Népújság, 2001. június (53. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-01 / 125. szám

2001. június 1., péntek HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK Bírál az EP jelentéstevője (Folytatás az 1. oldalról) Brüsszeli értesüléseket idéző hírfor­rások szerint Nicholson bárónő ked­den úgy nyilatkozott, hogy az EP kül­politikai és emberi jogi bizottsága kü­lön felkérte a román hatóságokat az Európai Unió (EU) kritériumrendsze­rének részét képező gyermekjogi ENSZ-konvenció tiszteletben tartásá­ra, Románia ugyanis éppen az emlí­tett nemzetközi egyezmény meg­sértése miatt nem léphet előre az igazságszolgáltatásra és a belpoliti­kai helyzetre vonatkozó csatlakozá­si tárgyalások felé, márpedig Buka­rest szeptemberben meg szeretné kez­deni e megbeszéléseket - hangoztatta a bárónő. A román politikai élet több szemé­lyisége fenntartásokkal, méltatlankod­va vagy éppen indulatosan reagált a Brüsszelből érkezett jelentésekre. Adrian Nastase - a Brüsszelből érke­ző információk hivatalos megerősíté­sére várva­­ hangoztatta: „figyel­mesen kell megvizsgálnunk­ ezt a kér­dést”. Ugyanakkor cáfolta, hogy az EP külügyi bizottságának jelentése javasolná Románia EU-csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztését. Nicolae Vacaroiu, a szenátus elnöke szerint a Nicholson-jelentés „minden alapot nélkülöz”, Ghiorghi Prisacaru, a szenátus külpolitikai bizottságának elnöke pedig - az idézett EP-jelentés megállapításaival vitatkozva - egye­nesen azt mondta a Nine O’Clock cí­mű angol nyelvű román gazdasági na­pilapnak, hogy az „EU-nak nagyobb szüksége van Romániára, mint Ro­mániának az EU-hoz való csatlako­zásra”. Felemás viszonyulás a státustörvényhez • Budapest kész elfogadni azt, hogy megbeszéléseket folytasson Bu­karesttel a „magyar igazolványra” vo­natkozó törvényről - számol be egye­bek között első oldalas tudósításában az Adevarul című napilap Martonyi János budapesti találkozójáról Mircea Geoana külügyminiszterrel. A tudósítás szerint Mircea Geoana külügyminiszter ismertette Martonyi János magyar külügyminiszterrel „a román fél kifogásait” a szóban forgó törvényről, és bizonyos módosításo­kat kért a jogszabályon, anélkül azon­ban, hogy megnevezte volna, milyen módosításokról van szó. „Martonyi elfogadta Geoana kérését”, és azt kér­te román kollégájától, hogy a román fél hivatalos levélben fogalmazza meg módosító javaslatait, amelyeket aztán a magyar kormány megvizsgál, s eldönti: módosítja-e a jogszabályt, és a magyar törvényhozás elé bocsát­­ja-e megvitatás végett a módosításo­kat. Martonyi felkérte a román felet: „tartózkodjon az érzelmi és extrém reakcióktól” - írja a lap. A Curentul is megemlíti, hogy Martonyi felkérte a román felet, tar­tózkodjon a támadásoktól. A Juntarul National szerint „Magyarország meghátrál a magya­rok különleges státusa tekintetében”. Ausztriát azért vonták ki a státustör­vény hatóköréből, mert „az Európai Unió bírálta a tervezetet”. A Csíkszeredai helyi képviseleti iro­da ünnepélyes átadásával nyitotta meg szerdán Skultéty Vilmos, az ITD Hungary vezérigazgatója a magyar befektetési és kereskedelem­fejlesztési közhasznú társaság erdélyi hálózatát. Az ITD áprilisban jelentette be, hogy tíz helyi képviseleti irodával bő­víti kereskedelmi szolgálatának háló­zatát a szomszédos országokban: Ro­mániában, Szlovákiában és Jugoszlá­viában. Romániában a Csíkszeredai iroda átadása a Sepsiszentgyörgyön, Te­mesváron, Szatmárnémetiben, Ko­lozsváron és Marosvásárhelyen mű­ködő iroda megnyitását is jelentette. Szlovákiában Kassán és Losoncon, Jugoszláviában pedig Újvidéken és Szabadkán nyílik a közeljövőben ha­sonló helyi képviseleti iroda.