Népújság, 2002. október (54. évfolyam, 228-254. szám)
2002-10-01 / 228. szám
2 NÉPÚJSÁG Ma MALVIN, holnap PETRA napja. PETRA: két név egybeeséséből alakult ki, az egyik a latin Petrus, azaz Péter nőnemű alakja, a másik pedig a Petronella önállósult becézéséből, ami eredetileg a Petronius női párja. A latin név etruszk származék, jelentése: kő, szikla. OKTÓBER 1., kedd A Nap ke 17 óra 13 perckor, lenyugszik 18 óra 57 perckor. Az év 274. napja, hátravan 91 nap. v f r f M Mádl Ferenc a fizikusnapok vendége A Bolyai János Emlékév rendezvénysorozatának jelentős momentuma a Magyar Tudományos Akadémia és a Román Akadémia ünnepi ülése, amelynek célja a tudós világ legmagasabb szintjén méltatni a Bolyaiak jelentőségét, s amelynek október 4- én, pénteken vendége lesz Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke is. Az ünnepi ülés egyben megnyitója a Körmöczi János Fizikusnapoknak, amely az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) hagyományszerű rendezvénye. Bolyai János-emlékest Az Appendix Egyesület és a Bolyai Farkas középiskola szervezésében Bolyai János-emlékestet tartanak október 3-án, csütörtökön este 6 órakor a líceum amfiteátrumában. Meghívott Lénád István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára, aki Sík, gömb, félgömb címmelud előadást. A nem-euklideszi geometriák egy olyan, általa kidolgozott modelljét fogja ismeretni, amely a budapesti Millenáris Parkban is megtekinthető. Ipó László-emlékkiállítás és művészi műsor A Megyei Kultúrigazgatóság, a Megyei Képzőművészek Szövetségének fiókja, valamint az Ipó László Közművelődési Egyesület Alapítvány művészi műsorral egybekötött emlékkiállítást szervez a nagyközönség számára a művész emlékére, a 2001-2002. „Ipó László-év” alkalmából (1911-1991). A megnyitó ma 18 órakor lesz a megyeszékhelyi Kultúrpalota kiállítási csarnokában, a művészi műsor 20 órától a nagyteremben, helyi és kolozsvári művészek közreműködésével. Ingyenes pályázati tanácsadás Az RMDSZ Maros megyei szervezete ingyenes pályázati tanácsadást biztosít a civil szférában vagy a helyi gazdasági életben tevékenykedők számára. Érdeklődni lehet minden szerdán 15-19 óra között a megyei RMDSZ székházában (Braila utca 9. szám). Évadnyitó az iskola zenekabinetjében A marosszentgyörgyi Soli Deo Gloria vegyes kar évadnyitóját ma este tudja 20 órai kezdettel, az iskola zenekabinetjében. A közösség öt fiatal jelentkezését várja a megüresedett helyekre. Nyárádszentlászló mellett voksoltak Nyárádgálfalván a vasárnap megtudott referendum alkalmával a szavazati joggal rendelkező 2334 személy közül 1466-an jelentek meg az urnáknál, és 1464-en voksoltak a községhez tarozó Nyárádszentlászló eredeti nevének hivatalos visszanyerése mellett. Mint ismeretes, Nyárádszentlászló 1968 óta nem önálló településként, hanem Gálfalva község részeként szerepelt. Az önálló település státusának elnyeréséhez a lakosság véleményét tükröző iratokat a prefektúrára, majd a közigazgatási minisztériumhoz továbbítják. Utolsó lépésként kormányhatározat kell a község lakóinak akaratát szentesítse - tájékoztatott Karácsony Károly polgármester. Drágít a posta Mától a postai utalványok bejegyzési díja 500 lejről 1000 lejre, a gyorsküldemény bejegyzési díja 1500 lejről 2000 lejre nő, amihez kilogrammonként hozzáadódik még 3000 lej. Az ajánlott levélre és expressz gyorsküldeményre ezután 3000 lej helyett 4000 lejt kell fizetni, az átvételi elismervény díja 4000 lejről 5000 lejre nő. A légipostás szolgáltatás csak a 20, illetve a 20-50 gramm közötti küldemények esetében változik. Speciális szolgáltatások dollárért A Romtelecom Rt. távközlési társaság mától dollárban számláz minden olyan távközlési szolgáltatást, ami nem alapszolgáltatásnak számít. Ezek a következők: ISDN, Telverde, United, Voces PRO, videokonferencia, valamint