Népújság, 1991. június (43. évfolyam, 107-127. szám)

1991-06-01 / 107. szám

Nem értem (Folytatás az oldalról) és ugyanakkor állítson kopjafákat a Szárazajtón, Gyantán és Csíkszentdomokoson kivégzett magyarok emlékére“. Nem vitás: Ördögkúton és éppen magyar katonák garázdálkodtak és lőttek 1940 őszén. Ez a mi pászmánk. Az idézett elnöki bevezető azonban azt a félrevezető, megtévesztő — hamis — látszatot sugallja, hogy az 1944 őszén Szárazajtán, Gyantán és Csikszentdomokoson elkövetett gyilkosságok is a mi számlánkra írandók. Holott ez utóbbi helységekben köztudottan a román Maniu-gárdisták fejeztek le ártatlan székely-magyarokat. Hát nem a román nemzetnek lenne (lett volna) erkölcsi kötelessége itt — a mi kopjafáinkat virágokkal szegélyezve —■ valaminő beismerőjóvátevő gesztussal munkálni a lelkek békéjét? A viszonosság jegyében? Ha már minket oly sokszor felelősségre lehetett (s lehet) vonni Ördögkútért, Ippért? De egyáltalán: mi értelme van a fél évszázaddal ezelőtti véres tragédiák folytonos emlegetésének? A szakadatlan számonkérésnek? (Azon túlmenőleg, hogy ekként lehet mesterségesen nacionalista-soviniszta gyűlölködést szítani az egymás mellett élő népek és nemzetek — románok és magyarok — között.) Vagy még távolabbi idők mélységeibe vissszanyúlva: helyénvaló-e, illendő-e régmúltbeli öldöklő harcok, belső viszályok áldozatainak porladó csontjait bolygatni szüntelenül? Amennyiben igazán társnép, társnemzet kíván lenni e honban magyar és román ... Nem értem továbbá, miért csak az RMDSZ-be tömörült szervezeteknek, a romániai magyar egyházaknak kellene ■ megkövetniök Kolozsvárt a zsidó képet a második világháborús holocaust miatt ■— miként a már említett elnöki bevezető javasolja. A magyar nép (beleértve persze a romániai magyarságot is) ezekben az elmúlt évtizedekben számtalanszor és nyomatékosan kifejezésre juttatta, hogy egyértelműen elítéli az egykori fasiszta zsidóüldözéseket, a deportálásokat. De csupán Észak-Erdély területén lett volna zsidóüldözés mifelénk a huszadik században? Ismét csak nekünk kell nyilvánosan bocsánatot kérnünk? Mal alias Carl Cartea neagra — faple si documente — suferintele evreilor din Románia. 1940— 1944 című, Bukaestben 1940-ban megjelent könyvéből tudjuk. ..Románia zsidó lakosságából, amely 1940-ben mintegy 760 000 lelket számlált, 400 000 embert öltek meg. Ebből mintegy 265 000 áldozat a román kormány felelősségét terheli, a többiért — az északerdélyi lakosokért — a magyar kormányt terheli a felelősség“. Mindemellett az is történelmi tény, hogy a magyar kormány jobbára az ország teljes német katonai megszállása után, német parancsra deportálta a zsidó lakosságot (amelynek kiirtását a németek végezték el haláltáboraikban), ellenben Antonescu marsall Romániájában és a román katonai közigazgatás alatt álló Transznisztriában „német segítség nélkül“ végeztek a több mint negyedmillió zsidóval. Antonescuból, akinek kivégzése óta kerek 45 esztendő telt el, ma „nemzeti hőst“ igyekszik szoborítani a szélsőjobboldal. Könyvek méltatják „érdemeit“. (De ezeknek a köteteknek a szerzői nemigen idézik Matatias Carp súlyosan leleplező adatait.) Akkor hát, mégis, lennnek kimondottan „magyar bűnök“? Nem értem . . . m / / / / / / « / / / / / / / / . v / / / / / / / / / / / / / / / / / w / / j MADIL FELHÍVÁS A Magyar Diákok Iasi-i Ligája (MADTL) szeretettel hívja fel a felvételiző diákok figyelmét a következőkre: 1. A romániai magyarság érdeke, hogy minél több legyen a magyar értelmiségiek száma. 