Népújság, 1990. július (42. évfolyam, 130-149. szám)

1990-07-03 / 130. szám

Optimizmus ? (Folytatás az­­ oldalról) veszítenek. Lazítja alattuk a terepet az egyelőre ó­­vatos vagy óvatoskodó, de gazdasági-társadalmi viszo­nyainkat mindinkább szí­nesítő privatizáció, a gaz­dasági egységek ugyan lassú, mégis elkerülhetetlen önálló­sulása. Személy szerint azon­ban azt látom leginkább bíz­tatónak, hogy a decemberi fordulat után rendre kim­ovo­­szált konfliktusokban, minden „hivatalos vizsgálat“ nélkül is lelepleződtek a közvélemény előtt a manipulációs mester­kedések. A hatalmi, harcban a televízió fortélyait végsőkig kihasználó — sajnos pontosan még mindig nem körvonalaz­ható — érdekszférák ugyan tartani látszanak magukat, hitelük azonban mind keve­sebb. Az elnöki székfoglaló, s a minap közzétett kormányprog­ram, minden fenntartásunk mellett is a kedvező kibonta­kozás irányába mutatnak, s lényegében tartalmazzák a változás elemeit. A nyitás szükségessége és szükségsze­rűsége az ország általános gazdasági helyzetében gyöke­rezik, s mint ilyen, menthetet­lenül visszavonulásra ítéli a retrográd törekvéseket, legye­nek bármilyen szövevényesek a totalitarista berendezkedés maradványai. Végül, hogy rövidre fogjam a szerintem legjelentősebb és biztató átalakulások jegyeit, nem tekinthetünk el a szabad utazás jelentőségétől világunk mind „áttetszőbbé“ válásának folyamatában. A világjárás, az anyagi és szellemi értékek élénkülő — kedvezőtlen as­pektusoktól sem mentes — cseréje a diktatúra, a bezár­kózás hosszú évei után ezrek, tízezrek világlátásának hori­zontját tágítja, oldva a köl­döknéző nemzetszemléletet, az igazi hazafiságnak ellentmon­dó venofóbiát. Van hát okunk az optimiz­musra? Kétségtelenül. Indo­kolt optimizmusunknak azon­ban határai is vannak. Erről a következő alkalommal. BALLAGÁS ' Folytatás az 1. oldalról) de beszélnünk kell közös dol­gainkról. És beszélnünk kell félel­meinkről, csalódásainkról is, hisz amitől fél az ember, az hipnotizálja. Voltaképpen az sem biztos, hogy az ember nem kiváltja-e azt, amitől fél. De nem mindenki képes arra, hogy merje azt, amitől fél, ha merte és volt bátorsága csalód­ni. Az életben csalódni kell. Csalódni annyi, mint ismerni.­­ Ismerni kell. .. Igen, ismerni kell — hisz bár a csalódások valóságos ö­­zöne végigmorajlott már té­pázott sorainkon, azért mi mé­gis itt vagyunk. Itt, azért, hogy hitet tegyünk valamennyiünk eszményéért. Itt vagyunk, bár nem azért, hogy zászlót vagy csinosított, kicicomázott kul­csot adjunk át az utánunk következőknek. Nem. A mi ha­gyatékunk pusztán hitünk le­het — ennek eszményi meg­gyökereztetése s ez azt hiszem, megállta a hadak útjának oly­kor vérfagyasztó kegyetlensé­geit. Bízom az utánunk jövők­ben, hisz ők is így edződtek, velünk — közösen. Hiszek, mert ennek az egyetemnek kapuit orvosnemzedékek bé­ke­hadai hagyták el, sok szen­vedést csillapítottak, gyógyí­tottak, s ha kellett — új éle­tet adtak a haldoklóknak. Hiszek, bár nem hunyhatom le szemem kissé tépett habunk láttán, látva vérző sebeink, melyek olykor úgy tűnnek napról