Népújság, 2006. február (58. évfolyam, 25-48. szám)
2006-02-01 / 25. szám
NÉPÚJSÁG 45 millió lejes kölcsön A marosvásárhelyi tanács legutóbbi ülésén elfogadta a polgármesteri hivatal azon javaslatát, miszerint a város fejlesztési terveinek finanszírozására hosszú távú bankkölcsönt vegyen fel. A 45 millió új lejt 20 éves visszafizetési határidővel venne fel a város. Ennek értekében városi kötvényeket bocsátanak ki, amivel visszatérítenék a kölcsönt. Az említett pénzösszegből szeretnék rehabilitálni a Kossuth utcai Maros-hidat, teljesen felújítanak hét utcát, parkolókat képeznek ki a Vár sétányon, folytatják a fedett uszoda korszerűsítését, újabb medencét építenek a Víkendtelepen és befejezik a Győzelem téri útkereszteződést. Az elkövetkezendőkben a polgármesteri hivatal versenytárgyalás útján választja ki a hitelező bankot. Elfogadták Szászrégen költségvetését A szászrégeni tanács 26.288.213 új lej kiadást tervez 2006-ra. A határozattervezettől eltérően, Nagy András polgármester javasolta, hogy 1 milliárd lejt vegyenek el a jelenlegi kórház épületének javítására szánt összegből, s ebből a pénzből készítsenek egy tervet egy új kórház építésére. A továbbiakban 680 millió régi lejt szánnak a központi park átrendezésére, 350 millió lejt különítettek el a tartalékalapból, amivel támogatják a helyi katasztrófaelhárító egységet két gépkocsi vásárlásában. A tanács úgy döntött, hogy a részletes 2006-os beruházási programot egy későbbi rendkívüli tanácsülésen vitatják meg és fogadják el. Bemutatják a Magyar Autonóm Tartomány bezúzott monográfiáját Ma 18 órától a marosvásárhelyi Pálffy Házban (Bolyai utca 12/A) a Borsos Tamás Egyesület és a Színművészeti Egyetem közös szervezésében sor kerül egy beszélgetésre a Magyar Autonóm Tartomány egykor bezúzott monográfiájáról. A rendezvény a most induló Beszélgetések a közelmúltról című találkozósorozat első előadása. Vitaindító: dr. Gagyi József, a Sapientia EMTE Humán Tudományok karának tanára. Tanácskozás a városközi övezetről Ma 10 órától a megyei tanács kis gyűléstermében találkoznak azok a polgármesterek, akik a Marosvásárhely környéki övezet (metropolitán zóna) egyesületét szeretnék létrehozni. A megyeszékhelyet Csegzi Sándor alpolgármester képviseli, jelen lesznek a környékbeli 13 község polgármesterei. A rendezvény házigazdája Lokodi Edit, a megyei tanács elnöke. A tanácskozáson megvitatják és elfogadják a létesülendő egyesület alapszabályzatát, amelyet benyújtanak majd a törvényszékre. A tervezett övezetnek több mint kétszázezer lakosa van. Ismertetik az Erdélyi Magyar Könyvklub 2006-os katalógusát A marosvásárhelyi Bibliofil könyvesbolt lesz a házigazdája annak a rendezvénynek, amely során bemutatásra kerül az Erdélyi Magyar Könyvklub 2006-os első katalógusa. A bemutató február 3- án, pénteken 14.30-tól lesz. A marosvásárhelyi könyvbarátok ez alkalommal belelapozhatnak a Magyar Könyvklub újdonságaiba, ízelítőt kaphatnak az erdélyi kiadók munkájából. Káli Király István a Mentor kiadó, Dávid Gyula a Polis Kiadó munkáját ismerteti Páli Irénke tanítónő és Kiss Andrea Beáta óvónő, Seres István egyetemi tanár pedig a Magyar Könyvklub köteteit méltatja. A Víz szalad... előadás Szovátán Február 5-én, vasárnap 18 órától a Maros Művészegyüttes a szovátai művelődési otthonban bemutatja a Víz szalad, a kő marad című folklórműsorát. Tánckarvezetők: Kovács Ildikó, Füzesi Albert, zenekarvezető: Moldován Horváth István, koreográfus Varga János m.v., énekel Kásler Magda. Fóliaház-bemutató Február 2-án, csütörtökön 10 órától a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (EGE) Laposnya utca 22. szám alatti székhelyén fóliaházbemutatót tart a budapesti BSG Merkant Kft. A cég a franciaországi Richel konszern képviselője, amely a világ több mint 50 országában már készített különböző fóliaházakat, amelyeket nemcsak növénytermesztésre, de istállóként, garázsként, raktárhelyiségként is lehet használni. A bemutatón jelen lesz Szabó Árpád mérnök, a Megyei Mezőgazdasági Szaktanácsadó Hivatal vezetője, aki a fóliaházakra is vonatkozó Farmer-program lehetőségeiről tájékoztatja az érdekelteket. Az ismertetőre virág-, zöldségtermesztőket, és állattenyésztőket is várnak, akikkel az egyéni igényeknek megfelelően tárgyalnak majd a cég képviselői. Jogi