Népszerű Technika, 1963 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1963-01-01 / 1. szám

||Ц ■(Tg, йгоа. ■61: ЩОВ SEJTEKBŐL NEVELT NÖVÉNYEK A Szovjetunió Tudományos Akadémiá­ja Növényfiziológiai Intézetének egyik laboratóriumában növényeket nevelnek különböző szövetekből, sőt, egyetlen sejt­ből is. A talajt ásványi sókat, cukrot, vi­taminokat és egyéb tápanyagokat tartal­mazó oldat helyettesíti, s ebben fejlődnek a növényi rügyekből, hajtásokból, gyö­kerekből vagy gumókból kimetszett szö­vetek, mégpedig sokkal gyorsabban, mint természetes körülmények között. Az egyik gyógynövény-fajta szöveteinek tö­mege például két hét alatt 1200-szorosára növekedett. A kutatások célja a növeke­dés és fejlődés folyamatainak és mecha­nizmusának megfigyelése, s a tápanya­gok hatásának közvetlen vizsgálata. Az elméleti kutatások eredményei alapján egyebek között az is lehetővé válik, hogy olyan fontos gyógynövényekből, mint amilyen például a magas vérnyomást csökkentő reserpint tartalmazó imunolfla, mesterséges táptalajon rövid idő alatt nagy mennyiséget termesszenek. 1000 MW-oS TURBOAGREGAT A Szovjetunióban eddig épített legna­gyobb turbinák teljesítménye­­csupán* 200—300 megawatt volt — egyébként ezek a berendezések is a világ legnagyobb tur­binái közé tartoztak. A Harkovi Turbina­­gyárban most elkészült egy 100 MW-os turbina terve; ezt a berendezést még a hétéves terv során beépítik majd egy hő­erőműbe. Ugyanitt készülnek egy 1000 MW-os turboagregát előtervet is, amely­nek nagyságára jellemző, hogy szállítá­sához legalább 120 vagonra lesz majd szükség. Az 500-800 és 1000 MW-os agre­­g­átokkal azokat az óriási hőerőműve­ket szerelik fel, amelyek 1300-ig épülnek a Szovjetunióban. Előnyük, hogy keve­sebb anyag és munka felhasználásával építhetők, mint az ugyanilyen össztelje­sítményű kisebb turbinák. MÉLYEN FEKVŐ OLAJ­­ÉS FÖLDGÁZTELEPEK KIAKNÁZÁS­A Szovjet szakértők 10—15 ezer méteres kísérleti fúrásokat hajtanak végre a kö­zeljövőben a Káspi-medencében újabb olaj- és földgázlelőhelyek felkutatására. Már megkezdték egy 7000 m-es kutató­fúrás munkálatait, s már ezzel is­­rekor­dot­ állítanak fel, mert Európa legmé­lyebb olajkútja — Olaszországban — csu­pán 5000 méteres. Az újabb kutatásoktól nagy eredmények várhatók, mert a geoló­gusok szerint a Szovjetunió olajkészletei­nek 30 százaléka, földgázkincsének pedig több mint 00 százaléka 4000—10 000 m mélységben helyezkedik el 1915-ben kezdődik meg a Nemzetközi Geofizikai Eiú mintájára szervezett Nem­zetközi Biológiai Év, amely legalább 32 állam — a többi között a Szovjetunió és az Egyesült Államok — részvételével 3—5 évig tart majd. Ez időszak alatt a világ minden táján botanikusok, zoológusok, biokémikusok, genetikusok, földrajztudó­sok és egyéb szakemberek vizsgálják a civilizációnak az élőlényekre gyakorolt hatását, s hogy miképpen lehet ezeket az ártalmakat csökkenteni és az él­ől­én­yek megfelelő táplálkozását biztosítani. A Nemzetközi Biológiai Év programjának főbb témái: kihalóban levő növény- és állatfajták felkutatása; a környezet gyor­san változó hatásainak vizsgálata, bele­értve az ember által létrehozottakat is (pl. a sugárzásveszély), az emberi táp­lálkozás megjavítása, az élelmiszerellá­tás biztosítása. HORDOZHATÓ GÁZ­LASER A legtöbb folyamatosan működő gáz­­laser két rendkívül pontosan beállított, párhuzamos, teljesen sima felületű tükör optikai rezonanciáján alapul, amelyeket egy kb. 50—100 cm hosszú, gázzal teli üvegcső választ el egymástól. A holland Philips cég eindhoveni kutatólaboratóriu­mában H. G. Van Bueren és munkatársai kis, könnyen kezelhető, hordozható őseit készítettek. Ebben a régi üvegcsövet ЗА cm átmérőjű kvarc hengerrel váltották fel, amelynek közepébe 3 mm széles alag­utat fúrtak, s ez tartalmazza a 10 száza­lék héliumból és 15 százalék neonból álló gázkeveréket. A 10 cm hosszú oszlop végei