Népszava, 2024. január (151. évfolyam, 1-26. szám)

2024-01-29 / 24. szám

2 I _________________________________________________________REFLEKTOR Számlagyári kampányelméletek BUDAPEST Támadások kereszttüzébe került a Lánchíd felújítása, amit jelentős választási témává emelt a Fidesz. Pedig ma még az is kérdéses, van-e egyáltalán hídügy. SZALAI ANNA Bár tavaly augusztusban befejeződött a Lánchíd felújítása, a projekt a vá­lasztásokhoz közeledve új életre kelt: a Fidesz és a kormánypropaganda visszaélést sejtetve támadja a beru­házás pénzügyeit, a város vezetését. Egy számlagyárügyet kapcsolnak ös­­­sze a felújítással, noha ezt - eddig leg­alábbis - semmi nem igazolta. A kiindulópont a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly indított nyomozása. Ennek során november­ben letartóztattak egy praxisától el­tiltott budapesti ügyvédet, aki olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében fogadott be valótlan tartalmú szám­lákat, vagyis számlagyárat működ­tetett. A NAV 33 fővárosi helyszínen tartott házkutatást és foglalt le bizo­nyítékként dokumentumokat, hamis bélyegzőt, készpénzt. Nem sokkal ké­sőbb kiderült, hogy az őrizetbe vett ügyvéd Vig Mór, aki a kormányt gya­korta bíráló Amnesty International Magyarország vezérigazgatójának, Vig Dávidnak a testvére. Vig Mórt kü­lönösen nagy vagyoni hátrányt oko­zó, üzletszerűen elkövetett költség­­vetési csalással gyanúsították meg. Hamarosan előkerült egy fotó is, amelyen Örsi Gergely II. kerületi pol­gármester látható Vig Mórral még 2022 elején. Vig épp saját futárcégé­nek új elektromos járműveit muto­gatta. Az akkori elképzelések szerint az önkormányzat megállapodást ké­szült kötni arról, hogy a környezet­­barát flotta használhatja majd az ön­­kormányzat elektromos töltőit. Örsi Gergely a Népszava vállalkozóval való kapcsolatot firtató kérdése azt válaszolta, hogy a flottakezelő keres­te meg és mivel támogatja a környe­zetbarát közlekedést és csomagkéz­besítést, megtekintette a flottát. Az együttműködési megállapodást vé­gül nem írták alá, a II. kerületi önkor­mányzat nem fizetett a cégnek, a töl­tőhasználatot sem biztosította. Január közepén derült ki, hogy a Lánchidat felújító A-Híd Zrt. irodái­ban is tartottak házkutatást. A társa­ság ugyanakkor rögzítette: két külső céggel kapcsolatos eljárás részeként végzett „helyszíni ellenőrzést, a NAV és az A-Híd Zrt.-t mint adatszolgálta­tót vonták be az eljárásba, sem kihall­gatás, sem gyanúsítás nem történt. A cég a kért anyagokat, dokumentumo­kat hiánytalanul átadta, az eljárással érintett vállalkozásokkal pedig már nincs élő szerződése. Innen kezdett gombolyodni a má­sik szál: a Lánchíd-felújítás. Az átkelő 2002 óta halogatott rekonstrukciójá­ra 2018-ban írt ki kivitelezői tendert a fideszes Tarlós István vezette fővá­ros, ám ezt visszahívták, majd 2019- ben az önkormányzati választás nya­rán újra kiírták. Csakhogy a vártnál jóval drágább kivitelezői ajánlatok ér­keztek, Tarlós - saját szavait idézve - túlárazás miatt visszadobta a tendert. Nemigen tehetett mást. A Fővárosi Közgyűlés 23,4 milliárd forintban ha­tározta meg a Lánchíd, a váralagút és a pesti villamos közúti aluljáró felújí­tásának együttes költségkeretét, mi­közben a legjobb ajánlatot adó A-Híd Zrt. is 35,8 milliárdot kért. Azután jött a választás, melyet Karácsony Gergely nyert meg. „Az új városvezetés számára nem volt más választás, mint kiírni egy új tendert. Az előző eljárásban jött aján­latok alapján nem lehetett szerződést kötni. A főváros 2020-ban indította el az új közbeszerzési eljárást, amelyre ismét az A-Híd adta a legjobb ajánla­tot, így a főváros megbízásából velük szerződött a projektfelelős Budapes­ti Közlekedési Központ (BKK). A két tender műszaki tartalma jelentősen különbözött, így a beérkező ajánla­tokat nem lehet összehasonlítani” magyarázta most lapunknak Kiss Ambrus pénzügyekért felelős főpol­gármester-helyettes. „Kimaradt belőle a váralagút és a pesti hídfő alatti villamosalagút fel­újítása, bekerült