Népújság, 1993. szeptember (45. évfolyam, 171-192. szám)

1993-09-01 / 171. szám

Egy választmányi ülés okán (Folytatás az 1. oldalról) keletkezik, ha megelőzik a sze­­reptévesztő megnyilatkozások le­hetőségét. Az RMDSZ szövetsé­gi elnöke Markó Béla! Ezzel kellőképpen számolnia kell min­denkinek. Utasításokat adni „sa­ját“ álláspontot megfogalmazni, a szervezet programja és az SZK­T politikai döntései (ami egy szem sincs!) szellemében csupán Markó Bélának van joga. És még inkább, ha az RMDSZ a­­lapvető politikai vonalvezetéséről van szó, így Takács Csaba s az ügyvezető elnökség sem eshet et a politika végrehajtó szerepéből a politikacsináld szerepkörbe. Markó Bélának mindenekelőtt a­ hibás szereptévesztési reflexek visszafogására kell figyelmeztet­nie környezetét, ő az elnök és ezt most már azok sem kérdője­lezhetik meg, akik esetleg amo­lyan kongresszusi kompromis­­­szumként hajlamosak értelmezni megválasztását a szervezet élé­re. Azt a gondolatot dédelgetve közben, hogy Markó Béla vala­miféle „átmenet", akinek a „körein“ mindenki kedve sze­rint gázolhat át. Ezt éppenséggel megkísérelhetik, de nem szá­molnak azzal, hogy ama hatás­kör egyben felelősség is, amit a jelek szerint Markó Béla a leg­kevésbé sem „átmenetként" ér­telmez és vállalt fel, önmaga kíván lenni­ maradni, nem pedig tisztázatlan szándékú lobbyk já­tékszere. Ú­jra mondom tehát, hogy az RMDSZ egyensúlyának megőrzése érdekében első­sorban Markó Bélának kell megerősítenie és mindenki szá­mára világossá tennie súlypont­­szerepét. S hogy az állammodell kidolgozóinak kedvében járjak, úgy is mondhatom: nálunk, a körülmények folytán, amolyan elnöki belső önrendelkezés in­dokolt, amíg a „miniparlament“ magára nem talál. Nála és nem máshol futnak össze az RMDSZ politikai szálai! A mai nagy képlékenységben, az SZKT és ügyvezető elnökség régióiban fo­lyó helyezkedésben Markó Béla a fix pont — , akár tetszik ez valakinek, akár nem! Éppen a ránehezedő hallatlan felelősség folytán nem engedheti meg ma­gának, hogy a „ki kit győz le“ logikája — uszályában — ke­zelje a mostani válságot, bár­mennyire erre igyekeznek őt szorítani azok, akik a reális súlyuknál nagyobb befolyásra kívánnak szert tenni a szerve­zetben eségesen van egyéb fontol­­gatnivalója is Markó Bé­lának. Itt vannak mind­járt az ilyen-olyan történelmi analógiák. Akik 19!­3-at össze­vetik korábbi kritikus dátu­mokkal, alaposan át kell gon­dolniuk legalább a meghatáro­zó erejű európai tendenciák jel­legét. Ezt az általános kép tisz­tasága, s a tisztánlátás kedvé­ért. Mert nem szép gesztus má­sok szemébe port hinteni, de a „piszkos“ politikában ez is emészt­hető, ám a magunk szemébe port hinteni több, mint bűn... Aztán — a konkrétabb és az alaposan felbolygatott terenre érve — az RMDSZ politikai gondolkodóinak el kell időzniük olyan fogalmak körül, mint belső demokrácia, belső plura­lizmus, egészen el a „politikai asszimiláció“ újra felélesztett kérdéséig. Ez utóbbi fajsúlyos felvetésként. Tőkés László Du­­na­ TV-nek adott minapi inter­jújában jelenik meg, meglepő módon széthúzva a „mezőnyt", s a „Neptun-ügynek“ adva egy­ben olyan dimenziót, amely jó­val túlmutat a „hármak" tény­kedésén. Ha valaki kiutat ke­resett, hát itt van! politikai asszimiláció kér­dése ugyanis az RMDSZ- nek a romániai politiká­ban elfoglalt helyét és szerepét érinti. Asszimilálódni annyi, mint beolvadni, hasonulni, i­­domulni. Közelebb a politiká­hoz azt jelenti, hogy beillesz­kedni egy adott politikai mező­be, jelesül a romániai politiká­ba. Ezek szerint az egész RMDSZ a politikai asszimiláció állapo­tában található (látjátok jeleim szümtükkel...?!), a parlamen­ti