Néptanítók lapja 24. évfolyam, 1891

1891-02-14 / 13. szám

-1­X 114 K3©­ — Kövesy Ferenc t ilosvai munkaképtelennek talált r. kath tanitó részére évi 130 frtnyi rendes nyugdijat. — Kuglics János adai munkaképtelennek talált róm. kath. tanitó részére évi 130 frtnyi rendes nyugdijat. — Kúti Dezső hajdu-böszörményi ev. ref. volt tanitó özvegye, szül. Karap Julianna r­szére évi 84 forintnyi segélypénzt. — Id. Mató János zalkodi munkaképtelennek talált r. kath. tanitó részére évi 130 frtnyi rendes nyugdijat. — Reich Mór félegyházai izr. volt tanitó özvegye, született Eckstein Léni részére évi 84 frt, s 3 kiskorú árvája részére együtt 75 frtnyi segélypénzt. — Révfy Mihály adai munkaképtelennek talált rom. kath. tanitó részére évi 130 frtnyi rendes nyugdijat. — Rusz Gergely báldi munkaképtelennek talált g. kath. tanitó részére évi 130 frtnyi rendes nyugdijat. — Stein János csányi munkaképtelennek talált róm. kath. tanitó részére évi 120 frtnyi rendes nyugdijat. — Sztan György nyágrai nyugalmazva volt g. kel. tanitó özvegye, szül. Kandrea Zsófia részére évi 84 frt, s 3 kiskorú árvája részére együtt 75 forintnyi segély­pénzt. NEM HIVATALOS IGÉSZ. A népiskolai énektanítás. I. Az egész természet egy általunk csak sejthető s kis mértékben érezhető költői erő lévén, két­ségtelen, hogy mint alkotó hatalom a maga élő­lényeivel kisebb-nagyobb mértékben közölte is ama költői erőt, mindeniknek adott bizonyos szervezetet az örök költészet sejtésére, utánzására vagy legalább érző eszközöket annak élvezésére. A költői érzés eszközei állatoknál és emberek­nél ugyanazok, de tekintve a végeredményt, vég­telenül különböznek. Az állatok a teremtés első perczétől napjainkig változatlanul maradtak a maguk indulathangjaival; az ember ellenben napjainkig folyton tökélyesült és fog tökélyesülni a végpercz eljöttéig. — Mi az oka e nagy kü­lön­ségnek ? Az állatok indulathangja nem olyan szervezetű, hogy abból valaha az értelem segít­ségével bizonyos nyelvek fejlődhessenek. Az álla­tok tehát közlik ugyan egymással indulathang­jaikat, de nem közölhetik egyéni tapasztalataikat. Az ember ellenben csak addig maradt az állati­ság ama színvonalán, míg indulathangjaiból az értelem különféle nyelveket alakított, melyek fejlődésével karöltve haladt a költői érzék fino­mulása. (Hallom megjegyezni a túloldalról: „Miért tanulnak meg hát az éneklő madarak emberi dallamokat is?" Nem tagadom, sőt állítom, hogy az állatokat sokféle emberi dologra meg lehet tanítani, de ez inkább az emberi ész, vagy legyen szabad alkalmaznom, paedagogia fejlettsége mellett bizonyít, s épen annyira nem önálló fejlődés, mint ha az elemi iskolában hallás után betanítunk egy pár egyházi dallamot, mi­által nem az emberi értelmet, hanem a hallási érzéket fogjuk fejleszteni. Senki sem fog abban kételkedni, hogy az emberi hajlamok legnemesebbike a költői, s bizonyos az is, hogy nemes hajlam csak nemes gyümölcsöket terem, legalább addig, mig más kevésbé dicséretes emberi hajlamoktól meg nem zavartatik. Belátták ezt már az ókori művelt államok, s fel is használták nevelés eszközéül. Ezt láttatják Konincse — chinai bölcs — eme szavai: „vala­mely állam kormányát és közerkölcsét biztosan meg lehet ítélni annak zenéjéből." Milyen nagy horderőt tulajdonítottak a görögök a zenének, mint nevelési eszköznek, világosan kimondja Polübiosz történetíró Künétha — árkádiai város — leírásában. T. i. ezen város baromi alásülye­dését egyenesen a zenetanulás elhanyagolásának tulajdonítja. Szóval a görögök a zenei nevelést oly nagy mértékben felkarolták, hogy — mint legtöbb emberi dologgal történni szokott — végre tulságig menvén, kénytelenek voltak nem­csak hasznos, de káros hatását is fontolóra venni; s a bajon máskép nem tudván segíteni, kimond­ták a hangszer-zene kárhozatos minőségét; neve­lés eszközéül pedig csak a szövegest vagy éneket alkalmazták. Sőt Plátó — mindamellett, hogy a zenei szép eszményét az istenségben vélte lenni — a szövegesben sem tudott megbízni, s esz­ményi köztársaságából az egészet kirekesztette. Volt-e igaza Plátónak s kortársainak szemben a természet legnemesebb adományával ? napjaink­ban erre könnyen felelhetünk. A zene önmagá­ban csak nemes lehet ugyan, de paedagogiai fegyelem nélkül közvetlen hatása lévén az egyéni hajlamokra, kétségkívül jót és roszat egyiránt felvillanyoz. De vájjon a tüzet és vizet, miután mindkettő ártalmas is lehet, eltöröljük-e ? vagy vigyázzunk, hogy veszélyes ne lehessen? Ám kisértsétek meg kiirtását, de épen úgy nem fog sikerülni, mint a tűz és víz kiirtása. Mert a költői tűz az emberi szellemnek elvárhatatlan alkotó eleme, melyet az állatiság hátterébe vissza lehet ugyan szorítni, de eltörölni soha. A­mi tehát a zenei hatás veszélyességét illeti, bizonyos, hogy elhanyagolt minőségében — ha ugyan veszélyes lehet — sokkal veszélyesebb, mint neme­sítve. Ellenben okszerű jó neveléssel karöltve az állatisághoz, vagy illemesebb kifejezéssel, anyagi­sághoz hajló emberiséggel szemben, épen oly nemesítő, mint káros annak elhanyagolása, mert utóbbi esetben szintén megteszi hatását az állati érzékekre. Ha azonban ennyit mondottam, ki kell egészítnem még az alábbiakkal. Nem vagyunk ugyan eléggé tájékozva a görög viszonyokat illetőleg, de úgy látszik, a bölcsek megrovását a virtuózok okozták, kik kezdettől mostanig egyszabásúak voltak, s mostantól az utolsó perczig azok maradnak, t. i. nem épen utánzandó külsőségekkel szoktak művészeteket értékesitni, mi aztán elég vizet juttat az ámitók malmára is. Nem helyeslem ez állapotot, de tiltakozom, hogy a művészettől venné eredetét. Oka részint egyoldalú nevelés, de leginkább a megélhetés. Miért épen csak a virtuózt vádolni efféle humbugokkal? A­ki figyelemmel kíséri a napilapokat, láthat a tudomány, művészet, politika, kereskedelem és ipar minden nemében olyanokat, melyekre a görög bölcsek megcsóvál­hatnák a fejeket. Ezek a maguk nemében szintén virtuózok, de nem zenevirtuózok. A virtuózkodás egyébiránt Görögországban sem lehetett egyedüli

Next