napra tovább bővül­nek. És talán épp ezért lenne fura, ha nem találnánk ön­magunk gyógyírt saját közös sebeinkre önnön erőnkbe és magyarságunkba vetett hitünk révén. Hogy mi lenne ez a csodaszer? Mondjuk ki bát­ran, hisz már sírdogáló kis­gyerekeinktől kezdve kama­szainkig mindenki egyetlen do­logért remeg, remél, küzd, har­col, ezért él reménnyel szívé­ben a magyar Univerzitás Er­délyben. S ha ezt a nagy lépést közösen megléptük, végre túl­léphetünk a létünkért való ö­­rök harc riadalmán és megfo­gadhatjuk végre nyugodtan Jó­zsef Attila sorait: „Én egész népemet fogom/ nem közép­­iskolás főkén/ tanítani. S bár még az új európai i­­dők csak langyos, de mindig bóditó képzetként paskolgat­­ják agyunk, azért örök hitünk záloga egy békés, jobb kor: Még jőni kell, még jőni fog/ Egy jobb kor, mely után/ Buzgó imádság epedez/ Száz­ezrek njakán. • Annak érdekében, hogy hoz­zájáruljunk valamelyest a Te­mesváron felvételiző magyar je­lentkezők sikeréhez, a Temesvá­ri Magyar Diákszervezet úgy döntött, hogy állandó ügyeletet tart július 2014 között a TMD irodájában (Universitatea Timi­soara, b-dul V. Pírvan 4, 249-es terem). Információkat nyújtunk a szál­lási és étkezési lehetőségekről. Felvilágosítást adunk a szüksé­ges iratokról és segítünk a be­iratkozásnál. Néhány vizsgata­náccsal is szolgálunk. Minden egyetemen ki lesz füg­gesztve, hol található meg iro­dánk. Temesvári Magyar Diákszervezet A harasztkereki vásárban (TRIF JÓZSEF felvétele) SPORT-SPORT - SPORT A negyeddöntők mérkőzései mind érdekesek, végig feszültek voltak. A továbbjutó csapatok mindössze egy góllal múlták fe­lül vetélytársaikat. Érdekes, két találkozó 1—0-ás győzelemmel végződöttt (félidőben ugyancsak 1—0), míg a másik kettő­ 3—2-vel, hosszabbítás vagy tizenegyesek után. Argentína — Jugoszlávia 3—2 (0—0, 0—0, 0—0) Írország — Olaszország 0—1 (0-1) Csehszlovákia — NSZK 0—1 (0—1) Kamerun — Anglia 2—3 (0—1, 2—2) Az elődöntők műsora: Július 3-án 21 órától Nápoly­ban: Argentína — Olaszország Július 4-én 21 órától Torinói­­ban: NSZK — Anglia Eredményesnek bizonyulnak Maradona fohászai. Előbb a bra­zilok kiverésére kérte a fennva­­lót, ami szinte a csodával hatá­ros, most pedig arra, hogy az el­rúgott büntető ellenére mégis az elődöntőt játszhassa . Apro­pó, kihagyott tizenegyes, előke­lő házaknál is előfordul, tehát kár lenne az ifjú Timoftet egy életre megbélyegezni. Mégis a Maradona bakija ,gondolom édes­kevés vigasz a Dinamo játékosa számára • Nincs olasz meccs győzelem nélkül, nincs olasz győ­zelem Schillaci nélkül! Most már legalább annyit vár egy egész or­szág a kalapból előrántott gól­zsáktól, mint Buenos Aires dé­delgetett Diegójától. • Amikor le­győztek, az írek edzője, Jackie Charlton mosolygott. Az olasz-ír találkozó után ismét mosolygott. Az ilyen embert nemcsak ered­ményeiért, hanem inkább jóked­véért lehet irigyelni • A veresé­get jelentő potyagól után befel­legzett Higuitának. A kolumbiai mókás kedvű kapus egyszerűen fél hazatérni! Elképzelései szerint egy ideig — amíg elfelejtik, megbo­­csájtják bűnét — Európában sze­retne maradni. Csak azt nem tud­ni, hogy focizni vagy bohóckodni? • Lemondott — legalábis egye­lőre — európai terveiről Loba­­novszkij ,aki úgy döntött, pihe­nőre tér . Nehéz kitalálni, Beckenbauer merre veszi útját, viszont már egyes források sze­rint megvan az utódja, aki nem más, mint a 74-ben VB-t nyert Rainer Bonhof . Leköszönésre készül a 30 éves Maradona is. A­­mint kijelentette, négy év múlva nem lesz hajlandó a boxzsák sze­repét vállalni.