Népszava, 2023. október (150. évfolyam, 230-254. szám)

2023-10-02 / 230. szám

2 I­gMih__________________________________________________________REFLEKTOR Korrektnek lenni dögunalom HATÁROK A tilalmas dolgok kimondása az egyik legfontosabb forrása a humornak, ami emiatt időnként csoportok, közösségek érzékenységét sérti. De hova tűnik a humor, ha semmivel se lehet viccelni? ROSZNÁKY EMMA A politikai korrektség, azaz a PC egy rendkívül fontos civilizációs vívmány, mely lehetővé teszi, hogy a közbeszédben alapvetés legyen a különböző társadalmi csoportok tisztelete, nem megsértése. A PC lé­nyegében a gyűlöletbeszéd ellenté­te, és érthető, hogy a társadalomnak igénye van arra, hogy ez a szellemi­ség az élet minél több részén helyet kaphasson. De mi van a kultúrával, a művészetekkel és önmagában a humorral? A politikai korrektség radikális értelmezésében, a cancel culture, avagy eltörléskultúra vilá­gában mi vár a humorra? A XX. század brit tévéjének aranykorában sugározták a Monty Python csoport által készített so­rozatot. A Monty Python Repülő Cirkuszának hat kiváló humoris­tája a legtöbb lehetséges csoport­ba belekötött, megkapta mindenki a magáét: a skótok, az amerikaiak, a franciák, a belgák, a britek és a föl­dönkívüliek is, de nem hagyták szó nélkül a hímsovinisztákat, a femi­nistákat, a fiatalokat, az időseket, a szépeket, a csúnyákat, a baloldalia­kat, a jobboldaliakat, a gazdagokat, a szegényeket, az értelmiségieket, a szabadkőműveseket, a munkásokat, de még az őket sugárzó tévécsator­nát, a BBC-t sem. Több sikeres filmet forgattak a Pythonok, ezek közül kétségkívül a leghíresebb a Brian élete. A film 1979-ben kivágta a biztosítékot val­lásos körökben, de jóval több ked­velője akadt, mint ellenzője. A Brian élete védelmében többször elhang­zott, hogy nem Krisztus-paródiáról van szó, hiszen bár a szatíra Jézus korában játszódik, a Messiás csak párszor tűnik föl a filmben, és nem válik vicc tárgyává. Míg a XX. század utolsó évtizedeiben a keresztény vallás miatt érezhették egyesek túl­zásnak a Brian életét, úgy az utób­bi időben egy adott jelenetéről me­rült föl, hogy nem éppen komilfó. Az 1969-ben alapított csoport máig ak­tív tagjának, John Cleese-nek több amerikai színész javasolta, hogy húzza ki a Loretta-jelenetet a Bri­an élete színpadi verziójából, a je­lenetben ugyanis egy férfi karak­ter arról beszél, hogy gyereket akar, bár fizikailag képtelen rá, joga még­is van hozzá, hogy gyereket szül­jön. Cleese visszautasította a kérést nem hajlandó a jelenkori érzékeny­ség miatt módosítani a művön. Az esetről és általában a politikai korrektség humorra és alkotói sza­badságra gyakorolt hatásáról Pápai Gábort, lapunk karikaturistáját kér­deztük. - Mindenképpen helyesnek tartom John Cleese döntését, már csak azért is, mert ez a műalkotás a maga korában abszolút autentikus volt, és attól, hogy a mi korunk ettől eltávolodik, nem kell azt cenzúráz­ni - vélekedett. - Világéletemben a szólásszabadság mellett álltam, és nem gondolom, hogy az érzékeny­ség ezt minden esetben felülírhat­ná. Külön hangsúlyoznám, hogy itt műalkotások megítéléséről beszé­lek. Eszembe jut például Daniele da Volterra festőművész neve, akinek az a hálátlan feladat jutott, hogy Mi­chelangelo Utolsó ítélet freskójának szereplőit „felöltöztesse” - a kortár­sak emiatt az Il Braghettone, azaz a Nadrágfestő gúnynevet aggatták rá, pedig maga sem értett egyet a cen­zúrával - mondta. Bármennyire távolinak tűnhet a XVI. századi történet, ma is talál­kozhatunk „fügefalevél-hadj­ára­tokkal”. Épp márciusban történt az Egyesült Államokban, hogy kirúg­ták Hope Carrasquilla iskolaigazga­tót, mert a művészettörténet­ órán megmutatta a hatodikos diákok­nak Michelangelo Dávid-szobrát más „ledér” reneszánsz alkotások kíséretében. A felháborodott szü­lők pornográf jellegűnek minősítet­ték a műtárgyakat, s bepanaszolták az oktatót. Bár Carrasquilla elvesz­tette az állását, Firenze polgármes­terének roppant szimpatikus lett a hölgy, és meghívta az olasz városba, sőt, ki is tüntette a floridai tanárnőt. - Szerintem minden ilyen felhábo­­rodási hullám a hanyatlás jele, és nem tartom helyesnek - vélekedett a karikaturista. - Még ha van is helye az érzékenységnek vagy a felülvizs­gálatnak, az diskurzust kell, hogy teremtsen. A tiltás, az akadályozás a lehető legrosszabb lépés. Fontos a fegyveregyenlőség.­­ Pápai Gá­bor fölemlegette a lapunk ellen fo­lyó pert, mely 2020 tavasza óta tart. