Népújság, 2005. augusztus (57. évfolyam, 177-203. szám)

2005-08-01 / 177. szám

► Tenisz Spanyol diadal a kánikulában Ha a tavaly az esőre hajló időjárás, az idén a nagy hőség viselte meg a marosvásárhelyi 10.000 dolláros összdíjazású teniszverseny résztve­vőit. Úgy tűnik ez a legkevésbé a hazai versenyzőknek kedvezett, hisz a forróbb éghajlatú országokból jött teniszezők vitték el a pálmát, az elő­döntőkbe már kizárólag spanyol anyanyelvű játékosok j­utottak. A torna legnagyobb meglepetése az első számú kiemelt, az ATP- ranglista 327. helyét elfoglaló Victor Crivoi első körben elszenvedett ve­resége volt a selejtezőkből érkező Mihai Nichifortól, akitől 1000-nél is több pozíció választotta el a versenyt megelőzően. Crivoi búcsúztatását követően aztán Nichifor sem jutott messzire, a következő körben kika­pott Teodor Craciuntól. Crivoi korai búcsúját a spanyol Cesar Ferrer-Victoria használta ki, aki az ATP-ranglista 726. helyéről indulva megnyerte a tornát, s az itt szerzett 12 pont minden bizonnyal hozzásegíti, hogy néhány helyet ka­paszkodjon a rangsorban. Igaz, eh­hez két chilei favoritot is le kellett győznie, az elődöntőben a 6. kiemelt Felipe Parada ellen, míg a döntőben, látványos csatában, a második favo­rit Jorge Aguilarral szemben diadal­maskodott. A rendkívül meleg időjárás ellené­re meglepő a román játékosok több mint szegény szereplése, tekintve hogy az id­ei eddigi 12 tornából csak egyet nyert külföldi teniszező. A Forza sporttelepen azonban a főtábla 17 román indulójából a negyeddöntők­ben már csak ketten maradtak, elődön­tőbe pedig egyikük sem jutott. A páros versenyt ugyancsak a kül­földiek uralták, a győzelmet a legna­gyobb esélyesnek számító chilei Parada-Aguilar duó szerezte meg, amely a döntőben az ukrán Gyacsok-Nyevdojeszov ukrán ket­tőst győzte le sima 6-1, 6-2 arány­ban. A második helyen a Gavrila- Mlendea kettőst emelték ki, ők azon­ban az elődöntőben kikaptak az uk­ránoktól. Victor Crivoi (ROM) Wh^NM^RQM­ __ ~ Teodor-Dacian Craciun (ROM)~ Leandro Migani (ARG) Robert Hodel (ROM) Cesar Ferrer-Victor (ESP) Shaon Madden (USA) ~~ Eric Scherer (GER) ~ Tiriac Trophy térti teniszverseny Nichifor J 7-5,6-1 Cráciun -i'* Cráciun 6-3, 6-7, 6-0 J 6-2, 6-2 Ferrer-Victor 1 Ferrer-Victor 6-3, 6-7, 6-2 J 6-4,6-4 Ferrer-Victor 1 Scherer 6-4,6-2 -* 7-5,6-3 Ferrer-Victor 1 Apostu-Efrem 6-3, 7-5 Artemon Apostu-Efrem (ROM)~ Luca Rovetta (ITA) Vlagyiszlav Bondarenko (UKR) Victor Stlnic^TftOM) Cristopher Roman (AUS) Robin Brage (SWE) Victor Anagnastopol (ROM) ~ Felipe Parada (CHI) Nyikolaj Gyacsok (UKR) ~ Tomas'janci (SVK) Pablo Galdon (ARG) ~ Mihai Pușcar( ROM) Alin-Alexandru Simion (ROM) ~ Andrei Mlendea (ROM) Andrea Fulghen (ITA)_________ Martin Alund (ARG) ~ Pablo Cuevas (URU) ~ Baian Luchici (ROM) Adrian Gavrila (ROM) Adrian Barbu (ROM)­ ~ Angelo Niculescu (ROM) ~ Teodor Boianu (ROM) Cosmin Cotet (ROM) ~ Jorge Aguilar (OHI) ^ -* 6-4,6-4 Apostu-Efrem­e Stanica 6-7,6-1,6-2 6-3,1-6, 6-3 Parada -1 Brage 6-1,6-2­­* 6-4,7-5 Parada -1 Parada 6-1,6-0 J 6-3,6-3 -1 Gyacsok ! 