavaly októberben kérelmezték a csatlakozást. Szerin­te a havi elszámolás ötödével ront­ja a megtérülést. A kormány tervei nyomán jelentős hátrányba kerül­nek azok, akik a napelemek mel­lett a gázfüggőség csökkentését se­gítő elektromos fűtési rendszerre tértek át. A havi elszámolás miatt ugyanis a nyári hónapokban meg­termelt többletenergia nem hasz­nosulhat télen fűtési célokra. Bár a napelemeket változatlanul jó be­fektetésnek tartja, méltányos elszá­molást, egyszersmind az iparág és a kormányzat közötti egyeztetéseket sürget. Brüsszel várja el a napelemes „bruttó elszámolás” bevezetését élt a kormánypropaganda esetén megszokott hárítás eszközével ked­den az Energiaügyi Minisztérium (EM). A szaktárca szerint 2024-től az Unió kötelezi erre a tagállamo­kat. A brüsszeli irányelvnek megfe­lelő hazai terveket viszont még „fi­­nomhangolják”, a témában további egyeztetések várhatók. A kormány a jövőben is támogatja a családokat abban, hogy saját fogyasztásukat részben környezetbarát napelemes rendszerek telepítésével fedezzék - írják. A híresztelésekkel szemben a már megvalósult és az újabb beruhá­zások az elkerülhetetlen változások jövő évi életbelépése után is megté­rülnek - szögezték le. A változtatá­sok „fő elemei” a Magyar Energeti­kai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) tavalyi döntései nyomán már eddig is ismertek voltak. Az ipa­ri és lakossági napenergiás kapacitá­sok minden várakozást meghaladó ütemben bővültek Magyarországon - közlik amit a kormány támoga­tó hozzáállásával is magyaráznak. Zajlik az új háztartási napelemes rendszerekre tavaly októberben el­rendelt átmeneti betáplálási korlá­tozás felülvizsgálata is. Az ideiglenes zárolás alól felszabadítható körze­tekről szeptemberben ígérnek be­jelentést. A kormány 160 milliárd forinttal támogat hálózatfejleszté­si beruházásokat, amelyek jórészt az időjárásfüggő megújulók további térnyerését segítik - írja az EM. A szakemberek azóta a tárca több állítását is cáfolták. Szerintük a MEKH tavalyi rendeletmódosítá­sa nem utalt egyértelműen a mosta­ni, a visszamenőlegesség miatt elvi­leg is kifogásolható változtatásokra. De eszerint az sem igaz, hogy az EU a már telepített rendszerek esetén is a megtérülési idő módosítását igényelné. Az uniós jogszabályok ugyanis 2024 elejétől tiltják a „tá­mogatást”. Az addig telepített egy­ségekre ez nem vonatkozik. Azt, hogy a kormány szeptem­bertől felül kívánja vizsgálni a ta­valy elrendelt csatlakozási tilal­mat, valamennyien üdvözölték. Kiss Ernő már a tavaly őszi vita so­rán is kétségbe vonta, hogy a háló­zat az ország teljes területén alkal­matlan lenne további napelemek csatlakozására. Szakmai értékelé­sek szerint a hazai áramrendszer legfeljebb ötödén-tizedén okozhat gondokat még több termelő befo­gadása. Az Orbán-kormány azóta megígérte, hogy az EU helyreállítá­si és ellenálló képességi eszköznek nevezett támogatási forrásából több ezer milliárdot fordítanának a háló­zat célzatos fejlesztésére. Az összeg beérkezte ugyanakkor Budapest és Brüsszel egyre mélyebb politikai el­lentétei miatt kérdéses. Ráadásul az Orbán-kormány, de immár a miniszteri posztot mind­össze háromnegyed éve betöltő Lantos Csaba részéről sem lenne meglepő, hogy míg a kedvező ígére­tek betartása idővel lekerül a napi­rendről, az érintetteket váratlan és kedvezőtlen