2. A magyar nyelvű felsőoktatás bevezetésének kudarcával mindannyian tisztában vagyunk. 3. Hajlamosak a fiatalok arra, hogy néhány népszerű városba tömörüljenek, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy egymás előtt vágják el a siker útját. 4. A iaşi-i egyetemek szakmai felkészítés szempontjából nem maradnak el az ország többi felsőoktatási intézményeitől, és ráadásul bejutni is könnyebb. 5. A többi magyar kulturális élettel rendelkező várossal szemben, nekünk megvan az az előnyünk, hogy itt mi magunk vagyunk a romániai magyar kultúra képviselői, és ahhoz, hogy megmaradjunk, és hagyományunkat továbbvigyük, utánpótlásra van szükségünk. Az „aranykeresőket“ segítjük a beiratkozásnál. További információ az alábbi címen: Liga Studentilor Maghiari din Iasi (MADTL) Str. Cuza Voda nr. 38 6600. IASI i Merre tart a kórusmozgalom ? ! “ Mint arról lapunkban már beszámoltunk a X. Nyárádmenti Kórustalálkozóra a bejelentkezett 29 kórusból 27 meg is jelent, másfél ezer dalos élvezhette a közös éneklés gyönyörűségét május 5-én. Nos, tíz nappal később , ismét Nyárádszereda volt a gazdája annak a tanácskozásnak, melyen elemezték a kórusfesztivál eredményeit, persze nem a „Megéneklünk“ stíljében, hanem sokkal “ nyítottabban, felelősen, őszintén. Ezúttal mintegy húsz személy tartotta fontosnak a megjelenést, karvezetők, művelődésszervezők, két polgármester (Csikfalváról és Nyárádszeredából), és a dalárdák mentora, a zeneszerző és karvezető Birtalan József. A tanácskozás részletkérdéseire még visszatérünk. Itt csak egy vagy két fontos következtetést szűrnénk ki: mindenekelőtt azt, hogy a zenei anyanyelv elsajátítása a legfontosabb követelmény, ennek rendelődik alá minden más, e tárgyhoz kapcsolódó munka; vissza kell adni az éneklésnek a rangját, a szerepét a legkisebb faluban is; és ugyanakkor művészi igényű és színvonalú dalkultúra felvirágoztatásán munkálkodni. Tehát a neveléssel kell összekapcsolni a kórusmozgalmat, ehhez pedig szakemberre van szükség, zenetanárokra, tanárképzésre (zenei anyanyelvűvel), a jelenlegi karvezetők és irányítók továbbképzésére, állandó szaktanácsadásra és irányításra; s nem utolsósorban, megfelelő kiadványok, művek (például a készülő kórusgyűjtemény) minél sürgősebb kinyomtatására, kottákra, partitúrákra, a repertoár frissítése, a tagok művelése érdekében. És persze, milyen üdvös volna, ha a dicsérő szavak mellett anyagilag is serkenthetnénk a szakembereket, magyarán: megfizetni (s jól!) a munkájukat... Nem kis gondok ezek, lesz, lehet egy-két szava a most alakuló Romániai Magyar Dalosszövetségnek, a szintén körvonalazódó Nyárádmenti Dalosszövetségnek, s végső soron az EMKE megfelelő szakosztályának is (melynek egyik alelnöke éppen Birtalan József), s amely már megkezdte a helyzetfelmérést e vonatkozásban. (Jofli) képlettársítások egy esernyő ko öcsén Májusi eső aranyat ér — tartja az össznépi, tehát demokratikus bölcsesség. Köreinkben (v.