tanácsadás Szerkesztőségünkben - Dózsa György utca 9. szám, II. emelet - ma délután 3 órától jogi tanácsadás lesz. Az érdekeltek ne feledjék el magukkal hozni előfizetési szelvényüket, s azzal az üggyel kapcsolatos irataikat, amelyben a szakember véleményét kérik. Szeminárium az alternatív szennyvíztisztításról A marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ február 24- és 25-én az Európai Unió Phare-programja által támogatott szemináriumot szervez Alternatív szennyvíztisztítási módszerek címmel. A civil szervezetek képviselői jelezhetik részvételi szándékukat a marton. zoltan@focuseco.ro e-mail címen, vagy letölthetik a jelentkezési ívet a www.focuseco.ro internetes honlapról. Ingyen hazaszállítják az áldozatot A múlt héten Magyarországon elhunyt Sz. A. építkezésben dolgozó 37 éves szakmunkás, akit a családja anyagiak hiányában nem tudott hazaszállítani. Segítségért a bándi polgármesteri hivatalhoz, majd ezt követően a Vöröskereszt Maros megyei fiókjához fordultak. Maria Magdalena Bercea igazgató egyhetes utánajárás után végül megegyezett a Vili Funeral Kft. ügyvezetőivel, akik elvállalták, hogy díjmentesen hazaszállítják az áldozatot. A gépkocsi várhatóan ma estére ér vissza Bándra. _____________________________Hírszerkesztő: Vajda György fförosci Ütemű Ma IGNÁC, VIRGINIA, holnap KAROLINA, AIDA napja. 1szerda KAROLINA: a Karola továbbkép-A Nap keltése, amely a Károly latinos női 7 óra 36 perckor, a*aMTM* ,, . ., AIDA: Verdi operája nyomán terlenyugszi jedt el, a címszereplő tragikus sorsa 17 óra 24 perckor. etióp rabszolgalány ismeretlen jelensz év 32. napja, tésti nevéből. hátravan 333 nap. ^ ^ ^ HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK 2006. február 1., szerda Elköltöztetik a szászrégeni krosszpályát Pár kérdés kivételével vitamentesen és viszonylag gyorsan zajlott a szászrégeni városi tanács hétfő délutáni soros ülése. A teljes létszámban megjelenő városi tanácsosok húsz kérdést tárgyaltak meg, többek között a sok vitát, sajtóbotrányt kavart szászrégeni motokrosszpálya ügyét is. Olajozottan zajlott az ülés, a költségvetési infrastrukturális, szociális kérdések se kavartak sok vitát. A gondok az utolsó napirendi pontok között tárgyalt motokrosszpálya ügyében merültek föl a tanácsülésen. Mint arról korábban többször írtunk, a szászrégeni Humi Racing Team sportklub saját költségből, a városi tanács engedélyével épített motokrosszpályát a régóta használaton kívüli, egykori városi legelőre. A pályát sikerült bejegyeztetni, a tavaly nyáron pedig az országos motokrosszbajnokság első régeni futamát rendezték rajta, amely annyira jól sikerült, hogy Szászrégen városa bekerült a bajnoksági fordulók színhelyei közé. A problémák sora nem sokkal később kezdődött, amikor egyes lakosok, valamint az egyházak (is) kikezdték a pályát, mondván hangos, poros, ráadásul a temetések (közel vannak a temetők) alatt is motoroznak rajta. A klub vezetősége a gondok megoldása végett megígérte a felekezetek képviselőinek, hogy temetések idején nincs edzés (ígéretét be is tartotta), a por- és zajszennyezés miatt pedig vizsgálatot indított. A Hidroprogram Kft. által elkészített zajtanulmány eredménye 1,11-es fokú szennyezettséget mutatott, ami bőven a megengedett határérték alatt van. A száraz időben a motorok által felvert port élő sövény ültetésével akarták csökkenteni. Hiába. Szervezettnek tűnő agitálások sorozata után (aláírásgyűjtés, fiktív érvek enciklopédiája), a tanács eldöntötte, hogy - úgymond lakossági nyomásra - a pályát meg kell semmisíteni. Ugyanakkor kidolgoztak egy kompromisszumos, amolyan becsületbeli megoldást is. E megoldásra szavaztak hétfőn a tanácsosok. Igazi vita tulajdonképpen csak ez utóbbi napirendi pont körül volt, fölszólaltak a tanácsosok pró és kontra, valamint a sportklub képviselői is elmondták érveiket. Végül abban állapodtak meg, hogy a pályát megszüntetik, de helyette a polgármesteri hivatal költségén - egy újat építenek a létezőtől és a várostól kissé távolabb. Erről hamarosan szerződést kötnek a Humi Racing Teammel. A tanács ugyanakkor vállalja a bejegyeztetés költségeinek egy részét is, hogy Régen ne essen ki az országos sportéletből, amelyben a tavaly szépen szerepelt. A klub egyetlen kérése az volt, hogy az új pálya elkészültéig