Néptanítók lapja 16. évfolyam, 1883
1883-06-30 / 26. szám
—402 rázatában bátran, biztosan halad, a sokból a szükséges keveset, a lényegtelenek közöl a lényegest mindig ki tudja keresni, tanítványainak kérdéseire felvilágosítást tud adni. Egy szóval saját ismereteinek alaposságával alaposságot kölcsönöz tanítványai tudásának is. Elmondhatjuk, hogy bármily kimért legyen is az idő s ahoz képest bármily sok legyen is a tanítanivaló a népiskolában , a tanítványok mégis többet és jobban fognak tudni, mihelyt a tanítók jobban értendik azt, amit tanítaniok kell. b) A tanítás tervszerűsége. A tanítónál megkívántató ismeretek körét és kivittségét azoknak az oktatásban való alkalmazhatósága szabja meg. Nem magának, de tanítványainak tanuló. E határozott czélú tanulásban amelyik tanító nem talál kielégítést, az hivatásának nem tehet eleget. Bizonyos szaktanulmányokba elmerülést már ideje sem enged meg, s ha megengedné is, félő, hogy a tudományos passió (szenvedély) avagy a gyakorlati téren űzött dilettantismus (műkedvelősködés) a közlendők megválasztásában feledtetné vele tanítványainak érdekét s hibás egyoldalúságra csábítaná. A tudomány nehéz fegyverzetét félre kell tenni ott, hol könnyű és gyors mozgásra van szükség, mint a gyermekek oktatásában. Aki nem tudja, hogy mikor melyiket vegye elő, annak jobb ha sok fegyvere nincsen. Igaz, hogy egy kis erőszakolással mindenféle ismeretet felhasználhatunk már az elemi oktatásban , de ez eljárás mindig kárhoztatandó, ha csupán azért történik, mert a tanító előtt valami különösen érdekes, vagy mert az órát valamivel el kell tölteni. Az efféle mentegetődzés „jó ha azt is tudják" nem fogadható el, midőn még sok van amit inkább kellene tudniok. Az a népiskolai hat év különben is felettébb rövid a múlhatlan szükséges tudnivalók elsajátítására. Azt követeljük, hogy többet tudjon a tanító tanítványánál, de nem szabad neki mindent elmondani amit tud s ami egy tárgyról elmondható. A sok és alapos ismeret s a fáradhatlan önművelés azért válik előnyére a tanítónak, az anyag megválasztásában tudatosabban járhat el, tárgyát több oldalról képes megvilágosítani, az egyszerűről az összetettre, az alsóbbról a felsőbbre vagy viszont biztosabban haladhat s tudván, hogy melyik az, a feleslegest inkább mellőzheti. De e mellőzés még a tapasztalt tanítónak is sokszor nagy önmegtagadásba kerül A gondolatok oly közel vannak egymáshoz — ez is az is vonatkozik a szóban levő tárgyra, — úgy tetszik mintha csak ezzel együtt volna jól érthető és egész; ez ismét másik, harmadik gondolatra vezet, az önkéntelen képzettársítás itj meg új képeket idéz fel a tudalomba, s ez így menne tovább, ha idejében nem vetnénk gátat e kitéregetésnek. Mily nehéz lemondani azon részletek elsorolásáról, melyek még vonzóbbá és teljesebbé ígérkeznek tenni a rajzolt képet, melyeknek mulattató hatását előre elképzeli magának a tanító ötletekről, melyek váratlanul villannak meg a tanító agyában, s melyeknek, ugy tetszik, kár kimondatlanul elveszni! S mégis ha nem tud ellentállni e pillanat kísértésének, azon veszi észre magát, hogy abból a sok szépből és jóból amit tanítványaival közölt, azért maradt meg oly kevés vagy éppen semmi, mert a sokat nem tudták felfogni és megtartani, s hogy az órák, melyeken magát mulatta vagy tanítványait mulattatta, visszahozhatlanul elvesztek. Ez időpazarló terjengés, félrecsapongás eshetőségétől csak ugy óvhatja meg magát a tanitó ha tanításának anyagát nem bízza a véletlenre. Saját tanulásában is ajánlatos a tervszerűség; ez által t. i. az ő figyelme is jobban központosul s bizonyos gondolatkörben hibátlan jártasságot szerez, a közlendő ismeretekre nézve pedig elengedhetlen szükséges. Egy lelkiismeretes tanítótól megvárjuk, hogy minden tanév elején számot vessen teendőivel, gondosan vizsgálja át, mennyi az amit a tantárgyakból tanítványaival mélhatlanul el kell végeznie s hónapról - hónapra, hétről-hétre ossza be magának a tanítandókat. Megvárjuk, hogy számot vet magával is, vájjon birtokában van-e mindaz, amit tanítványainak át kell adni, nem érez-e imitt-amott hézagot, bizonytalanságot, ingadozást, emlékezetében hiven megmaradtak-e a korábban szerzett ismeretek s ha netalán valahol pótlásra volna szükség, jó előre gondoskodik az eszközökről. Hasonló lelkiismeretességgel kell megtennie minden időszak végén az utólagos bírálatot munkálkodása felett : meg lehet-e elégedve az eredménynyel, nem számított-e roszul s ha mulasztás történt, hol van a hiba, a tananyag sokaságában, tanítványai gyenge képességében vagy saját gondatlanságában és hanyagságában. Az experimentátiókat (kisérlettételeket) melyek könnyen a tanítványok hátrányára üthetnek ki, kivált kezdő tanító minél ritkábban engedje meg magának s csak is olyankor, ha a hatósági szabályrendeletek, elismert értékű módszertani könyvek vagy tapasztaltabb tanitók utasítására nem támaszkodhatik. De utóljára is legtöbbet tanulhat a haladni szerető, gondolkozó s maga iránt elfogulatlan tanitó saját tapasztalásából. Végzendőiben előre látó, a végzettekre vissza-visszapillantó s hibáin okulni tudó szokott lenni a tanítás terén is az, kit a gyakorlás mesterré avat. Az ilyen tanítóval nem történik meg, hogy a tantárgyakat bevégzetlenül hagyja vagy mert számon kérik tőle, egy jó részén a tárgyaknak csak felületesen sietve halad át, s igy néha a legfontosabb ismeretekkel két-három órán bánik el, holott kisebb rendű dolgokra heteket fordított. A tananyag átlagos beosztásáról aziskolai főhatóság szokott gondoskodni. Az ily tanterv még egyrészről gátat vet a tanító szeszélyének, önkénykedésének, másfelől megkönnyíti a tanító feladatát a kész elrendezéssel. De ezzel nem menti fel a tervezés gondjától. Az ily átalános tervezetek csak a főbb határpontokat jelölik meg : azon határokon belül tág tér van hagyva itélő erejének a didaktikai tapintatosságának