Népszava, 2023. december (150. évfolyam, 280-303. szám)
2023-12-06 / 284. szám
101 2023. december 6., szerda ________________________________________________________________________VÉLEMÉNY Felszólításra még nem lesz béke A mostani globális zűrzavar és megosztottság idején a nemzetközi közösség egy miniszteri ülésen készül megerősíteni politikai támogatását és kollektív elkötelezettségét az Egyesült Nemzetek Szervezetének békefenntartói tevékenysége mellett. Ez az első alkalom, hogy a világ minden tájáról érkező külügy- és védelmi miniszterek Afrikában gyűlnek össze: december 5-én és 6-án Accrában tesznek konkrét vállalásokat a békefenntartás hatékonyságának növelése érdekében. Az emberiség negyede konfliktusok sújtotta területeken él, és körülbelül 108 millió ember kényszerül lakóhelye elhagyására - ezek a számok több mint a duplájukra nőttek egy évtized alatt. Ezekben az időkben sürgősen szükségünk van a nemzetközi közösség teljes, egységes támogatására, hogy jobban szolgálhassuk a világ legkiszolgáltatottabbjait. Legfőbb célunk a hosszú távú béke elérése politikai eszközökkel, amelyhez kiemelkedően fontos a széles körű politikai támogatás biztosítása és minden érintett szereplő mozgósítása, beleértve a helyi lakosságot is. A ma kihívásaihoz igazodó, rugalmasabb és hatékonyabb békefenntartás szintén a partnerségek létrehozásán és elmélyítésén alapszik. Ez a kérdés lesz a 2023-as miniszteri ülés középpontjában. Az eseményen a tagállamoknak meg kell mutatniuk elkötelezettségüket az ENSZ békefenntartói tevékenysége mellett, mégpedig olyan új vállalások formájában, amelyek segítenek kielégíteni a jelenlegi és jövőbeli szükségleteket, valamint új vagy kibővített partnerségeken keresztül a kapacitásépítés, a képzés és a felszerelés terén. Az ENSZ-békefenntartók elsődleges céljának eléréséhez szükségünk van a tagállamok erősebb, egységes politikai támogatására, hogy a konfliktusban álló feleknek segítA jelenlegi konfliktusoknak a polgári lakosságra gyakorolt szörnyű hatása egyértelműen emlékeztet a politikai megoldások fontosságára. Bár sok békefenntartó misszió már évtizedek óta működik, messze nem a múlt relik• • vini,hessünk megtalálni a politikai megoldásokat. Ez összhangban van Antonio Guterres főtitkár Új Program a Békéért agendájával, amely világos értékelést nyújt a kollektív biztonsági rendszer előtt álló kihívásokról, és cselekvésorientált ajánlásokat kínál a tagállamoknak a jövő évi Jövő Csúcstalálkozója előtt. Ezek a békét és biztonságot fenyegető bonyolult kihívások azt igénylik, hogy az ENSZ képes legyen testreszabott, operatív válaszokat megfogalmazni, majd támogatni ebben más szereplőket, mint például az Afrikai Uniót. Az idei miniszteri találkozó célja, hogy erősítse az ENSZ-békefenntartási műveletek eszköztárát, különösen a polgári lakosság védelmével összefüggésben, ami a legtöbb ENSZ-békefenntartási misszió prioritásai közé tartozik. Folyamatosan javítanunk kell a békefenntartók biztonságán és védelmén is, mivel ők egyre gyakrabban válnak fenyegetések és erőszak célpontjaivá. Megfelelő mentális egészségügyi ellátás biztosítása is nélkülözhetetlen. A tagállamokkal együttműködve további lépéseket kell tenni a visszaélések - például a szexuális zaklatás és kizsákmányolás - kezelésére, valamint az áldozatok hatékonyabb támogatására. Hosszú távú béke csak akkor lehetséges, ha a közösség minden tagja része a megoldásnak, beleértve azt is, hogy több nőt vonunk be a politikai folyamatokba és a békefenntartó misszióinkba. Ghána kitűnő példa erre, hiszen minden szinten és minden szerepben jelentős számú nő vesz részt békefenntartó műveletekben. Közéjük tartozik a ghánai Cecilia Erzuah kapitány, aki az ENSZ abjeji ideiglenes biztonsági haderejében végzett védelmi erőfeszítéseiért elnyerte az ENSZ katonai, nemek közötti esélyegyenlőségi díját. Erzuah kapitány egyike a több mint kétmillió katonai, rendőri és civil békefenntartónak, akik számtalan életet mentenek