­­ A határon túli helyi képviseleti irodák hálózatának kialakítását az tet­te szükségessé, hogy a magyarországi üzletemberek egyre komolyabb mér­tékben érdeklődnek a külföldi befek­tetési lehetőségek iránt, s a magyaror­szági tőke egyelőre főként a környező országokra tekint - mondta az MTI- nek Skultéty Vilmos. A külföldi befektetési lehetőségek iránt érdeklődők számára alapvetően fontos a privatizációval, a jogi körül­ményekkel, szabályozásokkal kapcso­latos információk beszerzése, a lehet­­­séges partnerek, üzleti kapcsolatok felkutatása. Ennek a megnövekedett érdeklő­désnek az ITD szerint már nem képe­sek maradéktalanul eleget tenni a szomszédos országok fővárosaiban működő kereskedelmi irodák, a helyi képviseletek ezek szakmai irányításá­val kiállításokat és üzletember­találkozókat szerveznek, tájékoztatják a magyarországi érdeklődőket az otta­ni privatizációs és befektetési lehető­ségekről, konkrét kereskedelmi aján­latokat, vegyesvállalati, beszállítási és bérmunkát közvetítenek. Az évi 5 millió forintos költséggel működő helyi képviseleti irodák egy­személyesek lesznek. A képviselet ellátására szigorú kritériumok alapján helyi szakembereket választottak. Fel­tétel volt a helyszínek kiválasztásában az is, hogy már meglévő, kiépített inf­rastruktúrát bérelhessenek. Skultéty elmondta, hogy az új kép­viselők munkájukat budapesti szak­mai továbbképzéssel kezdik, majd fél év elteltével újabb tanfolyamot szer­veznek számukra. A Csíkszeredai iroda átadásán jelen volt Várady Zoltán, a Corvinus nem­zetközi befektetési Rt. vezérigazgató­ja is, mivel az ITD Hungary és a Corvinus Rt. egy hónappal ezelőtt együttműködési megállapodást írt alá a képviseleti hálózat közös használa­táról. A megállapodás értelmében a helyi képviseleti irodák az „elsődleges szűrő” szerepét látják majd el a Corvinus szá­mára: feltérképezik a privatizációs, be­ruházási lehetőségeket, a szóba jöhető partnercégeket, banki kapcsolatokat. - A céljaink közösek, az eszköztá­raink különbözőek - foglalta össze a nonprofit közhasznú társaság és a nyereségorientált részvénytársaság együttműködésének lényegét Várady Zoltán. ITD Hungary Helyi képviseleti irodák Erdélyben is Sztrájkot helyeztek kilátásba a vasutasok A vasúti szállítás lebénításával, va­gyis sztrájkkal fenyegetnek hétfő reg­gelre a vasutasok, ha nem születik megoldás bérnövelési követeléseikre. Tudor Florescu szállítási államtit­kár szerint a követelés részben jogos, a tárca került olyan helyzetbe, hogy képtelen eleget tenni a korábbi ígére­teknek. Úgy tűnik, a konfliktusos helyzetet az idei államháztartási tör­vénynek az az előírása okozza, misze­rint a bérnövelés kiszámításakor a ta­valyi átlagkeresetet veszik alapul és nem a decemberi jövedelmet. Ennek életbe ültetése valóban csupán 7 szá­zalékos emelést enged, szemben a szakszervezetekkel korábban kialku­dott 25 százalékkal. A kilátásba helyezett sztrájkról ma­guk a szakszervezetiek úgy vélik, hogy nem lenne legális, de azzal ér­velnek, hogy a kormány a maga során törvényt szegett. Az államtitkár azt tartja, a helyzet megnyugtató rendezéséért a felek mindegyike megértést kell tanúsítson a másik iránt is. Harmincnégy hetes tanév Az oktatási minisztérium véglegesítette a jövő tanév szerkezetét, amely 34 hetet fog felölelni 2001. szeptember 15. és 