a Voces&Clip szolgáltatások. A számlán a dollár árfolyamának megfelelő, lejre átszámított összeg jelenik meg. Jogi tanácsadó Szerkesztőségünkben - Dózsa György utca 9. szám, II. emelet, 76-os terem - október 2-án, szerdán délután 3 órakor jogi tanácsadót tudanak. Az érdekeltek ne feledjék el magukkal hozni az előfizetési szelvényt és az üggyel kapcsolatos valamennyi iratot. Koncert a Cotton Clubban Szerdán este fél nyolc órakor a marosvásárhelyi Cotton Clubban a Jazz Friends együttes lép fel. A belépés díjtalan. Közúti balesetek Múlt pénteken este 8 órakor a Göcsön áthaladó 13-as számú országúton a 49 éves segesvári illetőségű Krisztián Béla az MS-05- PVW rendszámú személygépkocsijával hátulról beleszaladt egy kivilágítatlan szekérbe, melynek során a 20 éves, nyárádselyei Szávuly László súlyos sérüléseket szenvedett. Vasárnap délben Mezőbodon központjában a helybeli, 52 éves Kupas Martin az MS-02-CHH rendszámú mikrobusszal hátratolatás közben elütötte a 61 éves Keszeg Ileanát, aki elővigyázatlanul, a gépjármű mögött kelt át az úttesten. Miben segíthetünk? A Marosvásárhelyi Közszolgálati Rádió Miben segíthetünk? című szerdai műsorának meghívottja Rus Pop Nicolae rendőrfőbiztos, a Maros Megyei Rendőrség szóvivője. Műsorvezető Tóth Béla. A hallgatók 12 órától hívhatják a rádió 161-222-es számát. Kosárlabda-mérkőzés Szerdán délután a ligeti sportcsarnokban az A-osztályos kosárlabda-bajnokság harmadik fordulója keretében a marosvásárhelyi BC Mureș a Cimentul Fieni csapatát fogadja. Az előzőleg közölt időponttól eltérően a mérkőzés 16.30 órakor kezdődik. Hírszerkesztő: Mezey Sarolta HÍREK-TUDÓSÍTÁSOK Sok volt az érdeklődő A szív világnapja alkalmából hétfőn megyeközpontunkban két helyen álltak a lakosság rendelkezésére azok az alorvosok - szám szerint öten -, akik az időnként sorokban kígyózó érdeklődő közönség tagjainak vérnyomást mértek, s akiknél magas vérnyomást találtak, arra biztatták, hogy jelentkezzenek a családorvosnál illetve a szakorvosnál. Az egyik sátort a Rózsák terén, az óra mellett működtették délután öt óráig, egy orvos pedig a polgármesteri hivatalban mérte az alkalmazottak illetve a közönség vérnyomását. A rendezvényt a Közegészségügyi Igazgatóság egészségnevelési osztálya szervezte, s amint annak képviselője tájékoztatott, a Vöröskereszt Szervezet önkéntesei Marosvásárhely városnegyedeiben is osztották azokat a szórólapokat, amelyek a szív-, érrendszeri betegségek kockázati tényezőit sorolják fel. Mert szívünk egészsége nagymértékben tőlünk függ, és ahogy szombati lapszámunkban is idéztük, ez a sohasem pihenő szervünk óránként négy-öt ezerszer és életünk során két-három milliárd alkalommal dobban. Hogy mindvégig az életre dobbanjon, a szakemberek a vérnyomás rendszeres ellenőrzését, zöldségek, gyümölcsök, sovány húsok és halhús, vegyes gabonából készült kenyér és tejtermékek fogyasztását, a dohányzásról való lemondást, a szellemi és érzelmi túlterhelés kerülését, a jókedvet, a sétát, a pihenést, a napi rendszeres mozgást és a pozitív gondolkodásmódra való törekvést ajánlják. (b.) foto: vajda Gyorgy 2002. október 1., kedd Egészséget az időseknek! Az idősek nemzetközi napja alkalmából a marosvásárhelyi Nyugdíjasok Önsegélyző Egyesülete egészséget és boldogságot kíván tagjainak és minden nyugdíjasnak. Szombaton délelőtt az Unirea Nemzeti Kollégiumban díszelőadás keretében emlékeztek meg az idősek nemzetközi napjáról. Az ünnepséget a Rheum-Care és a líceum sporttanára, Bakó Aliz szervezte. Fotó: Szász Károly Kiosztották a MÚRE-nívódíjakat Tomcsányi Tibor-díjat alapítottak A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete az elmúlt hét végén Árkoson tartotta hagyományos táborát A rendezvény keretében szombaton este a Szentkereszthykastélyban kiosztották a MÚRE- nívódíjakat. Csép