Népújság, 1993. szeptember (45. évfolyam, 171-192. szám)
1993-09-01 / 171. szám
Egy választmányi ülés okán (Folytatás az 1. oldalról) keletkezik, ha megelőzik a szereptévesztő megnyilatkozások lehetőségét. Az RMDSZ szövetségi elnöke Markó Béla! Ezzel kellőképpen számolnia kell mindenkinek. Utasításokat adni „saját“ álláspontot megfogalmazni, a szervezet programja és az SZKT politikai döntései (ami egy szem sincs!) szellemében csupán Markó Bélának van joga. És még inkább, ha az RMDSZ alapvető politikai vonalvezetéséről van szó, így Takács Csaba s az ügyvezető elnökség sem eshet et a politika végrehajtó szerepéből a politikacsináld szerepkörbe. Markó Bélának mindenekelőtt a hibás szereptévesztési reflexek visszafogására kell figyelmeztetnie környezetét, ő az elnök és ezt most már azok sem kérdőjelezhetik meg, akik esetleg amolyan kongresszusi kompromisszumként hajlamosak értelmezni megválasztását a szervezet élére. Azt a gondolatot dédelgetve közben, hogy Markó Béla valamiféle „átmenet", akinek a „körein“ mindenki kedve szerint gázolhat át. Ezt éppenséggel megkísérelhetik, de nem számolnak azzal, hogy ama hatáskör egyben felelősség is, amit a jelek szerint Markó Béla a legkevésbé sem „átmenetként" értelmez és vállalt fel, önmaga kíván lenni maradni, nem pedig tisztázatlan szándékú lobbyk játékszere. Újra mondom tehát, hogy az RMDSZ egyensúlyának megőrzése érdekében elsősorban Markó Bélának kell megerősítenie és mindenki számára világossá tennie súlypontszerepét. S hogy az állammodell kidolgozóinak kedvében járjak, úgy is mondhatom: nálunk, a körülmények folytán, amolyan elnöki belső önrendelkezés indokolt, amíg a „miniparlament“ magára nem talál. Nála és nem máshol futnak össze az RMDSZ politikai szálai! A mai nagy képlékenységben, az SZKT és ügyvezető elnökség régióiban folyó helyezkedésben Markó Béla a fix pont — , akár tetszik ez valakinek, akár nem! Éppen a ránehezedő hallatlan felelősség folytán nem engedheti meg magának, hogy a „ki kit győz le“ logikája — uszályában — kezelje a mostani válságot, bármennyire erre igyekeznek őt szorítani azok, akik a reális súlyuknál nagyobb befolyásra kívánnak szert tenni a szervezetben eségesen van egyéb fontolgatnivalója is Markó Bélának. Itt vannak mindjárt az ilyen-olyan történelmi analógiák. Akik 19!3-at összevetik korábbi kritikus dátumokkal, alaposan át kell gondolniuk legalább a meghatározó erejű európai tendenciák jellegét. Ezt az általános kép tisztasága, s a tisztánlátás kedvéért. Mert nem szép gesztus mások szemébe port hinteni, de a „piszkos“ politikában ez is emészthető, ám a magunk szemébe port hinteni több, mint bűn... Aztán — a konkrétabb és az alaposan felbolygatott terenre érve — az RMDSZ politikai gondolkodóinak el kell időzniük olyan fogalmak körül, mint belső demokrácia, belső pluralizmus, egészen el a „politikai asszimiláció“ újra felélesztett kérdéséig. Ez utóbbi fajsúlyos felvetésként. Tőkés László Duna TV-nek adott minapi interjújában jelenik meg, meglepő módon széthúzva a „mezőnyt", s a „Neptun-ügynek“ adva egyben olyan dimenziót, amely jóval túlmutat a „hármak" ténykedésén. Ha valaki kiutat keresett, hát itt van! politikai asszimiláció kérdése ugyanis az RMDSZ- nek a romániai politikában elfoglalt helyét és szerepét érinti. Asszimilálódni annyi, mint beolvadni, hasonulni, idomulni. Közelebb a politikához azt jelenti, hogy beilleszkedni egy adott politikai mezőbe, jelesül a romániai politikába. Ezek szerint az egész RMDSZ a politikai asszimiláció állapotában található (látjátok jeleim szümtükkel...?!), a parlamenti képviselet, a