Népújság, 2005. november (57. évfolyam, 256-281. szám)

2005-11-01 / 256. szám

2005. november 1., kedd HÍREK-TUDOSITÁSOK Románia lemondott az IMF-megállapodásról (Folytatás az 1. oldalról) Az utóbbi két hétben Bukarestben tárgyaló IMF-delegáció közleménye szerint a jelenlegi gazdasági keret azt a veszélyt hordozza magában, hogy Románia alacsony versenyképesség­gel és növekvő makrogazdasági egyensúlyvesztéssel csatlakozik az Európai Unióhoz. Az IMF szakértői bírálják, hogy az egységes adókulcs bevezetését, amely a GDP 1,5 százalékával egyenértékű - mintegy 1 milliárd eurós - hiányt okozott az állami költségvetésben, csak olyan intézkedésekkel ellensúlyozták, amelyek bizonytalanságot eredmé­nyeztek az üzleti környezetben. Az­­ IMF képviselői a közalkalmazottak béreinek indokolatlan növeke­dését is kifogásolták - jelenti a Mediafax. A megállapodás felmondása bizo­nyos fokú aggodalomra ad okot, de nincs az európai integrációhoz szük­séges reformokhoz mérhető döntő je­lentősége Románia számára, nyilat­kozta a Mediafaxnak Nick Eisinger, a Fitch Ratings Romániával foglalkozó főelemzője. „Románia nem szerez pénzalapokat ezzel a megállapodással, és jelenleg nincs is szüksége ilyen finanszírozás­ra. Úgy értékeljük, hogy jelenleg jó­val fontosabbak az EU-integrációhoz szükséges intézkedések” - mondta Eisinger. „Románia magas kiadásokkal szembesül a következőkben a társada­lombiztosítás, a nyugdíjak és az inf­rastruktúra területén. Az EU csak egy részét biztosítja ezeknek a kiadások­nak, mivel a közösségi finanszírozást önrésszel, az állami­öltségvetésből kell kiegészíteni, ez pedig újabb nyo­mást jelent” - mondta a Fitch szakér­tője. Eisinger szerint egy szigorú adópo­litika lehetővé teszi a fenntartható gazdasági növekedést, és megkönnyíti a központi bank inflációs politikáját is. A Fitch elemzője úgy értékeli, hogy az IMF-megállapodás megszűnésé­nek nem lesz jelentősebb hatása a kormányzati politikákra. Szerinte a nemzetközi pénzintézettel kapcsolat­ban beállt változások csak kis mérték­ben befolyásolják az EU-csatlakozási folyamatot, és egyáltalán nem hatnak Románia minősítéseire. A lemondott elnöki tanácsos kilépett az NLP-ből Elena Udrea egykori elnöki tanácsos lemondott NLP-tagságáról, kilépési nyilatkozatát a Nemzeti Liberális Párt fővárosi 2. kerületi szerveze­ténél regisztrálták, nyilatkozta hétfőn a Mediafaxnak Ludovic Orbán, a párt bukaresti szervezetének elnö­ke. A kerületi szervezet képviselői sze­rint Udrea kilépési nyilatkozatát októ­ber 21-én iktatták, de az NLP főtitkár­ságát még nem tájékoztatták erről. A fővárosi liberálisok szerint Elena Udrea a 2004-es helyhatósági választások előtt iratkozott be az NLP-be, de semmiféle tevékenysé­get nem folytatott a 2. kerületi szervezetben. NLP-beli források szerint Stolojan a választási kam­pányban neki nyújtott pénzügyi tá­mogatás fejében segített abban, hogy Elena Udrea fővárosi tanácsos legyen. Theodor Stolojan azt nyilatkozta a Mediafaxnak, hogy Elena Udrea tanácsosjelölt-listára kerülését a 2. ke­rületi NLP javasolta. Az NLP exelnöke kifejtette, Elena Udrea nem támogatta pénzzel állam­­főjelölti választási kampányát. Calin Popescu Tariceanu minisz­terelnök hétfőn kijelentette, nem kí­ván kommentárt fűzni Elena Udrea kijelentéseihez, miszerint a kormányfő közbenjárt Románia fő­ügyészénél a Dinu Patricia ügyé­ben indult vizsgálat idején. Hozzátet­te, miniszterelnökként ennél fonto­sabb feladatai vannak. Arra a kérésre, hogy a Nemzeti Li­berális Párt