képviselet, a helyi tanácsok RMDSZ színeket viselő tagjai, az összes RMDSZ polgármester, mindenki. Aki azt mondja, hogy a képviselőházban vagy a sze­nátusban másként is lehet mű­ködni, mint az illető fórum já­tékszabályai szerint, vagy hogy a tanácsosok másként járhatnak el, mint a helyi tanácsok működését behatároló törvények szerint, a megközelítés logikáját is mellékelnie kellene ahhoz, hogy az asszimiláció azt az ér­telmet nyerje, amit ez esetben szántak neki. S mellékesen: megmagyarázni, hogy miért is volt akkor a nagy csinnadratta a prefektusok ügyében. Ki a­­kart beépülni?! Vagn miért há­borodnak eírvesek amiatt, hogy a közintéz­mények fen­­tevés­e maervar nemzetiségű7' lla az asszimiláció pusztán­­ a hatalom szája íze sze­­rinti politizálást kívánta a célgömbre helyezni, akkor egé­szen más terepre siklik a do­log. A már klasszikussá mere­vedő ,­mérsékelt“—„radikális" fogalmakról lehet vég nélküli vi­tákat folytatni. Már aki a vitá­ban, a zűrzavarban érdekelt és nem a tisztánlátásban. Mert, a­­ki látni akarja, az belátja, hogy érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ maximalista, ha úgy tetszik, „radikális", hiszen a belső önrendelkezés, az autonó­mia gondolatának megfogalma­zásában és felvállalásában a le­hetséges határig tolta a hori­zontot. Akik egyebet gondolnak, az illúziókat kívánják politikai stratégiává tenni. Akár meg is tehetik, a bajuk azonban akkor gyűlne meg igazán, ha az illú­ziókat a mindennapi politikai cselekvésre kívánnák váltani. Láthattunk ilyen gondolatkör­ben élőket a parlamenti mun­kában. Furcsamód gyakorlatia­san viselkedtek! Ami arra a gondolatra visz, hogy „radiká­lis“ mivoltuk amolyan kon­junkturális színezet, s akkor öl­tik magukra, amikor személyes érdekük. RMDSZ-en belüli po­litikai pozíciójuk megkívánja. E­gy másik — az iméntiek­­ből is következő — logi­kai bukfenc az elvi szi­lárdságot szembe állítani a po­litika gyakorlatával, s kikötni ezzel a „mindent vagy semmit" zsákutcájában. Ha nem naivi­tás, akkor sajnálatos számítási hiba például egy olyan erő­pozí­­ciót fitogtatni, ami nincs. Esett már szó más alkalommal arról, hogy „helyzetteremtő politizá­lást“ is csak helyzetben és hely­zetismeret birtokában lehet foly­tatni. Ebből ered az erő- és le­­hetőségtudat, következésképpen a perspektíva: mit és hogyan kell megközelíteni és elérni. Vagyis a „mérsékelt" és a „ra­dikális“ a politikai stílus kér­déseivé válnak, s a jó taktikai érzék dolga esetről esetre eldön­­teni, hogy mikor kell „puhán" vagy „keményen“ fellépni. Ez az egyik alternatíva, amelyet lehet politikai asszimiláció, „kis­­lépések taktikája" vagy akár „lepaktálás“, és persze, másként is címkézni, de most az előbbi­eknek van „divatja". Am mi ennek az alternatívája? Sír az a „más“, amit egyesek kínálni látszanak? Lehetetlen megtudni tőlük. A korábbi és mostani vi­tában egyaránt homályban ma­rad ez a zóna. Nem is találga­tom, hiszen akik a kétmilliós magyarság nevében és érdeké­ben kívánnak politizálni, vala­hogyan csak értésünkre kellene adják, hogy mit akarnak és fő­leg, a „mindent vagy semmit" magaslatánál alább adva, mi­ként akarják a javunkat. Mert legteljesebb tiszteletem minden­kinek a véleménye Iránt, de vaktában még a sivatagban sem szeretek bolyongani, noha ott jó messzire el lehet poroszkálni, nv" falnak megy az ember... és, mindent egybevetve, Markó Bélának akár na­­­­­pirendre sem kell tűz­nie a „Neptun-ügyet", hiszen az RMDSZ egész politikai vonal­­vezetésének alapjait érinti a mostani konfliktus. A személyek szerepe ebben, ha nem is mond­ható esetlegesnek, de minden­képpen mellékesnek tekinthető. No persze azoknak, akik RMDSZ-ben