ö. ország, hatalom és dicsőség) terjed az önbíráskodás. A két egymástól elütő, szeparatista, autonóm és független kijelentés összefüggéstelen volta ... csupán látszólagos. Tessék türelemmel végigolvasni piciny írásunkat, s ígérhetem, a végén meglelhetik az összefűző kapcsot a két szentencia között. Először is hetek óta esik. Bár a meteorológusoknak álcázott zöldbékák folyton az időjárási frontok megváltozásának kilátásait vetítik elénk. Lelkük rajta. Azután: a határ zöldül, az uborka szabadpiaci ára csökken, megjelent már a korai paradicsom — ára usque 130 arany. És mert folyton hull az áldás, esernyőre is szüksége van az egyszeri (megismételhetetlen, fizikai jogi) személynek. Másfelől az önbíráskodás, a sajnált hatáskörben!?) elkövetett igazságszolgáltatás egyre elterjedtebb méreteket ölt. Grasszál — miként a régiek mondták, a járványok terjedésére célozvaezáltal. Láttuk a tévében, olvassuk a hírlapokban, értesülünk róla naponta. Valószínűleg, mert az emberek nem bíznak (türelmetlenek, szomjúhozzák az igazságot) a független bíróságokban. Hogy tovább ne iramodjunk, gyakorta hallani fölháborodott hangokat a sajtóhiénák garázdálkodásai ellen, a sértettek perrel fenyegetőznek, de annál kevesebbet hallani arról, ha a t. bíróság helyet adott-e a keresetnek, megszületett vajon az elmarasztaló felmentő ítélet rágalmazásért, a felelőtlen állítások ügyében, személyiség-, sírés becsületsértési-gyalázási dolgokban. S ekkor a felszabadult ember, a szuverén személyiség önnön kezébe veszi saját sorsának alakítását, pörös ügyében egyszerre lesz károsult, bíró, ítéletvégrehajtó. Például lenn délen, hol sötétebb bőrű polgártársaink házai lángra gyulladnak. Na most már, a napokban egy nagyszabású konfluxus (gyűlés, összejövetel) egyik résztvevője valók. Vasárnapról hétfőre virradólag, a hajnalba nyilott az utolsó ülés, s e sorok írója is visszamaradt, hogy a termet tulajdonosainak rendeltetésszerűen juttassa vissza. Ezalatt odikinn a ruhatárban függött alulírott sötétkék hazai gyártmányú összecsukható esernyője, melyet egy (máig is) ismeretlen űr egyszerűen leakasztott és nrigvel vitt. Tettét a szolgálatot teljesítő nem hivatásos ruhatárosnő előtt e szavakkal indokolta meg: „Eltűnt a fekete színű esernyőm. Amíg megkerül, elviszem ezt a kéket, akárkié is legyen!“ (Nem szószerinti — inkább értelemszerű — idézet.) Mi ez, ha nem önbíráskodás? És erkölcsi-anyagi kár okozása? Mert bármily vehemenciával is hirdesse Kékharisnya lmanci, hogy a nő egyenlő a férfivel, a fizikai erő tekintetében az esernyőszerző kétségen kívül testi erő dolgában előnyben van a ruhatári hölggyel szemben. Végezetül, persze, megkérhetném az ismeretlen, feltételezhetően jóindulatú, hirtelen felindulásból a személyi tulajdon sérelmére elkövetett vétség szerzőjét, hogy szolgáltassa vissza az alulírott tulajdonát képező eső elleni védművet. (vulgo: esernyőt), mert még mindig esik. Meg is teszem hát tiszteletteljes kérésemet. S csak azt akarom még hozzáfűzni az utolsó szó jogán, hogy: a májusi eső valóban aranyat ér, de eme csengő aranyakért sehol sem vásárolható másik esernyő. 