elnökeként reagáljon Elena Udrea pártból való kilépésére, Tariceanu újból leszögezte, nem kí­ván kommentárt fűzni e kérdéshez. Elena Udrea egy televíziós műsor­ban kifejtette, az elnöki tanácsosi tisztségből való lemondását eredmé­nyező sajtókampány mögötti érdek­­csoport tagjai Dinu Patriciu és Peter Imre üzletemberek, valamint Sorin Rosca Stanescu újságíró. Hozzátette, ez a sajtókampány reakció volt Traian Basescu államfő kijelentéseire a kor­mány körüli érdekcsoportokkal kap­csolatban. Kisebbségi kormány alakult Lengyelországban Beiktatták hivatalába az új kormányfőt Beiktatták hivatalába hétfőn Kazimierz Marcinkiewicz lengyel miniszterelnö­köt, és a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette ki­sebbségi kormány tagjait. A politikus, akit Aleksander Kwasniewski lengyel elnök iktatott be a miniszterelnöki hivatalba a lengyel elnöki palotában, esküt tett ama, hogy legjobb tudása szerint fogja szolgálni Lengyelországot. Kormányában Teresa Lubinska lett a pénzügyminiszter, a külügyi tárcát Stefan Meller (Lengyelország eddigi moszkvai nagykövete) kapta. Marcinkiewicz a PiS és a piacpárti, liberális Polgári Platform (PO) veze­tőinek - a jelek szerint eredményte­len - kormányalakítási tárgyalásai után vasárnap éjszaka TVP2 lengyel közszolgálati televízió élő műsorában jelentette be: ígéretéhez híven hétfőn kisebbségi kormány megalakítására és beiktatására tesz majd javaslatot. Marcinkiewicz hozzátette, hogy ennek ellenére a felek folytatják a parlamenti többséggel rendelkező koalíció létrehozását célzó tárgya­lásokat. A politikus abbéli meggyő­ződését hangoztatta, hogy a további tárgyalások „jók lesznek, közelíteni fogják a felek álláspont­ját és végül sikerre vezetnek majd”. Az akkor még kijelölt minisz­terelnök nem beszélt arról, hogy a két jobbközép párt vezetői mikor ülnek legközelebb tárgyalóasz­talhoz. Elemzők szerint a kisebbségi kor­mány megalakítása csökkenti a len­gyel gazdasági reformokhoz fűzött re­mények beteljesülését. A Szolidaritás-mozgalomból kinőtt két ellenzéki párt, a PO és a PiS a múlt havi parlamenti választásokon megsemmisítő vereséget mért az ad­dig kormányzó baloldalra. A két párt az ellenzékben hosszú ideje szövetsé­gesként tevékenykedett, és a remélt választási győzelem után koalíciókö­tést ígért. A hatalmi pozíciók elosztá­sa és a gazdasági kérdésekben meg­nyilvánuló nézeteltérések miatt a koa­líciós tárgyalások azonban megfenek­lettek, és a PiS szombaton bejelentet­te: kisebbségi kormányt alakít, de szá­mít a PO külső támogatására. Kalauzzal az öngyilkos robbantók ellen (MTI) A korszerű londoni buszo­kat sebezhetőbbé tette a terrortáma­dásoktól az, hogy ezeken - a legen­dás, de néhány héten belül végleg eltűnő piros emeletesekkel, a Routemasterekkel ellentétben - nem szolgálnak kalauzok - véli egy ma­gas rangú brit rendőrtiszt. Colin Cramphorn, Nyugat- Yorkshire grófság rendőrfőnöke­­ itt élt a július 7-i véres londoni merény­letsorozat négy elkövetője közül há­rom - a minap megjelent cikkében azt írta: a 30-as buszon elkövetett robbantás valószínűleg nem történt volna meg, ha a járművön lett volna kalauz. Cramphorn rendőrfőnök, akinek írása a londoni Policy Exchange vé­leményformáló agytröszt által a Routemaster közelgő eltűnésének szentelt összeállításban jelent meg, úgy vélekedett: nagyon el kellene gondolkodni azon, hogy nem lenne­e érdemes „pótlólagos biztonságnö­velő réteg” gyanánt ismét meghono­sítani a kalauzokat a városi buszo­kon. Július 7-én négy öngyilkos