Népújság, 2008. január-június (52. évfolyam, 1-25. szám)
2008-01-10 / 1. szám
•HÓNAPRÓL HÓNAPRA Beiktatták a harmadik elnököt ■ 2007-ben Szlovénia az EU-s elnökségre készült fel, december közepén aláírták az EU-s reformszerződést, az elnökválasztáson pedig elsöprő többséggel Danilo Türk nyert. Január Románia és Bulgária EU-tag lett, Szlovéniában pedig bevezették az eurót. Amerikában bejutott az első szocialista a szenátusba. Ünnepség keretében emlékeztek meg Ljubljanában a nemzetközi elismerés 15. évfordulójáról, s elbúcsúztatták a dollárt is. Gyurcsány Ferenc Ljubljanába látogatott. Európán vihar söpört végig, közel 50 áldozatot követelve. Mélyült az LDS válsága, többen kiléptek a pártból. Február Mitja Gasparit nem erősítették meg a Szlovén Nemzeti Bank élén. Lendvára látogatott a szlovén kormány. Észak-Korea külföldi nyomásra és kárpótlásért cserébe lemondott atomterveiről. Gyurcsány Ferenc lett az MSZP elnöke. Március Markó Bélát újabb 4 évre a Romániai Magyar Demokrata Szövetség élére választották. Szlovéniában hivatalossá vált az új szlovén vallási törvény. Európában megegyeztek a klíma védelméről. Megalakult a Zares Egyesület. Budapesten ismét zavargások voltak március 15-e kapcsán. Berlinben ünnepelték meg az EU ötvenedik évfordulóját. Április A szlovén parlament egyhangúlag elfogadta a romatörvényt. A roma közösség Muraszombatban tartotta központi ünnepségét, a szónok France Cukjati volt. A Nemzetközi Valutaalap besorolása szerint Szlovénia első alkalommal került a fejlett országok közé. Személyes hangú szentmisével ünnepelte 80. születésnapját XVI. Benedek pápa. Az egykori állami titkosszolgálat kínzócelláira bukkantak Ljubljanában. A NASA-ban lövöldözés tört ki. Május Szlovéniában az úgynevezett „nagy durranás" módjára bevezetett közös fizetési eszköz sikeres volt. A magyar származású Nicolas Sarkozy 53,06 százalékkal nyerte meg a francia elnökválasztást. 300 éves évfordulóját ünnepelte a ljubljanai székesegyház. Traian Basescu népszavazáson erősíttette meg pozícióját. A kormány bejelentette, hogy Szlovéniát 14 régióra kívánják felosztani. Június Rostockban háborús állapotok uralkodtak a G-8-as csúcson. A kormány döntése alapján a Brnik reptér a Jože Pučnik Repülőtér Ljubljana nevet kapta. A Dnevnik értesülése szerint a szlovén titkosszolgálat 2004-ben több alkalommal lehallgatta Jansát és Sanadert. Több mint 30 órás vita után szombaton hajnalban megállapodás született Brüsszelben az Európai Unió egyezménytervezetéről. Július George Bush amerikai elnök a Bush család nyári rezidenciáján fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Az LDS tisztújító közgyűlésén Katarina Kresalt választották a párt új elnökévé, így ő lett a szlovén parlamenti pártok első női elnöke. A kormányzó iszlám gyökerű Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) a vártnál is nagyobb abszolút többséget szerzett a török törvényhozásban. Augusztus Szlovéniában életbe lépett a dohányzást szigorító törvény. Pohorjén rengeteg, a partizánok által kivégzett ember földi maradványaira bukkantak. Feltörték az ENSZ honlapját. Janez Janša és Ivo Sanader megegyezett abban, hogy a határkérdésben nemzetközi segítséget kérnek. Szeptember Janez Janša kormányfő Andrej Bručan (SDS) egészségügyi, Janez Božič (SLS) közlekedési és Jure Zupan (NSI) felsőoktatási, tudományos és technológiai miniszter lemondását fogadta el. Szlovéniába látogatott Romano Prodi olasz elnök. A lendvai Radovan Žerjav lett az új közlekedési miniszter. Železnikit súlyos természeti csapás érte. A szlovén kormány elfogadta a 2008-as és 2009-es költségvetést. Kiderült, hogy karácsony előtt Szlovénia és Magyarország is a schengeni övezethez tartozik majd. Október A pápa fogadta a Zsidó Világkongreszszus vezetőségét. Lendván és Szentgotthárdon került sor az első szlovén-magyar közös kormányülésre. A szlovén elnökválasztás első fordulójában Lojze Peterle kapta a legtöbb szavazatot. November Dr. Danilo Türk elsöprő győzelmet aratott a szlovén elnökválasztás második fordulójában. Hozszán ismét megjelentek a különleges rendőrségi alakulatok. Janez Janša az önmaga ellen indított bizalmatlansági szavazáson megszerezte a parlamenti többséget. Az európai választásokon Romániában az RMDSZ és egyéniben Tőkés László is mandátumot szerzett. December Putyin pártja tarolt az oroszországi elnökválasztáson. Brdon átadták a térség legkorszerűbb konferenciaközpontját. Hét év után ismét EU-Afrika-csúcsot rendeztek. Aláírták az EU reformszerződését és az emberjogi chartát. A horvát választásokon győztes HDZ- elnök, Ivo Sanader kapta meg a kormányalakítás lehetőségét, de a kormányalakítás elhúzódhat 2008-ra. Beiktatták Danilo Türköt. Öngyilkos merénylő végzett Bhenazir Bhutitóval, a pakisztáni ellenzék vezetőjével. Összeállította: Horváth Ferenc NÉPÚJSÁG 2008. január 10. 4