Népújság, 1987 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1987-01-09 / 1. szám

1987. január 9. Decemberi számadások, leltárok és tervezgetések A ködben elvesztek a falvak. Az öreg kalendárium decembert mutat, s annak is második felét. Mit csinál ilyenkor a jó gazda, amikor a földműveléssel már átalakította a nyers természetet, földbe tette a magot, barázdákat hasított a nagy vasekékkel? Amióta az ember földművelővé lett, megváltozott a föld arculata. Az ember telephelyeit körülvevő, sakktáblaszerűen változó mezőkben a természeti erők merevségén diadalmaskodó emberi szellemet kell megéreznünk. A földművelő életformájával együtt kialakult az ember világszemlélete, műveltsége, társadalmi berendezkedése, művészete. A földművelés helyhezkötöttséget jelent és így alapjául szolgálhat az állandó, letelepedésnek, egy sajátos műveltségnek, amire egy társadalmi réteg nagyjából támaszkodik. Mennyire falu a falu, hogyan él a hagyomány, mi az új, az előnye és a hátránya, melyek a hétköznapok gondjai— ezekre és még sok más kérdésre próbáltam felelet kapni a dobronaki szövetkezeti alapegységben a társult termelőktől és a vezetőtől ezen a decemberi napon. Elöregedés útján a falvak — Mi a legégetőbb gond a szövetkezetben? — szege­zem a kérdést Cár Józsefnek, a dobronaki szövetkezeti a­­lapegység igazgatójának. — A sikeres­­őszi betakarí­tás után a műtrágya és a ku­korica-elszámolás most ak­tuális, hiszen az ősszel 526 tonna termést vásároltunk fel — ennyit még sohasem sikerült, hiszen ez duplája a tavalyinak, előbb kukorica­felesleg nálunk nem volt 42 dináros áron. A pinci takar­mánygyár, ahol a szemet szárítottuk, sokkal magasabb nedvességfokot számolt el és így 268 000 dinár veszteség keletkezett. Nagy volt a kí­nálat kukoricából, ez pedig azt jelenti, hogy csökkent az állattenyésztés, kiöregedtek a földművesek, s akik mun­kaviszonyban vannak, inkább kukoricát búzát és cukorré­pát vetnek, mert lényegében kevesebb munkát igényel és könnyebb az értékesítése. — Hogyan sikerült az őszi vetés? — A szövetkezethez tarto­zó hét falu — Dobronak, Zsid­kóc, Kámaháza, Radamos, Göntérháza, Strehovci és Ke­bele területén a társasterme­lők 70 tonna minőséges ve­tőmagot vásároltak és műt­rágyát is megfelelő mennyi­ségben és minőségben. Aki idejében gondoskodott az új­­ratermelési anyagokról, az beszerezhetett mindent. — Mivel foglalkoznak fő­ként itt az emberek? — Mint már említettem sok az idős földműves a szö­vetkezet területén és ez az állattenyésztés csökkenését jelenti. Inkább azokra tá­maszkodhatunk, akik mun­kaviszonyban vannak és a vállalati nyolc óra letelte u­­tán itthon is dolgoznak a földön. Ezek érthető, legin­kább növénytermesztéssel foglalkoznak. Sajnos újabb beruházások nincsenek a szövetkezet területén az ál­lattenyésztésre vonatkozólag. El kell mondanom, hogy a mi területünkön legnagyobb a földkínálat és az állami gazdaság a lendvai község te­rületén éppen nálunk talál legtöbb eladó földet. A szö­vetkezet és a falu vezetősé­ge arról gondolkodik, hogy egy megfelelő üzemet létesí­tene a faluban, amely leköt­né és itthon tartaná a fiata­lokat.