Népújság, 1991. március (43. évfolyam, 42-63. szám)

1991-03-01 / 42. szám

8 OLDÁS - NÉPÚJSÁG — Van-e képviselője az RMDSZ-nek a magyar többségű megyékből úgymond elüldözött románok ügyét vizsgáló parlamenti bizottságban? (Marosvásárhely 14-es körzet). — Az említett parlamenti bizottságban az RMDSZ-t Csiha Tamás szenátor (jogász) és Takács Csaba képviselő (mérnök), — az első nagybányai, a második vajdahunyadi illetőségű — képviselik. — Segítheti-e a gázszerelést Csittszentiványon az RMDSZ, tekintettel arra, hogy ez a probléma a környéken mindenütt megoldódott? (Csittszentiványi RMDSZ). — Választóinak érdekvédelmét szolgálja az RMDSZ, tehát szenátoraink és képviselőink szóvá teszik különböző fórumokon a Választóinkat ért jogsértéseket, közbenjárnak ezek orvoslása érdekében. A gázprobléma ügyében szükség lenne a csittszentiványi polgármesteri hivatal által összeállított dokumentációra, amelyből kiderülne, hogy e hivatal milyen erőfeszítéseket tett — lévén első fokon a legilletékesebb — a probléma megoldásáért, hogyan járt közben a gázvállalatnál, milyen választ kapott, milyen okból kifolyólag nem oldódott meg az ügy. Ha nem lehetséges a helyi szinten történő megoldás, a dokumentációt el kell juttatni az RMDSZ megyei székházába vagy a megyei prefektusi hivatal szenátori irodájába. Mindezek után következhet az illető minisztériummal való kapcsolatfelvevés parlamenti interpelláció formájában. Megjegyezném, hogy jómagam is ezt a formáját választottam a parlamenti közbenjárásnak, amikor a Maros megyei gázkiutalás ügyét sürgettem, különös hangsúlyt fektetve a nyárádszeredai lakóházak és kultúrház gázzal való fűtésének mielőbbi megoldására. Milyen törvényes előírások vannak érvényben a betegszabadságok és betegpénz dolgában? Közbenjárhat-e az RMDSZ ilyen ügyekben? (Ember Rozália — Marosvásárhely). — Semmilyen változás nem történt, érvényben van továbbra is az 1965-ös évi 880-as számú Minisztertanácsi Határozat. A kérdésből nem derül ki, hogy a kérdező konkrétan miben kér segítséget. Következésképpen kérném felkeresni az RMDSZ Maros megyei székházát és a pontos kérdéssel a jogtanácsoshoz fordulni, aki megadja a kellő felvilágosítást. Az RZDSZ januári, marosvásárhelyi fórumához beküldött kérdésekre KEREKES KÁROLY képviselő válaszol ígéretes indulás Magányosok klubja alakult, hétfőn Marosvásárhelyen. Majdnem minden korcsoportból közel 70 személy gyűlt össze a katolikus plébánia hittantermében. A szervező, indítványozó Kopacz Imola pszichológus üdvözölte a jelenlevőket, majd ismertette elképzeléseit a klub tevékenységéről, működéseről. Peris Teréz nyugdíjas a magányosság elleni „gyógyszer-receptként“ közismert alkotók műveiből idézett. Ahogy oldódott a hangulat, úgy születtek újabb és újabb ötletek a klub jövőbeni tevékenységére: tapasztalatcserék (kézimunka, főzés), irodalmi-művészeti estek szervezése, közös teázás, kávézás, hétvégi hasznos kirándulások (gyógynövény gyűjtés, gombaszedés). Hasonló klubok működnek már Magyarországon és hazai viszonylatban Szatmárnémetiben is. Megszervezésük, tevékenységük, eddigi tapasztalataik modellként szolgálhatnak az alakuló kluboknak. A tagság számbavétele és a tevékenységi körök megszervezése az 1991 március 4-én 5 órától tartandó gyűlésre vár. Az egybegyűltek érdeklődése bizonyította, hogy valóban szükség van egy ilyen jellegű klubra, ahol a különböző okok miatt magányossá vált emberek egymásra találhatnak, támaszt nyújthatnak egymásnak, amire zűrzavaros mindennapjainkban oly nagy szükségünk van mindannyiunknak. (vajda) Félrevaló falu Rava, mégis van a népnek szava... Mert most remélhetőleg nem verik be a száját, ha igazáért emel szót. Csakhát nagyon későre jött a megváltás, a falu elöregedett, kihalt, kis kultúrtermébe, melynek