meg, konfliktusokat előznek meg, és már több mint 75 éve támogatják a politikai folyamatokat. Minden tőlünk telhetőt megteszünk és mindig jobbra törekszünk - beleértve annak a 4200 békefenntartó örökségének továbbvitelét is, akik a béke szolgálatában vesztették életüket. Az évtizedek alatt megtanultuk, hogy fenntartható béke csak helyi irányítású megoldásokon keresztül érhető el. Ezt olyan országok példái bizonyítják, mint Namíbia, Kambodzsa, Sierra Leone, Kelet-Timor és Libéria, ahol a békefenntartók politikai szereplőkkel, a civil társadalommal, nőkkel és fiatalokkal dolgoztak együtt a háborútól a békéig vezető rögös úton. A békefenntartás bizonyítható hatása ellenére soha nem felelhet meg minden igénynek vagy elvárásnak. Korlátaira az olyan hosszú ideje húzódó konfliktusok mutatnak rá, amelyeket bonyolult geopolitikai és transznacionális tényezők okoznak. Különösen igaz ez akkor, amikor a Biztonsági Tanács megfelelő erőforrások vagy politikai támogatás nélkül ad túlságosan ambiciózus megbízásokat békefenntartó misszióknak. A jelenlegi konfliktusoknak a polgári lakosságra gyakorolt szörnyű hatása egyértelműen emlékeztet a politikai megoldások fontosságára. Bár sok békefenntartó misszió már évtizedek óta működik, messze nem a múlt relikviái. Az UNIFIL például azért dolgozik, hogy enyhítse a feszültséget az Izrael és Libanon között húzódó „kék vonal” mentén - beleértve a mindkét féllel való kapcsolattartást is. Ezek a műveletek alapvető szerepet játszanak a polgári lakosság védelmében és a tűzszünetek fenntartásában, amíg a végső politikai megoldás keresése folyamatban van. Ha valami, akkor éppen a missziók hosszú élettartama mutatja, hogy a béke mennyire összetett egyenlet. Olyan feladvány, amelynek megoldása minden érintett fél együttműködését igényli, de emellett szükségessé teszi a tagállamok részéről a multilateralizmus iránt való kollektív, megingathatatlan elkötelezettséget is. Ez szükséges ahhoz, hogy az ENSZ békefenntartói tevékenysége továbbra is alapvető eszköz maradjon a béke elérésére. Várjuk, hogy ez az elkötelezettség a tagállamok konkrét vállalásain keresztül cselekvéssé alakuljon Ghánában. A közösségek, amelyeket szolgálunk, nem érdemelnek kevesebbet. SHIRLEY AY0RKOR BOTCHWEY, Ghána külügy- és regionális integrációért felelős minisztere JEAN-PIERRE LACROIX, az Egyesült Nemzetek békefenntartási műveletekért felelős főtitkárhelyettese mi: < <co2o m< < CO Művészettörténet a kukában A középiskolák nemrég egy szűkszavú utasítást kaptak kézhez, amely arról szólt, hogy 2024- ben már nem lehet érettségizni művészettörténetből, és magát a tantárgyat is megszüntetik. A 2020-ban elfogadott, Takaró-féle nemzethy NAT így fogalmaz: „...tudatosítsák gyökereiket, megismerjék a magyarság által létrehozott legfontosabb képzőművészeti és építészeti műalkotásokat, nemzetünk hagyományos tárgykultúráját és díszítőművészetét [...] ismerje a vizuálisan megjelenő nemzeti szimbólumokat...”. Majd ebből az következett, hogy a művészettörténet tantárgy kimaradt, lett helyette vizuális kultúra. A témát - ismeretet, tantárgyat - kifejtő szakaszban ugyanakkor nincs szó a történeti korok művészeti értékeinek megismeréséről, az európai és az Európán túli művészetekről, a populáris és a szubkultúrákról. Hiányzik továbbá, hogy a művészeti nevelés fejleszti a kritikus és a problémamegoldó gondolkodást, nem esik szó az interdiszciplinaritásról, a művészet kultúraközvetítő szerepéről. A minapi utasítás tehát csak „élesítette” a NAT-ban foglaltakat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a művészettörténet tantárgy még választhatóként sem jelenhet meg az iskola által közvetített kultúra kínálatában. A korábbi tartalom majd az irodalom, a történelem és a földrajz tantárgyak tartalmaiban jelenik meg - magyarázzák a bizonyítványt a hivatalosságok. Még szerencse, hogy nem teszik hozzá: „de mostanában ne tessék bemenni az iskolába... a kaput kiemelték... most átalakítják... nincs kapu... nem lehet bemenni... majd egy-két hét múlva...”