­­ Ez azt jelenti, hogy e­­zek a magyarlakta falvak bizonyos szempontból kezde­nek kiürülni? — Ha már erre a témára tértünk — én a helyi kö­zösség elnöke is vagyok — megállapíthatjuk, hogy érez­zük ezt jelenséget. Például az 1981-es és 1985-ös válasz­tások között 46 polgárral volt kevesebb a szavazólistán.­­Nagyobb részük kiköltözött, tehát az elvándorlás jelen van, nem a nemzetiségi prob­lémák miatt, hanem a gaz­dasági okok miatt. — Egy kis statisztika: hány háztartásban foglalkoz­nak tisztán — mezőgazda­sággal? — A szövetkezethez tarto­zó falvakban mi praktiku­san a­zt tartjuk mezőgazda­sággal foglalkozónak, ahol van szarvasmarha. Az ada­taim t tavalyelőttre vonatkoz­nak és ezek szerint akkor még a családok 70 százaléka tartott szarvasmarhát. — Ezek után hogyan ösz­­szegezhetnénk: a dobronaki szövetkezet beváltja-e a hoz­záfűzött reményeket? — Az egész beszélgetésünk talán egy kicsit pesszimista hangnemű volt, de szerintem mégsem reménytelen a hely­zet. A jövőnket a növényter­mesztésben kell keresni, saj­nos, az állattenyésztésben nem tudunk célt érni, mert lényegében nem lesz kivel. ..­deklődöm, mert cukorrépát akarok vetni. — Milyen az a kölcsön? — Trágyaszóró pótkocsit szeretnék vásárolni, felét készpénzel fizetném, a má­sik felére kölcsönt vennék — mondja és még hozzáteszi, hogy más­­gépei, ami egy tíz­hektáros birtokra kell, meg­vannak. Búzára, kukoricára és cukorrépára a többi gaz­dával közösen vásárolt kom­bájnt. — Hány hektár földön gazdálkodik és mi a fő ter­melési irányzata? — Jelenleg kilenc hektá­ron, mind a saját területem, egy hektár rosszabb minősé­gűt bérbe adtam az állami gazdaságnak, mert kiszámí­tottam, hogy í­gy több hasz­nom lesz. A piaci növénye­ken kívül takarmányt is ter­melünk, mert állatokat is tartok. Ezt a munkát hár­man elbírjuk. Bognáréknál tíz évi mun­kaviszony után az örökös úgy határozott, fao­gy itthon maradt és földműveléssel ke­resni meg a kenyerét. Kér­désemre, hogy ez kifizető­­dő­bb-e,­­azt a feletet kaptam, hogy a fiú szeret a földön dolgozni, így a maga gazdá­ja. Annak idején nem tanult mesterséget, most itthon jól feltalálja magát. — Ami a kifizetődést ille­ti, az embernek mindent na­gyon jól meg kell gondolni. Mi megtaláltuk a számítá­sunkat a cukorrépával, de a trágya és a hozam miatt ál­latokat is kell tartani. Sze­rintem a hiba abban van, hogy sosem tudjuk mit kel­lene termelni. Ami egy év­ben kicsit többet ad, mint például az idén a krumpli, azon már nem lehet túlad­ni. Másik évben pedig majd húsból lesz hiány, vagy több­let. .. Ezt valahogyan a fel­sőbb szerveknek összhangba kellene hozni, hogy a paraszt­­legalább 4—5 évre tudna tervezni. — Amit itt elmondott, el­mondhatta volna a szövetke­zetben is... — Elmondtam. Elmond­tam ezt és még sok mást is, mert tagja vagyok a tanács­nak. Sokszor vitatkoztunk, ők egyetértenek velünk, de sajnos, segíteni nem nagyon tudnak... — Meg van elégedve a szövetkezettel? — Az utóbbi évben na­gyon elégedett vagyok, bár a múltban voltak összetűzé­seink, gyerekek nem jönnek Dob­­ronakra a földre dolgozni. A gépezet java része megvan. Mindig érdemes valamivel foglalkozni. Most jó a cukor­répa. Tavaly 70 árról a tiszta haszon 60 millió volt, az idén 1 hektárt írattam és 100 millióra számítok. A gyerekek, ha nálam nagyobb szaktudással rendelkeznek majd, könnyebben