Népszava, 2024. január (151. évfolyam, 1-26. szám)

2024-01-29 / 24. szám

VÉLEMÉNY_________________________________________________________2q24,± 1S I 9 A kormányfő tévedése ól tudtuk, hogy idén drámai év vár Európára, s már a januári hónap is bővelkedett megle­petésekben. Ijesztő jövőképet vázolt fel az Európai Külkap­csolati Tanács múlt héten megjelent felmérése, amely a populista pár­tok előretörését jövendölte a júniu­si európai parlamenti választáson, s egészen a közelmúltig nem láttunk olyan fejleményt, amely megtörhet­né ezt a szélsőségek felé sodródást, az aggodalom által átszőtt tanácsta­lanságot, valamit, ami legalább fé­kezhetné Európa jobbra tolódását. A félelmet tetézte Charles Michel, az Európai Tanács elnökének né­hány héttel ezelőtti bejelentése, aki közölte, mivel a következő EP tag­ja kíván lenni, ezért idő előtt távo­zik az Európai Tanács éléről, vagyis a következő elnök megválasztásáig, várhatóan decemberig, az EU soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor ve­heti át ideiglenesen a tisztséget. Bár a tanácsi elnökség konkrét hatal­mat nem jelent, a magyar kormány s a hozzá hű sajtó azt sugallhatná: miniszterelnökünk az őt megillető helyre, Európa trónjára került. Nem tudhatjuk, Európa jobbra tolódása megállítható-e, de egyre több olyan jelet láthatunk, amelyek azt mutatják, a demokratikusan gondolkodó többség mintha kezde­ne felébredni és rádöbbenni arra, hogy a populizmus már Európa jö­vőjét fenyegeti. Németországban tüntetéshullám indult az Alterna­tíva Németország ellen, a németek­ben most kezd tudatosulni, hogy a párt országuk és az egész konti­nens demokratikus alapjait támad­ja. A tavalyi holland választás győz­tese, az EU-ellenes Geert Wilders továbbra sem talál magának koalí­ciós partnert, mert a szóba jöhető pártok kiállnak az európai értékek mellett. A populista pártok között is egyre mélyebbek a repedések, amit Marine Le Pennek az AfD elleni mi­napi támadása is igazol. Kedvező jelzés az is, hogy Charles Michel is megváltoztatta a döntését, bejelentette: mégis kitöl­ti mandátumát az ET elnökeként, így Orbán sem lehet tanácsi elnök. A belga politikus rendkívül felelőt­lenül viselkedett, amikor saját poli­tikai karrierjét helyezte előtérbe az EU sorsa helyett, most a külső nyo­más hatására kénytelen volt vissza­kozni. A lelkiismeretével neki kell elszámolnia, magyar szempontból viszont sokkal érdekesebb, hogy Orbán ET-elnökségének rémképe észhez térítette azokat, akik úgy vé­lik: Európa nem személyes ambíci­ók játékszere, hanem olyan érték, amit meg kell őrizni. A magyar diplomácia szempont­jából nem csak Michel bejelentése miatt alakult horrorisztikusan a hét: a nyugati szövetségesek már torkig vannak Magyarországgal, a svédek NATO -integrációjának késlelteté­se a kicsinyesség netovábbja, vélik. Több kereszténydemokrata pártnál, köztük a Fidesszel egykor szövetsé­ges német CDU/CSU-nál elszakadt a cérna. Orbán Viktor biztosra ve­szi Donald Trump újraválasztását, és azt reméli, kiemelt szerepe lesz Európában azzal, hogy Washington legfőbb szövetségese lesz. Elfelej­ti, hogy Európában élünk, egy olyan kontinensen, amely a legreményte­lenebb helyzetben is képes vissza­térni a demokratikus gyökerekhez és kilökni magából azokat, akik az eszmeiség fölé helyezték saját hatal­mukat. RÓNAY TAMÁS Pulykaság fővárosi járatritkítás pirosán villogó felki­áltójelként kerülhet be a kommunikációs r­a­l­zott ügyekről szóló fejezetébe, pél­daként arra, hogy egy alapvetően szakmai döntés miképpen csúszik át a vállalhatatlan abszurditások