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese, Vejkey Imre beperelte a Népszavát, szerinte ugyanis a lapban megjelent karikatúra megsértette a keresz­tény vallási közösségek méltóságát. Pápai Gábor rajzán (mely a korona­vírus idején jelent meg) a keresztre feszített Jézus mellett Müller Cecí­lia országos tiszti főorvos látható, aki azt mondja, hogy „alapbetegsé­ge függőséget okozott”.­­ Ebben is az az igazi konfliktus, hogy Vejkey nem vitázni kezdett, hanem felje­lentett. Ráadásul azt gondolom, itt nem is érzékenységről van szó, ha­nem egy politikai akarat ránk kény­szerítéséről. Másodfokon ki kellett egészíteni a keresetet, és azzal egé­szítették ki, hogy mivel a karikatúra műfajánál fogva többjelentésű, így az én rajzom úgy is értelmezhető, hogy a keresztény hívőket kereszt­re lehet feszíteni, és mivel ez ben­ne félelmet kelt, megalapozottnak érzi a karikatúra veszélyességét - fejtette ki a karikaturista. Aki azt is említette, hogy a karikatúra jogvé­delme kapcsán van már előrelépés.­­ A CEU-n volt egy workshop, ahol egy kollégámat, Tjeerd Royaardsot egy javaslat készítésére kérték föl, hogy az európai jogrendben milyen speciális szempontokat alkalmaz­zanak a karikatúrával kapcsolatban. Hiszen a karikatúrának kell hagyni helyet akár olyan esetekben is, amik egyébként a közbeszédben szigo­rúbb megítélés alá esnek. Ez ügyben például szerintem jó felé haladnak a dolgok, kivétel persze Magyaror­szág - tette hozzá. Pápai Gábor szerint is létezik olyan kép, ami egyszerűen túlmegy a jó ízlés határain.­­ A már emlí­tett CEU-s eseményen hallottam egy nagyon érdekes esetet a Char­lie Hebdo című francia lapról, ami 2015-ben azzal vált ismerté, hogy az iszlám terroristák célkeresztjé­be került. A Charlie Hebdónak ren­geteg botránya volt mindig is, felvál­lalt irányelve, hogy ezekbe beleáll. A lap közölt egy olyan rajzot az olasz­­országi földrengés idején, amin kü­lönböző nemzetek ételei voltak lát­hatók, és az olasznál lasagnénak rajzolták meg az épületek által ös­­­szepasszírozott emberi testeket. Csak a saját morális iránytűink mentén tudunk gon­dolkodni, de a kérdések­re, a vitára mindig szük­ség van. A karika­túrának kell hagyni helyet akár olyan esetek­ben is, amik egyébként a közbe­szédben szigorúbb megítélés alá esnek. Volt egy felmérés, melyet kifejezet­ten karikaturisták körében végez­tek el arról, hogy megengedhető-e egy ilyen ábrázolás. Még a karika­­turisták is úgy látták (több mint 70 százalékuk), hogy nem.­­ Lapunk rajzolója úgy látja, nagyon nehéz szabályt felállítani a karikatúrákkal kapcsolatban, csak a saját morális iránytűink mentén tudunk gondol­kodni, de a kérdésekre, a vitára min­dig szükség van. Az öncenzúra kapcsán Pápai Gá­bor úgy nyilatkozott: - Attól nem fáj a fejem, hogy megsértek máso­kat, tekintve, hogy közszereplők­ről politikai véleményeket fogalma­zok meg. Ettől függetlenül azt kell mondjam, hogy bár a rendszervál­tás előtti időszakot diktatúrának nevezzük, mégsem voltak alkotások a fiókban, nálunk nem kerültek elő olyan művek, mint például az oro­szoknál. Most viszont van a számí­tógépemen egy „fiók” nevű map­pa, ahova azokat a rajzokat teszem, amiket nem akarok elküldeni a lap­nak. Ezt nem magam miatt teszem, hanem a Népszavát nem akarnám rossz helyzetbe hozni vele, hiszen a lap nagyon megengedő, szinte soha nem utasították még vissza rajzo­mat. Mindig lerajzolok mindent, ami foglalkoztat, de például nem fo­gom megrajzolni a karok és lábak nélkül született prédikátort és mo­tivációs trénert, Nick Vujicicot be­szélő büsztként, bár ezt megtették mások mém formájában. A csoportok, közösségek érzé­kenységét komolyan vesszük, de hova tűnik a humor, ha semmivel se lehet viccelni? A felvetésre Pápai úgy reagált:­­ A humornak mindig is megvolt a maga helye és rendel­tetése. Az egész cancel culture lé­nyege az, hogy nem érteni akarja a viccet, hanem eltüntetni. De ez egy hihetetlenül kirekesztő hozzáállás, hiszen maximálisan korrekt humor nem létezik. A korrektség egész egy­szerűen nem vicces. A humornak valamilyen érzelmi reakciót kell ki­váltania ahhoz, hogy nevessünk raj­ta, pusztán tudati szinten ez nem működik. Az egyik legfontosabb hu­morforrás a tilalmas dolgok kimon­dása, ez pedig nem a PC világa - ös­­­szegezte a rajzoló. John Cleese­­nek több ame­rikai színész javasolta, hogy húzza ki a Loretta-jele­netet a Brian élete színpadi verziójából Felháborodott amerikai szü­lők pornográf jellegűnek minősítették Michelangelo Dávid-szob­­rát, és bepanaszolták a műalkotást bemutató oktatót SZÁNDÉK PÁPAI GÁBOR Az egész cance culture lényege az, hogy nem érteni akarja a viccet, hanem eltüntetni öoQ1

Next