edzhessenek a régin, ezt azonban egy későbbi időpontban, a szerződéskötés idején beszélik meg részletesen. Nagy Botond Fotó: Nagy Tibor Tanárhiány Sármáson A sármási líceumban jelenleg 8 magyar osztály és 4 magyar óvodai csoport működik. Szkolka Attila aligazgatóval a pedagógushiány miatti gondokról beszélgettünk. Az aligazgató helyesbíteni kívánt egy, a Népújságban január elején megjelent nyilatkozatot, amelyet a város alpolgármestere tett. Szkolka Attila szerint az iskolában a magyar nyelv és irodalmat egy pszichológia szakon utolsó éves tanítónő oktatja, aki 4-5 éve tanítja ezt a tantárgyat. A kisérettségin a legjobb átlagot éppen magyar nyelv és irodalomból érték el a diákok - tette hozzá. Úgy véli, a magyar nyelv- és irodalomtanárok számát kellene növelni, mégpedig oly módon, hogy az egyetemen távoktatást létesítsenek erre a szakra is. Az aligazgató szerint nemrégiben egy roma szakos tanár is jött, aki lakás hiányában rövid idő után otthagyta a várost. Matematikatanárral nincs gond az alpolgármester nyilatkozataival ellentétben, 29 éves, II-es fokozatú tanár tanítja Ami pedig a fizika-kémia szakot illeti, ezt éppen ő maga oktatja, és 2-2,5 éve van még a nyugdíjig ,,de lesz utánpótlás”. A biológiát földrajz szakos tanár tanítja, aki fél katedrát kapott. A gond az, hogy fél katedrányi biológia szakot senki nem vállal el, nem éri meg anyagilag itt az alternatíva, hogy érettségivel, helyettesítőként tanítsa valaki. A gondok tehát maradnak, ha árnyaltabbak is. Az önkormányzat is sokat tehetne, ha legalább szolgálati lakást ajánlana fel az ideköltözést vállaló fiatal pedagógusoknak. Erre a támogatásra azonban a jelek szerint még jó darabig várni kell... (a.i.) Szkolka Attila Fotó: Szász Károly Ifjúsági pályázatok A megyei ifjúságügyi hatóság pályázatot hirdet 2006 első félévére szóló ifjúsági projektek támogatására. A március 10. és június 30. között megvalósítandó terveket a következő tematikával írhatják meg a szervezetek: gazdaság, civil és politikai részvétel a döntéshozatalban, művelődés, illetve oktatás. A pályázatokat február 22-ig kell benyújtani az igazgatóság Victor Babes utca 11. szám alatti székhelyére. Az elbírálás ugyanott február 23-án 10 órától lesz. Érdeklődni a 218-841-es telefonszámon, illetve a djt_mures@yahoo. com elektromos postacímen. Kapcsolattartó személy: Mihaela Ciobanu. Zsebesek Hétköznap délután, még mindig mínusz tíz fok alatt a hőmérő higanyszála, fáradt, a taposómalomban kimerült emberek topognak a megállóban. Várakozás közben jut idő a nézelődésre, szemlélődésre. Autóbusz érkezik, a leszállók közül két hangoskodó nő vonja magára a figyelmet. Nem jó nekik ez a járat, s férfi társaik után kiáltanak, akik a hátulsó ajtón szállnak le. Valahonnan nagyon ismerősnek tűnnek. A nők télikabátjukon többzsebes pihemellényt viselnek, a zsebek kitüremkednek. Nem üresek A férfiak kezében nejlonzacskók aljukon téglalap alakú tárgyak sejtenek át. Abban a pillanatban beugrik: zsebesek Akiket korábban is láttam, majd néhány hónapra eltűntek - börtönbüntetésüket rótták le. Az egyik nő a tasakos férfihoz simul, zsebéből pénztárca csússzon át a neccbe. Azzal a férfi továbbáll. Alig pár lépésre a távolsági buszmegálló. Ott is legalább félszázan várakoznak félig megfagyva. A kisbuszok szorosan egymás után érkeznek, rohangálás támad, mindenki a számára megfelelőt keresi. A zsebesek is odahúznak. Iszonyúan nyomulnak szinte ráragadnak a felszállókra, s közben megállás nélkül beszélnek Talán egy nem eléggé finom kutatás, tapintgatás, az egyik felszálló hirtelen hátrakapja a fejét. A lebukással fenyegetett nő azonban feltalálja magát, a maxitaxi útvonaláról érdeklődik. „Nem oda megy”, válaszolja gyanútlanul a kiszemelt áldozat. Ezúttal megszabadult, a zsebes hátralép, a jármű elindul. A négyek ténykedése azonban ezúttal sem volt hiábavaló: újabb tárcákkal gyarapodik a tasakok tartalma. (nagy a.) - -------—------—* Kovács Géza kiállítása Dicsőszentmártonban Kovács Géza sepsiszentgyörgyi szobrász 26 kisplasztikáját és a képzőművészetek egyesülete tagjainak 50 festményét - a kundi, zágori és szászszőlősi képzőművészeti alkotótáborok termékeit - állították ki a dicsőszentmártoni közművelődési központban (volt zsinagóga). A kiállítás február 29-ig látogatható.