Népújság, 2007. április (59. évfolyam, 76-97. szám)
2007-04-02 / 76. szám
2 NÉPÚJSÁG igénet megygtt 2., hétfő A Nap kel 7 óra 7 perckor, lenyugszik 19 óra 48 perckor. Az év 92 napja, hátravan 273 nap. * Hitem éttenni Ma ÁRON, holnap BUDA, RICHÁRD napja. ÁRON: ószövetségi név, jelentése: ihletett, tisztánlátó. BUDA: régi magyar személynévből lett utónév. Eredete és jelentése vitatott, lehet gót, akkor követ, szláv, akkor kunyhó, vagy török, és akkor bot. RICHÁRD: német eredetű, jelentése: erős fejedelem. Elsietett kitüntetés (Folytatás az 1. oldalról) fordult a bécsi magyar nagykövetséghez és a külügyminisztériumhoz, tájékoztatást kérve arról, hogy a verespataki aranybányaterv kanadai beruházóját valóban kitüntette-e az osztrák parlament elnöke, elismerve a cég „társadalmi felelősségvállalásban tanúsított elkötelezettségét”. A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet magyarországi irodája szerint Alan Hill, a Gabriel Resources Ltd. elnöke vehette át a díjat, azzal a megjegyzéssel, hogy a majdani verespataki projekt modell lehet a jövő bányászati iparágának. A fejleményekről Brémából, az uniós külügyminiszterek tanácskozásának helyszínéről Polgár Viktor az MTI-nek telefonon elmondta, hogy tudomásuk szerint a kitüntetést a romániai Meridian szakszervezet kezdeményezte - mellette az ENSZ Fejlesztési Programja, az UNDP is indítványozó volt, amelynek javaslatát különösebb mérlegelés nélkül továbbította a bécsi parlamenthez az osztrák magánalkalmazottak szakszervezete (GPA-DJP). Az elismerés március 27-i átadása után az osztrák zöldek kezdtek el tiltakozni, egy parlamenti képviselőjük követelte a kitüntetés visszavonását, s a környezetvédelmi szervezetek ugyancsak tiltakoztak. A magyar külügyminisztérium értetlenül áll az előtt, hogy a verespataki bányaberuházás miatt Romániában, Magyarországon és Ausztriában is bírált cég elnöke hogyan kaphatott egy ilyen kitüntetést - szögezte le az MTI-nek a magyar külügyi szóvivő, aki szerint a külügyminisztérium a jövő hét elején részletes tájékoztatást fog kérni Ausztria budapesti nagykövetétől. „Abban bízunk, hogy a kitüntetést visszavonják” - tette hozzá Polgár Viktor. A Columbia Cirkusz újabb előadását hozta el Marosvásárhelyre, amelyet a Művelődési Minisztérium és a polgármesteri hivatal támogat. Az előadások hétfőtől péntekig naponta 18 órától, illetve április 7., 8., 9-én 15 és 18 .órától kezdődnek a Lovarda mellett felállított sátorban (a stadion mögött). Bemutató a Stúdióban Április 3-án 19 órától a Színművészeti Egyetem Akadémiai Műhelye új előadást mutat be. A kortárs amerikai szerző, John Pielmeier Isten Ágnese című drámáját Marius Oltean viszi színre. Az előadás szereplői: Killár Kovács Katalin, Farkas Ibolya, Fekete Krisztina e.h.; díszlet- és jelmeztervező László Ildikó. Jegyek a 0265/266-281-es telefonszámon foglalhatók. A Marosvásárhelyi Stúdió Színház következő előadásai: április 5., csütörtök, 19 óra - Stella; április 7., szombat, 19 óra - Isten Ágnese. Új optikai szaküzlet a Elegáns, új részleget nyitott Marosvásárhely főterén az Optica- Optofarm cég. A Rózsák tere 53. szám alatt, a volt Drugstore üzlet jobb szárnyában kialakított helyiségekben minden igényt kielégítő körülmények között lehet szemüveget és kontaktlencsét készíttetni, és természetesen az ehhez szükséges szakorvosi vizsgálatot is ingyenesen elvégzik a megrendelők számára. Az Optica-Optofarm megyei viszonylatban az ötödik, Marosvásárhelyen a Posta utcai valamint az 1918. December 1. úti után a harmadik szaküzletét nyitotta meg március 30-án a főtéri helyiségben, amelyet a fölötte levő emeleti résszel együtt vásárolt meg. Itt alakították ki a cég székhelyét s az üzletek és a 1918. December 1. úti műtőben folyó tevékenység számítógépes irányítását is innen végzik. - Pályafutásom nagy részében a főtéren dolgoztam a volt centrofarmi Optica szaküzletben. Minden vágyam az volt, hogy a város múltját, hagyományait őrző patinás helyiség főtéren ben alakítsunk ki egy olyan részleget, amelyben a legoptimálisabb, legkényelmesebb és valóban európai színvonalú feltételeket biztosítjuk azok számára, akik nálunk rendelnek szemüveget vagy kontaktlencsét — mondotta Jeremiás László, a cég tulajdonosa. Nem volt olyan üzletünk, amelyben a szemüvegek mellett a kontaktlencsék forgalmazására is a korszerű követelményeknek megfelelő hangsúlyt fektethettünk volna. A Rózsák terén levő szaküzletben külön helyiséget és felszerelést biztosítunk e célra, mivel az utóbbi időben egyre nagyobb az igény erre a szolgáltatásra is - tette hozzá. A vizsgálatok elvégzésére a legmodernebb japán TOPCON felszerelést vásárolták meg, amellyel a meglévő szakorvosgárda dolgozik. A készülékkel gyorsan és a lehető legpontosabban lehet elvégezni a szükséges vizsgálatokat mind a szemüveget, mind a kontaktlencsét igénylők számára. Ez utóbbiak előnyére válik, hogy az e célra kialakított helyiségben a szakorvos felügyelete alatt a kontaktlencse használatát is elsajátíthatják. A tágas, elegáns, célszerűen berendezett szaküzletben több ezer szemüvegkeret között válogathat a kliens, s a kontaktlencsék gazdag választéka (dioptriás és kozmetikai) is a rendelkezésére áll. (bodolai) TUDÓSÍTÁSOK 2007. április 2., hétfő A HÉT VÉGÉN TÖRTÉNT Az RMDSZ felvállalja a kormányzás felelősségét Markó Béla a kormányprogram véghezvitelét tekinti legfontosabb feladatnak Szombaton a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa ülését követően Markó Béla szövetségi elnök sajtótájékoztatón elmondta, hogy a politikai helyzetelemzés, illetve a kölcsönös tájékoztatás mellett kijelölték a területi szervezetek három delegátusát, akik az állandó büró tagjai lesznek: Petres Sándor Hargita, Winkler Gyula Hunyad és Kiss Sándor Bihar megyéből. A jelenlegi politikai válságról azt mondta, nem valami rendkívüli dologról van szó, máshol is megtörtént, de minél előbb meg kell oldaniuk a politikai pártoknak, nem magáért a hatalomért, hanem a kormányprogram megvalósítása érdekében. Mint mondta, nem engedhetik meg maguknak, hogy a krízishelyzet elhúzódjon, hiszen három hónap eltelt már az uniós csatlakozás óta, s Romániának minél előbb meg kell teremtenie azt az intézményes keretet, amely képes befogadni a strukturális alapokat, tájékoztatni és versenyképessé kell tenni a lakosságot ezeknek az alapoknak a fogadásához. Ezért a legfontosabb cél a kormányzati stabilitás és a parlamenti többség megszerzése kell legyen, hangsúlyozta. Véleménye szerint, az EU-tagság tükrében, a kormányátalakítás során át kell gondolni a minisztériumok szerepét, s mindenképpen csökkenteni kell a tárcák számát, illetve meg kell szüntetni a megbízott miniszteri posztokat. Ugyanakkor kijelentette, hogy az RMDSZ felvállalja a kormányzat felelősségét, ha a továbbiakban az európai integráció megvalósítása, az abszorbciós képesség fejlesztése, a versenyképesség, az igazságszolgáltatás reformja, a korrupció elleni harc, a decentralizáció, az infrastrukturális fejlesztés, a szociális védelem megvalósítása lesz a legfontosabb. Mint mondta, az RMDSZ nem akarta, hogy a DA Szövetség felbomoljék, de december óta, mióta a Konzervatív Párt ellenzékbe vonult, kisebbségi kormány működik, a megoldás nemcsak a Szövetségtől függ. Népújság. Elnök úr felsorolta a kormányprogram prioritásait, a kormány legsürgősebb tennivalóit. Viszont eltelt néhány hónap, mióta a Konzervatív Párt kilépett a kormányból, de a krízis és a médiacirkusz még mindig tart. Ilyen körülmények között mi lesz a programmal? Markó Béla: Ez a probléma, hogy ha a krízis elhúzódik, nem fogjuk tudni véghezvinni. Ezért kell minél hamarabb megoldani, stabil kormányt és parlamenti többséget kialakítani. Újságírói kérdésre válaszolva jelentette ki, hogy az RMDSZ nem óhajtja a koalíció jelenlegi összetételét megváltoztatni, illetve a PD-t a PSD-re cserélni, viszont a PD eddig nem mutatott sok hajlandóságot, hogy hozzájáruljon sajátos kérdések - például a kisebbségi törvény elfogadása - megoldásához. Ennél rosszabb nem lesz, ha partnert cserélnek sem, mondta, hozzátéve, hogy szeretné, ha „legalább az általános reform továbblódulna”. Megtudtuk, hogy az RMDSZ nem gondol arra, hogy kivonul a kormánykoalícióból, az ősszel kötelező módon meg kell tartani az EP- választásokat, s akár jövő tavasszal is parlamenti választásokat lehet szervezni, ami még jobb is lenne, ha a helyhatósági