mezejére. A főváros közlekedési cége kettős forrásban él, az utasok érthetően egyre jobb minőségű - értsd: új, komfortos járművek, sű­rűbb menetrend, mindenhova el­érő viszonylatok - szolgáltatásokat várnak, miközben a források mes­­­sze nem fedik le a költségeket. Ha nincs pénz, jön az ügyeskedés. A BKK megpróbált úgy fejlesz­teni, hogy annak árát máshonnan veszik el. Gondolták, ha lecsípnek a belvárosi járatokból, és azt átrakják a külső kerületekbe, akkor a sűrű Rákóczi úton senki nem veszi ész­re a minimális különbséget, Rákos­palotán meg nagy lesz az öröm az új járat miatt. De választások lesznek, mindent átsző a politika. Márpedig a járatritkítás Demszky és Tarlós idején is elbukott. Úgy tettek, mint egy kétéves: eltakarták a szemü­ket, és azt mondták, elbújtak. Ahe­lyett, hogy jó előre közölték volna - vannak erre kiváló kommunikációs technikák -, hogy a közösségi köz­lekedéssel jól átszőtt belső városré­szekben valamennyivel nő a köve­tési idő, egyszerűen nem mondtak semmit. Az 54 járatra kiterjedő ritkítás - minő meglepetés - nem maradt észrevétlen. A BKK meg a városvezetés elkezdett magyaráz­kodni, egyre kínosabb helyzetbe tolva magát. Ennek a vesszőfutás­nak volt a mélypontja a cégvezető hasonlata, amikor azt találta mon­dani, hogy az utasok járatritkításról szóló döntésbe való bevonása olyan lenne, mintha „hálaadás előtt meg­kérdeznék a pulykát, hogy mi le­gyen vele”. Annak rendje és módja szerint botrány támadt, Karácsony pedig azt tette, amit az elődei: meg­futamodott. Innentől meglepő len­ne bármilyen bátor döntés a főváros közlekedésében, holott a rendszer­hez előbb-utóbb hozzá kell nyúlni. JEGYZET Szalai Anna PÁPAI GÁBOR RAJZA A LÁTHATATLAN LÉGIG Az ellenzé­ki pártok megmu­tathatnák, hogyan lehet nélkül vé­deni a hazai munkaválla­lók érdekeit. M­agas labdák M­ég mindig többség­ben vannak azok, akik szerint Ma­gyarországon „rossz irányba mennek a dolgok”, de számuk néhány hó­nap leforgása alatt érzékelhetően csökkent. Tavaly ősszel a választók 65 százaléka gondolta így, mára az elégedetlenek aránya 57 százalék­ra apadt. Kormányváltást ennél is kevesebben akarnak, az abszolút­­ tehát az 50 százalékot meghaladó többség helyett jelenleg csak a re­latív többség, 48 százalék zavarná el a Fideszt. Az ellenzéki pártok nagy része pár százalékos támogatottság környékén vegetál, a bizonytalanok aránya (37 százalék) rekordot ért el ebben a parlamenti ciklusban. Nem valamelyik kormánypárti intézet tudatmódosító publikációját idéztük, hanem azt a felmérést, amit a HVG megbízásából a Medián ké­szített. A Republikon Intézet adatai valamelyest kedvezőbbek az ellen­zék számára, de azok sem túl szív­derítők. Bár a pártválasztók körében a Fidesz népszerűsége minimá­lis mértékben - hibahatáron belül, mindössze egy százalékkal - mér­séklődött (43 százalék), és a legerő­sebb ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció támogatottsága ugyanilyen kis mértékben növekedett (19 száza­lék), az európai parlamenti és az ön­­kormányzati választásokhoz köze­ledve az ellenzék megközelíteni sem tudja a kormánypártot. Ha hozzávesszük, hogy a viccpárt­nak indult, ma már egyre inkább politikai alternatívát megjelení­tő kétfarkú kutyák beelőzték a Mo­mentumot, akkor rögtön levonható a következtetés: nem jött be, hogy a Momentum látványosan nekiron­tott a DK-nak. A gyurcsányozás ke­vés, valami mást kellene kitalálni. A képlet megoldása elvileg nem tűnik bonyolultnak, a Fidesz sorra dobálja fel a magas labdákat. Csu­pán egyet említünk: az, hogy kül­földi vendégmunkásokkal cserélik