Néptanítók lapja 13. évfolyam, 1880
1880-06-30 / 12. szám
-ból 26238- Mikor 1848. előtt a reális irányt, hazai ipart, kereskedelmet felkaroltuk volt, s alig pár év alatt bámulatos sikert állítottunk elő, a szomszéd országok féltékenysége azonnal fölébredt, ellentörekvéseit megkezdette, iparunknak s kereskedelmünknek pénzereje és politikai hatalma egész súlyát szegezvén ellene, terveinket, kérdéseinket, örvendetes sikereinket rövid időn aláásta , titkos aknáiból szétrobbantotta , elvette a pénzerőt, elcsábította gyárosainkat vagy a felügyelőket, meghamisította saját gyártmányunkat s nemzeti iparczikkeinket. És mi a küzdelmet félben hagyni kényszerültünk. Most mi akarunk embereket nevelni az iparra és kereskedelemre, hogy ne kelljen kívülről hozatnunk őket, legyenek ők a mieink, szívvel és érdekben velünk egyek. Üdvös és gyakorlati gondolat. Lehetlen, nem pártolnunk. Meg kell vallani, hogy az egészséges és természetszerű. De vannak megfontolandó oldalai, van törekvéseinkben egyoldalúság, amit kerülnünk, túlzás, amit eltávozatnunk s fen forog politikai és földrajzi fekvésünknél fogva nekünk magyarokul az eszélyességnek némi oly követelménye, mit mellőzni átalános elméletekért soha sem szabad, bár más nemzeteknél ez nem figyelmet érdemlő szempont. Én ezekről mondok el e helyen egyet és mást. Mit tartok megfontolandónak? Azt, hogy a mint 40 év előtt szomszédunk féltékenysége fölébredt irányunkban s harczot idézett elő, melyben vesztesek mi voltunk , ugy megerősödött s tökélyesbült iparunk, nagyobb mérvűvé, activvá lett kereskedelmünk piaczaiért készül velünk harczra kelni az idegen érdek. Jó ezt tudásul vennünk, ébren lennünk s azokat, a kiket illet, szintén éberségre, okos alkusi szerződések kötésére bírnunk. Gabnánk, borunk, iparunk s gyártmányaink erős belső kelendőség s külpiaczok nélkül nem hozzák meg nemzetünk reális irányba terelésének s arra fordított nagy befektetésünknek kamatát és gyümölcsét. Kerülnünk kell az egyoldalúságot. S miben áll az? Ne akarják utazó jeles hazánkfiai s ifjú theoreticus tanáraink a Németországban látottakat és helyeseket nálunk okvetlenül s föltétel nélkül meghonositni. Azok kiválóan oda valók, az ottani szükség, politikai viszonyok, csekély földkiterjedés, nagy népesség és megfelelő piaczok együvéhatásának természetes következményei. A németet maholnap a föld kereksége sem lesz képes befogadni. Hát otthon hogy ne lenne túlnépes ? Mi lenne e fajjal ipar, mesterség, kereskedés, kivándorlás s hasonló életmódozés nélkül? Természetes tehát, hogy neki ha élni akar, furni-faragni, szőni-fonni, önteni, mintázni, gyártani, kereskedni, cserélni-bérelni, vándorolni kell. Aztán ő ipara czikkeivel s gyártmányaival fölkeresi a fél világot, elönt velük egész országokat, elfojtja azok iparfejlődését, magához vonja a pénzt és nemzeti vagyont. Ilyen az ő természetes concurrentiára elég alkalmasak gyártmányai, hatalmas császári kormányaik piaczot teremtenek hódítnak számukra, előnyös szerződéseket kötnek stb. De minket indítni ily fejlődési irányba rövidlátás és nagy egyoldalúság lenne. Millióknak kell nálunk még soká foglalkozni a földdel, dúsabb gabnát, nemesebb bort, súlyosabb hizott állatokat előállitni, ezernyi ezer holdat termés alá fogni, nagy tartományokat okszerűbb mivelés alá venni s igy gyümölcsözőbbé tenni, pusztákat változtatni át termékenyebbekké öntözéssel; futóhomok tengereket kötni meg erdőültetéssel, csatornázással, nádasokat, tavakat kiszáritni, hegyeket szőlővel plántálni be, sőt átalában a népességet okszerű telepítéssel emelni stb. Ily ország nem vehető egy szempont alá a csaknem egymás hátán élő népességű Würtenberggel, Belgiummal vagy Alsó-Ausztriával meg Morva-Sziléziával. Ez egyetlen tekintet bárkit meggyőzhet arról, hogy Magyarországot nyakralőve iparos, gyártelepes országgá tátvarázsolni akarni fonák nemzetgazdasági eljárás, sőt valóságos ugrás lenne a természetben, erőltetése lehetlen dolgoknak, nem helyes alkalmazása a nemzet munkaerejének, bűnelkövetés földünk talaj termékenysége ellen. Nem! Oly hatalmas természeti erejű, földmivelő országot, minő Magyarország, több-szabad iparos országgá akarni átalakitni nem okszerű, nem hasznos, nem kívánatos! Segítségül venni az ipart, helyes; értékesebbé tenni földolgozással természeti bő adományait s mezőgazdasági kincseit óhajtandó; munkát adni a szűkölködőknek, ifjaknak, télen át a heverő kezeknek, művelt iparosoknak, hasznos és szép, de — ismétlem — a nemzet fő életfoglalkozásává az iparosságot, a kéz- és gyáripart tenni, elvétett állami politika, nem helyes számításon alapuló közgazdasági elmélet lenne, mely maga magát boszulná meg. Ezt kerüljük. Másik, amit el kell távozatnunk, az iparosság fejlesztése tanelvének túlhajtása. Mi nagyon hajlunk erre nemzeti jellemünk vérmességénél s utánzási hajlamainál fogva.Példák állnak előttünk. Felállítottuk tanítóképezdéinket, ezek évről-évre derekasan képzett új tanító-rajokat bocsátanak ki, de iskolákat ezen arányban nem állítottunk, már sem vagyunk képesek állomást adni nekik. Nyolcz-tiz év előtt ifjaink technikai kiképzését kiáltottuk ki jelszóul. Tömegesen mentek növendékeink a technikára. Elkészült néhány száz jeles ifjú s nem tudjuk elhelyeztetni vasutakhoz, gyárakhoz, nagy iparvállalatokhoz, amelyek nem alakulnak kivánt és szükséges arányban. A mű faragászati ipar, szőlészet, borászat, okszerű gazdaság, mérnökség, erdészet stb. terén kiképeztettünk számos tehetséges embert, s most nincs hol értékesítsék ismereteiket nem találnak vinczelléri, erdészi, jószágfelügyelői, ipartanári stb. biztos fizetésű állást. Ez is egyoldalúság s az elv túlzása. Nekünk a tanító erők képzése mohó igyekezetével okvetlen oly iskolák, intézetek, állomások és életpályák teremtése igyekezetét kell összekapcsolnunk, hol ez erők