helyi tanácsok RMDSZ színeket viselő tagjai, az összes RMDSZ polgármester, mindenki. Aki azt mondja, hogy a képviselőházban vagy a szenátusban másként is lehet működni, mint az illető fórum játékszabályai szerint, vagy hogy a tanácsosok másként járhatnak el, mint a helyi tanácsok működését behatároló törvények szerint, a megközelítés logikáját is mellékelnie kellene ahhoz, hogy az asszimiláció azt az értelmet nyerje, amit ez esetben szántak neki. S mellékesen: megmagyarázni, hogy miért is volt akkor a nagy csinnadratta a prefektusok ügyében. Ki akart beépülni?! Vagn miért háborodnak eírvesek amiatt, hogy a közintézmények fentevése maervar nemzetiségű7' lla az asszimiláció pusztán a hatalom szája íze szerinti politizálást kívánta a célgömbre helyezni, akkor egészen más terepre siklik a dolog. A már klasszikussá merevedő ,mérsékelt“—„radikális" fogalmakról lehet vég nélküli vitákat folytatni. Már aki a vitában, a zűrzavarban érdekelt és nem a tisztánlátásban. Mert, aki látni akarja, az belátja, hogy érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ maximalista, ha úgy tetszik, „radikális", hiszen a belső önrendelkezés, az autonómia gondolatának megfogalmazásában és felvállalásában a lehetséges határig tolta a horizontot. Akik egyebet gondolnak, az illúziókat kívánják politikai stratégiává tenni. Akár meg is tehetik, a bajuk azonban akkor gyűlne meg igazán, ha az illúziókat a mindennapi politikai cselekvésre kívánnák váltani. Láthattunk ilyen gondolatkörben élőket a parlamenti munkában. Furcsamód gyakorlatiasan viselkedtek! Ami arra a gondolatra visz, hogy „radikális“ mivoltuk amolyan konjunkturális színezet, s akkor öltik magukra, amikor személyes érdekük. RMDSZ-en belüli politikai pozíciójuk megkívánja. Egy másik — az iméntiekből is következő — logikai bukfenc az elvi szilárdságot szembe állítani a politika gyakorlatával, s kikötni ezzel a „mindent vagy semmit" zsákutcájában. Ha nem naivitás, akkor sajnálatos számítási hiba például egy olyan erőpozíciót fitogtatni, ami nincs. Esett már szó más alkalommal arról, hogy „helyzetteremtő politizálást“ is csak helyzetben és helyzetismeret birtokában lehet folytatni. Ebből ered az erő- és lehetőségtudat, következésképpen a perspektíva: mit és hogyan kell megközelíteni és elérni. Vagyis a „mérsékelt" és a „radikális“ a politikai stílus kérdéseivé válnak, s a jó taktikai érzék dolga esetről esetre eldönteni, hogy mikor kell „puhán" vagy „keményen“ fellépni. Ez az egyik alternatíva, amelyet lehet politikai asszimiláció, „kislépések taktikája" vagy akár „lepaktálás“, és persze, másként is címkézni, de most az előbbieknek van „divatja". Am mi ennek az alternatívája? Sír az a „más“, amit egyesek kínálni látszanak? Lehetetlen megtudni tőlük. A korábbi és mostani vitában egyaránt homályban marad ez a zóna. Nem is találgatom, hiszen akik a kétmilliós magyarság nevében és érdekében kívánnak politizálni, valahogyan csak értésünkre kellene adják, hogy mit akarnak és főleg, a „mindent vagy semmit" magaslatánál alább adva, miként akarják a javunkat. Mert legteljesebb tiszteletem mindenkinek a véleménye Iránt, de vaktában még a sivatagban sem szeretek bolyongani, noha ott jó messzire el lehet poroszkálni, nv" falnak megy az ember... és, mindent egybevetve, Markó Bélának akár napirendre sem kell tűznie a „Neptun-ügyet", hiszen az RMDSZ egész politikai vonalvezetésének alapjait érinti a mostani konfliktus. A személyek szerepe ebben, ha nem is mondható esetlegesnek, de mindenképpen mellékesnek tekinthető. No persze azoknak, akik RMDSZ-ben és romániai magyarságban