Népújság, 1997. július-december (41. évfolyam, 26-51. szám)
1997-07-03 / 26. szám
NEMZETISÉGI POLITIKA. “Kihűlt a ház melege” Kerülővel érkezett megint a hír, kedden reggel, mint az már lenni szokott, így volt még egy kis remény, hogy talán csak félreértés, talán csak valaki — mint az utóbbi időben lenni szokott — valakivel összekevert valamit. De gyorsan kiderült, hogy mégsem kacsa: a kérlelhetetlen sors megint kiragadott közösségünkből valakit. Olyan embert, amilyenből farizeusi időkben sohasincs elég, akire mindig számíthattunk. Meghalt Korcsmár Rózsa nyugalmazott újságírónk, helytörténészünk, megannyi nézettségi tisztség hordozója, közéletünk harcos egyénisége. Rózsában olyan embert tisztelhettünk, akit — szinte anyai ösztönből — minimumra fogyatkozott kis “magyar családunk” segítőjeként, örökmozgójaként tartották számon, akik ismerték. Életeleme volt az aktivitás, a folyton-folyvást cselekvés, a folyton jóra való törekvés. Az az ember volt, aki folyton-folyvást romló és mindig újjászülető Valóság határmezsgyéjén járván, fürkésző tekintettel a remény és a megmaradás útjait kereste. A húsz éves rádiós újságírói pálya gyakorlatát felhasználva hazai viszonyaink, siralmas körülményeink, arra ösztönözték, hogy a nyugalomba vonulása után ne a megérdemelt pihenést válassza, hanem még nagyobb erőbedobással, még nagyobb buzgalommal ügyködjön a muravidéki, főleg a volt muraszombati község és Muraszombat város magyarságáért. Ha itt valami érdemleges történt, annak Rózsa adta meg a hitelét, ő töltötte meg tartalommal. Buzdító beszédei nélkül az általa alapított és éveken át vezetett Baráti Kör sem működhetett volna. Irodalmi esteket, előadásokat, baráti találkozókat, magyar esteket szervezett, kirándulásra invitálta a tagságot, minden követ megmozgatott, hogy a még menthető közösséget felrázza, nemzeti tudatát ébren tartsa. A rendeszerváltást követő évek forrongó hangulatát talán senki sem élvezte annyira, senki sem látta a kínálkozó lehetőséget oly tisztán, mint Rózsa asszony. Ki is vette a részét mindenből: a tájékoztatási intézet alapítása körül felmerülő problémáik, a tévéstúdió és a rádió helyzete is élénken foglalkoztatta. Voltak idők, amikor néhány ritka kivételtől eltekintve csupán ő érezte a nemzetiségi sajtótermékekben és az elektromos médiákban rejlő lehetőségeket, az írott szó nemzetmentő szerepét, a lényegéhez tartozó felrázó-felvilágosító szerep jóvoltából. Nagyon tudott haragudni az érdek-magyarokra, akik karrierizmusból vállalnak fontos tisztségeket. Talán senki sem végezte oly szívvel, lelkiismerettel és annyi odaadással, kisugárzó nemzeti lelkülettel a nemzetnapszámosi teendőket, mint ő. Mindig volt buzdító szava a fiatalokhoz is, dorgáló is, ha éppen az kellett. Mindig kikérte mások véleményét, tőlünk, fiatalabbaktól is, bennünk látva a jövő magyarságának csíraképes magját. Talán túlzottan is magára vállalva a kelleténél is több bűntudatot, látva a lemorzsolódás veszélyét a nemzetiségi erózió romboló hatását, a teljes pusztulás ártalmait talán senki sem érezte annyira, mint ő. Ezért talán senki sem érezte át annyira az összefogás hiányát kis közösségünkön belül, mint azt Korcsmár Rózsa tette. Hogyan is írja Ady Az Illés szekerén-ben: “Az Úr elviszi mind, /Kiket nagyon sújt és szeret:/Tüzes, gyors sziveket ad nekik, /Ezek a tüzes szekerek.” Csatlakozván az ég felé rohanó “Illés-néphez”, mit üzenhetnénk így utólag, ami megmosolyogni való butaságainkon túli. Talán azt, hogy ezentúl jobban össszefogunk, vagy azt, hogy jobban figyelünk egymásra, netán hogy kicsinyes érdekeinken is felül próbálunk emelkedni, hogy nem egymás lejáratásán fogunk ezentúl munkálkodni? Úgysem hinné el! Egyet azonban megígérhetünk: nem fogjuk tűrni, hogy végelegesen is kihűljön a “ház” melege. Erre elég példával szolgált számunkra Rózsa asszony, ezért hálával tartozunk életünk végezetéig. Emlékét e “fogas időkben” is megőrizzük! Bence Lajos Ismét kanizsai szabadegyetem ■ Magyarországon igen kevés város mondhatja el magáról azt, amit a Zala megyei Nagykanizsa, hogy a megyei jogú városban évről évre — idén immár 5. alkalommal — szabadegyetemet rendeznek. Idén — ahogy azt Cseke Zoltán szervezőtől megtudtuk — a Szabadegyetem témája a magyar és az európai azonosságtudat összefüggéseit vizsgálja neves hazai és külföldön élő magyar előadók részvételével, így már a szombati megnyitó után Göndör István országgyűlési képviselő, majd pedig Pataky István helyettes külügyi államtitkár beszélt a Szabadegyetem résztvevőihez. Pataky leszögezte: Magyarország euro-atlanti csatlakozása sorskérdés, hiszen ettől függ a továbbiakban az ország európai pozíciója. Vasárnap irodalmi fórummal folytatta munkáját a Szabadegyetem, amelyen Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke tartott vitaindító előadást. Pomogáts kifejtette: az 1989-es rendszerváltás után sikerült Magyarországon demokratikus rendszert létrehozni, a kultúrában (az irodalomban) azonban megmaradtak azok a beidegződések, amelyek kiszolgáltatottá tették a kultúrát. Az irodalmi felelősségről szólva elmondta: a magyar irodalom, mely sokáig a nemzeti lét identitását is képes volt magára vállalni, most — megváltozott viszonyok között — a görcsök feloldásában, az ellentmondások eltüntetésében is fontos szerepet vállalhat. A vitában részt vett Czine Mihály, egyetemi tanár, Jókai Anna írónő, valamint Gál Sándor felvidéki, Lászlóffy Aladár erdélyi, Tari István vajdasági író. A szlovéniai magyar írókat Szúnyogh Sándor és Bence Lajos képviselték. Hétfőn a Szabadegyetem meghívott előadói — a témához szorosabban kapcsolódóan — a magyar és az európai identitás néhány újkeletű kérdésére keresték a választ. A muravidéki helyzetjelentésre a szervezőktől Göncz László kapott felkérést. •(-) NÉPÚJSÁG 1997. JÚLUS 3. 5