le a magyar dolgozókat, minden­nel szembemegy, amit Orbánék eddig harsogtak. Az ellenzéki pár­tok megmutathatnák, hogyan lehet idegenellenes retorika nélkül véde­ni a hazai munkavállalók érdekeit. Tág terepe kínálkozik az ellenzé­ki politizálásnak. Már amennyiben akadnak olyanok, aki hajlandók ki­menni a terepre. CZENE GÁBOR idegenelle­nes retorika V­ersenyfutás ATLANTISZ K­amaszkoromtól örömte­li türelmetlenséggel lép­tem be a könyvesboltok­ba. Kötetek sokaságát vettem kézbe, nyitottam ki, olvastam hosszan, beleszagol­tam a lapokba, és közben igyekez­tem dönteni, hogy felvegyem-e vé­teli listámra az éppen szemlézett művet. Kezdetben ez nehezebb ügy volt, mert otthon tekintélyes könyvtárat hozott létre apánk, ami­ben az alapművek szinte hiánytala­nul megvoltak. Az már csak később derengett fel, hogy a saját könyv­tárépítés feladatába, inkább előbb, mint utóbb, bele kell vágnom. Az önálló életkezdés lehetősége érettségi körül kezdett alakot kap­ni. A sikeres felvételi után az egy­éves dunántúli sorkatonai szolgá­lat ugyan némi haladékot adott, de amikor berendezkedtünk korábbi katonatársammal első szegedi al­bérletünkbe, akkor már foglalkoz­tatott a gondolat, hogy a magam könyvtárát megteremtsem. Egy Szörnyű volt először megérteni, hogy min­dent én sem fogok tudni elolvasni, fájdalmas folyamaton ekkor még átestem. Tizenhat éves koromtól fogva testvéremmel együtt antik­váriumok mélyéről bányásztuk elő az akkor ritkaságnak számító régi kiadású Márai-köteteket. Eljött a pillanat, amikor feleznünk kellett a gyűjteményt. Ez nem kis lelki fáj­dalommal volt teljesíthető. Akkor úgy éreztem, mint akinek az egyik karját levágták. A pótlás műveleté­vel az elmúlt évtizedekben sem vé­geztem, és ez talán már örökre így marad. Közben más is megváltozott. El­végeztem az egyetemet, rövid ide­ig egy vidéki középiskolában taní­tottam, majd újságírónak álltam, voltak évek, amikor sajtóügyeket intéztem egy polgármesteri hiva­talban, még EU-ügyekkel, döntően pályázatokkal foglalkozó referens is voltam, valamint szabadfoglal­kozású irodalomkritikus és recen­zens, de a rendszeres olvasással soha nem hagytam fel. A munka és a családi élet mellett ezt már nem lehetett azzal az aszketikus szor­galommal végezni, ahogyan hall­gatókoromban, de a napi egy órát igyekeztem kiszorítani minden­napjaimból. Ezekben az években kétfajta érzés kísért és kísértett. Ha beléptem a könyvesboltba, volt benne némi visszafogott elégettség, mert a szemem elé kerülő könyvbo­rítókat látva sokszor nyugtáztam magamban, hogy ezt is, azt is, sőt a harmadikat és negyediket is olvas­tam. A másik érzés ezzel ellentétes volt. Áradtak a könyvek. Tudtam, hogy ezzel a darabszámmal nem le­het lépést tartani. Akkor sem, ha fő­foglalkozású olvasó lennék. Ilyen munkakör sajnos nincs, vagy ha mégis, nem fizetnek érte. Furcsa vagy sem, de a végesség érzése a könyvesboltokban is utol­ért. Egyre inkább szemponttá vált, ami korábban soha nem fordult meg a fejemben. Ha megveszem, lesz időm még elolvasni a kasszánál kifizetett könyvet? - tettem fel ma­gamnak a nagyon is gyakorlati kér­dést. Magyarázza a helyzetet, hogy sok személyes adósságot tartok szá­mon a magyar és a világirodalom­ból. Nem viccelek, hogy majdnem elsüllyedek szégyenemben, mert mások mellett nem olvastam még A tulajdonságok nélküli embert. Szörnyű volt először megérte­ni, hogy mindent én sem fogok tud­ni elolvasni. Pedig József Attilával szólva „Ifjúságom, e zöld vadont, / szabadnak hittem és öröknek”. Bár a száraz ágak még nem zörögnek. Még nem. BOD PÉTER

Next