viszont a pesti oldali villamos-aluljáró feletti terület, illet­ve a Széchenyi tér felőli részek ren­dezése. A végére még így is le tudtunk faragni az árból, mivel nem használ­tuk fel a teljes tartalékkeretet, így 26,7 milliárd helyett 25 milliárdba került a rekonstrukció, amelyet azóta számos kormánytag, így Lázár János, a közlekedési tárca vezetője és Navra­­csics Tibor közigazgatási és terület­­fejlesztési miniszter is megdicsért" - tette hozzá az ellenzéki politikus. Tarlós István előző főpolgármes­ter szerint a hídfelújítás 5 milliárddal többe került, miközben csökkent a műszaki tartalom. A Fidesz nem érti, hová tűnt a pénz. Az A-Híd kérdé­sünkre a hídrekonstrukcióba tartozó feladatok fent említett bővülése mel­lett a híd gyorsuló állapotromlását, az építőipari alapanyagok drágulá­sát, valamint a jelentős árfolyamvál­tozást jelölte meg a drágulás okaként. Ugyanakkor hangsúlyozták: a mun­kát kiemelt szakmai alázattal kezel­ték, a kivitelezést költségkereten be­lül és a vállalt határidőnél másfél hónappal hamarabb fejezték be. Kiss Ambrus szerint az összes szerződés és teljesítési dokumentá­ció elérhető a BKK honlapján, min­denki kedvére böngészheti, a projekt mindvégig átláthatóan működött, amit egyébként a beruházáshoz 14,7 milliárd forint hitelt nyújtó Euró­pai Beruházási Bank is folyamato­san felügyelt. A főpolgármester sze­rint a hídfelújítás példás munka volt, de az valóban botrányos, hogy a kor­mány azóta sem fizette ki a felújítás­hoz szerződésben ígért 6 milliárd fo­rintos támogatást. Az A-Híd Zrt.-nél tartott házku­tatást és Vig Mór ügyét az ATV-hez eljutott nyomozati dokumentumok alapján kezdték el összekötni. Az ügyben egyébként károsult ATV sze­rint a nyomozás kiterjed arra is, hogy az A-Híd Zrt. 2020 novembere és 2022 júliusa között összesen 1,4 mil­liárd forintot utalhatott az addigra más ügyek miatt praxisától eltiltott Vig Mór film-, videó-, televíziómű­­sor-gyártásra szakosodott cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek. Az A-Híd sietett tisztázni, hogy ennek a szerződésnek semmi köze nem volt a Lánchíd felújításához. A Népsza­va értesülése szerint reklámfilmek gyártására szerződtek. A teljesítést az A-Híd Zrt. felé igazolták, a kiállí­tott számlák ellenértékét a most el­járás alatt álló cég számlájára utalták. Az, hogy utána mi történt a pénzzel, nem tudják. „Az időpontok sem stimmelnek” - mutatott rá Kiss Ambrus.­­ A főváros csak 2021 elején szerződött az A-Híd Zrt.-vel, miközben a hírek szerint az utalások már 2020-ban elkezdődtek Vig Mór cégének. Az ügynek új fordulatot adott Sza­­niszló Sándor, a Demokratikus Koalí­ció (DK) politikusa, a XVIII. kerület polgármestere, aki a Vig Mór szám­­lagyáras ügyével kapcsolatban azt ta­lálta mondani, hogy a DK-nak semmi köze nem volt ezekhez az ügyekhez, amelyek külföldről származó kam­pányfinanszírozást érintenek. Majd még hozzátette: „Minden mindennel összefügg”. Szaniszló Sándort mi is megkerestük az ügyben, nekünk azt mondta, egyáltalán nem akarta ös­­­szemosni a 99 Mozgalom adomány­­gyűjtését Vig Mór számlagyárával, megtévesztő volt a kérdés, az ügyről semmit sem tud. De hogyan kerülhetne egy plat­formra a Karácsony Gergely ál­tal a 2022-es választások előtt élet­re hívott 99 Mozgalom, Vig Mór és a Lánchíd? Az OTP tavaly szeptember elején ismeretlen tettes ellen felje­lentést tett a 99 Mozgalom magána­dományainak ügyében. A bank szá­mára kétségessé vált a befizetett pénz forrása, miután a mozgalom számlá­jára 2021 augusztusa és 2022 szep­tembere között 506 millió forintot fi­zettek be készpénzben. A bankjegyek egy része gyűrődésmentes és egymás utáni sorozatszámú volt, akadt kö­zöttük forint, angol font és euró is. A NAV nyomozói tavaly december ele­jén a pénzt befizető párbeszédes po­litikusnál és a főpolgármester jogi főtanácsadójánál, Tordai Csabánál is házkutatást tartottak. Karácsony Gergely „politikai jellegű eljárásnak” nevezte az ügyet. A NAV sajtóhírek szerint vizsgál­ja az A-HÍD Zrt.-től Vig Mór cégé­hez, a Sunstrike Kft.