Néptanítók lapja 20. évfolyam, 1887

1887-03-26 / 25. szám

. Budapest, 1887 márcz. 20. XX. évfolyam 25. szám. Közlöny a magyarországi népoktatási intézetek számára. Kiadja a vallás- és közoktatásügyi magy. kir. ministerium. Megjelenik e lap minden szerdán és szombaton egy félivinyi terjedelemben. Megkaphatja e lapot minden magyarországi nép­oktatási intézet, tehát az összes óvodák, elemi, felső nép­es polgári iskolák és tanítóképző intézetek egy példányban ingyen. A lap megküldése iránti folyamodványok az iskola létezését igazoló hatósági bizonyítványnyal együtt, a „Nép­tanítók Lapja" szerkesztőségéhez küldendők. A helység (a megye megjelölésével) és az utolsó posta világosan kiírandó. Előfizetési ár : egész évre 3 frt, félévre 1 frt GO Kr.­­ Kéziratok nem­, küldetnek vissza. A HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLYA : A pályázati hirdetéseknél minden egyes szóért 3 kr. fizetendő. Az ily módon mindenki által kiszámítható hirdetési díj előre küldendő be. Egyéb hirdetéseknél az egész oldal egy hatvannegyed részét tevő garmondnyomásu és egy hasábu soráért átlag 50 kr. számíttatik. A nagyobb vagy kisebbnyomásu hirdetések­ az elfoglalt tér arányában, a­ fentebbi egy férfi árszabály szerint számíttatnák. A dijak előre beküldendők. Minden küldemény a szerkesztőséghez ("Budapest, I. kerület, Országház-utcza 13) czimezendő. A gyermekek játékai és dalai. Majd félszázados óhajtása teljesül a magyar művelt közönségnek, kiválóan pedig a paeda­gogia és irodalom terén fáradozó férfiaknak, akkor, a­midőn a magyar gyermek-játékok és gyermek-költemények gyűjteménye megjelenik. E jelentékeny közóhajt dr. Kiss Áron, annyi jeles paedagogiai mű létesítője, fogja kielégíteni. Vagyis az ő buzgalma vállalkozott arra, hogy a gyermekkor arany idejebeli gondtalan örömek nyilatkozatait összegyűjtse, s azáltal saját ma­gunk,­­ azaz, a magyar nép individualitásának sajátságait fenntartsa. Kétségen kívül nagybecsű törekvés úgy neve­lési, mint nemzeti szempontból, s alig ért­hető, hogy e sokak által hangoztatott szükség­érzet és nemes óhajtás miért maradt kielégítet­lenül ily sok éven át?! Más nemzetek régen lerótták már ebbeli kötelességüket, s egész iro­dalommal birnak, mely a gyermekek játékait, és azok játszás­módját foglalja magában. Így men­tette meg több nemzet ősi jellegeinek tekin­télyes részét s oltotta azt be az emlékezetbe és testedző játékokba. Nálunk Erdélyi János volt az első, ki föl­emelte figyelmeztető szavát. A Kisfaludy-társulat azonban nem kivánta e nemzeti szellemi zsen­gét szakszerű gondozásban részesíteni, melynek következtében ugy a György Aladár és Szilágyi István, valamint Varró Sándor, Kriza, Pap Gy. és mások óva és kérve intő figyelmeztetései is eredmény nélkül hangzottak el. Ma már e tekintetben igen sokat vesztett a gyermek­világ és irodalmunk. Számtalan játék­nak neve is csak egyes iskolai jegyzőkönyvben van meg; az élet gyönyörködtetésére nézve végkép elvesztek azok. Dr. Kiss Áron tehát — mint mondani szo­kás — az utolsó órában tesz kísérletet, hogy a még megmenthető játékokat és dalokat meg­mentse. Mily siker koronázza nemes fáradozá­sát, elét a várva-várt gyűjtemény megjelenése után dönthetjük el. Szép reményeket azonban méltán fűzünk e serény munkálkodáshoz. Egyrészről gyűjtő szak­avatottsága szolgál biztosítékul, másrészről pedig az a biztos tudat, hogy minden nemzet, melyről tudomásunk van, bővelkedik gyermek­örvendeztető nyilatkozatokban. Minden nép kö­rében boldog volt a gyermek, ha játszhatott, s igyekezett idejét játékkal tölteni el. Hogy elődeinknél sem volt ez másképen, arra nézve sok adatunk van. A felnőttek komoly és terhes életküzdelmei­vel mindig szemben állott a gyermekek vidám játszisága és gyönyörködtető játék­élvezete. És ne higgye senki, hogy a gyermek az ő játékának küzdelmeiben, törekvéseiben és czél­jaiban nem érzi azt a sarkaló vágyat, mely a nagyok fáradozásait jellemzi! Csakhogy míg a a felnőtt azt gyakran kelletlenül űzi, a gyer­mek mindig egész lélekből játszik. Ugyanazért a mindennapi játéküzésben sok a megfigyelni való. Oly tükör az, mely az egye­sek jövőbeli tevékenységére hagy következ­tetni. Nem közönyös kérdés tehát egy nemzetre nézve sem, miként játszanak a gyermekek és ifjak? S hogy a régi, őseredeti játékok nincse­nek-e kivesző­félben ? Vannak tudósok, mint pl. Weinholz a né­meteknél, kik azt hiszik, hogy a régiek gyer­mek­játékairól keveset tudhatunk, mivelhogy azok apránkint elkallódtak, elperegtek, kivesz­tek a gyermekvilág tudatából. De ez állítás aligha kifogástalan. Vannak művelődéstörtén 28

Next