gondolkoznak tixet jut eszent&e (Folytatás az oldalról] Percig se pihennek a szolgálatos szócsövek, a felbérelt közvélemény formálók. Akik a legképtelenebb dolgokat is el szeretnék hitetni országgal, világgal, időnként sajnos nem is sikertelenül. Persze, a leghangosabbak továbbra is a szélsőségesek, a nacionalista uszítók, akik mindig mindenért a kisebbségeket, elsősorban a magyarokat hibáztatják. A kétnyelvű feliratok miatt például éppenséggel polgárháborús veszéllyel próbálják ijesztgetni a folyton riadni kész rétegeket. Vajon robban az útjelző tábla és azért? Vagy talán tudják magukról ezek az urak, hogy akárcsak ’90 márciusában Marosvásárhelyen, most is előkészítenek valamit? A figyelemelterelő mechanizmus azonban most mintha nem működne olyan hatásosan és olajozottan, mint eddig. Pedig vádjaikkal, fenyegetéseikkel ezúttal a korábbiaknál messzebbre mentek. Vagy éppen ezért? lehet, hogy a hatalom nem érti a tréfát és visszaüt? Jó hecc lenne. De így se hiányoznak a nevetséges mozzanatok. A hetvenkedő polgármester és csatlóshada mindenkit megdorgál, mindenkit leváltat, ha meg nem húzza magát, ha csak gondolatban is foglalkozik a magyar, német, szlovák stb. feliratok kérdésével. Az államelnököt, a kormányfőt se kiméri. Reszkess, Radamesz! Vagy nem is. Hol van az a macska?! hallatszik Kolozsvár felől. Meglátjuk, mi lesz mindebből. Szép, csak szomorú. Mialatt a a helyzetkomikumon próbálunk derülni, az országos köztudat mégis el-elferdul a nemzeti büszkeségre, honféltésre apelláták melldöngetése miatt. Nem csak légből kapott állítás ez, a Gallup Intézet felmérése is tanúsítja. Más alkalommal már hivatkoztam közvéleménykutatásuk eredményeire. Újabban azzal a közleményükkel döbbentettek meg, amelyből kiderült, hogy a megkérdezett személyek 57 százaléka szerint Románia biztonságát Magyarország veszélyezteti. (Nesze neked, pécsi kerekasztal, civil magyar—román parlament!) Az erőviszonyokat tekintve ez józan ésszel eleve elképzelhetetlen. De ki beszél itt józan észről? A szélsőséges propaganda megtette a magáét. Ezért nem szabad semmibe venni, mint ahogy egyesek javasolják, az abszurditásában hihetetlen, mégis célt érő valóságferdítést, történelemhamisítást Visszatérve a kormányra, azért biztató jelek is megmutatkoztak a váltásban. Haladunk a korral. Az egyik a miniszter SF specialista, azaz a tudományos fantasztikus kérdések szakértője. Lehet, hogy a közelgő őszre, télre való tekintettel alkalmazták, hátha a repülő csészealj-elv alapján megoldja majd az energia-problémát. Esetleg talán az időutazáshoz is ért, és elintézi, hogy átugorjuk az átmeneti nehéz időszakot. Csak nehogy eltévessze az irányt, ha már ráültetnek az időgépre. Ahogy elnézem, sokan éppen ezt várnák el tőle és készséges társaitól. Visszavinnének a kézi vezérlésű, diktatórikus múltba. Bár csak ne lenne egyéb ez beteljesülhetetlen fantáziálgatásnál. ' KÉPPJSA8 - 3 PrnAE A nap kittingbe szökő árterbe 1990 novemberében felszabadították az árakat. 1992 októberében az inflációs ráta 1035 %. 1993 májusában, az állami támogatás megvonását követően, megugrott 2513,5 %-ra, júliusban 3000,7-re. Ez azt jelenti, hogy az élelmiszereket pl. 1992. szeptemberében tízszer drágábban vettük, mint 1990 októberében, 20- szor 1993 márciusában, 32-szer idén júliusban lebontva néhány konkrét cikkre: 64-szer drágábban a puliszkaliszitet, 55-ször a kenyérlisztet, 68-szor a pékárut, 37-szer a húskonzerveket, 61-szer a halat, 31- szer drágábban a tej és tejtermékeket, 35-ször a cukrot és 36-szor a villamosenergiát, természetes gázokat és hőenergiát. Helyzetkép