Népújság, 2003. november (55. évfolyam, 256-280. szám)
2003-11-01 / 256. szám
2 NÉPÚJSÁG NOVEMBER 1., szombat A Nap kel 6 óra 52 perckor, lenyugszik 17 óra 6 perckor. Az év 305. napja, hátravan 60 nap. Beindult a TAROM-járat Október 26-tól hetente kétszer ismét közlekedik repülőgép Marosvásárhely és Bukarest között. A hétfői járat 10 órakor indul az otopeni-i repülőtérről és a nagybányai köztes megálló után 12.20 órakor ér Marosvásárhelyre, majd innen 13.30 órakor indul vissza. A csütörtöki gép 14.30 órakor száll fel a fővárosból, első állomása Szatmár, és 16.50-kor ér Marosvásárhelyre. A menetrend év végéig érvényes. A repülőjegy árát november elsejétől euróban számolják. Egy jegy ára 55 euró, azonban év végéig 10 százalékos kedvezményt alkalmaznak. A 24 év alatti és a nyugdíjkorhatárt elért nyugdíjasoknak a jegy 30 euróba kerül. Biztató mezőgazdasági év várható Lucretia Dumitru, a Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság mérnöke e heti összesítése szerint 41.286 hektáron sikerült elvégezni az őszi szántást. A tervezetthez viszonyítva ez 2 százalékkal jobb arány. A gabonavetést 36.582 hektáron (95 százalék) elvégezték, amiből őszi árpa 5403 hektár (108%), őszi sörárpa 94% (47%), búza, rozs, tritikálé 30.192 (89%), a takarmánynövények magvait 695 hektáron (87%) húzták a talajba. A 79.118 hektáron termett kukorica begyűjtése a befejezéshez közeledik. A jövő héten véget ér a cukorrépa betakarítása, amely idén 2.158 hektáron termett. Nem termel a marosvásárhelyi cukorgyár A marosludasi cukorgyárral ellentétben a marosvásárhelyi, nagy hagyománnyal rendelkező cukorgyárban idén sem indult be a cukorrépa feldolgozása, a berendezések egy részét elszállították vagy konzerválták. Bár a két gyár ugyanahhoz a külföldi tőkével működő holdinghoz tartozik, a marosvásárhelyi gyár működtetése nem kifizetődő. A gyár igazgatója szerint Marosvásárhely környékén a termelők nem biztosítják a megfelelő nyersanyagszükségletet, idén csupán 1400 hektáron termesztettek cukorrépát. A gyár vezetősége abban reménykedik, hogy jövőre növeli a felületet, hiszen a mezőgazdaság fellendülésétől függ a gyár újraindítása. Eladták a Bicapát Kedden gazdát cserélt a dicsőszentmártoni Bicapa, az adásvételi szerződést az Állami Vagyonkezelő Ügynökség, az APAPS és Iosif Ioan medgyesi vállalkozó írta alá. Mint Kőműves Stefan igazgató tájékoztatott, a jelenleg 30 százalékos kapacitással dolgozó vállalat megőrzi profilját, továbbra is építőanyagokat gyárt, és 2-3 éven belül az elbocsátott munkásokból közel 300- at fog újraalkalmazni. Emlékműsor In memóriám címmel szerveznek megemlékezést a Református Kollégium-Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre és a Bolyai János-emlékév kezdeményezői november 3-án, hétfőn 14 órai kezdettel a Bolyai Farkas líceum dísztermében. A rendezvényen felidézik az alma mater egykori tanárainak emlékét, akik hozzájárultak hírnevének öregbítéséhez, és munkájukkal emelték a tanítás színvonalát. Az eseményen méltatják a Magyar Tudomány Napját és a Bolyai János 180 éve keltezett Temesvári levelét. A műsort követően megkoszorúzzák a Pszeudoszféra köztéri emlékművet. Az Egészségmegőrző hagyományaink A marosvásárhelyi Oázis Alapítványnál - dr. Emil Dandea utca 10. szám - Bernád Ilona vezetésével novemberben folytatódik az Egészségmegőrző hagyományaink című tanfolyamsorozat. Az egészségmegőrző módszerek mellett a hallgatók megismerkedhetnek a különböző betegségek magyar népi- és természetgyógyászatával, orvosmeteorológiával, valamint a női és férfiklimax okozta panaszok természetes kezelésével. Érdeklődni az Oázis