Népújság, 2014. január-június (58. évfolyam, 1-25. szám)

2014-01-09 / 1. szám

Nemzetiség Schwetter Éva, ljubljanai magyar nyelvi lektor Ha a diák tanulni akar, sosem már Schwetter Éva, a Ljubljanai Egyetem Bölcsésztudományi Kara Általános és Összehasonlító Nyelvészeti Tanszéke keretében működő magyar nyelvi lektorátus fiatal, aktív lektora 2012 októberében kezdte meg négyéves vendégoktatói megbízatását Szlovéniában. Budapestről érkezett, az idén elsőéves doktori hallgató. Lelkesen tanít, kulturális eseményeket szervez a diákoknak, tanul szlovénul, a magyar nyelv és kultúra népszerűsítése érdekében együttműködési lehetőségeket keres a nagykövetséggel... A második egyetemi év derekán a szlovéniai tapasztalatokról beszélgettünk. Király M. Jutka__________& jutka.kiraly@nepujsag.net II - Egy nyelvi lektor küldetése, ha lehet így fogalmazni, a nyelvok­tatás mellett mindig a kultúra megismertetése, népszerűsítése is. Mik a tapasztalatai az elmúlt bő egy évben Ljubljanában? - Ljubljanában nagyon más a magyar nyelv oktatá­sa, mint Budapesten, ahol a nagy csoportokhoz és az intézményes oktatáshoz szoktam hozzá. Különösen más itt amiatt is, mert a magyar a kötelező választ­ható tantárgyak egyike, így a tanszéken a japán, a kínai, az arab és a magyar közül lehet választani. Az elmúlt tanévben éppen gyan lehetséges, hogy alig tudunk egymásról valamit - és ez kölcsönös jelenség. Magyarországon például azt tapasztaltam, hogy sok­szor előfordul Szlovénia és Szlovákia összekeverése, s míg sok magyar ember tudatában ott van Ausztria és Horvátország, a köztük elterülő Szlovénia nem. Ami azért is különös, mert van itt magyar nemzetiségi terület, ami nem olyan szá­mottevő, mint Romániában vagy Szerbiában, de mégis­csak furcsa, hogy alig van információ. Meg hát szom­szédok vagyunk... Ezt ta­pasztalom itt is. Többször volt olyan esetem, hogy megkérdezték, honnan jöt­tem, s amikor megmond­tam, visszakérdeztek, hogy „Aaa, Madžarska?”, de látom, hogy nem világos nekik. Többek között ez a kölcsönös ismeretlenség volt az egyik motiváci­óm, amikor jelentkeztem a lektori állásra, a másik pedig személyes ok volt, mivel jártam Szlovéniában turistaként, és egyszerűen beleszerettem Ljubljanába, a hegyekbe, a tavakba. Szakmai motivációként vi­szont leginkább valóban az mozgatott, hogy egy ilyen pozícióban, mint a lektori, mit lehet tenni egymás jobb megismeréséért. Tu­dom, hogy a kiküldetésem elsősorban a nyelvórákon alapul, nyelvtanár vagyok. De az elmúlt egy évben szembesültem azzal, hogy ez mennyi mindent jelent még és hogy mennyi lehe­tőségem van. - Hány egyetemista választotta, illetve tanulja a magyar nyelvet ebben a tanévben? - Ebben az egyetemi évben 15-18 diák tanul ma­gyarul a lektorátuson, há­rom szinten folyik magyar nyelvi oktatás. Minden év­ben van egy kezdő csoport, az idén ez a legtömege­sebb. A diákoknak itt egy hónapjuk van eldönteni, hogy járnak az órára vagy sem - ez nagy különbség Budapesttel szemben, ahol egy hét a döntési idő -, ami a nyelvi órák esetében nem mindig szerencsés, hiszen később nehezebb bekapcsolódni az oktatási folyamatba, valamint nehe­zebb így az oktató számára is. Voltak ilyen esetek, ezért indítottam később külön kezdő csoportot is. Nincs rá külön keret, de nem ez az elsődleges. Ha itt áll a diák és tanulni akar, akkor nem mondom, hogy nem. Aztán van a második csoport, melyet szeretnék továbbvinni és ők is sze­retnék folytatni, valamint a legkisebb létszámú, haladó hármas csoport. - Miben látja az okát, hogy a nyelvészhallgatók között nem nagyobb a magyar nyelv iránti ér­deklődés? - A legnagyobb gond szerintem, hogy a bolognai folyamat megérkezésével magyar nyelvből a korábbi négy félév helyett csak egy félév kötelező. Lehetsé­ges ugyan hat féléven át tanulni, de amennyiben a diákok úgy döntenek, hogy csak a kötelező első félévet csinálják meg és utána nem szeretnék folytatni, akkor nem kell. A négy fél­év egészen mást jelentett, ha azt nézzük, hány diákot tud az ember megszerez­ni, aztán megtartani is. Nehézséget jelent például az is, hogy a magyar nyelv három kreditpontot hoz, míg más nyelvek több, akár hat, hét és nyolc pontot is. Összefoglalva: a magyar egyébként sem könnyű nyelv, ráadásul kevés kre­ditpontot ér, s elég, ha a diákok egy félévet teljesí­tenek. A lektorátus nagy kihívása az, hogy a diákok a második, harmadik és negyedik félévben is foly­tassák a nyelvtanulást, s úgy érzem, hogy valamit kínálni, mutatni kell, hogy maradjanak és érdeklőd­jenek. - A muravidéki ma­gyar, illetve a magyar kul­túrához kötődő egyetemis­ták esete külön történet. Már évek óta valójában az adott lektor „jókedvétől” függnek az órák, hiszen nem lehet felvenni lektori órákat, az egyetemmel folytatott tárgyalások nem hoztak eredményt. Milyen jelenleg a helyzet?­­ A Muravidékről ket­ten vannak, akik hivatalo­san regisztráltak az órára, de többen jönnek más karokról is. Összesen ha­tan vannak. Ezt anyanyelv­ápoló, illetve hungarológiai programnak lehet nevezni, tehát nyelv, irodalom, iro­dalomtörténet, művelődés­­történet, gasztronómia... - és nagy kár, hogy nem lehet hivatalossá tenni. Most valójában szakkör­ként működünk, a diákok Azt gondolom, egyszerűen abszurdum, hogy egyáltalán kétséges, kell-e magyar lek­tor egy szomszédos országban, csak belecsöppentem az egészbe, nem is ismertem a rendszert, idén azonban már másképp álltam hoz­zá. Plakátokat, felhívásokat helyeztem el, kapcsolatba léptem az Erasmus cse­reprogram diákjaival... Mivel elég eldugott helyen van a mi kis tanszékünk, így a színes hirdetéseket a tanszék könyvtáránál helyeztem el. A felhíváson nyelvi és más érdekessé­gekkel, például a lángossal, a Túró Rudival, a Sziget Fesztivállal, a Balatonnal próbáltam kiemelni, hogy miért kellene magyarul tanulni. Egyébként egy nagy kérdés a következő: hu­ 4 NÉPÚJSÁG 201­4. január 9.

Next