Néptanítók lapja 3. évfolyam, 1870

1870-01-13 / 2. szám

A szerkesztőségi és kiadó-hivatal van Bu­din a vallás- és köz­oktatásügyi m. kir. minisztériumnál az or­szágházban. 2. szám.­­1870. január 13. NÉPTANÍTÓK LAPJA. &oom boo.­HETI KÖZLÖNY a magyarországi kisdedóvodák, elemi- és felső-nép­ iskolák számára. Minilja a vallás- és közoktatásügyi m. kfr. minisztérium. A „Néptanítók Lapját" minden magyarországi népiskola tanítója és kisdedóvoda vezérlője díj nélkül kaphatja következő feltételek alatt: 1-er, hogy azt segédtanítóival olvasás végett közölje, 2-ér hogy azt mint az iskola tulajdonát megőrizze, és utódának átadja. Nem népiskolai tanítók előfizethetnek . Egy évre 3 írttal, fél évre 1 írt 50 krral. Minden a szerkesztő vagy kiadói hivatalt illető közlemény a szerkesztőséghez kül­dendő. Hivatalos rész. A vallás- és közoktatási m. k. miniszter Nagy­várad város közönségének, községi iskolái rend­kívüli költségeinek pótlására 4000 frt államsegélyt utalványozott. Nemhivatalos rész. A nevelő-oktatás egyik főkelléke. „Mit a nevelő maga­­to­z, az kevés; fődolog pedig az, hogy a növendékeket öntékonyságra szoktassa." Dupanloup Felix. A természet semmiben sem ismer ugrást; min­den valódi haladás csak léptenkint történik. E sarkigazság főképen a nevelésre és oktatásra al­kalmazható. Azért okvetetlenül szükséges, hogy az okszerű eljárás két szempontra legyen tekin­tettel . Nemcsak a közlendő tananyag természetét vegye szemügyre; nemcsak annak kezelési mód­ját, felosztását, begyakoroltatását tegye tanulmá­nyozásának tárgyául, de tekintse mindennek előtt a növendékek egyéniségét, ismeretkörét, meglévő tapasztalait, és ezek szerint alkalmazza a tananyagot. Mert ha azt akarjuk, hogy a közlött ismeretek a növendék elméjében holt töke gyanánt ne heverjenek, vagy onnan tán rövid idő múlva ki is veszszenek; ha azt kívánjuk, hogy a tanuló állandó és elsajátíthatlan kincsét képezzék, mely­lyel jövőben kényekedve szerint rendelkezhessék , akkor lehetetlen, hogy vele — a szó teljes értel­mében— új ismereteket közöljünk, azaz olyanokat, melyek eddigi ismereteivel semmi kapcsolatban nem állanak. Sőt ellenkezőleg. A valódi pädagog, mindig ki fogja puhatolni, hogy tanulóinak ismeretköre meddig terjed ? s mindig a már meglevő ismere­tekből kiindulva, fogja növendékeit ujakkal gaz­dagítani. Aki másképen cselekszik, az nem ismeri az emberi lélek azon sajátságát, melynél fogva az új eszméket csak régiebbek kapcsán foghatja föl és teheti magáévá maradandólag. Az alapos és pädagógiailag helyes oktatásnak az az eredménye, hogy a növendékek szerzett is­mereteiket oly könnyűséggel és ügyességgel ke­zelhetik, miként kezeli az ügyes kereskedő va­gyonát. Ezen eredmény pedig csak úgy érhető el, ha a tanulókkal közlött ismeretek egy folytonos és szakadatlan lánczolatot képeznek, mely ott veszi eredetét, hol a gyermek szellemi tekintetben áll, mikor az iskolába lép. Minden rationális tan­­as tehát csupán csak hozzá tanulásból állhat. Mert a hat éves gyermek — midőn az iskolai tanterembe lép — bizonyosan bír már bizonyos észleletekkel és tapasztalatokkal. Jól lehet, hogy ezek még nincsenek nála rendszeresítve, tökéle­tesen és helyesen kifejtve s azért sokban helyte­lenek és hézagosak, de mindamellett meg­vannak. Sőt azon rendkívüli fogékonyság folytán, me­lyet kis­gyermekeknél tapasztalni alkalmunk van, következtethetjük, hogy a 6 éves gyermekek már sokkal több képzetekkel bírnak, mint ameny­nyit felületes vizsgálatnál elárulnak. Ezekkel számot kell vetnünk, és hozzájuk kap­csolni az új ismereteket, ha azt akarjuk, hogy ta­nításunk „h­úsba vérbe" hatoljon. "

Next