2002. június 14. között. Az első, 70 munkanapból álló félév szeptember 17-től december 21-ig tart. Kéthetes téli szünidő következik de­cember 22. és január 7. között. Az elemi iskolások számá­ra van egy pótszünidő november 5. és 9. között. A második félév 100 napos, január 7-én­­kezdődik és június 14-én ér véget, közben két szünidővel: az egyik március 18. és 24., a másik pedig április 29. és május 7. között. Ha időjárási vagy egyéb objektív gondok adódnak, a tanfelügyelőségek kérhetik a tanév szerkezetének módosí­tását, de kötelező a 34 hét lebonyolítása és a tanulók év végi vizsgáinak (érettségi, képességi, abszolváló) megtar­tása. Jóváhagyták a Közszállítási Rt. és a Siletina Kft. közötti társulást (Folytatás az I. oldalról) Az üléselnök eljárása diktatórikus Közvetlenül a szavazás előtt szere­tett volna felszólalni Giurgea Teodor megyei tanácsos, a Schuster Tam Kft. adminisztrátora, ám egyes tanácsosok tiltakozására nem kapott erre enge­délyt. A társulási szerződés megsza­vazása után Giurgea továbbra is ra­gaszkodott ahhoz, hogy javaslatát meghallgassák, ám Oproiescu Florin üléselnök a szabályzatra hivatkozva elutasította, néhány tanácsos ki is vo­nult a teremből. Kérdésünkre vála­szolva Giurgea Teodor elmondta, hogy a társulási szerződéssel kapcso­latos észrevételeit szerette volna a tes­tület tudomására hozni, valamint új ajánlatot bemutatni a Schuster Tam Kft. részéről, sokkal előnyösebbet, mint a Siletináé. „Elfogadhatatlannak tartom azt a diktatórikus módot, ahogy az üléselnök belém fojtotta a szót, még csak szavazásra sem bo­csátva a kérésemet. Egyszerűen cso­portérdekek bojkottjának nevezném a történteket, amiből a városnak csak vesztenivalója származik” - nyilat­kozta Giurgea Teodor. NÉPÚJSÁG 3 Csíkexpo • Mintegy félszáz romániai és magyarországi cég vesz részt a Csíkszeredában megnyílt Csíkexpo elnevezésű általános kiállí­táson és vásáron. A Hargita megyei Kereskedelmi és Iparkama­ra nyolcadik alkalommal rendezte meg az ITD Hungary befekte­tési és kereskedelem-fejlesztési közhasznú társaság segítségé­vel a Csíkszeredai kiállítást. Bogos Zsolt, a kereskedelmi és ipar­kamara elnöke elmondta az MTI-nek, hogy a Csíkexpo bilaterá­lis vásárként indult. Kiállta az idők próbáját, s most már regioná­lis tervekben gondolkoznak. A Csíkexpo nyitónapján az ITDH bukaresti irodájának szervezésében üzletember-találkozót is tar­tottak, amelyen 25 magyarországi és több mint 80 erdélyi cég vezetője, képviselője vett részt. Rendkívüli készültség a meccs előtt A DPA német hírügynökség értesülése szerint a magyarok elleni szombati labdarúgó vb-selejtező előtt a román kormány rendkí­vüli biztonsági intézkedéseket tett a nacionalista zavargások megelőzésére Bukarestben. A stadionban a belügyminisztérium 2000 különlegesen kiképzett katonája lesz szolgálatban a mér­kőzés alatt. A rendfenntartók ezúttal nemcsak a szeszes italt és a veszélyes tárgyakat kobozzák majd el, hanem a soviniszta és rasszista feliratú transzparenseket is. 15 ezer görög katolikus készül Lembergbe Kárpátalján nagy érdeklődés előzi meg II. János Pál pápa ukraj­nai látogatását, mivel a szovjet belügyesek (NKVD) által meg­gyilkolt Romzsa Tódor görög katolikus püspök személyében elő­ször avat boldoggá kárpátaljai papot az egyház. A munkácsi gö­rög katolikus egyházmegye mintegy tízezer hívőt autóbuszokkal utaztat majd Lembergbe (Lvivbe) a II. János Pállal való találko­zóra. A pápalátogatás lembergi helyszíne a lóversenypálya lesz, ahol