Népszava, 2024. február (151. évfolyam, 27-51. szám)
2024-02-23 / 46. szám
A főváros jelentése újabb meghökkentő részleteket árul el „Szakmai” érintések és simogatások PEDOFILÜGY „Van egy sajátos gesztusnyelve, megérinti, megsimogatja a gyerekeket”, ami szerinte „a gyerekek szeretetigényének kielégítését” szolgálja - a fővárosi önkormányzat tegnap közzétett jelentése szerint 2011-ben így védték egyes kollégái a bicskei gyermekotthon vezetőjét, akit akkor nem, évekkel később viszont elítéltek pedofil bűntettek miatt. Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, hogy a főváros előző fideszes vezetése már 2011-ben megállíthatta volna a bicskei gyermekotthon lakóinak szenvedését. Különös fordulatként a főváros gyermekvédelmi osztályát az eset idején vezető Csókay Lászlót most érték retorziók. A lapunknak adott interjúban megfogalmazott, nagy visszhangot kiváltó állításaival szembesítette a 444 a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet, ahol óraadó volt, ám azonnal szerződést bontottak vele. ÍRÁSUNK A 3. OLDALON „Láthatatlant” kerestek KIVÁLASZTÁS Sulyok Tamás lett a kormánypártok köztársasági elnökjelöltje. Ő tűnik számukra a legideálisabb menekülőútnak a botrányból. F. SZABÓ KATA, SIMON ZOLTÁN Egy kevéssé ismert, idősebb jogtudós jelölésével a Fidesz a lehető legkevésbé kockázatos döntést szeretné meghozni - mondták a lapunknak nyilatkozó szakértők azután, hogy kiderült: a kormánypártok Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek. Ez a parlamenti erőviszonyok miatt azt is jelenti, hogy ő követi a pedofilbotrány miatt lemondott Novák Katalint. - Sulyok Tamásnak az lesz a feladata, hogy lehetőleg minél jellegtelenebb legyen, és ha lehet, észre se vegyük, hogy ott van. Ennek a szerepnek vélhetően meg fog felelni - mondta a Népszavának Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász, politikai elemző. Szerinte Orbánék a botrány miatt stabilizálni akarják a rendszert. Mikecz Dániel, a Republikon Intézet tudományos tanácsadója pedig úgy vélte: politikai múlttal nem rendelkező személyt választottak, ami segíthet, hogy valamelyest visszaállítsa a hitet abban, hogy ez a pozíció független a Fidesztől. - Elterjedt nézet, hogy még a börtönből is ki lehet kerülni, ha valakinek fideszes kapcsolatai vannak. Ezért igyekeznek a köz társasági elnök személyét minél inkább eltávolítani a kormánypárttól - fogalmazott. Az ellenzék többnyire azzal reagált, hogy a „Fidesz kiválasztja Orbán Viktor következő golyóstollát”, s ez is csak „bábjáték”. Méltóságok. Jobbról a második Sulyok Tamás, az AB elnöke Sulyok Tamás egykori téeszjogászból lett az Alkotmánybíróság elnöke. Nagyobb horderejű döntések nem igazán fűződnek a nevéhez, lojális volt a Fidesz-KDNP-hez. REFLEKTOR A 2. OLDALON Megint több hatévesnek kértek iskolahalasztást OKTATÁS Idén összesen 23342- en kérelmezték az Oktatási Hivatalnál (OH), hogy a tankötelezettségi korhatárt elérő gyermeküknek még ne kelljen iskolába mennie a szeptemberben induló 2024/2025-ös tanévben - derült ki az OH lapunk megkeresésére küldött tájékoztatásából. Az iskolahalasztási kérelmek nagy többségét már el is fogadták, a hivatal 21053 gyermek esetében döntött a hatéves kortól kötelező beiskolázás egyéves halasztásáról. További 1540 kérelem esetében még nem érkezett be a szakvélemény a