Alapítvány 311-675-ös telefonszámán 9-16 óra között vagy Bernád Ilonánál a 220-702-es telefonszámon a reggeli és esti órákban lehet. Harmónia - lelki egészségvédelem A Magyar Mentálhigiénés Társaság tagszervezeteként létrejött Harmónia Lelkigondozói Egyesület november elsejétől újrakezdi tevékenységét, melynek keretében segítő beszélgetéseket, pszichológiai tanácsadást, család- és csoportterápiát, előadássorozatokat tartanak. Az egyesülethez gyermeknevelési, családi konfliktuskezelő, párkapcsolati és kapcsolatteremtési, párválasztási, valamint veszteségek feldolgozásának kérdésével fordulhatnak az érdeklődők. Cím: Maroti tér 13. szám, telefon: 0265/213-509. Francia film A marosvásárhelyi ifjúsági moziban szerdán délután 5 órakor feliratozás nélküli francia filmet vetítenek Les destines sentimentales címmel. Főszerepekben Charles Berling, Emmanuelle Beart, Isabelle Huppert. Áramszünet Az Dél-erdélyi Electrica marosvásárhelyi fiókegysége közli, hogy hálózati munkálatok miatt november 2-án, vasárnap 8-13 óra között szünetel az áramszolgáltatás a Bolyai utca 22-28. házszámai között és a Törvényszék utcában. Hírszerkesztő: Mezey Sarolta .Hüméliene, Ma MARIANNA, holnap ACHILLES napja. ACHILLES: a görög Akhilleusz név latinosított formájából származik, jelentése: a kígyó fia. HIREK-TUDOSITASOK 2003. november 1., szombat Az evilági élet sorsa a halál, de csak testi értelemben. Fájdalom, hogy Nemes Irén, a mi Irénkénk, a népi festészet Édesanyja eltávozott. Alkotásai tovább sugározzák a falusi élet boldog tisztaságát. Bánattal búcsúzunk tőled, Irénkénk, te mindenkihez szeretettel közeledtél. Téged nem felejt el senki, mert a szereteted a színgazdag festményeidet szülte. Alkotásaid az örök értéket tartják meg és viszik tovább azok számára is, akik még nem ismernek. Ezután remélhetőleg alkotásaid gyűjteménye a nézők elé kerül. Kollégáink nevében a Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi körzeti alelnöke, Zolcsák Sándor és Jakobovits Miklós, a BMC elnöke Őszi vakáció Az általános iskolák I-IV. osztályos tanulói és az óvodások november 3-ától, hétfőtől egyhetes minivakációt kapnak. A vakációt a legtöbb tanintézményben aktív pihenéssel, fakultatív tevékenységekkel, múzeum- és bábszínházlátogatással töltik ki. A téli vakáció december 20-tól január 4-ig tart majd. Tanácskozás „sötétségben” Az egészségügy reformja láthatatlan maradt Mindenképpen elismerésre méltónak kell tekintenünk a Mediplus gyógyszerforgalmazó cég szándékát, amelynek képviselői egyes új gyógyszerek bemutatása mellett a helyi egészségügyi intézmények valamint a prefektúra vezetőit hívták meg szerdán, hogy az egészségügyi reform állásáról beszámoljanak. Az már nem a szervezők szándékán múlott, hogy a megyei helyzetet érintő konkrétumok helyett a semmitmondás, a problémák megkerülése jellemezte az elhangzott beszédeket, hasonlóképpen a kérdésre adott válaszokat is. A Voiator szállodában gyógyszerészek népes részvételével tartott tanácskozáson nem csak jelképesen, az áramszolgáltatásban bekövetkezett üzemzavar miatt a valóságban is sötétségbe borult a terem, amikor az egészségügy állítólagos reformjának problémái kerültek terítékre. Amint Laura Florea, a Mediplus külkapcsolatokért felelős igazgatójának szavaiból kiderült, az ország legnagyobb gyógyszerforgalmazó cége két éve szervezi a hasonló típusú rendezvényeket azzal a céllal, hogy feltárják a problémákat, és megoldást keressenek azokra. A tegnapi találkozón azonban egyelőre nem sikerült „gyógyszert” találni a már krónikussá vált gondokra. Az illetékesek mellébeszélése ellenére, végül is a Magángyógyszerészek