szektorokat alakítanak ki a különböző ukrajnai megyékből érkező hívek számára. Beemelik az esztergomi hídszerkezetet Ütemesen haladt az Esztergomot a szlovákiai Párkánnyal ösz­­szekötő, újjáépítés alatt álló Duna-híd első elemének szerda es­te megkezdett beemelése, s a kora délutáni órákra tervezték, hogy helyére kerül a 102 méter hosszú és mintegy 600 tonnás monstrum. - A két város, valamint a kivitelező cégek vezetői - tájékoztatta csütörtökön Farkas Márta, a polgármesteri hivatal munkatársa a távirati irodát - megegyeztek abban, hogy szep­tember 30-án lesz a folyami átjáró műszaki átadása, s az ünne­pélyes átadásra októberben kerül sor. Újabb lakodalmas tragédia Tizenhét utas életét vesztette, további harminchat pedig súlyo­san megsérült szerdán annak következtében, hogy egy expressz­vonat belerohant egy autóbuszba India északi részén. A távolsá­gi busz egy esküvőre szállította a meghívottakat, amikor Lakhnautól, Uttar Prades állam fővárosától mintegy 150 kilomé­terrel északnyugatra egy vasúti átjáróban bekövetkezett a sze­rencsétlenség - közölte egy vasúti tisztviselő. Tájékoztatása szerint az autóbusz vezetője túlélte az ütközést, és elmenekült a helyszínről. Két űrexpedíciót elhalasztottak Az amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) egy informatikai hiba ki­küszöbölésén folyó munka miatt elhalasztotta az Atlantis és a Discovery űrrepülőgépeknek a Nemzetközi Űrállomásra irányuló legközelebbi útját. A Kennedy űrközpont szóvivőjének bejelenté­se szerint az űrállomásra felszerelt kanadai robotkar irányító rendszerében fellépett üzemzavar miatt az Atlantis soron követ­kező útjára - amelyet már egy korábbi időpontról halasztottak június 20-ára - július első hete előtt, a Discovery júliusra tervezett indításá­ra pedig augusztus első napjai előtt nem fog sor kerülni. Európa-díjas táncosok találkozója Háromszáz Európa-díjas táncos (romániai, litván, spanyol, len­gyel, francia, ciprusi és magyar együttesek tagjai) mutatkozik be Székesfehérvárott az augusztus 15-én kezdődő hatnapos feszti­válon - jelentette be a városban tartott sajtótájékoztatóján Botos József, az Alba Regia Táncegyüttes igazgatója. A táncos viga­lom immár hagyományos rendezvénye az egykori koronázóvárosnak, amelyet az uniós csatlakozásért végzett kiemel­kedő eredményeiért az idén szintén Európa-díjjal tüntettek ki. Földrengés Japánban A Richter-skála szerinti "4,6-os erősségű földrengés rázta meg csütörtökön Kelet-Japán nagy területét, de az első híradások szerint nem okozott számottevő károkat. A földrengés elsősorban a Tokió­tól északra és északkeletre lévő térségeket rázta meg, de még a fővárosban is érezhető volt. Központja 50 kilométerrel a felszín alatt volt, Ibaraki tartomány déli részén, a fővárostól mintegy 100 kilomé­terre északkeletre - írta az EFE hírügynökség. Cigarettafogás Rédicsnél Tizennégyezer karton csempész-cigarettát találtak egy moldáv kamionban szerda éjszaka a rédicsi határátkelőnél. A szóvivő elmondta, hogy a vámosok kockázatelemző módszer alapján választottak ki egy moldáv sofőr vezette moldáv kamiont ellenőr­zésre, amely a papírok alapján fagyasztott meggyet szállított vol­na Portugáliába. A fagyasztott meggy mögött elrejtve azonban több mint 14 ezer karton külföldi eredetű, zár- és adójegy nélküli cigarettát találtak. A pénzügyőrök a 77 millió forint értékű cigaret­tát lefoglalták, a moldáv állampolgárságú sofőrt őrizetbe vették és megindították az eljárást ellene. |Wm­a]^hr^ii|

Next