Sándor elnöktől és Karácsonyi Zsigmond ügyvezető elnöktől elsőként Ágoston Hugó vehette át az oklevelet és a pénzjutalmat. Ágoston Hugót közéleti újságírói tevékenységéért tüntették ki. Az egyéni tévéalkotás díját Balázs Jánosnak, míg a művelődési újságírás díját Ferenczes Istvánnak adták át. A Kolozsvári Televízió Forgóasztal című adásának készítői a tévés alkotócsoport díját nyerték el. Kulturális rádióműsorért vehette át a díjat a Kolozsvári Területi Rádióstúdió Rejtett világok című műsorának két fiatal szerkesztője, Gergely Zsuzsa és Szuszámi Zsuzsa. Az egyesület igazgatótanácsa a legjobb riportért járó jutalmat Kisgyörgy Zoltánnak ítélte. Sajtófotó kategóriában és egész munkásságáért díjazták Nagy P. Zoltánt. Oláh Gál Elvira, a Marosvásárhelyi Területi Rádió munkatársa tudósítói tevékenységéért kapott elismerést. Idén a bizottság az életmű-díjat Vári Mariannának ítélte. A MORE igazgatótanácsa különdíjjal jutalmazta Huber Andrást sajtótörténeti munkásságáért. A Pro Amicitia díjat Mircea Toma, a sajtófigyelő ügynökség munkatársa vette át. A nívódíjak kiosztása után Tomcsányi Mária tájékoztatta a jelenlevőket, hogy létrehozta a Tomcsányi Tibor-díjat, amelyet évente fog kiosztani az általa legjobbnak minősített kezdő rádiós számára. A Tomcsányi Tibor-díjat első alkalommal Sármási Bocskai János vehette át. A színes ünnepély végén a Forgóasztal televíziós műsor jelen levő tagjai - G. Víg Emese, Kovács Zoltán, Kovács Ilona és Pintican Tibor - viszszautasították az újságírói egyesület által odaítélt nívódíjat, s indoklás nélkül távoztak. (A Forgóasztal műsort Sebesi Karen Attila vezeti, ő azonban nem volt jelen a rendezvényen.) (simon) Szilágyi Domokos! Vasárnap reggel a Halasban. Várom Károlyt, bár nem beszéltem meg vele találkát. Telik-múlik, kérész-kárész, délész-bulész, nem jön. Másnapos vagyok, mint a parlament. Kérek vodkát, egyszerű igeidőben (perfect simplu), hozzá pohárnyi barna sört. ■ Szerencsétlen párosítás, minősít ám. Mázli: a kricsmi lédijei feledik kapcsolni a hazafiyas hüvelyrádiót, amely egyebet sem, csak aztat, azokat. - Maga ideges! - tör rám egy micisapkás (csubikás) régi magyar. Látja, amint kezem tördelem, ilyen hülyét ezekben a korai órákban nem látnak kocsmák Nincs gond, Vincze Domokosnak hívnak, mondja, csíkfalvi, nyárádmenti, nagyon idős, satöbbi, Marosvásárhelyen él, van magvas mondanivalója. — Ideges! Magán látszik hogy tetőtől talpig úriember. Vincze Domokos bácsi a napom eleje. Vele a Jóisten külön rendelkezett. Amikor egy rettenetes betegségből már-már kilábalóban ment volna önnön örömébe, nem halt meg. Vásárolt a Jeddi úti temetőben örök nyugalmat. Vásárolt volna, ha. Azt mondták: ha él, nem halhat (még) meg. Hozzon hát papírt, hogy menthetetlen muráló. Hozott. Sosem dohányzott, mégis körülvette a tüdőrák ilyennek járhat sírhely, előre. Sírhelyet akkor adnak, ha a beteg menthetetlen. Ami, szörnyű kimondani, felgyógyult. Fütyült rá meghalni határidőre. - Nálunk, Csíkfalván - meséli - három név járja: a Dénes, a Domokos és a József. Én ezt nem tartottam be, a fiaim: István és Levente. Csakazértis. Ölelkeződünk, kezemet szorongatja. Hideg a keze, nagyon hideg. Menni készülök Ha nem jött Károly, lesz valami Marx. Pénz - Áru - Pénz (vessző). Kisürdüng nem állja meg, hogy be ne tegye nekem a „fiust”. Azt mondom Vincze Domi bácsinak: - Tudja mit, Domi bácsi. Én is Domokos vagyok Bölöni Domokos. Azt az örömöt. Azt a hatást. Azt a ragyogó arcot. Vincze Domokos bácsi felnéz a kocsma csillagos egére, nem lát semmit, de zavaró körülmény sincsen, úgy fog, mintha feleségül akarna, fohászkodik Istenhez. - Szóval maga Bölöni Domokos. Hát én mindennap olvasom magát. Hát emberek uraim és hölgyeim! Gratulálok! Isten éltesse sokáig! Emberek! Tisztelt Korcsoma! Ez az én barátom, Szilágyi Domokos! b.d.