1 ’ irat: Címünk a szerkesztőségben. ' n é p ö j s a g - a o l d a l [ A nyilvánosság jegyében ! Nyílt levél Hajdu Győzőnek Hajdú úr, soha nem gondoltam, hogy valaha levelezni fogok önnel, de miután a „szabad és független“ tévé képernyőjén „szíves“ volt megjelenni, emberi kötelességemtnek tartom irni és őszintén megvallom, ha tudtam volna, hogy 5 ilyen szolgalelkű és gerinctelen 8 hajdugyőröknek még lesz szavuk 5 a forradalom után, nem kockáztattam volna semmit... ” A tévében elmondott „maratoni“ expozéjából kitűnt, hogy 1 .szponzorainak érdekük és pénzük is volt“, valamint ami a legfontosabb: ■ „kutyából nem lesz szalonna!“ Így hát erre nem térek ki, fontosságot sem tulajdonítok neki, mint ahogyan azt tettem idáig is a kommunista demagógiával. De felelősségem tudatában kijelentem, hogy a hasonszőrű társaival a diktatúra és diktátor szolgálatában „kifejtett szolgálatát“, nem csak a maigyar kisebbség, hanem az egész román nemzet ellen elkövetett lelki és szellemi genocídiumban való részvételének tekintem! ! A tévében való megjelenése számomra sok, felejthetetlen rossz és fájdalmas emléket kavart fel. Most is él bennem az a megrájzó kép, amikor egy nyomorgó nemzet színe előtt, az RKP kong irerszusán Ceausescu diktátor felé fordulva így szólt: „szenteltessék meg a te neved!“ Nem tartom demokratikusnak , és jogom sincs hozzá, hogy egy közösség nevében önt elítéljem, talán azt majd megteszik mások, az illetékesek, így hát személyes sérelmeim miatt felidézek önnek egy-két olyan epizódot, ami rávilágít az ön jellemére. 1960-ban, egy társaságban, ön síkraszállt a kommunista társadalom felsőbbrendűsége mellett Azt kérdeztem öntől: „Hajdú elvtárs, ön hiszi is amit mond? Erre dühbe gurult és így válaszolt: „kikérem magamnak, tőlem ilyet nem kérdezett senki, mindenki tudja, hogy én a kommunista elvek hűséges híve vagyok!“ Ezt most csak azért említeném, mert akkor már ön is tudta, hogy csak Maros megyében 14 becsületes román és magyar parasztot lőttek „fel avégen“ csak azért, mert ragaszkodtak őseik földjéhez ... és több mint 100 ezer politikai fogoly sínylődött a börtönökben és lágerekben — köztük Korodi tanár, Páskándi Géza és sokan mások — akiket nem lehetett „kényszeríteni“, mint ahogyan önt kényszerítették! S felteszem a kérdést: Mikor mondott igazat Hajdú úr, akkor amikor a „dicsőséges“ diktatúrát dicsérte, vagy most a tévében? De nem is ez a lényeg. Sajnos rövid idő múlva letartóztattak és nem egyszer nyaggattak: „mi baja volt magának Hajdú Győzővel, hisz mellette maga csak egy légypiszok?“ Ezt a minősítést nem utasítottam vissza, mert inkább légypiszok, mint olyan mint Hajdú Győző! Remélem, nem felejtette el azt a tényt sem, amikor Bajor Andort többször molesztálta, hogy valljon ellenem és mikor látta, hogy nem megy a dolog, nyomosabb okkal próbálta rávenni, mondván: „Bandi, vallj ellene, mert kiderült, hogy francia kém volt és te is bajba kerülsz, mert barátod volt!“ Erre Bajor Andor összecsapta tenyerét és ismert humorával így szólt: „öregem, az ilyen barát, aki nem őszinte és nem mondja meg, hogy ő francia kém, le van sz ...a !