me­rénylő három londoni metrószerel­vényen és egy buszon robbantott po­kolgépet. A merényletekben az elkö­vetőkön kívül 52-en haltak meg, kö­zülük 13-an a British Museum köze­lében felrobbantott 30-as autóbu­szon. Ez is emeletes, piros városi busz volt, de nem a csaknem fél évszáza­da szolgáló, nyitott hátsó peronú Routemaster, hanem korszerű, zárt jármű, amelyen a sofőrtől kell venni, illetve neki kell felmutatni a jegyet. A Routemasterek amelyek a lon­doni lokálpatrióták szerint ugyan­úgy hozzátartoznak a városképhez, mint például a Big Ben óratornya a parlament mellett, vagy a Trafalgar­­ter fölé magasodó Nelson-szobor, öt héten belül végleg eltűnnek London utcáiról, kalauzaikkal együtt. Az angol Ley­land járműgyár által tervezett és épített, világhíressé vált buszok 1956 februárjában álltak munkába, és akkor sok szempontból a városi tömegközlekedés műszaki élvonalába tartoztak: a típus több technikai megoldása hosszú évekkel előzte meg korát. Ezek közé tartozott a szervokormány, a hidraulikus fék és az automata sebességváltó, ame­lyek más országok nagyvárosi autó­buszain csak a hatvanas-hetvenes években jelentek meg. A londoni városháza azonban a mind nehezebb fenntartásra és köz­lekedésbiztonsági okokra hivatkoz­va - minden felhívással, tiltakozás­sal dacolva - eldöntötte, hogy de­cemberre megszabadul az ipartörté­neti emlékké és London egyik legjel­legzetesebb utcai látványosságává érett Routemasterektől. _ NÉPÚJSÁG 3 A­ nap­ hírei Nemsokára aláírásra kész lesz a romániai amerikai támaszpontokról szóló keretegyezmény Az amerikai katonai bázisok romániai elhelyezéséről szóló keret­egyezmény nemsokára készen áll az aláírásra, közölte vasárnap Mihai Razvan Ungureanu külügyminiszter. ,A keretegyezmény elkészítése diplomáciai csatornákon keresztül történt, a dokumen­tum aláírása a következő időszakban esedékes” - áll a külügymi­nisztérium közleményében. Ungureanu szerint az eddigi tár­gyalások főként a politikai jellegű elvekre vonatkoztak, a Legfel­sőbb Védelmi Tanács által jóváhagyott felhatalmazással össz­hangban, Románia nemzeti érdekeinek tiszteletben tartásával, az Egyesült Államokkal való kölcsönösen előnyös együttműködés alapján, a hazai és nemzetközi törvényes keretek tiszteletben tar­tásával. Románia Izraeltől vásárol F-16-os vadászgépeket? Románia Izraeltől vásárol F-16-os vadászgépeket, összesen 150 millió dollár értékben, a tranzakciót jóváhagyta az USA tájékoztat a Yediot Aharonot napilap elektronikus kiadása, az ynetnews. com. Az új F-16-osok magas ára miatt Románia úgy döntött, hogy a típus régebbi modelljeit vásárolja meg az izraeli honvédelmi mi­nisztériumtól, amely az F-16A és F-16B modelleket újabb, F-161 modellekkel váltja le. Az israelM­.com szerint Izrael F-16B és F- 161 vadászgépeket ad el Romániának, a gépek a román légierő MiG-21-es repülőgépeit váltják majd le - jelenti a Mediafax. A Honvédelmi Minisztérium hétfőn arról tájékoztatta a Mediafaxot, hogy nem létezik aláírt szerződés sem izraeli sem más céggel va­dászrepülőgépek vásárlásáról. Fiatal tisztségviselők a MIÉRT küldöttgyűlésén A „Székelyföldi önkormányzatok lehetőségei az EU-csatlakozás előtt” témában szervezett konferenciát a Magyar Ifjúsági Értekez­let október 28-29. között Udvarhelyen. Ezt követően zajlott a szervezet éves Országos Küldöttgyűlése is. A MIÉRT küldöttgyű­lésén jelen volt több 35 éven aluli államtitkár, ügynökségvezető, alprefektus, kormányzati tisztségviselő, akik tájékoztatták tevé­kenységükről a