gazdál­kodhatnak, vagy fordíthat­nak az életükön. Ilyenkor télen több idő jut a véleménycserére: Bognár János termelő és Cár József, a dobronaki szövetkezeti alapegység igazgatója beszélgetés közben. A bizonytalan holnap Bognár Jánossal a szövet- — Mi járatban van? kezet irodájában találkoz- — Valami kölcsön dolgom faun, van, meg mészport iránt ér­ NÉPÚJSÁG 3 A magántermelő saját maga fordít a sorsán­ ­Bornecéknél a meleg kony­hában vannak a család női tagjai, — a háziasszony, a nagynéni és a legkisebb lány —, babot válogatnak. Pál gazda a ház körül tesz-vesz. — Fával van most dolog, meg a ház körül is van még sok tennivaló. Ezelőtt két é­­ve bővítettük, ráépítettünk a régi lakásra. Bojneó Pál: — Nehéz a föld­műves sorsa, de mindenki­nek a maga módján kell megkeresni a mindennapi kenyeret. Nekünk is köny­­nyebb volna, ha a társada­lom jobb mezőgazdasági po­litikát folytatna. — Igaz-e hogy a paraszt először istálót, az ólakat, a gazdaságot építi ki és csak utána a saját lakását? — Minálunk is éppen így volt. Nyolcvanban megépí­tettük az istállót, s csak u­­tána bővíthettük a lakást. — Miből építette az istál­lót? — Az istálló 20 férőhe­­lyes és a szövetkezettel együtt kooperációban építet­tük. Abban az időben 40 mil­lió dinár kölcsönt vettem, magam ennyi készpénzt so­sem szedhettem volna össze. Még három évig kell törlesz­­tenem — meséli a gazda, s közbe az asztalra kerül a Borshegy nedve, a vágott zsír és a hazai kenyér. Szí­vesen kínálnak. A szokás í­­ratlan illemkódexe, a min­dennapi életben — a köszö­nésben, a társalgásban, a vendégfogadásban — a meg­követelt tisztességtudást sza­bályozza, mérsékli és éppen ezért valami patriarkális elő­kelőséggel tölti el parasztsá­gunk életét. Kívülállónak ez a figyelem kevésbé tűnik fel, a parasztsors könnyen ért­hetőnek, egyszerűnek tetszik és nehezebben veszi észre a szövevényes rendet, az egy­szerűséget, amely az élet kultikus felfogásában nyilat­kozik meg. — Az após Lendvahegyen kínált szőlőt, de mi a mezőn vagyunk elfoglalva munká­val, a gondozatlan szőlőnek meg potya a szüretje... Itt a közelben van 16 ár, 1600 tőke, de ebből még csak 300 újtermésű. A többit majd i­­dejével cseréljük ki. — A jelen pillanatban jól megy-e a földművesnek? — Erre nagyon nehéz vá­laszt adni, legyen így vagy úgy, velünk még mindig úgy játszik ki a társadalom, aho­gyan akar. Nézze, a nyáron 230 millióért vettünk egy traktort. "Két hónappal eze­lőtt pedig 23 millióért elad­tam egy bikát. Tehát 12 ál­lat az ára. Bojneó Pál 8 hektár saját és 1 hektár bérelt földet mű­vel meg. A munka zöme rá­hárul, hiszen a gyerekek még kicsik: kettő középisko­lás, egy lány elemista és a legkisebb óvodás. — A legnagyobb fiam Ma­riborban jár középiskolába, mezőgazdasági gépésznek ta­nul, a másik meg elsős, ő Ra­­kičanban a mezőgazdasági iskolában próbálkozik. — Valamelyik majd átve­szi a birtokot? — Majd csak talán: nézze, a ljubljanai és a maribori Göntérházán a Kovács por­tán József gazda a traktor körül tett-vett. Dancs István a szomszédból átnézett né­hány percre és jó alkalom volt, hogy megörökítsem a »göntérházi legényeket«. A háziasszony a tornácról né­hány csípős megjegyzést is tett irányukba, majd tovább takarította a kéményseprő