szakértői bizottságoktól. Az összes kérelem közül az OH 14 483 esetben fordult a pedagógiai szakszolgálatokhoz a gyermekek vizsgálata és szakvélemény elkészítése miatt. A halasztási kérelmek száma folyamatosan nő. 2021-ben 16,4 ezer, 2022-ben 21,3 ezer, 2023-ban 22,7 ezer, idén pedig 23,3 ezer kérést adtak be. FOLYTATÁS A 4. OLDALON A szülők és a szakemberek is bírálják az értelmetlen szigort Európának új stratégia kell INTERJÚ Oroszország agressziója új biztonságpolitikai stratégia kidolgozására kényszeríti Európát, derül ki Csíki Varga Tamás biztonságpolitikai elemző lapunknak adott interjújából. Bár az ukrajnai háborúban az orosz hadiipari kapacitások is jelentősen kimerültek, a hidegháború után leépített európai gyártósorok legkorábban 2025-ben tudják teljesíteni az Ukrajnának beígért lőszermennyiséget. Az is aggodalomra ad okot, hogy az Európai Unión belül nem mutatkozik olyan kockázatközösség, amely szükséges lenne az Oroszországgal szembeni elrettentéshez. Donald Trump esetleges második elnöksége a NATO-n belüli amerikai szerepvállalás csökkenését hozhatja a kontinensen, ez tovább sürgeti Európa önálló védelmi képességének megteremtését. A szövetségben már tettek ez irányú lépéseket a Lengyelország és a balti államok mellett Romániába, Bulgáriába és Magyarországra is telepített többnemzetiségű zászlóaljak formájában. INTERJÚ AZ 5. OLDALON Amerikai tarack, ukrán legénység. Többre van szükség Csökkent a jövedelmek vásárlóereje KERESETEK A tavalyi 17,6 százalékos inflációval szemben a nettó átlagkeresetek csak 14,2 százalékkal emelkedtek - derül ki a KSH csütörtökön kiadott, a hazai keresetről szól gyorsjelentéséből, ami azt jelenti: átlagosan 2,9 százalékkal csökkentek 2023-ban a reálbérek. A bruttó átlagkereset tavaly havi 517 200 forint volt, ami nettóban 393 200 forintot jelent. Ezzel szemben a medián nettó bér csak 316 200 forint volt, vagyis a hazai munkavállalók több mint fele ennyit sem keresett tavaly egy év átlagában. A decemberi hazai keresetek alakulását befolyásolta, hogy ekkortól emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum. A pénzromlás üteme a tavalyi év utolsó hónapjára 5,5 százalékra mérséklődött, így a reálkeresetek papíron 10,3 százalékkal emelkedtek, de ezt a munkavállalók nem érzékelték, mert bérük csak január elseje után változott. Az idei év nehéz lesz, mert a tervezett 4 százalékos infláció mellett kell jelentős béremelést kiharcolni a munkavállalóknak. RÉSZLETEK A 6. OLDALON A KSH szerint tavaly 2,9 százalékot veszített értékéből az átlagkereset. A szakszervezetek most kárpótlást szeretnének । MELLÉKLET A MAI LAPSZÁMUNKBAN AJÁNLÓ Trump elővenne egy 1807-es törvényt Donald Trump azt tervezi, hogy újraválasztása esetén katonai erőt vet be az Egyesült Államok déli határaihoz érkező illegális bevándorlók ellen. Tanácsadója gyűjtőtáborokat, országos razziákat és minden eddiginél több kiutasítást helyezett kilátásba. 7. oldal SZFE: „Virág elvtárs, ez az ítélet” Lehet, hogy előbb-utóbb könyvet ír a színművészeti egyetem modellváltásáról Csernai Mihály, a hallgatói önkormányzat volt elnöke, aki amúgy is dramaturg és drámaíró. Annak idején 44 napig aludt az aulában felállított sátorban, utólag mégis úgy véli, hogy az utca emberének a felsőoktatási modellváltás végül érdektelen és érthetetlen maradt. 11. oldal