“ Ugyanígy válaszolt a vizsgáló tisztnek is, és aki Bajor szerint, emberségesebb volt önnél! Itt megjegyezni kívánom, hogy miután politikai okok miatt állásomból felmentettek és amikor ön engem „kémmé“ kinevezett, már több mint 2 évet munkanélküli voltam és alkalmi napszámos munkát végeztem a cukorgyárban, míg ön „becsületes polgárként“ külföldön és főleg nyugaton, coca-cola és whisky mellett „tanulmányozta“ a kapitalizmus bukását! Miután 1964-ben szabadlábra helyeztek, az utcán kikerült, köszönésem sem fogadta, mert ugyebár „nemkívánatos személy" voltam, egy „légypiszok“, de az is az ön karakterét jellemzi, hogy 1989-ben telefonon mégis felhívott és arcátlanul, egy régi barátságra hivatkozva, kéréssel fordult hozzám, mire én azt feleltem: „hivatali kérésről lévén szó, módomban van, hogy megoldjam, de önnel soha nem voltam barát“ ! Miután megalakította azt a bizonyos abszolút kulturális ,,EGYÜTT SZÖVETSÉGET" és amint jelezte, e szervezetbe fog tömörülni „minden olyan becsületes román és magyar, akinek nem lehet közömbös hazánk sorsa“, arra következtetek, hogy annak egyik vezetője Hajdú Győző lesz, de az sincs kizárva, hogy tagság hiányában „tisztes“ ELNÖKE, és felteszem a kérdést: Vajon akad még olyan „tehetséges“ író, költő vagy szerkesztő aki fenekét olyan MESTERIEN fogja csókolni, mint ahogyan ön csókolta a Ceausescu házaspárét? Ezennel tudomására hozom, hogy — bár nagyon szívemen viselem országom és annak népe sorsát — reám ne számítson, én ennek az EGYÜTT-esnek tagja nem leszek, mert 45 évig egy ilyen „hasonszőrű“ EGYÜTT-es gyümölcsének keserít levével tengettem életem. Végezetül, kérem, ha vádolni akar ismét, azt is vállalom, hogy az ÖBÖL-HÁBORÚT én robbantottam ki! * SÍPOS JANOS Drágábban vesszük — olcsóbban adjuk SEBESTYÉN MIHÁLY A Kereskedelmi Minisztérium Belkereskedelmi szakosztályának 1991. május 10-én keltezett 457- es számú átirata módosította az az áruforgalomban használt üvegek begyűjtési árát. Eszerint a literes üveget 6 lejért vehetjük meg az üzletből, míg üresen csak 5 lejért veszik be a begyűjtő pontokban. Ugyanúgy a 7 dies pezsgős üveget, ,7 lejért forgalmazzák, 6 lejért értékesíthetjük. A fél literes üveget 4 lejért árulják, 3 lejért szolgáltathatjuk vissza. Az 1 literes, 820 grammos befőttes üveget 6 lejért,, a 420 grammos üveget négy lejért vásároljuk meg, üresen 5, illetve 3 lejért adhatjuk el. A 3 literes befőtlést 12 lejért kapjuk meg, 10 lejért vihetjük vissza. A tejesüveg 5.50, a fél literes szánás üveg 5.70, a négy édest 4.50 lejért kínálják. Az üres üvegeket 4.50, 4.70 és 3.50-ért veszik át a vásárlóktól. A szakminisztériumi távirat még megjegyzi, hogy azért kellett csökkenteni az átvételi árát, mert az üres üvegek elszállítására, osztályozására fordított költségek csak így térülhetnek meg. A Fortuna RT kereskedelmi társaság értesített, hogy üzleteiben a csereüvegeket (egy az egyhez), az áruforgalmi árban számítják át a vásárlónak. A társaság 11 üvegeket begyűjtő és értékesítő központja önálló elszámolású egységekké vált, ezért itt érvényes a 457-es számú távirat szabályozása. (Mindezek után, nem tudni, ki számolja el a vásárlónak az üres üvegek kitiszt dását és egyik begyűjtő központtól a másikig történő sétál itást.. . sz. m.). (vegye)