Népújság, 2007. február (59. évfolyam, 25-48. szám)

2007-02-01 / 25. szám

2007. február 1., csütörtök- Szerb fenyegetés Nem adják fel Koszovót Vojislav Kostunica szerb ügyvezető miniszterelnök a diplomáciai kapcsola­tok megszakításáig is hajlandó elmenni azokkal az országokkal, amelyek elismerik Koszovó bármilyen formában megvalósuló függetlenségét - tudta meg a Blic című belgrádi újság. A lap szerdai számában arról a tárgyalásról tudósít, amelyet Kostunica Szerbiai Demokrata Pártjának (DSS) a küldöttsége folytatott Boris Tadic államelnök-­k­kel a január 21-i parlamenti válasz­tás nyomán megalakítandó új kor­mányról. A konzultáción a DSS képviselői azt mondták, hogy párt­juk csak akkor vesz részt az új kor­mányban, ha az magáévá teszi Koszovóval kapcsolatos álláspont­ját. Ezt az államelnök hivatalából is megerősítették, hozzáfűzve, hogy Kostunica megbízottai mielőbbi választ kértek az elnök­től. Boris Tadic, aki egyben a választáson a második legjobb eredményt elért Demokrata Párt (DS) elnöke is, hétfőn kezdte meg konzultációit a parlamentbe jutott pártok képviselőivel, s azok befe­jezése után ad megbízást valakinek kormányalakításra. Mivel a legerősebb pártnak, a szerb radikálisoknak nincs megfe­lelő többséget biztosító szövetsé­gesük, természetes lenne, hogy a három demokratikus irányultságú, és együtt biztos parlamenti több­séggel bíró párt - a DS, a DSS és a G17 Plusz - alakítson kormányt. A DS és a DSS viszonya azonban személyi ellentétektől terhelt, s mint most kiderült, Koszovó kér­désében is élesen elüt az álláspont­juk, mivel a DS - bár szintén az elszakadni akaró tartomány Szer­­bián belül maradásának a híve - nem kívánja kockára tenni Szerbia európai integrálódását Koszovó miatt. Ebben a kérdésben a DSS a vele eddig együtt kormányzó G17 Plusszal is szembe kerülhet, mivel annak az állás­pontja is sokkal enyhébb az övénél: azt kívánja, hogy békés úton valódi kompromisszumos - albánok és szerbek számára egyaránt elfogad­ható - megoldást találjanak Koszo­vó státusának kérdésében. HÍREK-TUDÓSÍTÁSOK Friss felvételek Fidel Castróról Tréningruha és narancslé Három hónapja először videofel­vételt sugárzott a kubai televízió kedden Fidel Castróról, s a nyár óta betegeskedő kubai vezető közölte, hogy még küzd a felépülésért. A képsorok Castro és Hugo Chávez venezuelai államfő­­ előre be nem jelentett - találkozóját örö­kítették meg. A havannai televízió közölte, hogy a tízperces felvétel hétfőn készült, a két vezető magán­jellegű találkozója pedig két órán át tartott. Castro a felvételen erősebb­nek tűnt a róla utoljára megjelent felvételekhez képest, bár még min­dig törékenynek látszott. A tréning­ruhát viselő kubai vezetőt a képso­rok állva mutatták, illetve tartal­maztak egy olyan jelenetet is, ami­kor narancslevet ivott. „Ez még korántsem vesztett csata” - mondta Castro egészségi állapotáról halk, alig érthető hangon. Fidel Castróról utoljára tavaly október 28-án tett közzé videofel­vételt a havannai televízió. A 80 éves kubai vezető tavaly július vége óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Július 27-én sürgősséggel hajtottak rajta végre bélműtétet, és néhány nappal később ideiglenes jelleggel átadta a hatalmat öccsének, Raúl Castrónak, ami olyan spekulá­ciókat indított el, hogy annyira beteg, hogy talán soha