és romániai ma­gyarságban gondolkoznak tixet jut eszent&e (Folytatás az­­ oldalról] Percig se pihennek a szolgálatos szócsövek, a felbérelt közvéle­mény formálók. Akik a legképtele­nebb dolgokat is el szeretnék hitetni országgal, világgal, időn­ként sajnos nem is sikertelenül. Persze, a leghangosabbak to­vábbra is a szélsőségesek, a na­cionalista uszítók, akik mindig mindenért a kisebbségeket, első­sorban a magyarokat hibáztatják. A kétnyelvű feliratok miatt pél­dául éppenséggel polgárháborús veszéllyel próbálják ijesztgetni a folyton riadni kész rétegeket. Vajon robban az útjelző tábla és azért? Vagy talán tudják ma­gukról ezek az urak, hogy akár­csak ’90 márciusában Marosvá­sárhelyen, most is előkészítenek valamit? A figyelemelterelő mechaniz­mus azonban most mintha nem működne olyan hatásosan és ola­jozottan, m­int eddig. Pedig vád­jaikkal, fenyegetéseikkel ezúttal a korábbiaknál messzebbre men­tek. Vagy éppen ezért? l­ehet, hogy a hatalom nem érti a tré­fát és visszaüt? Jó hecc lenne. De így se hiányoznak a nevetsé­ges mozzanatok. A hetvenkedő polgármester és csatlóshada min­denkit megdorgál, mindenkit le­váltat, ha meg nem húzza ma­gát, ha csak gondolatban is fog­lalkozik a magyar, német, szlo­vák stb. feliratok kérdésével. Az államelnököt, a kormányfőt se kiméri. Reszkess, Radamesz! Vagy nem is. Hol van az a macs­ka?! hallatszik Kolozsvár felől. Meglátjuk, mi lesz mindebből. Szép, csak szomorú. Mialatt a a helyzetkomikumon próbálunk derülni, az országos köztudat mégis el-elferdul a nemzeti büsz­keségre, honféltésre apelláták melldöngetése miatt. Nem csak légből kapott állítás ez, a Gal­lup Intézet felmérése is tanú­sítja. Más alkalommal már hi­vatkoztam közvéleménykutatásuk eredményeire. Újabban azzal a közleményükkel döbbentettek meg, amelyből kiderült, hogy a megkérdezett személyek 57 szá­zaléka szerint Románia bizton­­ságát Magyarország veszélyezteti. (Nesze neked, pécsi kerekasztal, civil magyar—román parlament!) Az erőviszonyokat tekintve ez jó­zan ésszel eleve elképzelhetetlen. De ki beszél itt józan észről? A szélsőséges propaganda megtette a magáét. Ezért nem szabad semmibe venn­i, mint ahogy egye­sek javasolják, az abszurditásá­ban hihetetlen, mégis célt érő valóságferdítést, történelemhami­­sítást Visszatérve a kormányra, azért biztató jelek is megmutatkoztak a váltásban. Haladunk a korral. Az egyik a­ miniszter SF spe­cialista, azaz a tudományos fan­tasztikus kérdések szakértője. Lehet, hogy a közelgő őszre, tél­­re való tekintettel alkalmazták, hátha a repülő csészealj-elv a­­lapján megoldja majd az ener­gia-problémát. Esetleg talán az időutazáshoz is ért, és elintézi, hogy átugorjuk az átmeneti ne­héz időszakot. Csak nehogy elté­vessze az irányt, ha már ráül­tetnek az időgépre. Ahogy elnézem, sokan éppen ezt várnák el tőle és készséges társaitól. Visszavinnének a kézi vezérlésű, diktatórikus múltba. Bár csak ne lenne egyéb ez be­­teljesülhetetlen fantáziálgatásnál. ­' KÉPPJSA8 - 3 PrnAE A nap kitti­ngbe szökő árterbe 1990 novemberében felszabadították az árakat. 1992 októberében az inflációs ráta 1035 %. 