7-5,6-4 Galdon i Galdon 6-2,6-1 , 6-2,6-1 Galdon i Mlendea 6-1,3-6, 6-2 J 6-3,6-2 Alund Alund 6-4,6-1 -* 6-3, 2-6, 6-2 Aguilar n Cuevas 7-6, 2-6,6-2 J 6-2, 4-6, 6-4 Cuevas Barbu 6-1,3-6,6-2 -* 6-2,6-4 Aguilar -I Bolanu 6-3.6-3 -* 6-4,6-3 Aguilar ■\ Aguilar 6-4,7-5 J 6-4,6-3 Ferrer-Victor 6-4. 3-6, 6-3 legények a gáton Kemény sport a kajak, mondja a marosvásárhelyi Vointa klub szak­osztályának edzője, Dima Remus, aki alig két éve vette át az edzői sze­repet korán elhunyt édesapjától. A vásárhelyi kajakosok márciusban már kint voltak a vizen, és folyama­tosan tartanak az edzések őszig. Amikor nem versenyre készülnek, napi kétszer tartanak edzést, amikor közeleg a verseny, naponta három­szor. Ez 12-15 km evezést, 40 perc futást vagy erőtermet jelent minden alkalommal. Egy magamfajta néze­­lődőnek ebből egy is sok volna, így együtt már lehetetlennek tűnhet. És mindezt naponta többször is... Ilyen­kor semmi másra nincs idejük, reg­geltől estig a klubban vannak, ott esznek és ott alszanak. Edzőtábori a hangulat, bár a feltételekkel nem dicsekedhetnek. Szinte szégyellik megmutatni, milyen ágyakban alsza­nak a srácok, és hogy milyen körül­mények között esznek. Az edző saj­nálja a helyzetet, és nem érti, hogy miért került az egyesület ebbe a hely­zetbe, hisz más városokban, itt az országban is, mintha több pénz jutna a sport támogatására, ha nem is hoz­nak annyi díjat és érmet, mint a ma­rosvásárhelyi sportolók. Valamikor a Vointa klubnak 16 sportágban mű­ködött csapata, és az anyagiak előke­rültek hozzá Mára kettő maradt, és ez is soknak tűnik. Másutt talán egyébre is több pénz jut? Mindezek ellenére eredmények­ben nincs hiány. Legutóbb az elmúlt hét végén hoztak négy első és két második helyet a Ion Dragoi emlék­­versenyről, ahol hat klub szerepelt. Májusban volt az év első országos versenye, ahol egy ezüstérmet sike­rült szerezni. Augusztus közepén szervezik a Pitesti melletti Bascov­­óban a második országos versenyt. Most is erre készül a csapat, és még az eső sem szólhat bele a szigorú programba. A klubnak jelenleg 8 versenyzője van. Négyen már évek óta edzenek, ők hozzák a díjakat a versenyek­ről, a többiek pedig keményen ké­szülnek, hogy utolérjék őket. Ezt a sportot ritkán választják a gyere­kek, és sokan viszonylag hamar abbahagyják. Megtermett testalkat kell hozzá, amire alapozni lehet, és nagy kitartás. Ha viszont valaki kedvet kap hozzá, és megszületnek az első biztató eredmények, az éve­kig kitart a sportág mellett. Dima Remus edző szerint, ha az anyagiak nem jelentenének gondot, utánpót­lásra biztosan lehetne számítani. Ők ezentúl is elvégzik a feladatot, és elhozzák az érmeket. Mi majd szur­kolunk nekik. És szép lassan megért­jük, hogy a sportolás nem luxus, ha­nem egy életforma. Terjeszteni kelle­ne! ►►Kép és szöveg: Nemes Attila Merész terv az egyetemi sportbázis felújítására Merész tervet készített a marosvá­sárhelyi CSU klub vezetősége a ma­rosvásárhelyi Orvosi és Gyógysze­részeti Egyetem udvarán található sportbázis felújítására. Szó ami szó, a létesítményekre