nem tér vissza a hatalomba. A havannai kommunista kormányzat betegsé­gét államtitokként kezeli. Solana szerint még februárban véglegesíteni kellene a Koszovó-tervet Véglegesíteni kellene február végéig a Koszovó jövőbeli státusá­ról szóló tervet, hogy a dokumen­tum azt követően az ENSZ Bizton­sági Tanácsa elé kerülhessen jóvá­hagyásra - közölte kedden Brüsz­­szelben Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője. A tervet Martti Ahtisaari, az ENSZ koszovói különmegbízottja dolgozta ki, aki a múlt pénteken tájékoztatta a nagyhatalmakat a ter­vezetről. A közvetlenül érintett felekkel, azaz Szerbiával és Koszovóval pedig e hét péntekén ismerteti azt. Bár az elképzelést addig nem hozzák nyilvánosságra, a kiszivárogtatásokból egyértelmű­nek tűnik, hogy a tervezet feltéte­les, nemzetközi ellenőrzés alatt megvalósuló függetlenséget adna az elvileg Szerbiához tartozó, ám 1999 óta az ENSZ felügyelete alatt álló tartománynak. Noha a belgrádi vezetés a függet­lenedési törekvéseket mindeddig elutasította, Solana újságíróknak nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy az összes érintett - így a szer­­bek és a koszovói albánok mellett a nagyhatalmi összekötő csoportban szereplő oroszok is, akik Szerbia hagyományos szövetségesének számítanak, s az első hírek szerint elég elutasítóan reagáltak - jóvá­hagyják majd a tervet. Moszkvának azért van kitüntetett szerepe, mert az ENSZ BT állandó tagjaként vétójoggal rendelkezik. Az orosz vezetés eddig azt hangsúlyozta, hogy csak olyan megoldást fogad el Koszovó jövőjére, amely tárgyalásokon, nem pedig valamelyik lehetőség kikényszerítésén alapul. Veszélyben a világcsúcs? (MTI)­­ Roman Abramovicsé lesz a világ leghosszabb és leg­drágább luxusjachtja. A Nagy-Britanniában élő orosz milliárdos londoni focicsapata, az FC Chelsea a második a pre­mier League-ben, Abramovics viszont csak első szeret lenni, ezért aztán másik kedvenc hobbi­ja, a hajózás felé fordult a figyel­me és gyorsan megbízást adott egy hamburgi hajóműhelynek, hogy építse meg számára a világ leghosszabb és legdrágább luxus­jachtját. Pedig három luxushajója is van már: a Pelorus, a Le Grand Bleu és az Ecstasea egyaránt kielégít minden luxusigényt, azonban van még ezeknél is drágább és hosz­­szabb jacht a világon, a Chelsea­­ben csalódott dúsgazdag orosz - akinek vagyonát 15 milliárd euróra becsülik — ezért rendelt egy még nagyobbat. Az új hajó nagy titokban készül Hamburgban. Eclipse, azaz nap­­fogyatkozás lesz a neve, hossza pedig 155 méter, pontosan 8 méterrel több, mint a mostani csúcstartó, a Prince Abdul Aziz nevű jacht, amely Szaúd-Arábia néhai uralkodójáé, a 2005-ben elhunyt Fahd királyé volt. A Der Spiegel című német hírmagazin internetes kiadásában hétfőn megjelent cikk szerint az Eclipse kivételt jelent a luxushajók építé­sének hallgatólagos szabálya alól is, miszerint 1 méterül millió euró: az új hajó legalább 200 millió euróba kerül, ami világre­kord a maga nemében. Előfordulhat azonban, hogy mégsem Abramovics hajója lesz a leghosszabb a világon: híre ment, hogy a dubaji trónörökös, Moha­med ibn Rasid sejk nemrég meg­rendelt egy 163 méter hosszú jachtot, a Spiegel online szerint azonban Abramovics és a ham­burgi hajóépítők tartogatnak még néhány tartalék megoldást a tar­solyban arra az esetre, ha veszélybe