Népújság, 2010. július-december (54. évfolyam, 26-51. szám)
2010-07-01 / 26. szám
nterjú 4 Stane Baluh, a Nemzetiségi Hivatal igazgatója „Nem biztos, hogy az általános kisebbség A Szlovén Kormány Nemzetiségi Hivatala kapocs a kisebbségek és az állam között, egyben őrködik a kisebbségi jogvédelem felett is. A kisebbségek számára igen jelentős hivatal igazgatójával, maga Stane Baluhhal a nemzeti kisebbségek aktuális kérdéseiről beszélgettünk. Tomka Tibor_____________ettibor.tomka@nepuisan.net M A jelenlegi kormánymandátum elején a kormány főtitkára racionalizációra hivatkozva egyéb hivatalokkal szerette volna egybeolvasztani az Ön által vezetett hivatalt. Hogy áll ez jelenleg, illetve általában mi a véleménye erről? - Nem hiszem, hogy a volt főtitkárt rosszindulat vezérelte volna, szerintem ténylegesen racionalizációról volt csak szó, ami a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben ésszerű gondolat volt. A közszféra racionalizációja jelenleg is terítéken van, de szerintem a mi hivatalunkat ez már nem érinti. Akkoriban szerintem a kormány, illetve a főtitkár nem fogalmazták meg kellő pontossággal a terv részleteit, így a kisebbségek - a magyar, az olasz és a roma - nem támogatták ezt az ötletet, mert véleményem szerint féltették a már igen megszokott és bejáratott rendszert, a meglévő kisebbségi jogaikat. Ha a tervet pontosabban részletezték volna, szerintem most már egységes hivatalunk lenne. A Nemzetiségi Hivatal őrködik a kisebbségi törvények érvényesítésén. Mi a véleménye a kisebbségek helyzetéről ebből a szempontból? Igen, a kisebbség és az állam közötti koordináció mellett feladatunk a kisebbségi jogvédelem feletti őrködés is. Úgy gondolom, és ezt vallják a kisebbségeink is, hogy a szlovén kisebbségvédelmi törvények európai szinten is igen jók, magas fokú védelmet biztosítanak. Biztosítottak az egyéni és a kollektív jogok is. A kisebbségjogi passzusokat tartalmazó dokumentumok, törvények igen hosszú sora azonban már-már gondot jelent, ugyanis igen nehezen tekinthetők át. Éppen ezért a meglévő törvények, rendelkezések érvényesítését igen nehéz követni a gyakorlatban. Ezen a területen is azonban általában jónak minősítem hogy ezeket kiküszöböljük. A törvényalkotástól a törvények tényleges, gyakorlatban való használatáig általában hosszabb időre van szükség, és így van ez a kisebbségi jogvédelem területén is. - Lát-e olyan területeket, ahol a törvények, rendelkezések módosítására van szükség? - Vannak ilyen területek, például a két őshonos kisebbség gazdasági alapjának megteremtése területén. A meglévő szabályozás ebben az esetben - Az áttekinthetőséget, illetve az egyes szegmensek felülépítését a magyar nemzetiségi képviselő által javasolt ún. általános nemzetiségi törvény is szolgálná. Támogatja ezt? - Ez az ötlet már régi, már sokat gondolkoztunk ebben az irányban. A népszámlálás nyomán a kisebbségiek számának csökkenésére válaszolva 2004 során a kisebbségek helyzetének elemzését végeztük el, majd 2008-ban elkészítettük a kisebbségi jogvédelemről szóló rezolúciót, amely rá próbált mutatni a jogvédelem azon területeire, amelyeken javítani, módosítani kell. A jelenlegi kormány koalíciós szerződésében az is áll, hogy a kormány meghallgatja a kisebbségeket és próbál változtatásokat hozni azokon a területeken, ahol a kisebbségek hiányokat észlelnek. Éppen ezért a kormány megalapította az általam vezettet külön munkacsoportot, amely a kisebbségek képviselői mellett igen ismert kisebbségjogi szakembereket is felvonultat. A munkacsoport eddig elméleti munkát végzet, áttekintette a kisebbségi jogvédelem igen széles skáláját, valamint természetesen ennek alapjait, az Alkotmány rendelkezéseit, és jelenleg inkább arra hajlik, hogy az általános kisebbségi törvényre nem lesz szükség. A héten lesz a harmadik ülésünk, ahol már konkrét ötleteket is megfogalmazunk. Hozzáteszem, a kisebbség beleegyezése nélkül semmiben sem szeretnénk dönteni, de nem vagyok biztos benne, hogy egy törvény, legyen bár összefoglaló jellegű is, meg tudná oldani a legnagyobb problémát, a már megadott, törvénybe foglalt jogok érvényesítését. Lehet, hogy jobb lenne parciálisan hozzá a helyzetet. Tény, hogy egyszerűen nem teszi leegyes szegmensekben hihetővé a sikeres megvaltángosságok észlelhetők, sítást. A területen még sok de mindent megteszünk, munkára lesz szükség. „ Úgy gondolom, igen pontosan meg kell majd állapítanunk a pontos játékszabályokat, biztosítanunk kell az eszközök célszerű felhasználását. ’’ NÉPÚJSÁG 2010. július 1.