után maradt nyomokat. "Úgy éreztem felesleges fel­tenni a kérdést, hogy mit csi­nál a földműves, amikor már elvetett és a mezőn nincs mun­ka. A nagy gazdasági é­­pület után ítélve, itt mindig akad teendő. A szerszámot javítani kell, fát kell vágni és istálló sem vár. — Ekkora gazdaságban el­kelnek a gépek... — És bizony, a legszüksé­gesebbeket beszereztük. Két traktor, silókombájn, vettő­­gép, eke, tárcsa, kukorica daráló — ez mind megvan. — A felsoroltakból követ­keztetve főleg kukoricát vet? — Átlagban 2 hektár bú­zát vetek leginkább pedig si­ló- és szemes kukoricát ter­melek. — Miből van a fő haszon? — Leginkább az állatok­ból, csak­­kétszer kell érte megdolgozni. Először a ter­mést kell betakarítani, utána pedig az állatokat kell fel­nevelni, s csak utána van valami kis jövedelem. — Hány állat van a jászol­hoz kötve? — Jelenleg 18, ebből 6 fejőstehén. — Mennyi tejet adnak el? — Attól függ, volt hogy 120—­130 litert naponta, vagy csak 30 litert, ha kevesebb tehenet fejünk. Ez még kifi­zetődik, bár a többi árhoz képest a tejár nem a legjobb, sok dolog is van a tejjel. — Nem jönne-e jobban rá a számítás,, ha a terményt eladná, hiszen az állatokat legalább 1 évig etetni kell. — Eladni a termést, az rizikó! Szerintem sokkal jobban kijövök, ha fele­tem a termést. A termény­nek nincs­­biztos ára, sem piaca. Megtanított bennün­ket a burgonya és a kuko­rica. Az állat biztosabb, de meg kell érte szenvedni. — Maga a nagyobb mun­kát vállalja, bár közel jár a hatvanhoz. — Sajnos, csak ketten az asszonnyal műveljük meg ezt a 10 hektárt. Én 67, ő 66 éves. — Bírják a munkát? — Amíg egészség lesz, ad­dig nem akarunk lepangaté­­rozni, de ha beáll a t­aj, a­­zonnal likvidáljuk a gazda­ságot. — Kapnak nyugdíjat? — Mind a ketten, én a hagyományos parasztnyug­­idíjat, a feleségemnek meg befizettünk az ötödik kate­góriára, ő többet kap. — Hány órakor kel a nyugdíjas paraszt? — Minden reggel ponto­san ötkor. Az istállóban kez­dem és egész nap folytatom. — Hol vannak az örökö­sök? —A lányom Radamosban van férjénél, a fiam Völgyi­faluba házasodott, az unokák kicsik. — Ki is akar ma a földdel dolgozni? — veti oda kese­rűen a háziasszony. — Miért, olyan nehéz a földdel dolgozni? —Nekünk nem, de a fia­taloknak, igen. Szélben, fagyban, napsütésben és e­­sőben is dolgozni kell. — Mikor volt könnyebb a sorsa, amikor hintón járt, vagy most, amikor traktort vezet? — Igaz, valamikor hintón jártam, de most traktorral dolgozunk. Bizony valamikor ilyen munkaerőivel, mint ami a házunknál van, nem sok­ra mentünk volna, most a traktor meg a gépek min­dent elvégeznek. Mikor volt jobb? Több mint valószínű — most. Magasabb az élet­­színvonal, de sokat dolgo­zunk. — Itt a tél. Több idő jut a pihenésre és a szórakozás­ra. — Néhanapján az ember átnéz kicsit a szomszédba... — Itt még él a régi szom­szédolás, tartják a szokáso­kat? — Az igazi szomszédolás, a tökmagköpesztések, a toll­­fosztások már elmaradtak. Most már csak pár órát el­beszélgetünk, s televíziót né­zünk. Mindenki el van fog­lalva. .. Mindenki siet vala­hova, pivar­ella Munka, az mindig akad... A »güntérházi legények«, ahogyan megörökítette őket a fényképezőgép: Kovács József, Varga Sándor és Dancs István.

Next