Patronátusának vezetői vetették fel élesben a problémákat, amelyekre, sajnos, nem kaptak kielégítő választ. Dr. Brumaniuc Klára közegészségügyi igazgató viszont elégedetten nyugtázta, hogy véleménye szerint az egészségügyben történt „események” a betegellátásban nem okoztak gondot, majd a leváltott egészségügyi miniszter által kezdeményzett intézkedésekről számolt be, s a változás alapelveiként az átláthatóságok a központosítás lebontását és a helyhatóságok bevonását említette. Az általánosságokon túl megtudhattuk, hogy az országot övezetekre osztották, s Maros megye öt szomszédos megye adatait kellett összesítse a gyógyszer-, egészségügyi fogyóanyag- és reagensszükségletet illetően. Felmérés készült az említett övezet lakosságának egészségügyi helyzetéről valamint a szakemberszükségletről is, abból kiindulva, hogy a pontos helyzetismeret jegyében lehet orvosolni a problémákat. A felmérés konkrét eredményeiről az alapelvként megfogalmazott átláthatóság ellenére sem hangzottak el adatok. Bartha Judit, a Megyei Gyógyszerészkollégium elnöke a szakma etikai előírásairól szólva megemlítette többek között, hogy ma a gyógyszerész állandó ellentmondásokkal szembesül az etikai előírások valamint a saját érdekei terén. Laura Florea pedig arról számolt be, hogy országos szinten most tárgyalják a gyógyszerészek és a biztosítási pénztár között megkötendő jövő évi keretszerződést, s az új típusú biztonsági pecséttel ellátott vényekkel kapcsolatosan még megoszlanak a vélemények. A reform csak üres jelszó, a biztosítási pénztár rabjai vagyunk, a jövő sem hoz semmi jót, mivel kisebb lesz az egészségügy költségvetése, a gyógyszertárak számára „történelmi" szempontok és nem a szakmai hozzáértés alapján állapítják meg a kedvezményes receptek kiadására vonatkozó keretet, a gyógyszerészi munkát, a személyzet továbbképzési költségeit pedig nem honorálja a pénztár, holott fejlődnünk kellene, nagyobb béreket biztosítva az alkalmazottaknak - hangzott el többek között a patronátust képviselő Antonie Valeria felvetésében. Szavait Mariana Moldovan erősítette meg, aki szerint nem igazságos a keretek megszabása, továbbá, hogy minden gyógyszertár számára biztosítani kellene a lehetőséget, hogy a 0-1 év közötti gyermekek számára kibocsáthassák az ingyenes gyógyszereket. Kifejtette továbbá, hogy vannak patikák, amelyek számára akkora keretet szabtak meg, hogy nem tudták elkölteni a pénzt. A felvetett kérdésekre Marcela Vasluian, a pénztár igazgató-helyettese válaszolt, aki többek között cáfolta, hogy egyoldalúak lettek volna a gyógyszerészekkel folytatott tárgyalások, és kijelentette, hogy a megmaradt pénzt kiosztják a patikák között. A felvetések során elhangzott, hogy a dicsőszentmártoni kórházban csak pénzért végzik el a laboratóriumi vizsgálatokat, arra viszont nem érkezett pontos válasz, hogy a betegek mire számíthatnak az év végéig az ingyenes vagy ártámogatott gyógyszerek kiváltásával kapcsolatosan. (Kodolai) Érvényes Molnár József tanácsosi mandátuma Visszamenőleg fizetnek A Maros Megyei Törvényszék október 27-én ítéletet hozott a Maros Megyei Prefektúra és Molnár József volt erdőszentgyörgyi RMDSZ- elnök által indított közigazgatási perben. Az ítélet nyomán Molnár József elfoglalhatja helyét az erdőszentgyörgyi tanácsban. A felperesek kérték annak megállapítását, hogy az erdőszentgyörgyi tanács 2003 februárjában törvénytelenül tagadta meg Molnár József tanácsosi mandátumának érvényesítését a lemondással megüresedett tanácsosi hely betöltésére és helyette az előválasztásokkal kialakított tanácsosi lista következő helyezettjét tette meg a