küldötteket. A rendezvény keretében kiemelt he­lyet kapott a Hagyomány és modernizáció című vitaindító elő­adás, amely a 20-30-40-es éveikben járó fiatalokat kívánja, gene­rációs alapon, politikai mozgalommá szervezni. Daczó Árpád gyémántmiséje Budapesten Daczó Árpád (Lukács atya), a Csíksomlyó titka című könyv szer­zője a magyarok székesfővárosában is, a budai ferencesek temp­lomában, megtartotta gyémántmiséjét Daczó Árpád (Pater Luk­ács) 1945 májusában celebrálta első miséjét Erdélyországban, miután Gyulafehérvárott Márton Áron püspök pappá szentelte. Daczó Árpád ezután megjárta a román börtönök és lágerek pok­lát, majd 1957-től 13 és fél esztendőn keresztül a ferencesek csíksomlyói kegytemplomában teljesített papi szolgálatot Csíksomlyón ismerkedett meg a csángók Babba Mária-hitével, amelyet később kisteleki „őrhelyén” is tovább kutatott és tanulmá­nyozott. Lukács atya 2000-ben jelentette meg a Csíksomlyó titka című, azóta újabb kiadást is megért sikerkönyvét. Daczó Árpád az elmúlt hónapokban gyémántmisét celebrált Désen Csíksomlyón és Kisteleken. Budapesten október 30-án a feren­cesek Margit körúti (budai), zsúfolásig megtelt templomában tar­totta meg a pappá szentelésének 60. évfordulójára emlékeztető gyémántmisét. A Vajdaságban megemlékeztek az 1944-45-ös vérengzések áldozatairól A Vajdaságban több településen megemlékeztek a hét végén a titói katonai hatalom által 1944-45-ben elkövetett tömegmészár­lások magyar áldozatairól. Újvidéken, a Futaki úti temetőben elhe­lyezett Turul emlékműnél szombaton emlékeztek az 1944-es megtorlások áldozataira vajdasági magyar pártok képviselőinek jelenlétébe. A II. világháború egyik legkegyetlenebb mészárlásá­nak színhelyén, a Temerin melletti Csurogon (Curug) az idén is a település szeméttelepén található vesztőhelyen volt a megemlé­kezés. A vasárnapi gyászrendezvény főszervezője, Teleki Júlia közölte az MTI-vel, hogy az idén már harmadszor fordult azzal a kéréssel a helyi hatóságokhoz, hogy engedélyezzék az emléktáb­la felállítását az áldozatoknak, s kifejezték hajlandóságukat arra is, hogy meg is veszik a dögtemető felett lévő „senkiföldjét, de nem kaptak rá választ. Felszentelték a drezdai Frauenkirchét Több mint hatvan évvel lebombázása után felszentelték vasárnap az újjáépített drezdai Frauenkirchét (Miasszonyunk templomát). A barokk templom újjáalkotása tizenegy évig tartott, a 180 millió eu­rós összköltségből körülbelül százmilliót adományokból teremtet­tek elő. A XVII. század közepén épült Frauenkirchét, a drezdai városkép meghatározó épületét az angolszász szövetségesek bombázták le 1945 februárjában. Az NDK-ban a romhalmazt meghagyták háborús mementónak. Az újjáépítést drezdai polgá­rok egy csoportja kezdeményezte. A vasárnapi avatást a temp­lom körül több tízezer ember kísérte figyelemmel kivetítőkön A Frauenkirche belsejében 1700 ember vett részt az evangélikus istentiszteleten. Pokolgépek megöltek hat amerikai katonát Irakban Út mentén elhelyezett pokolgépek megöltek összesen hat ameri­kai katonát hétfőn Irakban - jelentették be az iraki amerikai pa­rancsnokság képviselői. Az egyik házi készítésű pokolgépet a Bagdadtól 15 kilométerrel délnyugatra lévő Juszufíjában helyez­ték el az ismeretlen támadók, és akkor robbantották fel, amikor egy amerikai járőr elhaladt mellette. Négy katona halt meg a rob­banásban. A másik támadás a fővárostól 80 kilométerrel északra fekvő Balad város közelében történt, és ebben két amerikai kato­na vesztette életét.

Next