Néptanítók lapja 50. évfolyam, 1917
1917-01-04 / 1. szám
1. szám. Néptanítók Napja ahol a tanító az iskolai bútorok tárgyalásával kezdi az oktatást s szigorúan ragaszkodik a tananyaghoz, a magyar beszéd tanítása sablonos mondatokhoz kötött kérdésekből és feleletekből áll. A tanító nem tud szabadon mozogni. Ha pedig az illetőt az élő beszéd tanítására figyelmeztetik, azzal védekezik, hogy a tanítás anyagát nem végezheti el. Nézzük, mit ír elő a tanterv az I—II. osztály számára: I. osztályban : az iskolai rendtartás, az iskola és iskolai élet, a gyermek testének főbb részei, a család és családi élet, a gyermek foglalkozása. Az iskolai élet keretén belül a tanterem, bútosok, taneszközök, iskolai foglalkozások, a felsorolt tárgyak tulajdonságai, helyük, anyaguk, készítőik. A II. osztályban : a templom, részei és belső berendezése, istentisztelet, ünnepek, a község, házak, utca, út, tér, temető, a község lakossága, a nap részei, és a hét. Hónapok és évszakok. Mindezek nagyrészt új fogalmak. Ezen fogalmak jórészét még anyanyelvén sem ismeri a gyermek. Tehát nemcsak az idegen nyelvvel kell küzdenie, hanem még teljesen új fogalmakat is idegen nyelven kell tanulnia. Analóg eset lenne ehhez, ha nekem az előttem teljesen ismeretlen orvosi avagy mérnöki ismereteket portugál vagy spanyol nyelven kellene tanulnom. Egyes mondatokat, szavakat elsajátíthatnék ezáltal, de ezeket a spanyol avagy portugál társadalmi érintkezésben érvényesíteni nem tudnám, így vagyunk a gyermekkel is. Az egyes bútorok részeit el tudja mondani, de ha azt kérdeném tőle : fiam, mit ettél ma reggelire, csődöt mond a tudománya A gyermek a napnak csak egyhatod részét tölti az iskolában, a többit az iskolán kívül. Az igazi környezete, amely érdeklődését leginkább felkelti : a család, pajtásai és a különböző játékok, az udvar a háziállatjaival, a kert, mező, rét stb. A gyermek sok fogalmat ismer. A magyar beszéd tanításánál ezeket kellene legelőször felhasználni. A palatábla, asztal részeinek elmondásánál passzive kell viselkednie, egy-egy játék keretén belül megtanulandó egyes szavak, mondatok elsajátításánál azonban aktivitást fejt le. Sokkal szívesebben tanul a gyermek magyarul, ha Palkó barátjáról elmondanak valamit, mintha szabályos mondatokban elmondatják vele, hogy az ember testből és lélekből áll, a lélekkel gondolkodunk, akarunk, a testtel dolgozunk. (Több idegen ajkú iskolaiban hallottam ezt!) Ilyenformán illuzóriussá válik az 1907. évi XXVII. t.-c. 19. §-ának ama rendelkezése, hogy a magyar nyelv akként tanítandó, hogy «a nem magyar anyanyelvű gyermek a negyedik évfolyam bevégeztével gondolatait magyarul élőszóval és írásban érthetően ki tudja fejezni». A törvény eme kívánalma pedig mily határozottan, világosan szabja meg a munkát. Nem az iskolai nyelvet, hanem az élő nyelvet kívánja. Az I—II. osztályban tehát csakis abban a fogalomkörben volna szabad mozognunk, amellyel a gyermek már rendelkezik. Az élő beszéd tanítása, a gyermek aktivitása életet, hangulatot teremt. A sablonos mondatok magoltatása tönkreteszi a gondolkodás elevenségét. Az élő beszéd tanítási módszerét egyes tanítóknál élvezettel hallgattam. Egy állami iskolai tanítónőnél a következő tanítási eljárást tapasztaltam : Az első osztályú tanulókkal foglalkozott. Tanítási eszközül almát hozott be a tanterembe. (Természetesen békeidőben történt ez.) A tanítónő az egyik almába beleharapott s evés közben mondta én eszem. Majd egy tanulónak is almát adott s amikor javában élvezte azt, mondta: Is eszel. Ilyen módon az «enni» igének a jelen idejű összes alakjait játszva tanította meg. A gyermekek almát ettek s mesés gyorsasággal tanultak beszélni. Nevezett tanítónő tananyagbeosztása szerint a következő órákon az almaevésről beszéltek s ilyen módon a múlt időt gyakoroltatta. Egy másik órán megígérte a gyermekeknek, hogy a következő órán kenyeret fognak enni. Ennek alapján a jövő idővel ismertette meg a gyermekeket. Egy későbbi órán ily eljárás mellett megtanulták a gyermekek az «inni» ige ragozását. A tanítónő ez alkalommal málnaszörpöt és szódavizet hoz a tanterembe s ez órán azinnni ige ragozását a málnaszörp szürcsölgetése mellett tanulják meg. Igaz, lassan ment ez az eljárás, de az eredmény maradandó volt s az elsajátítottakat öntudatosan tudták alkalmazni a gyermekek. Megjegyzem, az illetőnél a II. osztályú gyermekekkel a tanév végén már magyarul lehetett beszélgetni s gondolataikat magyarul ki tudták fejezni. Az előírt iskolai bútorokat stb. pedig észrevétlenül s értelmesen tanulták meg. Aki ezen módszer mellett igyekszik a magyar beszédet tanítani, az feltétlenül eléri a kívánt eredményt. Ezen módszer elsajátításához figyelmébe ajánlom a kortársaknak Benedek Elek, Körösi Henrik s Tomcsányi János által írt «Vezérkönyv a magyar szó megtanulására» c. művet (kapható Lampel Róbertnél Budapesten), továbbá Riczinger Ignác liptószentmiklósi áll. el. iskolai igazgató-tanítónak a «Beszélgetések nem magyar anyanyelvű népiskolai tanulók számára» (kapható a szerzőnél) c. művet. Aki e két nagyszerű könyv utasításait szem előtt tartja, lehetetlen, hogy az a magoltató avagy a fordító rendszert követné. Viszont, ha figyelmesen tanulmányozza a jelzett könyveket, azt is kell tapasztalnia, hogy a magyar beszéd tanítása nagy ügyességet, művészetet, kitartást kíván. Az eredmény azonban bőségesen megjutalmazza a fáradságot. A magyar beszéd tanításánál még egy fontos körülményre szeretnék kiterjeszkedni, t. i. a direkt módszer mikénti alkalmazására. Egyesek a direkt módszert akként értelmezik, hogy az alsó osztályokban a magyar beszéden kívül idegen szót egyáltalán ne mondjunk. Hivatkoznak arra, hogy pl. a tót gyermek, ha .