kerülne a világcsúcs. Abramovics hajóinak alapfel­szerelése a helikopter-leszállópá­lya, és utazásai során rendszerint a hajó a bázis, ahonnan helikop­terével gyorsan odaér minden programjára. Így volt ez a tavalyi labdarúgó-világbajnokságon is, amikor a Pelorus a lübecki kikö­tőben horgonyzott, Abramovics pedig onnan szálldosott a mécs­esekre­. A következő világbajnokságot Dél-Afrikában rendezik 2010- ben. Abramovics ekkor újból hódolhat mindkét szenvedélyének egyszerre. Vélhetően az Eclipse­­en érkezik majd Cape Town kikö­tőjébe, és július 11-én helikop­terrel indul majd a johannes­burgi döntőre is, amelyen bizonyára több futballista is játszik majd, akik egyébként A­bramovics csapatában rúgják a labdát. Az orosz milliárdos ráadásul ekkor az Eclipse-ről fel­­szállva ritka természeti jelenség­ben is gyönyörködhet, a déli félte­kén ugyanis éppen ekkor napfo­gyatkozás lesz. __NÉPÚJSÁG 3 -^QEfi)SE5E, -_-rL-r-.„- EJT Hatósági ellenőrzés 200 mulatóban Az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) az idén 240 mulatóhelyiséget szándékozik ellenőrizni élelmiszer-biztonsá­gi szempontból. Az ANSVSA felügyelői találomra kiválasztott bárokban és vendéglőkben végeznek ellenőrzéseket, a negyedéves ütemterv szerint havonta legtöbb 20 vendéglátó egységet ellenőrizn­ek. A tervet az intézmény elnöke, Marian Avram rendeletben hagyta jóvá. A doku­mentum szerint a hatóság felügyelői havonta végeznek ellenőrzéseket a nem állati eredetű termékeket feldolgozó élelmiszeripari egységek­nél, a pékségeket, konzerveket, olajat, margarint és szeszes italokat gyártó egységeknél. Az ANSVSA ugyanakkor negyedévenként ellen­őrzéseket végez a szupermarketekben és hipermarketekben, féléven­ként pedig az étkezdékben és catering típusú cégeknél. A hatóság 2007-es tervében beütemezett ellenőrzéseket az importélelmiszerek raktárainál, illetve a hazai termelők raktárainál. Tizenéves határsértők Három tinédzsert elfogtak a keddről szerdára virradó éjszaka, miközben megpróbáltak törvénytelenül átkelni a román-magyar határon a nagylaki határátkelőnél várakozó tehergépkocsik között. A három 15 és 17 év közötti fiatalt akkor tartóztatták fel, amikor a határátkelő illemhelyéről kijőve a tehergépkocsik között haladtak a határ felé. A határrendőrök állítása szerint a három fiatal Drobeta Turnu-Severin különbö­ző iskoláiban tanul, és barátok. A diákok azt mondták az őket elfogó határrendőröknek, hogy Olaszországba akartak jutni, ahol egyikük édesanyja dolgozik. „Mivel a kiskorúaknak szüle­ik nem engedélyezték, hogy külföldre menjenek, úgy határoz­tak, hogy illegálisan hagyják el az országot” - nyilatkozta Florin Opriga, az Arad megyei határrendőrség felügyelőségé­nek szóvivője. A hatóságok értesítették a fiatalok szüleit, és felkérték őket, hogy menjenek gyerekeik után. Újra kinyílik az Ablak az MTV-n Ismét látható az M1 képernyőjén a népszerű szolgáltató magazin, az Ablak. A péntek­ délutánonként jelentkező 130 perces műgorsávban az Évgyűrűk a nyugdíjasoknak szól. A klasszikus felépítésű, egykor Déri János nevével fémjelzett Ablak civil ügyeket tárgyal, a Fórum pedig köznapi beszédté­mákat dolgoz fel. Az Ablak közéleti szolgáltató magazin középpontjában az egyesek által kisembernek nevezett állam­polgár áll. A 130 perces műsorsávot az 50 perces Fórum zárja. Szintén