­­ A VB egyik leg­optimistább edzője Lazaroni. Egyszerűen azért, mert aggódott Bebeto egészségi állapotáért, hogy emiatt nem küldheti pályára. Ez esetben a legjobb orvosnak ... az argentin együttes bizonyult • Nem igaz, hogy a FIFA kizárja Angliát az 1994­-es VB selejtező­ről, mint ahogyan elterjedt a nemzetközi sajtóban • Nemcsak azokon a selejtező-mérkőzéseken lesznek ott az angolok, hanem az olasz torna elődöntőjén is. Ha­bár egyáltalán nem mutattak többet Kamerun válogatottjánál ... • Kár a csehekért is, de hát a futball nem lenne futball, ha az egyik — nem feltétlenül a gyengébb — csapatnak nem ké­ne kikapnia. — ez — Díjugrató Világkupa Marosvásárhelyen Július 6, 7, 8-án Marosvásár­helyen szervezik meg (első ízben az országban) a világkupa elnye­réséért kiírt díjugrató verseny keleti csoportjának futamait. Hogy miért épp Vásárhelyt vá­lasztották? Részint, mert a helyi Agricola—PECO Sportegyesület törleszteni kíván az adósságból, a ló- és lovassportot szerető kö­zönséggel szemben. Másrészt mert a Méntelep világszínvonalú léte­sítmény. A Román Lovasszövet­ség a következő országok sporto­lóinak küldött meghívót: Német­ország, Csehszlovákia, Görögor­szág, Magyarország, Ausztria, Svájc, Franciaország, Belgium, Lengyelország, Törökország, Szov­jetunió. Hogy ebből hányan jön­nek el? Dr. Elek Barna, a Mén­telep igazgatója reméli, hogy leg-A versenyt a Volvo cég szpon­zorálja. S hogy miért Agricola— PECO a helyi egyesület? Ugyan kérem, hát nem tudják, hogy a világ legjobb lovai az olajsejke­kéi? Színeinkben Nádasan Iza­bella (a Fini­j nevű lóval) és Bu­­bán Viorel (Scorilloval) indul. S ahogy a szakemberek mondják, nem kevés ...léllyel Mint i­dekesség — a Volvo szponzoréi, de minden költséget attól a pillanattól, ahogy a ver­senyzők és lovak átlépték az or­szághatárt, nekünk kell állunk. A versenyek közötti szünetek­ben lesz lovastorna, tombolahú­zás, és természetesen, állandó jelleggel működik majd a büfé. Részletekkel a további­­ napokon szolgálunk. (bakó) VOLVO WORLD CUP KÉZILABDA Bronzérmes az ISK Nemrég Sepsiszentgyörgyön bo­nyolították le a junior II. orszá­gos bajnokság döntőjét. A részt­vevők között sorakozott a maros­vásárhelyi ISK fiúcsapata is. A­­miután Botan Virgil tanár le­génysége 30—20-ra győzte le a brailaiakat és 19—16-ra a sze­­benieket, 21—16-ra kapott ki a Piatra Neamt-i testvércsapattól, azonban megszerezte a továbbju­tási jogot. Az I—IV. helyért fo­lyó küzdelemben az együttesnek sikerült kétvállra fektetnie a ko­lozsváriakat (eredmény 25—21), de nagy harcban alulmaradt a moreni-iakkal szemben (20—21). Ezek után a vásárhelyiek a har­madik