egyetlen villanyégője sincs, alig 25—30 ember gyűlhetett egybe, hogy a földtörvénynyel kapcsolatos tudnivalókat meghallgassák s eltanácskozzák a mintegy 240 hektárnyi, egykor négyes ugarhatár dolgát. A vendég ezúttal Mihály József, a KGP megyei elnöke volt, s termékeny párbeszédet alakított ki, jelenléte önbizalmat, erőt kölcsönzött ezeknek az elszigeteltségükben is önérzetes, kemény sorsú embereknek. Folyton az volt az érzésem, nem is Bavában, hanem Bözödön vagyok (persze, mert ott már jártam), egy völggyel feljebb, de ugyanannak a párhuzamosnak a másik vonalán, annyira egyezett a terep konfigurációja, a házak építésmódja (mely azért már jelzi a szászoktól szerencsésen beszüremlett hatást, vastag kapulábaikkal őrködő téglaházak formájában: az én házam az én váram). Adorjáni Levente unitárius lelkész szíves közlése szerint mintegy 330 magyar van Dávid Ferenc hitén, s velük együtt, mellettük próbálja boldogulását mintegy kétszáz cigány ember, akik sokkal mozgékonyabbak, mert hiszen már megvolt a farsangi cigánybál is a múlt szombaton. A 132 házszámot ismerő falu félezernél alig valamivel több itt — állandó lakosa tehát végre visszakaphatja földjét: akinek nem volt, az is kap(hat). A faluban kéttanerős iskola működik, Nagy János és Adorjáni Ferenc oktatják a 28 nebulót. Lenne helye óvodának, volna vagy 17 ilyen korú gyerek is, de nehezen lehet beóvodázni őket, mert nagyobb részük cigány ajkú, s a szülők nehezen szokják meg, hogy naponta be kell hozni tisztán, rendesen a kicsit. .. A falu legidősebb embere a 88 esztendős Izsák Dezső, háromévi fogság után került volt haza tova Novgorodból, s megtartotta a jó isten, itt üldögél, mellette a fia, aki azonban az égvilágon semmilyen „funkciót“ elvállalni nem akar, mint ahogy nem kapacitálható néhány más fiatalember sem. Miklós Mózes sem, aki pedig a legfiatalabb, s jól látja a dolgokat, a jövőt; igaz, hogy az emberek mind „lefelé néznek“, azaz a jobb határrészből kívánnák viszsza a földet, amely a völgyi részben fekszik, itt zsírosabb a talaj. Kecskés Árpád huncut kissé ekét követel, ám csakhamar kiböki, hogy őneki van, nem magáért fáj a feje. Izsák Jenő bácsi elmondta: már harmadik napja dolgoznak a területek tisztázásán a mérnök úrral, csakhát egyik-másik esetben bizony nehezen kibogozható a csomó, hiszen maguk a téeszek is gyakran többet „jelentettek“ a gyenge, legelőnek való területből, csakhogy csökkentsék valamivel a rájuk rótt tervet. De az eredeti osztályrészből kell kiindulni, a falu visszaáll a régi határába, s ezt kell pontosan felmérni, mondja Mihály József. Pereg a szó, az asszonyok kevesebbet szólnak, ők itt sem vesztegetik az időt, ujjaik között serényen fonódik a szalma, kalappá már nem ők, hanem a megbízóik varrják össze; gondolom, lesz keletje a nyáron s ezután mindig a jó szalmakalapnak. Furcsa azért a világ, az élet; ötvenháromban úgy nyomták be a népet a kollektívába, hogy lélegzethez sem jutott, a „lamurálás“ fizikai módszerei aztán félévszázadon át „finomodtak“, de sosem maradtak el. Akkor arról „kellett meggyőzni“ a népet, hogy vállalja a kolhozosutás elállatiasító nyomorúságát — ma meg alig lehet rávezetni a szabadság ízére, a parasztember él a gyanúperrel, hogy megint valami nagy disznóság készül ellene. (Magam, efféle ivadék lévén, osztom a nézetét, de: micsoda félelem, génjeinkbe bunkózott iszonyat keltette ezt a „tartózkodást“ jogos birtokaink visszavételétől!). Mennyi szorongás szűköl a tudatalattinkban, s akik ezt ösztönösen „tudják“, állandó bumfordizálási kampányt folytatnak az egyszerű ember ellen. Ravában is nehéz lesz a tavasz, ismét „vajúdó idők küszöbén“ téblábolunk (csak mostmár, úgy néz ki, tébláb nélkül, vagy csak fél téblábbal...) Bizonyára hazajön néhány fiatal, de