épít a hagyományokra, de amíg korábban a politika dominált, most köznapi beszédtémákat dolgoz fel. Svájci főrendőrök peches napjai Kirívó gyorshajtáson kapta a radar a svájci rendőrség sebességel­lenőrző szolgálatának vezetőjét, az egyik város bűnügyi rendőr­ségének főnöke pedig ittasan vezetve parkoló autókba hajtott. Az autópálya-rendőrség gyorshajtási részlegének vezetőjét azon kapta rajta a szolgálat egyik radarja, hogy óránként 217 kilométer­rel döngetett a sztrádán. Amikor elöljárói „kérdőre vonták", azt találta mondani, hogy ő csak ellenőrizni akarta, jól működnek-e a mérőberendezések. Jól­­ mondta a főnökség, de nem fogadta el a mentegetőzést, hanem pénzbüntetést rótt ki a tisztre és más beosztásba helyezte. Az sda svájci hírügynökség arról is beszá­molt, hogy megbírságolta a rendőrség a lausanne-i bűnügyi rend­őrség vezetőjét is: ő nem gyorsan hajtott, hanem ittasan (1,6 ezre­lékes véralkohol-szinttel), és nekiment négy parkoló gépkocsinak. Stoppolj, Wolfowitz! Paul Wolfowitznak, a Világbank elnökének mindkét lábán lyu­kas a zoknija - ezt leplezte le a Guardian című londoni lap Törökországban. A Világbank elnökéről nagyon is emberi dolog derült ki, amikor Nyugat-Törökországban, Edirne város dzsámijába cipő nélkül kellett bemennie. Az elegáns, drága cipős és öltönyös férfinek mindkét nagylábujja kilógott a zok­niból. Paul Wolfowitz neokonzervatív amerikai, ő dolgozta ki az úgynevezett Bush-doktrínát válaszul a 2001. szeptember 11-i, az Egyesült Államokat ért terrortámadásra. Wolfowitz 2001 és 2005 között Donald Rumsfeld védelmi miniszter helyettese volt. Elkártyázott feleség Elkártyázta feleségét egy férfi Oroszországban, mire az asszony annyira dühös lett rá, hogy elvált tőle és férjhez ment elnyerőjéhez. A játék póker volt, és az immár csak volt férj kifogyott a pénzből, ezért tette fel tétnek asszonyát. Hogy pontosan mennyiért számította be kártyapartnere, nem tudni, bár utólag teljesen mindegy, mivel az asszony is „elúszott” a játszmában. A nyertes azután beállított a házaspárhoz, hogy jussát megkapja, a nej pedig csak ekkor értesült, hogy pókeren elvesztette a férje. A megalázó helyzet éktelenül feldü­hítette, és bosszúból viszonyt kezdett a nyertessel. Hamarosan annyi­ra összemelegedett vele, hogy férjhez is ment hozzá, és egyáltalán nem bánja a váltást. Hogy mikor játszik legközelebb a volt és a jelen­legi férj, nem tudni, és azt sem, hogy az új felteszi-e tétnek az asszonyt szükség esetén, vagy esetleg most a hölgy kap rá a pókerre. Apácasereg szökésben 55 apáca szökött meg adóssága törlesztése elől egy kolostor­ból Görögországban. Az apácák melléküzemágként titokban egy kötődét üzemeltettek, és tíz éven át egész jól ment az üzlet. 25 boltnak szállítottak termékeikből, és a befolyt pénz­ből divatbemutatókra utazgattak szerte Európában. Pénz­gondjaik azután támadtak, hogy drága gépeket vásároltak. Előbb megpróbálták rávenni egyházi elöljáróikat, hogy ingatla­nok eladásából rendezzék az időközben 65 millió forintnyiról 150 millióra duzzadt tartozást, ám azok erre nem voltak haj­landók. Ezek után az apácák a minap teherautóra pakolták üzemük berendezését, és ellógtak. A görög ortodox egyház tisztségviselői azt gyanítják, hogy egy másik kolostorban rej­tőznek. A rendőrségen még nem tettek ellenük feljelentést.

Next