Néptanítók lapja 10. évfolyam, 1877

1877-06-30 / 12. szám

2 10 Öl­ elésnek a grammatikai vagy syntaktikai szabá­lyok megtanulása nem veheti többé elejét. Isme­rek községet, melynek nagyja és apraja az r-et nem tudja kimondani, mely hiba csak a rosz szokásra vihető vissza. A nyelven kivül, a tanitó saját jó példája által minden jóra rávezetheti tanítványát. Az ismeretet tanulás által sajátíthatjuk el, de a jó cselekvést különösen megfelelő példa adása ál­tal segíthetjük elő. „Longum est iter per pre­cepta, brevis et efficax per exempla"*) azaz a parancsolatok útja hosszú, a példák útja rövid és hatályos. Különösen szoktassa a tanító a tanulókat a figyelemre, pontosságra, tisztaságra és rendszeretetre. Ha a tanító maga egész figyelemmel jelen van tárgyánál, melegen, lelkesedéssel ad elő valamit, ezzel a tanítvány figyelmét is leköti annyira, hogy gyakori ismétlés után a figyelem a tanítvány jó szokásává lesz. Míg ellenben ha a tanító szórakozott, ha a tanítás alatt újságot olvas,**) a tanulót is figyelmetlenségre csábítja, mely többszöri ismétlődés után oly szokássá lesz, hogy lehetetlen sikerrel küzdenünk ellene. Egy további jó sajátsága a tanulónak a pon­tosság, melyhez a tanító élő példája okvetlenül szükséges. Ha a tanító egyszer fél órával hama­rább, máskor negyed órával későbben jön az isko­lába, hiába inti akkor tanítványait pontos megjele­nésre ; ők példáját, nem pedig intését fogják követni. Így vagyunk a pontosság egyéb eseteivel is. Rendre is szoktassa a tanító a tanulókat. Ordo est anima rerum, a rend lelke a dolgok­nak. Ezt a szép erényt is csak ily módon kell az iskolában begyakorolni. Mindennek p. o. a krétának, szivacsnak, térképeknek, könyveknek stb. legyen meg a maga meghatárzott helye és ne heverjenek szerte szét, ahogy éppen a véletlen hozza magával. A gyermeknek legyen kijelölt helye az ülésre, ruháit is rakja mindig egy és ugyanazon helyre és a haza menetel történjék mindig szép rendben. Szokjék a tanuló tisztasághoz is. Ha egy ember vagy nép mivelődési fokát az elfogyasztott szappan mennyiségéből meg lehet ítélni: a tisztán tartott iskolaszobákról, a tiszta arczról, kézről és ruházatról az osztályban uralkodó jó szellemre még jogosabban vonhatunk következtetést. És h­a a tanuló , vagy több éven át rá van szok­tatva, hogy kikefélt ruhával, tisztított csizmával fésült hajjal jelenjék meg az iskolában, úgy bizo­nyosan annyira megkedvelte a tisztaságot, hogy azt az életben sem fogja többé elhagyni. „Kivált nagyobb leányoknál a szépség, illem és csinosság iránti érzék szoktatás által mive­lendő. Maga a taneszközökkel szépen feldiszitett iskolaterem, egy kellemes szoba mintájául szol­gál a leánynak s azt az óhajtást ébreszti benne, bár ily kellemes lakószobája lenne neki is egykor. Leányaink már az iskolában szokjanak azon jó sajátságokra, melyekkel későbben mint feleségek és anyák a házi életet díszítik és melyeket a követ­kező nemzedék szivébe vésnek. Akkor támogat­ják az iskolát és vele egy kézre dolgoznak." „Ha pedig a tanitó *) mind­ezen jó sajátsá­gokban jó példával előre járni nem akar vagy nem tud, akkor lehetetlen a növendéket a szok­tatás útján a jó magaviseletre nevelni. Sőt er­kölcstelen eljárás volna, a tanulótól azt köve­telni, a­mit a tanító maga sem tesz; azért a hibáért is feddeni, melybe ő maga is gyakran esik." Szép szavak, holt törvények mit sem érnek a tanító példájának mindenhatósága nélkül. Szükséges hogy a tanító maga legyen az élő erkölcsi és iskolai törvény és hogy személyi­sége minden oldalról példányképül lebegjen a a tanítványok szemei előtt. Ebből is látszik, mily nagy felelősséggel jár a tanítói hivatás, mily sokat ronthat a rész, mily sokat jobbíthat a jó példa által. Ez utóbbi irányban nagy szolgálatot tehetnek a történeti jó példák is, melyek alkalmas időben előadva és élénk színekkel festve szintén megragadják a tanítvány lelkét és utánzásra bírják. A haza­szeretet, a jótékonyság, a szorgalom, a mérték­letesség, a takarékosság történelmi példái inkább hatnak a tanulóra, mint az ily erényekről tartott leghosszabb beszédek. WEBER SAMU: A kérdező tanulak a nép­iskolában. (Folyt, és vége.) Mentől több ismeretanyaggal bír növendékünk, annál sikeresebben alkalmazhatjuk a fejlesztő kérdéseket. Amire más­fajta kérdések által is törekedtünk, a gondolat világosságára, ahhoz növendékünknél most juthatunk el igazán. Az érzéki megfigyelés s a szóbeli közlés által el­sajátított képzeteket fogalmakká, ítéletekké, következtetésekké tehát valódi tudománynyá úgy lehet legczélszerűbben feldolgoztatni, ha a szellemi életműködés folyamába ismét bevonatnak s uj alakot, uj összeköttetést nyernek. Ismétlem, csak az az ismeret valóban miénk, melyet magunk producálunk a tapasztalás nyújtotta anyagból. A fejlesztő kérdések hozzák tudalomra a fogal­mak s fogalom-összekötések genesisét. Ami lelki világunk forgalmába így be nem vonatott az felesleges sem ismeretkörünkben, káros lera­kodás, beteges túltengés a szellemi organismus­ban. Nem képzelhető oly tudomány, melyben a fejlesztő kérdezésnek szerep ne jutna. Még a vallás sem képez kivételt, ha azt mint ész val­lást tanítjuk. Az erkölcstan mint ismeret pedig egyenesen az életből vonandó el, tehát törvé­nyei feltaláltatandók abból, amit a gyermek magaviseletében helyeslünk vagy helytelenítünk amit ő mások cselekedetében jónak vagy rosznak érez. Sehol sem lenne az idegen ítélet oktro­jálása tévesebb, mint az erkölcsi belátásnál. Hogy mit nem kell tenni embertársunkkal, hat­ *) Quinctilian. **) Hát ilyen is van­­ ? Szerk. *) Allgemeine Lehrerzeitung Nro. 10, 1877.

Next