aki a városi kényelemhez szokott, nehezen tér vissza a kapa, kasza nyeléhez, nem vállalja a vérhólyagot a tenyerébe. Hogyan fog hát megújulni a falu, a falunk, hiszen ez az őssejt, mely mindig feltöltötte élettel a világot, most maga is halódik... Sajnálatos, hogy csaknem minden faluban kerül mostanság is nem egy olyan felelőtlen ember (ha az), aki zavart, fölös bonyodalmat kelt, s finom kis mellédumálással veri félre a harangot, nehogy a szerencsétlen falusi ember valahogy végre valami biztosat tudjon a tulajdon sorsáról, jövőjéről. A kultúrigazgató tanító úr szerint nincs fiatal, akinek egy (akkármily rövid) műsort be lehetne tanítani (holott a negyvenes években ezres lélekszámmal kellett számolni!), a Hargita együttes járt náluk „legutóbb“ műsorral (89-ben), a kollektivizáláskor iramodott meg úgy a falu, hogy azóta sem leli egykori önmagát. Lakodalom tavaly októberben volt, azóta semmi. Teme-tés tavaly 7, idén már 2. Keresztelő? Három, a majoroknak, akik, bizony, mesterségüknél fogva nem a legstabilabb lakosok, bár hasznuk úgyszólván felmérhetetlen. Andrási Istvánt választották meg gazdaköri elnöknek (egy bundás asszony elégedetten jegyezte meg: jó, mert még cigányul is tud!), a pénztáros (távollétében szavaztak rá egyönltetűen) Nagy József lett. A kisgazdák pártja egész sor olyan kedvező segítséget tud nyújtani az embereknek (vetőmagtól a szőlő- és gyümölcsfákon át a műtrágya, a gépek stb. beszerzéséig), melyek nélkül csak álmodozni lehet, gazdálkodni nem. Álmos, didergő java, szép templomoddal, harangozz termékeny békét elárult, árva s mégis feltámadó népednek... BÖLÖNI DOMOKOS Rendőrségi hírek Fázott... Az ember ugyebár olykor egy kis melegségre vágyik. Minden bizonnyal ez indíthatta Peter Tosit, 30 éves szentpáli lakost is január 11-én, hogy (miután előmelegített) behatoljon M. M. ugyancsak szentpáli lakos házába, s kényszergesse a nőt. S, hogy az nem akart kötélnek állni... hát eltörte a lábát. Aztán, hogy a melegedés nem sikerült, felnyalábolt egy bőrkabátot, egy bundadzsekit meg egy bundasapkát s azzal távozott. Minden bizonnyal magára ölthette az említett bőrárut, mert annyira bemelegedett, hogy az utcán több békés járókelőt bántalmazott, betörte R. I. ablakait (akár csak itt 1500 lej) aztán szép csendesen lelépett. Hogy utol ne érjék. Mert ekkor már erősen melege lehetett. No persze, ez még nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy majd a kánikulában kellemes hűvösön elmélkedik. Egy kis séta A 21 éves Berki Gavril múlt év márciusában unalmasnak tartotta a bukaresti katonáskodást, s szépen lelécelt az egységétől. Hazajött Dicsőszentmártonba, ahol betört a Szabadság vendéglőbe (ha már úgyis szabadságon volt), ahonnan 15 doboz importsört „tett magáévá“, s hogy nem volt hova pakolni (az embernek végtére is nem lehet 15 zsebe) magával vitt egy táskát is. Hogy a dolog jól sikerült, hát még betört imittamott magánlakásokba is. Végül aztán elhelyezték. Előzetes letartóztatásba. S akkor kiderült, hogy van neki egy útlevele is. Igaz, hogy hamis (Buta Béla névre állították ki), de ahhoz jó volt, hogy háromszor utazzon Magyarországra vele. Innen is látszik, hogy ha valakinek hamis útlevele van, jobb ha nem utazgatik furt-feszt vele. Valahol már állapodjon meg. Bár én még mindig azt hiszem, hogy a túlzott hiszékenysége miatt bukott le. Elhitte, hogy ha arra a vendéglőre az van kiírva, hogy Szabadság, hát akkor az feltétlenül igaz is. Pedig igazán megtanulhatta volna már, hogy ez ne minden esetben igaz, összeálította BAKÓ ZOLTÁN Itáliai emlék (Folytatás az 1. oldalról) kill szuperáló vén Daciával. Község — azaz városka — volt az is, kétoldalt kis családi házakkal, hegynek tartó kertekkel; azokon túl: erdő. Az út dereka táján apró