Néptanítók lapja 36. évfolyam, 1903
1903-03-26 / 13. szám
XXXVI. évfolyam 13. szám. Budapest, 1903 március 26. NÉPTANÁTOK lapja KIADJA A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI M. KIR. MINISZTÉRIUM. Megjelenik e lap minden héten egyszer, csütörtökön (este). Előfizetési ár: Egy évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 51 fillér. — Egy negyed évnél kevesebb időre előzetést nem fogadunk el. — Az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba küldendők. A hirdetések árszabása. — A pályázati hirdetéseknél minden egyes szóért, minden közlés után 6 fillér fizetendő. Az ily módon mindenki által kiszámítható hirdetési díj előre küldendő be. Egyéb hirdetéseknek az egész oldal egy hetvenketted részét tevő petit nyomású és egyhalábú sora 1 korona. Ezek a díjak is előre a kiadóhivatalba küldendők. SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATALBUDAPEST, II. KER., OSTEOM UTCA 17. SZÁM. MAGY. KIK. EGYETEMI NYOMDA, I. KER., ISKOLA-TÉR 3. Kéziratokat nem adunk vissza. Megkaphatja e lapot minden magyarországi népoktatási intézet, tehát az összes óvodák, elemi, felső nép- és polgári iskolák és tanítóképző - intézetek egy példányban ingyen. A lap megküldése iránti folyamodványok az iskola létezését igazoló és az illetékes kir. tanfelügyelő által láttamozott községi elöljárósági bizonyítvánnyal , együtt, a „Néptanítók Lapja" szerkesztőségéhez küldendők. A helység (a megye megjelölésével) és az utolsó posta világosan kiirandó. A fizetésrendezés. Az állami tanítói kar egy érdemes tagjától vettük az alábbi cikket, amelyet ezennel közzéteszünk : A Budapesti Éirlap f. é. február 21. számában egy állami tanító aláírásával egy levelet közölt, amelynek tartalmát rendkívül figyelemreméltónak tartom magam is, különösen abból a szempontból, hogy a fizetésrendezésnek különösen erkölcsi jelentőségét emeli ki a tanítókra vonatkozólag. A tanügyi lapok nem méltatták kellőképpen ezt az érdekes levelet, bár nagyon megérdemli a vele való foglalkozást. Rögtön kijelentem, hogy bár mély hatással volt reám a levél tárgyilagos hangja és argumentumának súlya, mégsem érthetek mindenben egyet a levélíróval. Mert, igaz ugyan, hogy a magyar tanítóság erkölcsi és társadalmi súlyának emelése szempontjából a fizetésrendezés egyik számottevő haszna az, hogy állami tisztviselőnek ismeri el az állami tanítót, de viszont erősen lerontja ezt a vívmányt az, hogy az új törvényjavaslat az állami tanítóknál eddig ismeretlen segédtanítói címet szentesíti. Nem vitatom én azt, hogy ez a cím a külföldi néptanítói státusban ismeretlen fogalom, sőt jól tudom, hogy nyugdíjtörvényünk szerint is jogos a segédtanítói cím életbeléptetése; azt is elismerem, hogy a tanítóképzőből kikerült 19—20 éves ifjú nem veheti zokon, ha öt éven át segédtanítóskodik; de én ennek a címnek a fölélesztésében visszafejlődést látok, sőt az államosítások alkalmával átvett és a községi vagy felekezeti iskoláknál évek hosszú során át működő érdemes tanítókra nézve egyenesen leolázónak tartom, hogy akik már mint rendes tanítók voltak alkalmazva, esetleg deres hajjal segédtanítói címmel láttassanak el. Az új törvényjavaslat értékét nagyon emelné az, ha abból a segédtanítói címet — mint oda nem valót — egyszerűen törölnék. Ugyancsak kívánatosnak találnám az állami néptanítói személyzet tagjaira nézve a helyi előléptetést , az igazgatói cím és pótlék elnyerhetését is. A magyar állami tanítók munkája — különösen a nemzetiségi vidékeken — igen becses, mert őrtállói a végeken a nemzeti eszméknek ; nézetem szerint rászolgáltak arra, hogy a helyi előléptetés rendszere rájuk is kiterjesztessék. A fizetésjavítást azonban magam sem kicsinylem. Mert habár a levélíró kollegámmal együtt én is kesergek azon. Értesülésünk szerint a közoktatásügyi miniszter a törvényjavaslatnak ezt a szakaszát oly módon kívánja módosíttatni, hogy az államosítás alá kerülő iskoláknál rendes tanítói minőségben alkalmazva volt tanítók rendes állami tanítókká neveztessenek ki. Szerke.