1993 má­jusában, az állami támogatás megvonását követően, megugrott 2513,5 %-ra, júliusban 3000,7-re. Ez azt jelenti, hogy az élelmiszereket pl. 1992. szeptemberében tízszer drágábban vettük, mint 1990 októberében, 20- szor 1993 márciusában, 32-szer idén júliusban le­bontva néhány konkrét cikkre: 64-szer drágábban a puliszkaliszitet, 55-ször a kenyérlisztet, 68-szor a pék­árut, 37-szer a húskonzerveket, 61-szer a halat, 31- szer drágábban a tej és tejtermékeket, 35-ször a cuk­rot és 36-szor a villamosenergiát, természetes gázo­kat és hőenergiát. Helyzetkép számokban 1990 októbere és 1993 júliusa között a fizetések 19- szeresen emelkedtek. A kiadások, ugyanabban az időszakban, átlag 30 %-kal. Hasonlóképpen sokat mond az is, hogy idén júliusban, a kiskereskedelmi áruforgalom összértéke mindössze 329,1 milliárd lej 6,9 %-kal kisebb mint júniusban volt. Szintén az idén, januártól júliusig, az említett áruforgalom 25,1 %-kal kisebb, mint 1992 hasonló időszakában. Magánegyetemi hálózat Romániában, pillanatnyilag 66 magánegyetem felsőfokú oktatási intézmény működik, 381 fakultással és kollégiummal. 23 műszaki, 10 mezőgazdasági fakul­­tás, 54 orvosi és gyógyszerészeti kar 110 gazdasági 69 humán, 57 jogi és 28 művészeti fakul­tás, az ország 39 különböző városában, muni­cipiumában. A hallgatók száma — szintén országos összesítésben — 86 411. Ebből 37 690 nappal tagozaton tanul,­ 2152-en esti és 46 569-en látogatás­nélküli tagozaton. Ösztönző ösztöndíjak?! A kormány legutóbbi határozata értelmében, az idei tanévben, az állami iskolahálózatban a nappali tagozaton, az érdem szerint járó és az ún. jutalomösz­töndíjak értéke személyenként 2480 lej, az iskolai ösztöndíjaké 8210 lej havonta. Az anyagi támogatást 18 éves korig folyósítják a következőképpen: I—IV. Osztályban 1200 lej, V—VIII-ban 1500, IX—XI-ben az első két évben 1800 lej. Az említett összegek adó­mentesek. A fenti ösztöndíjakban az állami elemi, gimnáziumi, líceumi, líceum utáni, a szakmai, kiegé­szítő, inásiskolákban és teológusnövendékek alábbi kategóriái részesülnek: a teljesen árvák, a nem állami gondozásban élő gyerekek, a valamilyen betegségben szenvedők és emiatt nyilvántartásban szereplő gyere­kek, azok, akik szakbizottság által kiállított okmán­­nyal bizonyítják, hogy mártír hősök, vagy hogy az 1989 decemberi események harcosai, azok a tanu­lók, akiknek családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg az indexált minimális bruttó jövedelem 50 %-át, és nem birtokolnak domb- és síkvidéken 20 000 négyzetméternél vagy hegyvidékes övezetben 40 000 négyzetmérernél nagyobb földterületet. 12 milliárd lej kártérítés A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium tekintettel a Teleorman, Olt, Dolj és Mehedinți me­gyében tapasztalt hatalmas szárazságra, mely csak­nem teljesen tönkretette a kukorica, paszuly, szója napraforgó, cukorrépa és más kultúrák termését, 12 milliárd lej kárpótlást készül fizetni a mezőgazdasági dolgozóknak, termelőknek. A kár feltehetően mintegy 37 milliárd lej. Hatszor annyit, mint gyógyszerre Odobesd­-en, a „bortermő" vidéken, rohad el a szőlő a szőlősben, mert a borászati vállalatok nem szállítják el. Ráadásul, idén 50 %-kal nagyobb a ter­més, mint az elmúlt években, mind a fogyasztásra mind a borgyártáshoz való fajtáknál. A borvállalatot mégis inkább külföldről vásárolják a hegy levét. Ta­valy pl. csak Vranceaban, ahol 5000 vagon bor áll tar­talékon, több mint 1000 vagonnal vásároltak kérném valutáért a szakvállalatok, 76 millió dollárért. 1991-ben pedig hatszor többet költöttek­ borra, mint gyógy­szer­ Ha lehet 140000 lejt is A mezőgazdasági miniszter által aláírt rendelet értelmében, az új termésből származó szemeskukorica kilója 95 lej. Tonnája tehát 95 000 lej. Elképzelhető hogy a magántermelők ezért az összegért nem szer­ződnek majd az állami alapra... Június közepén úgy nézett ki, hogy 3 109 000 hektárról kell majd betaka­­rítani a termést. De a szárazság közbeszólt... Nem lesz tehát megközelítőleg 10 millió tonna szemeskuko­ricánk az idén. A szabadpiacon 140—200 lej körüli a kukorica kilója. Aki kaphat 140 000 lejt egy tonnáért, nem fogja az államnak adni 95 000-ért,

Next