Néptanítók lapja 15. évfolyam, 1882
1882-01-14 / 2. szám
'18 Adjunk ruhát a ruha nélkül szűkölködő szegény gyermeknek oly feltétel alatt, hogy járjon iskolába. És ezzel egy sereg emberi lényt a bűn posványából a becsületes munka mezejére terelünk. Még olyanok is iskolába fogják küldeni gyermekeiket, akiken minden kényszereszköz megtörik, mihelyt látni fogják, hogy legkönynyebb módja a gyermekruházásnak — az iskolába — jártatás. * * * De honnan vegyük a pénzt arra a töméntelen gyermekruhára ? Ha az ország nem bir el ilyen költséget , bizony nem lesz erre pénze se megyének, se községnek ! A közönség — a jó szívü emberek erszénye is annyi felől van már igénybevéve ezerféle kéregetéssel, hogy aláírási ívek kibocsátásától is igen keveset remélhetünk. Két-három gyermek felruházása : csöpp a tenger vizében. A bajt inkább növeli, mint enyhíti, mert több irigység és gyűlölet kél nyomában, mitsem hálaérzelem. A probléma az lenne, hogy ne legyen egyetlen olyan tanköteles gyermek se, aki ruházathiány miatt nem járhat iskolába. Nos, hát e probléma megoldása egyátalában nem lehetetlen — társadalmi úton. Sőt nem is nagyon nehéz. Élannyira, hogy jóformán minden érezhető áldozat nélkül is megtörténhetik. És amit az ország budgetje — elismerem — nem bízhat meg, azt minden város, sőt minden középszerű község — merem állítni — könnyű szerrel elhordozhatja. Állításom igazolásául beszéljenek a tények. Mi Kolozsvárit alakítottunk a szegény tanköteles gyermekek segélyezésére egy sajátszerű egyesületet, melynek tagjait tagsági díj fizetése egyltalában nem terheli. Az egyik községi iskola tágas, szellős és száraz padlását raktárrá alakítottuk egy alomtár számára. Koronként gyűjtést rendezünk. Minden taghoz elküldünk egy kis lithographált cédulát, melyben jelezzük, hogy 2 nap múlva az egylet megbízottja meg fog nála jelenni, s az addig összeszedett „lomtárba való dolgokat" át fogja venni. Ilyen dolgok minden háznál vannak. Hogy mik ezek a dolgok , azt leírni lehetetlen. De aki valaha zsibárus piaczon járt, képzelheti. A kitűzött napon megindul a mi emberünk. Valamelyik tag még gyűjtő szekeret is ad istenfizessére. Emberünknek kezében a liszta, s ebbe bejegyzi mindenütt, hogy mit adtak. Elfogadunk mindent, a mi zsibárusi úton értékesíthető; megbecsüljük az utolsó rongydarabot is, mázsaszámra gyűjtve — jó pénzt ad érette a rongyszedő. Kaptunk nagy mennyiségű viseltes ruhát, cilinder kalapot, félrenyomott sarkú csizmát, nyakkendőket, rongyos abroszt, kitánczolt báli ruhát, köntös derekat, használaton kívül helyezett kávéőrlőt, aranyozott képrámákat, bölcsőt, gyertyatartót orvosságos üvegeket, vasszerszámot — és a Mindentudó tudja még mi mindenfélét. Többen adtak pénzt is, néhol sokkal bővebben, mint ha tagsági díjt fizettek volna; volt aki 10 forintot, másik, aki 15 forintot adott jó kedvéből, de mi nem kértünk senkitől egy fillért se. A községi iskola buzgó, ifjú tanítóját megtettük gazdának; az iskola szolgája — szerény remuneratioért — egyszersmind az egyesület szolgája. Ők ketten olyan rendben tartják lomtárunkat, hogy gyönyörűség nézni. Ők végzik a gyűjtést is. Nem lealázó munka, mert csak olyan helyre mennek, ahol örömmel fogadják őket. Gazda, gazdasszony örülnek, hogy kamrából, padlásról, kitakaríthatják azt a sok limlomot, ami évek óta felgyűlt. Eldobni még kár lett volna, de használatból már kikopott, csak helyet foglal — láb alatt van .... Milyen jó tréfa az, hogy ezzel a sok hasznavehetlen dologgal — egy sereg emberéletet lehet megmenteni ! . . . Lomtárunkban mindennek megvan a maga helye. Külön csoportokban rendben állnak az egynemű dolgok. "Mikor tele van a raktárunk, meghívjuk a zsibárusokat, nyilvános árverést tartunk és — pénzzé teszük a vagyonunkat. Eladunk mindent, — kivéve az olyan ruhaneműt, ami még átalakítva használható. Az ilyent feldolgoztatjuk, s csinálunk a régi ruhából újat. Jelenleg négy szabómester, két nő-szabó, és három csizmadia dolgozik szakadatlanul a mi „rongyos egyletünk" számára. Pedig gyűjteni még egy tized részénél sem valánk azoknak, akik várják és szívesen fogadják a mi „adóintő" czédulánkat. Majd tavaszig, vagy a nyár középig sorban eljárjuk őket mind. A nyáron folyvást dolgoztatunk. Aztán a jövő őszszel teljesen fölszerelve készen várjuk a telet. Eddig még csak mintegy 70 gyermeket tudtunk ellátni a szükséges téli ruhával, mert egyesületünk mindössze két hónap óta működik. De az eddigi tapasztalat már biztos kilátást nyújt arra, hogy a jövő télen nem lesz Kolozsvártt tanköteles gyermek, aki ruházat hiánya miatt nem járhatna iskolába. A jövedelmi forrás, melyre egyletünk támaszkodik, dús és kiapadhatatlan. Mert rongy és elkoptatott dolgok mindig lesznek. Ezek azok a bibliai kenyér darabocskák, melyeket Jézus tanítványai, miután öt kenyérből ötezer ember jól lakott volna, felszedének— „megtöltenek tizenkét kosarakat" . . . Meghatározott tagsági díj nem lévén, tagja lehet a mi egyletünknek az is, aki csak egy gombot ad. Ehhez képest nem is utasítja vissza a mi felszólításunkat senki. Nagyon sok gomb összegyűl. És gyül ruha is, amire a gombot felvarrjuk, akad pénz is, amivel felvarrassuk...