számokban 1990 októbere és 1993 júliusa között a fizetések 19- szeresen emelkedtek. A kiadások, ugyanabban az időszakban, átlag 30 %-kal. Hasonlóképpen sokat mond az is, hogy idén júliusban, a kiskereskedelmi áruforgalom összértéke mindössze 329,1 milliárd lej 6,9 %-kal kisebb mint júniusban volt. Szintén az idén, januártól júliusig, az említett áruforgalom 25,1 %-kal kisebb, mint 1992 hasonló időszakában. Magánegyetemi hálózat Romániában, pillanatnyilag 66 magánegyetem felsőfokú oktatási intézmény működik, 381 fakultással és kollégiummal. 23 műszaki, 10 mezőgazdasági fakultás, 54 orvosi és gyógyszerészeti kar 110 gazdasági 69 humán, 57 jogi és 28 művészeti fakultás, az ország 39 különböző városában, municipiumában. A hallgatók száma — szintén országos összesítésben — 86 411. Ebből 37 690 nappal tagozaton tanul, 2152-en esti és 46 569-en látogatásnélküli tagozaton. Ösztönző ösztöndíjak?! A kormány legutóbbi határozata értelmében, az idei tanévben, az állami iskolahálózatban a nappali tagozaton, az érdem szerint járó és az ún. jutalomösztöndíjak értéke személyenként 2480 lej, az iskolai ösztöndíjaké 8210 lej havonta. Az anyagi támogatást 18 éves korig folyósítják a következőképpen: I—IV. Osztályban 1200 lej, V—VIII-ban 1500, IX—XI-ben az első két évben 1800 lej. Az említett összegek adómentesek. A fenti ösztöndíjakban az állami elemi, gimnáziumi, líceumi, líceum utáni, a szakmai, kiegészítő, inásiskolákban és teológusnövendékek alábbi kategóriái részesülnek: a teljesen árvák, a nem állami gondozásban élő gyerekek, a valamilyen betegségben szenvedők és emiatt nyilvántartásban szereplő gyerekek, azok, akik szakbizottság által kiállított okmánnyal bizonyítják, hogy mártír hősök, vagy hogy az 1989 decemberi események harcosai, azok a tanulók, akiknek családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg az indexált minimális bruttó jövedelem 50 %-át, és nem birtokolnak domb- és síkvidéken 20 000 négyzetméternél vagy hegyvidékes övezetben 40 000 négyzetmérernél nagyobb földterületet. 12 milliárd lej kártérítés A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium tekintettel a Teleorman, Olt, Dolj és Mehedinți megyében tapasztalt hatalmas szárazságra, mely csaknem teljesen tönkretette a kukorica, paszuly, szója napraforgó, cukorrépa és más kultúrák termését, 12 milliárd lej kárpótlást készül fizetni a mezőgazdasági dolgozóknak, termelőknek. A kár feltehetően mintegy 37 milliárd lej. Hatszor annyit, mint gyógyszerre Odobesd-en, a „bortermő" vidéken, rohad el a szőlő a szőlősben, mert a borászati vállalatok nem szállítják el. Ráadásul, idén 50 %-kal nagyobb a termés, mint az elmúlt években, mind a fogyasztásra mind a borgyártáshoz való fajtáknál. A borvállalatot mégis inkább külföldről vásárolják a hegy levét. Tavaly pl. csak Vranceaban, ahol 5000 vagon bor áll tartalékon, több mint 1000 vagonnal vásároltak kérném valutáért a szakvállalatok, 76 millió dollárért. 1991-ben pedig hatszor többet költöttek borra, mint gyógyszer Ha lehet 140000 lejt is A mezőgazdasági miniszter által aláírt rendelet értelmében, az új termésből származó szemeskukorica kilója 95 lej. Tonnája tehát 95 000 lej. Elképzelhető hogy a magántermelők ezért az összegért nem szerződnek majd az állami alapra... Június közepén úgy nézett ki, hogy 3 109 000 hektárról kell majd betakarítani a termést. De a szárazság közbeszólt... Nem lesz tehát megközelítőleg 10 millió tonna szemeskukoricánk az idén. A szabadpiacon 140—200 lej körüli a kukorica kilója. Aki kaphat 140 000 lejt egy tonnáért, nem fogja az államnak adni 95 000-ért,