testület tagjává. A tanúvallomások szerint az ominózus tanácsülést megelőzően az RMDSZ megyei elnöke, dr. Kelemen Atilla „készítette elő” a tanácsosokat a szavazásra. Ugyanakkor Bira Mária tanácsi jegyző a testületet a gyűlésen figyelmeztette, hogy kötelező módon az RMDSZ-választási listán következő helyezett mandátumát kell érvényesíteni. A tanácsosok legnagyobb része nem törődött a törvényességi kifogással, és megtagadta Molnár József tanácsosi madátumának igazolását. Az erdőszentgyörgyi tanács jegyzője ezek után felhívta a prefektúra figyelmét a törvénytelenségre, a főispáni hivatal pedig lépéseket tett a törvényesség helyreállítására, ám a tanács a per alatt mindvégig kitartott amellett, hogy nem engedi tagjai sorába Molnár Józsefet. Az RMDSZ képviseletében, a megyei szervezet meghatalmazása alapján a jelenlegi erdőszentgyörgyi RMDSZ- elnök a perben azzal érvelt, hogy Molnár József nem fizetett tagdíjat, nem adta át az iroda kulcsait és nem tartja a kapcsolatot a jelenlegi vezetéssel. A havi tagdíjat azonban a tagdíjbegyűjtő nyilvántartása és tanúvallomása szerint az egész Molnár család idejében kifizette. Molnár József védője, dr. Kincses Előd felhívta a bíróság figyelmét arra, hogy a történtek időpontjában érvényes alapszabályzat szerint senkit nem lehetett kizárni az RMDSZ-ből. A tagdíjkifizetés elmulasztása nem felel meg a valóságnak, egyébként is köztudott, hogy nagyon sok RMDSZ-tag, sőt tisztségviselő sem tesz eleget fizetési kötelezettségének -jelentette ki az ügyvéd. Az ítélet helybenhagyta Molnár József tanácsosi minőségét, kötelezte az erdőszentgyörgyi tanácsot a 2003. február óta esedékes tanácsosi díj megfizetésére. A törvényszék elutasította azonban Molnár József erkölcsi kártérítésre bejelentett igényét. Ezzel kapcsolatban Kincses Előd elmondta, hogy az igény jogossága a közigazgatási bírósági törvényből következik, ezért kíváncsian várja, hogy milyen módon indokolja meg ezt az elutasítást a megyei törvényszék. Az ítélet nem jogerős, a felek fellebbezést nyújthatnak be. „Ha ez nem történik meg, akkor Molnár József akár a következő tanácsülésen részt vehet mint az erdőszentgyörgyi tanács tagja”. Antalfi Imola Krizantémok suttogása Az alkonyat kinyújtózkodott a temető felett, ráérősen telepedett árnyaival az ottlevőkre. A nagy diófa ágaitól keservesen búcsúzkodott a szenvedő, aranysárga levél, melléje gyászindulót károgott egy éppen szolgálatos varjú. Csendes, de lázas tevékenység folyt minden hantnál. Gyerekek rágcsálták a forró gesztenyét, tatákról, mamákról kérdezősködtek, míg az anyukák krizantémdíszbe öltöztették a sírokat. Az emléknap csúcspontja a gyertyafényben lebegő sír. Ekkor ront valamennyiünkre az emlékek sokasága, ekkor szorul el görcsösen a torkunk, a kőszívűekben is megkondul harangként egy-egy hang, az utolsó szó, a félbemaradt mondat, elerednek zabolátlan könnyeink, bánatunk gyöngyei. A emlékezéstől súlyos csendben reszkető hangra lettünk figyelmesek. Drága „édesanyám”, ne haragudj, hogy késtem egy picit... - miközben leemelte kalapját, gyöngéden megsimogatta a kőlapot, mint valamikor felesége arcát. Dermedten bámultunk magunk elé, a lángocskákban kerestük a menedéket. Ott akartuk látni őket, azokat, akik nem lehetnek velünk, akik lemaradtak még néhány szóról, akiket csak még egyetlenegyszer ölelnénk magunkhoz, fia lehetne. A rakoncátlan szél útra akart kelni, de meggondolta magát, égni hagyta a gyertyatengert. Indultunk, a temető, a gyászruhás hölgy, csillogó ékszereivel, a gyertyákkal mögöttünk maradt. Ott alusszák örök álmaikat szeretteink, és krizantémok suttogják vágyaikat... Suba Júlia