helyen végeztek, elhódít­va a bronzérmet. Kitűntek: Chir­­vase Radu, Nagy László, Hegedűs Lehel (a csapatt gólkirálya 32 ta­lálattal), Cucuiet Alexandru( a verseny legjobb kapusa) és Mol­dovan Lazar. (albu) alább 50 lovas és 80—100 ló érke­zik. (Megjegyzendő, hogy egy versenyző két lóval is indulhat.) Minden esetre kiderül a csütör­töki felvonuláson, amikor a fő­téren mutatkoznak be a résztve­vők a marosvásárhelyi közönség­nek. Várjuk hát a csütörtöki dél­után 3 órát,­ményekről. Ugyanis sportiskolá­saink közül hatan szerezték meg a döntői való részvételi jogot, amely novemberben zajlik, így a II. kategóriában Bogdan Cos­­min, Kovács Szabolcs és Molnár Ferenc jutottak a legjobbak kö­zé, a III. kategóriában Paizs At­tila és Pin­tea Dániel, míg a IV. korcsoportban Fekete Levente rajtolhat az említett versenyen. A csapatot Forica Vicentiu, Oláh János, Fazakas Csaba és Rókai Vilmos tanárok edzik. TORNA Hat fiú került a döntőbe Június utolsó dekádjában ren­dezték meg Resicán az országos csapatbajnokságot, melyen részt vettek a marosvásárhelyi ISK fiatal tornászai. Ha az együtte­sek közötti ranglistán mindössze a középmezőnybe szorultak, nem ez mondható az egyéni teljesít­ LABDARÚGÁS Selejtezők Vasárnap folytatódtak a me­gyei bajnokságba való jutásért kiírt selejtezők. Eredmények: Infratirea Régen — Bradul Ro­­tosnya 0—1, Unirea Bala — Spi­­cul Mezőmaros 0—3, Berea Ré­gen — Gloria Marosvásárhely 4—3, Infratirea Búzásbesenyő — Flamura Rosie Makfalva 2—1. A győztes csapatok vasárnap, júli­us 8-án az utolsó selejtező for­dulót játsszák. Megyei junior bajnokság Marosvásárhelyen és Ludason játszották a megyei bajnokság elődöntőit. A megyeszékhelyen az erdőszentgyörgyi fiatalok tizen­egyesek után 16,—15-re győzték le a mezőzáhiakat. Ludason az A­­vintul Marosvásárhely 3—1-re kapott ki a Sticlától. Vasárnap a két nyertes, illetve a két vesztes találkozik. — Románia Kupa Játék nélküli győzelmet aratott a Sóvárad a dédabisztraiak fölött, akik nem jelentek meg a talál­kozón. A következő fordulóban a győztesek az IRA-val mérik össze erejüket. ■I I BBS I MB I U I HE I CB I ■■ I SBB I NB I ■■ I ■§ I 3CR I TI Az űrben futballoztak Egy futball-labda is járt a vi­lágűrben a Discoveryvel. A sze­rencsésen földet ért űrutazó­ hár­­mas egyik tagja, Sonny Carter valamikor ráadásul labdarúgó volt, az Atlanta Chiefs tag­ja. Carter ezzel az akcióval a FIFA-nak és az Egyesült Álla­mokban négy év múlva sorra ke­­rülő labdarúgó VB-nek kívánt hírverést csinálni. Tévé­felvéte­lek bizonyítják, hogy két társa, John Blaha és Story Musgrave sem tudott ellenállni a futball­­labda varázsának és szabadide­jükben kisebb „edzéseket“ tar­tottak hármasban az űrben. Károlyi bírálta Nadiát Megszólalt Nadia Comaneci botrányos ügyében Károlyi Bé­la is, a román tornásznőnek az USA-ban 1981-ben letelepedett egykori edzője. Ő is botrányos­nak nevezte a sokszoros olimpiai bajnoknő magánéletét, s hozzá­tette: „Bánt, hogy Nadia éppen abban az országban viselkedik így, ahol hihetetlen tisztelettel fogadták...“ A rovatot szerkeszti: SZUCHER ERVIN

Next