Néptanítók lapja 1. évfolyam, 1868
1868-03-26 / 8. szám
talás megismerni engedi, a kateketai tanítási modor, mint a kérdezőnek egyik neme, hasznosabb, mint a közlő hallgató , vagyis összekötő tanítási modor, mert vannak gyermekek, kik alig várják, hogy felelhessenek, mivel az igen sokáig tartó figyelem megfosztja őket a türelemtől, de ha a tanitó minden egyes értelemmel biró mondatnál kérdez , a tanulók vele együtt gondolkodnak s igy egyszersmind figyelni is kénytelenittetnek. A hallgató vagyis az összekötő tanitási modorban pedig a gondolatok, eszmemenetek gyorsan következnek egymásután s a gyermekek nem képesek figyelemmel kisérni és azt magukévá tenni s igy az oktatás fölületes marad. Vannak olyanok, kik azt állítják, hogy kérdezkedő vagyis a kateketai tanitási modor, a tanitót tekintélyében kisebbiti, mert minden magasabb eszmétől ment, üres s puszta fecsegés. A kik ily téves véleményben vannak, azok e tanítási modor iránt tiszta fogalommal nem birnak s nincsenek tisztában azzal, vajjon mi kevesbítheti, vagy mi adhatja meg a tanitó tekintélyét, vagy nem képesek vele élni, vagy fáradságukat e modornak föláldozni nem akarják; mert igaz ugyan, hogy míg a hallgató vagy összekötő tanítási modorral élő tanító kényelmesen ül szószékén, addig a másik fáradságos modorával , hol ehhez, hol amahhoz közelít és intézi kérdését. A kérdezgető tanítási modor igen nagy ügyességet kíván, miért nélkülözhetlen a tanítónál az előadásra való előkészület, mert tudjuk azt, hogy sokkal nehezebb a gyermekeknek valamit megmagyarázni , mint felnőtt embereknek. Igen gyakorlottnak kell lenni azon tanítónak, ki e modorral él, hogy minden előkészület nélkül mehessen iskolájába ; sőt vannak esetek, hogy az előkészület után is egyik, vagy másik gyermek figyelmetlenségével oly zavarba hozza a tanitót, hogy helyes kérdéseit azonnal tovább folytatni nem tudja s kénytelen kissé megállapodni. Ha a tanitó, mielőtt előadását megkezdené , az előadandó tárgyakból jól elkészült s a felteendő kérdéseket jól átvizsgálta, a haladás kétségtelen. Hogy azonban a kérdezkedő, vagyis a kateketai tanítási modor czélhoz vezessen, ennek használatánál a következőkre figyeljen a tanító : a) a kérdéseket és a benne foglalt tárgyakat mindig a kérdezett elmebeli tehetségéhez szabja, b) a kérdés mindig a tanuló elméje és szíve képzésére legyen irányozva, c) a tanító tűzze ki a czélt, hova a gyermeket vezetni akarja, mert különben könnyen megtörténhetik , hogy kérdezősködésével hasztalan ide s tova fog kalandozni, ami czéljával homlokegyenest ellenkezik. A feltett kérdésnek pedig, hogy az felelet nélkül ne maradjon, szükséges : a) világosnak lenni, hogy a gyermek ama homályt, mely a kérdésre való feleletet takarja, csekély mérvű gondolkodása által elhárítni képes legyen. Világos pedig a kérdés, ha mellőzzük mindazon szavakat, melyek a gyermek értelmét fölülmúlják, s ha a szókat oly mondattá fűzzük, hogy abban minden kétértelműséget elkerülünk, (?) határozottnak lenni, hogy a gyermek a kérdésben rejlő képzetet felismerje, mert ha arról tiszta fogalommal nem bír, tökéletes meggyőződésből feleletet nem adhat. Határozott a kérdés , ha a mondat tárgyát úgy helyezzük, hogy arra csak egy felelet adathassék. Hogy határozott kérdést intézhessen a tanító, szükséges a nyelvtan szabályszerű ismerete , mert ha a szók szabályszerű elrendezését nem tudja a tanító, a kérdések feltevésében gyakran hibákat ejt. A tanítónak legelőször saját nyelvét kell alaposan tudnia, ismernie, mert ezen alapszik a gyermek értelmének felvilágosodása ; de hogyan is kivánhatja a tanító, hogy növendékgyermeke megértse, ha magát tisztán és határozottan kifejezni nem tudja ?) könnyűnek, hogy azon gyermek, ki gondolkodni már képes s a kérdés feleletét tudni óhajtja, minden erőltetés nélkül felelhessen. A könnyű kérdések feltevésénél azonban nem kell épen a tanitónak azt tekinteni, hogy a gyermek előtt ismeretesek-e ama fogalmak, melyek a kérdésben foglaltatnak, hanem vizsgálja meg azt, hogy miként tudnak a gyermekek gondolkodni, ítélni és következtetni s ha mindezt ismeri, ahhoz mérve tegye a kérdést; de azért a kérdésnek nagyon könnyűnek sem kell lenni, nehogy a gyermek minden gondolkodás nélkül felelhesen, mert ez szórakozottá teszi, s megszokva az ily könnyű kérdéseket, később nem lesz képes gondolkodását a feltett kérdésben rejlő gondolat megfejtésére fordítni, cs rövidnek, hogy a gyermek a feltett kérdést egy gondolattal átfuthassa s a kérdésben rejlő feletet megtalálva, helyesen ki is mondhassa. De ha a tanító a kérdéshez olyan képzetet és szót is kapcsol, mely nélkül a kérdés megállhat, vagy ha a kérdést, aminek rövidnek kellene lenni , körülírja, vagy utó figyelmeztetéseket tart , nem tudhatja a gyermek, melyikre figyeljen s megtörténhetik, hogy elfelejti és igy a tanitó a kérdést hiába intézte. A kérdezkedő tanitási modor az, mi leginkább igénybe veszi a tanitó figyelmét. A feltett kérdésnél figyelni kell továbbá a tanitónak arra is, hogy ne az egész hallgatósághoz, hanem csak egyesekhez intézze ; ha a gyermekek egyszerre felelnek, a figyelmet hamar helyreállítani nem lehet, a jó és rosz feleletet megkülönböztetni nem képes és azon gyermekek, kik úgy is csak a rosz szokású súgás után képesek valamit mondani, örülnek, ha így kell felelniök, mert a szorgalmasak után ők is elmondják minden gondolkodás nélkül a magukét és ez esetben a hanyagokat, nemcsak hogy szorgalomra nem szoktatja a tanító, hanem inkább lustábbak és pajkosabbakká teszi. Azt se engedje meg a tanító, hogy a gyermekek kezök hadárázásával vagy épen lármájukkal adják tudtul, hogy felelni akarnak ; azonban itt vigyázzon a tanító, hogy a gyermekek elevenségét és a tárgy iránti hajlamát el ne fojtsa ; azért ha olyannal feleltet, mindig a nehezebb kérdéseket adja elébe és ha e kérdésre is helyesen képes felelni, ott a tanító, hol tehetség, figyelem és mukásság uralkodik, a gyermekeket hasznos szel-