teljesen simák és párhuzamosak, s tökéletesen illeszkedő tükrök zárják le őket. A vastag kvarcfalak a hő hatására nem változtatják alakjukat, s az egész be­rendezés mindössze 10 cm hosszú. EGY ÚJ RÉSZECSKE: AZ F-ZÉRÓ A Pennsylvania Egyetem atomfizikusai Új részecskét fedeztek fel: az f-zérót, amelynek 35 példányát figyelték meg 8 ezer fényképfelvételen. Az f-zéró semle­ges részecske, kb. 30 százalékkal nehe­zebb, mint a proton, s mindössze annyi ideig él, amennyi idő alatt a fény áthalad egy atommagon. E rövid US úton két pi­mer ónra esik szét. Az Új részecske léte­zését — a többiéhez hasonlóan — elméle­tileg már megjósolták, s eddig a gyakor­lati mérési adatok megegyeztek a szá­mított értékekkel. SCOTT KAPITÁNY ÉLESZTŐJE Az újságok néhány hónapja hírül ad­ták, hogy megtalálták azokat az élelmi­szereket, amelyeket Scott kapitány mi­den utolsó dél sarki expedícióján hagyott táborában, s az 50 év óta a hótakaró alatt fekvő konzervek tartalma máig is élvezhető maradt. A konzervek egy ré­szét hűtött állapotban a texasi egyetem­re szállították további vizsgálatok céljá­ból. Közöttük volt egy viasszal lezárt üveg is, amely granulált, víztelenített élesztőt tartalmazott. A laboratóriumi vizsgálatok előtt 7 hónapig i C°-en tárol­ták a konzervet, majd több lépésben, minden művelet előtt gondosan sterili­zálva a laboratóriumi eszközöket és az üveg száját, eltávolították a viaszréteget és a dugót. Az élesztő különböző rétegei­ből mintákat vettek, s öt egyenlő rész­re osztva húslevesen és nyáron 25 cm-os hőmérsékleten tartották. A táptalajra­ ha­marosan tenyészni kezdtek az élesztőben levő mikroorganizmusok. A laboratóriumi vizsgálatok során megállapították, hogy a kifejlődött kultúrák kétféle élesztőgom­bát, ugyancsak kétféle pincélgombát és háromféle baktériumot tartalmaztak, amelyek mind megőrizték életképe­sségét­ NEMZETKÖZI BIOLÓGIAI ÉV CSINÁLD KÖNNYEBBEN (Ötszáz munkatosás) В ИШВ EZERMESTERKEDÉS Я ПВ TRANZISZTOROKKAL (Második kiadás) 1 A TARTALOM: Gazdaságvezetés számító­gép­ekkel .........................3 A légkörkutatók laborató­riuma: az Antarktisz . 7 Lámpagyújtás — gondo­lattal ..........................­10 Tréfa vagy zseniális talál­mány? Münchhauseni tá­madás Newton második axiómája else) .... 12 Zene kőronggal és zörgő­­hangszerekkel .... 14 Rakéták civilben .... 16 Hogyan észleljük az atomi részecskéket? .... 19 Homogenizátorok, kolloi­dokat gyártó aprítógépek 22 Szovjet technikai újdonsá­gok ............................ . 24 A fémalakítás új módsze­re: keresztirányú hen­gerlés ...................................26 Hengerek harca a motor­építésben ..............................28 Tudományos és technikai hírek a világ minden tájáról...................................30 CÍM KÉPÜNK: Az Antarktisz jég­szakadék­áb­an hatolnak előre a titokzatos konti­nenst felderítő kutatók. (Lásd­­A légkör laboratóriuma: az Antark­tisz* c. cikkünket.) V_______________7 '""technika A MAGYAR KOMMUNISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG KÖZ­PONTI BIZOTTSÁGÁNAK MŰSZAKI ÉS TERMÉSZET­­TUDOMÁNYI FOLYÓIRATA XII. ÉVF., 1. 1943 Január Főszerkesztő: Várhelyi Tamás Kiadja az Ifjúsági­ Lapkiadó vállalat Felelős kiadó: Tóth László Szerkesztőség: Bp. V., Nádor utca 15. Telefon: 125—245 Kiadóhivatal: Bp. VI., Révai u. 15. Telefon: 116—660 Megjelenik havonta egyszer Egy szám ára 2,50 Ft Előfizetési árak: negyedévre 7,50 Ft, félévre 15,— Ft, egész évre 30,5 Ft Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a Posta Központi Hír­lapíródénál (Bp. V., József nádor tér 1.) és bármely postahivatalnál Csekkszámlaszám: egyéni 61 700, közületi 61 066 (vagy átutalás a MNB 8. sz. folyószámlájára) Külföldről előfizethető a Kultúra Könyv és Hírlap Külkereskedelmi Vállalatnál (Budapest 62 P. O. Box 149) 624254 Az Athenaeum Nyomda mélynyomása Felelős vezető: Soproni Béla Igazgató

Next