templom; előtte, ha nem tévedek: partizán-emlékmű vagy ilyesmi (második világháborús helyi hős mellszobra), szemközt velük meg csöpp parkolóhely, egy műanyagból öntött, tökéletesen záró fedelű, kerekes szeméttároló mellé még épp elfértünk. Oda húzódtunk hát, templomnézés után, a kocsi s a szeméttartály közé, mi is, elszívni egy cigarettát. Alighogy rágyújtottunk, fentről, a meredek kanyarból hirtelen egy kis, zárt teherkocsi bukkant fel, hátulján két sötétkék overallos, vászonsapkás, fehérkesztyűs (!) úriemberrel, és megállt előttünk. A két gentlemen lelépett a kocsiról, és a kerekes tartályt némán, nesztesen gördítette a kocsi mögé. Az emelő hang nélkül emelt, halk sippsuppot hallottunk, azzal már ott is volt mellettünk megint az üres tartály (amely pontosan ugyanolyan volt, mint nem üresen). De még kettőt se szívtunk a cigarettánkból, még el sem ült a völgyben a kocsi zaja, amikor ugyanolyan villámgyorsan, ugyancsak fentről, megjelent egy másik — ugyanolyan — kocsi, azon is két fehérkesztyűs stb. férfiú, azok is leugrottak, odaléptek, fogták, tolták — nem tudtuk, mire vélni. Verseng, rivalizál két vállalat, hogy melyik nyerje el a megbízatást a szemételhordásra? Ösztönös emberi szolidaritásból, hogy ne fáradjanak immár hiába, oda szerettem volna szólni nekik: „elvitték már!“ — De mire gyatra olasztudásom morzsáiból összeszedegettem volna az ide illő igét, időt, személyt, ragot, a portalan, szürke műanyagtartályt már megragadta és felemelte a gép, ám fülünket ezúttal nem halk sipp-supp, hanem kellemes liccs-loccs hangja ütötte meg, orrunkat pedig valami üdítő, finom, nem is Amo-, hanem zöldalma vagy direkt Faszappanra emlékeztető illat. Megértettük. (S örültünk, hogy nem „szóltunk“). A makulátlan műanyag-tartályt itt ki szokás mosni. Fertőtlenítik. Méghozzá illatosra . Szerencsére nem ejthettük le állunkat a földig, szánk el lévén foglalva a cigarettánkkal. S mire a megkezdett slukkot leszívtuk volna, ennek a második, halk autónak sem volt már nyoma sem. Ha most már valakit, ezek után, vigasztal az, hogy másnap Firenzében, a Medici-kápolnában, vastag por borította a valutahoza. Michelangelo-szobrokat , meg mindent (fain firenzei vásári port fényképeztek-fümeztek, színesben, a világ turistái; azóta, hallom, kitiltották a városból az autóforgalmat, tehát kisebb a por), vagy hogy harmadnap, Rómában, a Mózest őrző templom bejárata körül, a széles lépcsősoron, az előtérben és a glécéárusok bódéival teli téren egyaránt több hetes „nemzetközi“ szemétben gyönyörködhettünk; fiam 1979-es diafilmjein, meg magam is láthattam a hamisítatlan — és korántsem festői, még szemnek is szagos! — nápolyi koszt, annak csak azt mondhatom: Észak ezek szerint Olaszországban is tisztább, kulturáltabb, fejlettebb, _ „Európább mint Dél. Ugyanis: gazdag '' ' — Ám azt szeretném én látni, hogy valaha is Észak koszosodjék vissza. Dél mintájára, tehát példáid Pietrasanta meg környéke „utánozza“ Nápolyt,és ne fordítva. Idővel, lassan, persze. Pénzzel — és kultúrával! Míg nálunk, a jelek szerint, épp efféle történik. Visszafejlődés. Mert van nekem vásárhelyi emlékem is, a gyermekkoromból. Ami rég volt. (folytatjuk) Pénteken, március 1-jén, a MADISZ székházban, Rózsák tere 26 sz., 14-es terem, ismét Teadélután. A rendezvény keretén belül folytatódik dr. Ander Zoltán, egyetemi konzultáns professzor tanulságos előadása, ami után hangulatos bulit rendezünk. Mindenkit szívesen várunk, 18 órától. A civil társadalom esélyei címmel folytatódik a Csíkszeredai Kommunikációs Antropológiai Munkacsoport (KAM) előadássorozata. Pénteken délután 4 órától Magyari Vincze Nándor tart előadást a MADISZ székházában... (Rózsák tere 26 szám), az első emelet 11-es termében. Mindkrt érdeklődőt szívesen várnak. (V)