-hez érkező kifi­zetéseket, amelyeket jellemzően még ugyanazon a napon továbbküldhet­­tek Vig magánszámlájára, illetve azt ügyvédi letéti számlájára, majd rövid időn belül készpénzben felvették a számláról. Azokat a sejtetéseket - egyelő­re legalábbis - semmi nem igazolja, hogy a két különböző ügy pénzmoz­gásai összefüggnének. Kérdéseinkkel megkerestük a számlagyáras nyomozást elindító NAV-ot és a Vig Mór letartóztatását elrendelő Fővárosi Főügyészséget is. Az adóhivatal annyit válaszolt, hogy a „kérdésekkel kapcsolatban nincs nyilvánosságra hozható információ”. A főügyészség mindössze azt írta: az ügyben 2023 februárjában indult nyomozás. „A híd rekonstrukcióját több kormánytag, így Lázár János, a közlekedési tárca vezetője és Navracsics Tibor közigaz­gatási és területfejlesztési miniszter is megdicsérte.” Brenner Koloman, a Jobbik főpol­gármester-jelöltje felszólította Kará­csony Gergelyt, hogy állítson fel vizs­gálóbizottságot az ügyben, mondván „ha kiderül, hogy a Lánchíd felújí­tásából közel 1,5 milliárd forint egy számlagyárba került, akkor könnyen elképzelhető, hogy ezzel az összeggel valakik meglopták Budapestet”. A Fi­desz fővárosi frakcióját vezető Win­termantel Zsolt azonnal támogatta az ötletet. Karácsony Gergely nem értette, hogy mi köze van a fővárosi önkormányzatnak egy olyan nyomo­záshoz, ami egy olyan cég irodájában volt (...), amellyel ugyan szerződés­ben voltak, de ezer másik szerződé­se van. Vizsgálóbizottság felállításá­ra vonatkozó javaslat végül egyetlen párt részéről sem érkezett a Fővárosi Közgyűlés ezen a héten esedékes ja­nuári ülésére. „A felvetés már csak azért is érde­kes, mert a Jobbik képviselője, Sza­bó György 2019 novembere és 2023 februárja között bent ült a projektet irányító BKK igazgatóságában. Win­termantel Zsolt pedig előbb az igaz­gatóság, majd a felügyelőbizottság tagjaként látott rá minden döntés­re. Bármilyen szabálytalanság esetén azonnal jelezhettek volna. Az együtt hozott döntéseket vizsgálnák?” - ér­tetlenkedik Tüttő Kata főpolgármes­ter-helyettes, akit egyébként szintén felemlegetnek az üggyel kapcsolat­ban egy fotó okán, amelyen a szoci­alista politikus látható az A-Híd Zrt. céges születésnapi fogadásán még a ciklus elején. Mint mondta, a főváros képviseletében vett részt a rendezvé­nyen, ahová azért hívták meg a város­­vezetést, mert Tarlós István idején szerződéses partnere volt a cég Buda­pestnek. A köszöntőbeszédet egyéb­ként Mosóczi László, az Orbán-kor­mány államtitkára mondta. Tüttő Kata arra is felhívta a figyelmet, hogy a Lánchíd felújítása a Transparency International Magyarország értéke­lése alapján is jogszerűen, átlátható­an és tisztességesen zajlott. A Lánchidat felújító A-Híd Zrt.-t csak adatszolgálta­tóként vonták be az eljárásba ELISMERÉS TÜTTŐ KATA: A felújítás a Transparency International Magyarország szerint is átlátha­tóan és tisztes­ségesen zajlott ÁTLÁTHATÓ KISS AMBRUS: Az összes szer­ződés és teljesí­tési dokumen­táció elérhető a BKK honlapján, a projekt átlátha­tóan működött az oo.rS 3 Mindenhol jól fekszenek Iparági pletykák szerint az A-Hídra szemet vetett egy NER-lovag, aki jelen­tős tulajdonrészt vásárolna a cégben. Az érdeklődés nem lenne meglepő, hiszen az A-Híd mindkét oldalon jól beágyazott, rengeteg közbeszerzést nyer, vagy éppen a nyertes alvállalkozójaként veszt részt a projektekben. Már a Demszky-féle fővárostól is kapott megrendeléseket, miközben a cég mögött álló Apáthy Endre érdekeltségei az első Orbán-kormány ide­jén minden jelentősebb állami projektnél ott voltak. Legutóbb a déli kör­vasút beruházás kivitelezői tenderét rekordáron - 303 milliárdos ajánlat­tal - megnyerő Mészáros Lőrinc-féle V-Híd alvállalkozójaként szerepelt a közbeszerzési dokumentumokban. Az A-Híd erre a kérdésünkre azt vá­laszolta, hogy jelenleg nincs szerződése a déli körvasút projektre és nem dolgozik a kivitelezésén. Az A-Híd tagadja a felvásárlást is: „ilyen üzleti tranzakció nem történt, nincs folyamatban"

Next