választások előtt megtörténne. Mózes Edith Az RMDSZ-nek nem a közösség, egy szűk csoport érdekei számítanak (Folytatás az I. oldalról) meg és uralkodj elv alapján az egyház belső megosztását követik egyes településeken olyan lelkipásztorok, akik egyben RMDSZ-elnökök is, s beindult a propaganda a jelöltség vállalása ellen. Ez menetrendszerűen várható volt, mondta, és a kommunista időszakra emlékezteti, amikor a szekuritáté mondta neki: ne avatkozz a politikába, imádkozzál. Régi szakállas módszernek nevezte, ezen a ponton próbálják támadni. Ez a jelenség jelzi, hogy mi következik a propaganda terén. Szilágyi Zsolt kijelentette: a következő hat hónap nem lesz a politikai instabilitás időszaka, tekintettel arra, hogy az RMDSZ is hozzájárult ehhez. S gyanítják, hogy az RMDSZ hasznot húz a politikai helyzetből, és nem csodálkoznának, ha a mostani koalíciós tárgyalási csomagban azt kérnk a koalíciós partnerektől, szabadítsák meg az ellenféltől. Azt kérik a politikai élet szereplőitől, a KVI-tól, tisztességesen alkalmazzák a törvényeket, és ne próbálják illegális módon felhasználni ellenük, úgy ahogy 2004-ben a PSD segítségével tették. Úgy gondolja, Tőkésnek nagyobb esélye van az Európai Parlamentbe való bejutásra, mint az RMDSZ-nek, mert könnyebben összegyűjthet kb. 200 ezer szavazatot, mint az RMDSZ az 5%-os küszöb eléréséhez szükséges 350 ezer szavazatot. Bejutása esetén Tőkés László az autonómia, illetve az erdélyi magyar közösség sajátos problémáinak a promoválása mellett Románia általános érdekeit, az ország integrálódását, a keresztény értékrendet fogja képviselni. Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: ő a leghűségesebb tagja az RMDSZ-nek, ő képviselni az RMDSZ programját. „Az RMDSZ-nek nem a közösség, hanem egy szűk csoport érdekei számítanak” - mondta. A Joseph Stein, Jerry Bock és Sheldon Hamick trió által szerzett, illetve Solem Aleichem történetein alapuló mű 1964-es első, New York- i bemutatkozása óta világsiker. Hogy miért, az ide túl hosszú történet, a tények azonban tények: telt házzal játsszák majdnem világszerte, és ez alól Marosvásárhely sem volt kivétel. A Csíki Játékszín hét végi előadásai nem mentesültek a népes publikumtól. A Hegedűs a háztetőn fogalom a musical világában, megrendezni könyökből nem lehet - a Csíkszeredai színház esetében Parászka Miklós színpadi megfogalmazásában láthattuk az előadást. A történet egyszerű: a múlt század elején egy oroszországi (ma már ukrajnai) Anatevka nevű zsidó faluban éldegél Tevje (Fülöp Zoltán), az idős és nem túl bő műveltségű, de józan paraszti ésszel (értsd mint pozitívum) megáldott tejesember, akinek öt lánya miatt fáj a feje. Férjhez kell őket adnia, ami esetükben annyit jelentett, hogy az apa megállapodik a kérővel, illetve a házasságszerzővel, és ha a vőlegény tetszik neki, akkor a frigy megköttetik. A leginkább érintettnek sok beleszólása nincs. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor a lányok ezeket a hagyományokat felrúgva, szerelemből óhajtanak férjhez menni, és kezdetét veszi a káosz családi, boldog korszaka. Cejtel (Szabó Enikő), a legidősebb lány nem akar a mészáros (Kozma Attila) felesége, lenni, a többiek pedig követik a példát. A hagyomány fontos, de más idők járnak már, hangzik el többször is, a végkifejletben pedig kitagadás, egymásra támaszkodás és kényszerű exodus fonódik össze. A csíki Hegedűst egyszerű díszlettel, minimális kellékhasználattal rendezte színpadra Parászka Miklós. Fehér vásznak zárják a színpadot és fedik a használaton kívüli tárgyakat, bútorokat, a jelenetek gyorsan váltják egymást. Mindössze a jelmezek utalnak a korra, amelyben a Fülöp Zoltán által igazán hitelesen megformált szegény öreg perel az Istennel, aki nyilván nem válaszol. Mindennek ellenére a produkció elsősorban a híre és a dalbetétei miatt igazi közönségcsábító. Jól megcsinált előadás, de nem több annál. Minden a helyén van, a kisebb ritmustalanságok és a színészek nem operettszínész-képzettsége (amely néhány orgánum esetében egész feltűnő) ellenére is, mégsem köt le, nem nyújt maradandó élményt. Musical, szórakoztató, majd tragédiába váltó zenés darab, Broadwaykasszasiker. Pont. Nb.