. Igaz is, minek szegény gyerekeket valami avítt és semmire nem használható dologgal zaklatni? Az erkölcsi jóság és a szépség elve, a kalokagathia is egy régi görög eszmény. Akárcsak a demokrácia. Az sem kell, van helyette centrális erőtér és nemzeti együttműködésnek mondott autokrata centralizmus. Ez amolyan illiberális demokrácia. Olyan, mint a koffeinmentes kávé vagy az alkoholmentes sör. Mindeközben az oktatási kormányzat nemcsak megszüntet fölöslegesnek ítélt tantárgyakat, hanem új ismeretet is formába önt, és bevezeti oktatását a középiskolákban. A hazafias nevelés jegyében lesz katonai alapismeretek tantárgy: ez mennyivel fontosabb, hasznosabb! Akárhogy is, ez is értékválasztás. Míg a művészetek szabadságot jelentenek - alkotói szabadságot és a befogadó ember szabadságát is, arra tanítanak, hogy a világot ho Még az a szerencse, hogy Kodály Zoltán országában nem szűnik meg az ének-zene tanítása. Viszont nyugodtak lehetünk: Orbán Viktor szerint a magyar oktatás két sikertörténete a hittan és a mindennapos testnevelés. gyan lehet megismerni, s hogy a művészetek sajátos eszközökkel hogyan tárják fel és mutatják be, milyen törvényszerűségek alakítják az emberi kapcsolatokat, addig a katonai ismeretek a fegyelemre, engedelmességre, a parancsra és a parancs végrehajtására szoktatnak. Kinek mi a fontos. Nyilván egy akarat vezérelte rendszerben a szabadság eszméjét megjelenítő művészeti tantárgy károsnak, sőt veszélyesnek minősül, miközben a parancs-engedelmesség „ethoszát” megjelenítő tantárgy segíti a rendszer működését. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy akkor, 2020-ban miért nem szóltak a művészeti nevelés fontosságát még értő szakemberek. Szóltak: „A jelenlegi Nemzeti alaptanterv vizuális kultúra fejezete zűrzavaros, ideologikus volta miatt alkalmatlan kerettantervek készítésére - legyenek azok központi, iskolai vagy tanári kerettantervek” - fogalmaztak akkor, 2020-ban. Csak az akkori hangzavarban erőteljesebben jelent meg az a vélemény, hogy a NAT egy ideológiai mázzal leöntött kompiláció, és a részletek elemzése, értékelése még akkor is visszhangtalan maradt, amikor az egyes kultúraelemek - tantárgyak - szakemberei és jeles alkotói már erőteljesen „nyomták a vészcsengőt”. Még az a szerencse, hogy Kodály Zoltán országában nem szűnik meg az ének-zene tanítása. Viszont nyugodtak lehetünk: Orbán Viktor szerint a magyar oktatás két sikertörténete a hittan oktatásának bevezetése és a mindennapos testnevelés elrendelése. Igaz, ennek eredménye sem a hívő emberek számának gyarapodásán, sem a hitelvek szerinti életvezetés alakulásán nem látszik, ahogy sajnos a szomatikus kultúra változásán, az egészséges életmódot folytató emberek, az aktív és rekreációs sportolók számának megugrásán sem. Amíg egy neves festő kiállításának megtekintése vagy - ahogy a minap történt - egy világjáró fotóművészeti bemutató meglátogatása érdekében hosszú sorok kígyóznak a múzeumi pénztáraknál; amíg egy plakátkiállítás a város egyik legvonzóbb szabadtéri tárlata lehet; amíg egy film, legyen az hollywoodi szuperprodukció vagy kis pénzből összehozott magyar alkotás, olykor tömegeket vonzó kasszasiker is egyben: amíg a színházszerető nézők negyven éven át tartanak színpadon egy darabot, addig a csinyovnyikok a minisztériumi irodákban nyugodtan görcsölhetnek kultúragyilkos ötleteken. A művészettörténetet ki lehet űzni az iskolákból, de a művészetek története megismerésének vágyát, a művészetek szeretetét, a műalkotások befogadásának szándékát és - ami talán még ennél is fontosabb - a művészeti kifejezés szabadságát nem lehet kiűzni sem a kiteljesedő emberekből - a gyerekekből -, sem a kiteljesedett felnőttekből. Ehhez a politikusi akarnokság, mint azt a katonai ismeretek „egyetemén”, a seregben mondták anno, kevés, mint a mackósajtban a brummogás. FÁBRY BÉLA pedagógus Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére rövidítésére.