Néptanítók lapja 23. évfolyam, 1890
1890-12-03 / 97. szám
Megjelenik a lap minden szerdán és szombaton egy fillnyi terjedelemben. Megkaphatja e lapot minden magyarországi népoktatási intézet, tehát az összes óvodák, elemi, felső népis polgári iskolák és tanítóképző intézetek egy példányban ingyen. A lap megküldése iránti folyamodványok az iskola létezését igazoló és az illetékes kir. tanfelügyelő által láttamozott községi elöljárósági bizonyítványnyal együtt, a „Néptanítók Lapja" szerkesztőségéhez küldendők. A helység (a megye megjelölésével) és az utolsó posta világosan kiiramló. Előfizetési ár: egész évre 4 frt, félévre 2 frt., 3 hóra 1 frt. Kevesebb időre nem fogadtatnak el előfizetések. A kéziratok nem küldetnek vissza. ~3SH3 A HIRDETÉSEK ÁRSZAJÍÁNYA: A jagázati hirdetéseknél minden egyes szóért 3 kr. fizetendő. Az ily módon mindenki által kiszámítható hirdetési díj előre küldendő be. Egyéb hirdetéseknél az egész oldal egy hatvannegyed részét tevő garmondnyomásu és egy hasábu soráért átlag 50 kr. számíttatik. A nagyobb vagy kisebbnyomásu hirdetések az elfoglalt tér arányában, a fentebbi egységi árszabály szerint számíttatnak. A dijak előre beküldendők. Minden küldemény a szerkesztőséghez (Budapest, I. kerület, Krisztinaváros, tanítóképezde) czimzendő. Budapest, 1890 decz. 3. néptanítók lapja. Közlöny a magyarországi népoktatási intézetek számára. Kiadja a vallás- és közoktatásügyi magy. kir. ministerium. HIVATALOS RÉSZ. Értesítések. — A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister Balogh Panni nagy-selyki állami elemi iskolai rendes tanítónőt jelen állásában végleg megerősitette. Köszönetnyilvánítások. — A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister Troll Ferencz, pápai szentsége házi praelatusa és székesegyházi kanonoknak a hazai tan- és nevelésügy érdekében újabban tanúsított azon nagybecsű áldozatkészségéért, hogy Nagy-Mányok községében 12.000 frt költséggel szent Vinczéről nevezett szerzetesnők vezetése alatt kisdedóvót és női elemi iskolát felállított s újabbi 12.000 írtnak kamatait az intézetet gondozó fenn nevezett szerzetesnők részére ajánlotta fel, őszinte elismerő köszönetét nyilvánitotta. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister hatvani Deutsch József földbirtokosnak, ki a Nagy- és Kis-Gombos pusztáin levő tankötelesek oktatására iskolát emelt és sajátjából díjazott okleveles tanitót alkalmazott, köszönetét nyilvánitotta. A vallás és közokt. m. kir. minister az orsz. tanitói nyugdíj-alapból a következő segélyeket engedélyezte. — Bigala Frigyes zázkivai r. kath. volt tanító után visszamaradt egy kiskorú árva részére évi 50 frtnyi gyámpénzt. — Wittrich Pál újvári munkaképtelennek talált községi tanitó részére évi 130 frtnyi rendes nyugdijat. — Kiesz Miklós perjámosi munkaképtelennek talált r. kath. tanitó részére évi 130 frtnyi rendes nyugdijat. NEM HIVATALOS RÉSZ. 847 Gróf Csáky vallás- és közoktatásügyi miniszer beszéde a képviselőház nov. 26-iki gyűlésén. T. ház! Megvallom, nagy örömmel és megelégedéssel hallgattam végig azokat, a miket az előttem felszólalt képviselő urak elmondottak ; örömmel és megelégedéssel azért, mert hiszen miniszerre nézve nem lehet kedvesebb és örvendetesebb, mintha látja, hogy mások is melegen érdeklődnek azon ügy iránt, melyet ő szívén visel. (Élénk helyeslés.) Mindenekelőtt köszönetet mondok a képviselő uraknak azokért, amiket szívesek voltak elmondani és amiből azt következtetem, hogy abbéli törekvésemben, mely iskolák létesítésére, a tanítók fizetésének javítására, állásuk és helyzetük biztosítására van irányozva, szívesen fognak közreműködni.Általános helyeslés.) Ami Kiss Albert J. képviselő úr felszólalását illeti, arra nézve elsősorban meg kell jegyeznem, hogy a közoktatási költségvetésnek a pénzügyi és kereskedelmi költségvetéssel tett összehasonlítása a tényeknek nem teljesen megfelelő . (Helyeslés jobbfelől, mert igaz, hogy a pénzügyi, valamint a kereskedelmi tárca költségvetésében sokkal nagyobb kiadási többletek vannak felvéve, ámde ezen költségvetésekben sokkal nagyobb bevételi többletek is fordulnak elő. Ezek az egyes igazgatási ágak tágítására és bővítésére szolgáló kiadások, amelyek aztán is, már megfelelő nagyobb jövedelmet adnak. Tehát tulajdonképen csakis a tiszta többletet kellett volna figyelembe venni, mert ennek