Népújság, 2012. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-05 / 1. szám
Muravidék „Főleg szervezeti különbségeket tapasztaltam" Múlt év szeptemberétől Kerekes Krisztina közigazgatási szakember Lendván töltött néhány hónapot, ahol a muravidéki magyar önkormányzat közbenjárásával különböző szerveknél, a közigazgatási egységnél, a községnél, illetve a bíróságon is betekintést nyert a szlovéniai közigazgatási rendszerbe. A szakembert arról kérdeztük, hogyan került Lendvára, illetve milyen tapasztalatokat szerzett városunkban. Tomka Tibor_____________g£ tibor.tomka@neouisaa.net M - Milyen módon került Lendvára? - 2010 szeptemberében hirdették meg a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Programot, amely az első ilyen, gyakorlatilag uniós finanszírozású utánpótlásprogram. Célja az, hogy felfrissítsék a magyar közigazgatást olyan fiatal szakemberekkel, akik több nyelven beszélnek, elhivatottak a közigazgatás iránt és a program során tapasztalatot szereznek egy másik uniós ország közigazgatási folyamatairól. - Mi késztette arra, hogy részt vegyen a programban ? - A program teljesítése után határozott idejű szerződés a jutalma azoknak, akik sikeresen elvégezték. Jelentkeztem a programra, és a magyarországi gyakorlatot a szlovéniai követte. Külföldi gyakorlati helyem Lendván az MMÖNK irodája volt, és a magyar közösség közreműködésével lehetőségem nyílt a Községházán, a Közigazgatási Egységnél és a Bíróságon is tapasztalatot szerezni. - Melyek a legnagyobb észlelt különbségek a két rendszer között? - Főleg az önkormányzatok gazdálkodása és a szociális juttatások közötti különbségek voltak érdekesek számomra, elsősorban szervezeti különbségeket tapasztaltam. Leginkább a községek működése volt érdekes számomra, hogy egy község több, kisebb települést foglal magába - csak egy önkormányzat funkcionál, és sokkal kevesebb adót szed be helyileg, mint nálunk. Az is nagy különbség, hogy az önkormányzat nincs felosztva osztályokra feladatok szerint. A Közigazgatási Egységekhez hasonló feladatokat lát el Magyarországon az Okmányiroda, viszont ez nálunk nem közvetlenül a minisztériumi szint alatt, hanem a polgármesteri hivatal részeként működik. Mindenhol nagyon segítőkészek és jóindulatúak voltak velem. A jelentős szakmai segítség mellett olyan embereket ismertem meg, akikkel szívesen tartom a kapcsolatot a későbbiekben is. Ezúton is szeretném megköszönni az MMÖNK munkatársainak a sok kedvességet és a példaértékű hozzáállást! Kerekes Krisztina Év végi községi döntések A válság miatt elővigyázatosabb tervezés kell A kialakult kedvezőtlen közpénzelési viszonyok miatt a községek költségvetési tételeinek megtervezése nagyobb elővigyázatosságot követel, mint korábban, hiszen nagyobb a bizonytalanság. Szolarics Nad Klára isk klara.solaric@neDuisao.netm Tomka Tibor tibor.tomka@neDuisao.net Anton Balažek, Lendva község polgármestere december 22-én, a tanács 15. rendes ülésén ismertette a 2012-2013-as költségvetés memorandumát, melyhez december 27-ig tehetett észrevételeket, módosítási javaslatokat tenni, hiszen a tanács a költségvetési javaslatot januárban tárgyalja majd. A polgármester kiemelte, hogy a múltbeli takarékoskodás révén 2,8 millió euró tartalék gyűlt össze, mely lehetővé teszi a beruházási folyamat megtartását. A folyó költségvetési fogyasztás és a beruházások között marad a 60:40 százalékos arány. A község gazdasági-szociális helyzete az elmúlt három évben romlott - állapította meg Balažek polgármester hiszen a munkanélküliek száma 823- ról 1.107-re növekedett, ami 21 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. Több mint 500 munkahely szűnt meg, s aggasztó, hogy ezek mindörökre bezártak. A gazdaságban és a szolgáltatásokban 2000 munkahelyet tartanak számon. Nagy gond, hogy a munka nélkül maradó emberek egyharmada elköltözik innen, csökken a lakosság száma, ami kedvezőtlen a nemzetiség tekintetében is. Stratégiai fontosságú az új munkahelyek létrehozása, a fiatalok visszatérése, ezek kreativitása - mondta Balažek. A 2012-es költségvetés tervezett bevétele 6,7, a kiadása pedig 6,65 millió euró, de lényeges hangsúly kerül az EU-s pályázatokra is. A község tervezi a kisipari zóna rendezését, az új óvoda építését, a zeneiskola felújítását, a több célt szolgáló színpad kiépítését (Geder ház), de oda kell figyelni a kétnyelvű oktatási intézményekben történő beruházásainak és a lendvai kultúrotthon karbantartási költségeinek vállalására is, ahol az állam már nem veszi át a terheket. A háznak saját produkciók irányában kell gondolkodnia, akár saját rendező alkalmazásával. A Moravske Toplice-i 2012-es községi költségvetést a tanács december 21-én fogadta el. A bevételi oldal 9,7, a kiadási pedig 9,8 millió eurót tesz ki, eladósodást is terveznek. Felújításra kerül az ivandi iskola és megépül a Pártosfalva-Kisfalu-Berkovci szakaszon a csatornahálózat. A kis tisztítóberendezések beszerzésének támogatása a jóváhagyott rendelet szerint 1.500 eurót tesz ki, ami a költségvetésben 20 ezer eurós tételt jelent. Az újszülöttek támogatása továbbra is 1.000 euró marad. A Šalovci község tanácsa többek között a területrendezési tervről, illetve a községi ivóvíz-ellátási programról tárgyalt. Az utóbbi esetében meghatározták, mely helyeken kell ellátni a lakosságot vízzel, illetve azt is, hogy az ivóvízellátást a községben a šalovci közhasznú kommunális vállalat biztosítja. Az ivóvíz-szolgáltatást teljes körűen szabályozó rendelet az említettek mellett meghatározza a muravidéki vízvezeték keretében még kiépítésre váró szakaszokat is. A községi tanács a rendelettel változatlanul hagyta az ivóvíz közüzemi árát. Az említett községi vállalat látja el a területen található közutak téli karbantartását is, a tanács pedig a tevékenységekről szóló alapdokumentummal meghatározta a szolgáltató kötelezettségeit és jogait is. Az ünnepek előtti tanácsülésen szó esett a vadkárról is, a határozatokban követelik, hogy a térségben csökkentsék a vadállományt, a kármegállapítási rendszerbe több fokozatot kell beépíteni és a kártalanítást az éppen aktuális piaci értékeknek megfelelően kell megállapítani, nem a tavalyi adatok alapján. Ízták Fartek polgármester elmondása szerint javasolják azt is, hogy az állam vonja el a Kompas Vadásztársaságtól a koncessziót, a községben lévő vadászterületek esetében ezt a Krka Vadászegyesületnek adja át. 4 NÉPÚJSÁG 2012. január 6