alaposan ráfér a felújítás, az egykor hivata­los labdarúgómérkőzéseknek ott­hont adó pályáról már évek óta hiányzanak a kapuk, a fű pedig kedvére burjánzik, az atlétikapá­lya meglétét pedig csak sejteni lehet a gaz alól. Az egykor nemzetközi mérkőzéseknek is helyet adó sport­csarnok, amelyet a világháború után a volt kadétiskola fedett lovardájából alakítottak át sportteremmé, s a ligeti csarnok 1978-as átadásáig az egyet­len volt a városban amelyben kézi­labda-mérkőzéseket is lehetett ren­dezni, egész egyszerűen siralmas állapotba került. A padlózat he­lyenként fellazult, elkorhadt, gya­korlatilag használatra alkalmatlan. Nem is használják teljesítmény­sportra, csak az egyetemisták sportóráira és szabaidős tevékeny­ségére. Egyedül a teniszpályák állapota viszonylag elfogadható, ám ezek is csupán edzésekre és kedvtelésből játszott mérkőzésekre alkalmasak. Mint említettük tehát, a felújítás ráfér a létesítményekre, a felújítási terv azonban nem csupán a meglévő pályák és termek korszerűsítését irányozza elő, de új létesítményeket is tervez. Ezek szerint fedett meden­ce és élményfü­rdő, fedett teniszpá­lyák is létesülnének a felújított csar­nok és vívóterem szomszédságában. Szerepel a tervben továbbá a volt futballpályán elhelyezendő két műgyepes kispályás labdarúgópálya létesítése, s az atlétikapálya felújítása is. Külön figyelmet érde­mel a teniszpályák átépítése, hisz a klub a jövőben itt szeretné a 10.000 dolláros összdíjazású futures turné­kat lebonyolítani. Emellett a mellék­­helyiségek és­­épületek is moderni­zálódnak. Az érdekes és figyelemre méltó elképzelés egyetlen „apró” szépség­hibája, hogy egyelőre nem lehet tud­ni, milyen pénzből épül meg mind­ez. Az OGYE és a sportklub vezető­sége a városi tanácshoz fordult egy partneri szerződés megkötése érde­kében, ám egyelőre csupán a meg­valósíthatósági tanulmány elkészíté­séhez szükséges pénzére. A tanács nem zárkózott ugyan el mereven, ám az igényelt 60.000 lej (600 millió régi lejben) helyett csupán 35.000 lejjel hajlandó támogatni a tanul­mány elkészítését. Most tehát az egyetemet vezetők menedzseri képességein múlik, hogy sikerül-e a hiányzó összeget előteremteni, de még inkább próbára teszi majd őket a munkálatok elvégzéséhez szükséges - immár új lejben is milli­ós nagyságrendű - összeg előterem­tése. Szó se róla, Marosvásárhely sportjának szüksége lenne egy ilyen sportbázisra, amely akár tel­­jesítménysport-rendezvényeknek is otthont biztosíthat, ám első­sorban mégis a város diáksága számára nyújt megfelelő lehető­séget a sportolásra. Magánpén­zek bevonása nélkül azonban a kivitelezés egyelőre utópiának tűnik. Különösen, hogy a város­ban egy sereg más sportlétesít­mény felújítása vagy építése sze­repel az elképzelések között­­ mind közpénzből. Ilyen a Sziget utcai komplexum befejezése, a műjégpálya befedése, a ligeti csar­nok felújítása, a Május 1. strand korszerűsítése, két iskolai sport­csarnok építése (Sportlíceum és Gh. Vincai líceum) s - egyelőre csak a remények szintjén - a városi stadi­on rendbetétele.

Next