módosításokkal szem­besítik. Az MM­SZ tegnap a NoÁr moz­galommal együtt bárki által aláír­ható nyílt levelet fogalmazott meg a kormányterv ellen. Az ipari és lakossági napenergiás kapacitások minden vára­kozást megha­ladó ütemben bővültek Magyarorszá­gon 5 ezer megawatt fölé nőtt a Magyarországon üzemelő napelemek kapacitása augusztus elejére A háztartási méretű naperőművek száma és kapacitása 250 200 100 5 C Göngyölített adatok Ezer darab 2008 2010 2012 2014 Forrás: MEKH.hu/NÉPSZAVA-trafika 2023. június: 212 954 db Megawatt 1899.061 Mw 2016 2018 2020 2022 2500 2000 1500 000 500 0 o< z<ÖO Megállíthatatlan a bővülés KISERŐMŰVEK Túlzás nélkül állítható, hogy itthon robbanássze­rűen terjednek a napelemek. Az áramrendszer egyensúlyáért felelős Mavir 5116 megawattra (MW) te­szi az üzemelő napelemek augusz­tus eleji összteljesítményét. Ez 27 százalékkal, 1099 MW-tal haladja meg a 2022. végi adatot. Eszerint hét hónap alatt nagyobb mérték­ben bővült az állomány, mint tavaly egész évben. Emögött immár 226 ezer egység áll, ami 28 százalékos bővülés a tavalyi év végéhez képest. A „robbanás” erejére jellemző, hogy míg a hároméves kormányzati ener­giastratégia még 2030-ra várt 6 ezer MW-t, ilyen ütem mellett addigra a 2040-es, 12 ezer MW-s cél eléré­se sem kizárt. Ezen belül szakmai okokból megkülönböztetik az 50 kilowatt (kW) feletti és alatti egysé­geket. Utóbbiakba tartoznak a „ház­tartási méretű kiserőművek”­­ is. E csoport összteljesítménye augusz­tus elején 1994 MW-ra rúgott, ami 34 százalékkal haladja meg a tavaly év végi, 2021-hez képest 33 százalé­kos bővülést mutató szintet. Jelen állás szerint az országban 222 666 „kis” naperőmű üzemel. Ez az év végéhez képest 30 százalékos ugrás. Bár az 50 kW alatti, jellemzően ház­táji napelemek összteljesítménye ezzel el is érte a paksi atomerőműét, míg előbbiek „csak” napsütésben üzemelnek, addig utóbbi folyama­tosan. A napelemek 5 ezer MW-nyi összteljesítménye pedig már-már közelíti a 6-7 ezer MW-s országos csúcsterhelési adatokat is. A szá­mok ugyanakkor megtévesztők lehetnek. A teljesítmény mellett ugyanis, napelemek esetén, kiemel­ten fontos mutató a kihasználtság is. A Mavir kimutatása szerint az 50 kW-nál nagyobb erőművek ter­melése, folyamatos felfutással, idén júliusban a hazai áram-előállításból 14, a felhasználásból pedig 11 szá­zalékban részesült. Bár szakembe­rek üdvözlik a kormány napelemek melletti - legalábbis elvi - kiállását, a fő gondot a korszerű áramterme­lési mód egyoldalúságában látják. A szél- vagy más megújulós eljárások támogatása jóval nagyobb léptékű energiahatékonysági intézkedé­sekkel együtt sokkal kiegyensúlyo­zottabb, olcsóbb, fenntarthatóbb, zöldebb, illetve kevésbé kiszol­gáltatott és sérülékeny villamos­­energia-rendszert eredményezne. 210 tervezett fejlesztés befektetői 2065 megawattnyi új teljesítményt kötöttek le a hálózati engedélyes társaságok most lezáruló első köz­zétételi eljárásában - áll az EM egy másik közleményében. A beruhá­zások hatvan százalékában ipari naperőművek létesülnek. A fenn­maradó hányad túlnyomó részét kereskedelmi energiatárolók teszik ki. Az első közzétételi folyamatban összesen 4924 MW csatlakozási igényt erősíthettek meg pénzügyi biztosíték letételével is a beruhá­zók. A kormány 2028-tól minden igénylőnek hálózati csatlakozást ígér. M. I.

Next