Népújság, 2007. december (59. évfolyam, 281-302. szám)
2007-12-03 / 281. szám
2 NÉPÚJSÁG 3., hétfő A Nap kel 7 óra 46 perckor, lenyugszik 16 óra 37 perckor. Az év 337. napja, hátravan 28 nap. étlene. Ma FERENC, OLÍVIA, holnap BORBÁLA, BORÓKA napja. FERENC: a latin Franciscus rövidüléséből keletkezett, jelentése: francia. BORBÁLA: a Barbara régi, magyaros alakja. A Barbara görög eredetű név, jelentése idegen, külföldi nő, valószínűleg a barbár szóból. Minden egy helyen megnyílt a Mures Mail A helyi építészeti stílusban elkészült ötszintes épület a város szívében található 10 ezer négyzetméter bérbe adható területtel, 50 márkanévvel csalogatja a vásárlókat. Az épület a kolozsvári Matrix Investments 15 millió eurós beruházása, a cég képviselői pedig azt ígérték, hogy 2008 februárig az aluljárót is befejezik. Talán ekkor mondható majd el, amit Dorin Florea polgármester lelkesen kijelentett: nincs többé „gödör”, véget ért a „rémálom". A Mures Mail pénteken ugyan megnyílt, de az ide érkező vásárlókat helyenként még előkészületek fogadták, az utolsó simításokat végezték egy-egy helyiségben. Mozgólépcsők szállították fel és le az embereket, ami az öt szint miatt elengedhetetlen. Ötven hangzatos márkanevet ígértek a beruházók, a minőségi termékeknek azonban áruk is van, bár a megnyitó alkalmával egy-egy cég komoly árleszállításokkal várta a közönséget. A Matrix Investments vezérigazgatója Octav-Paul Ros sajtótájékoztatón mondta el, hogy a cég tovább fejleszti a mailt, mivel a vásárlás mellett szórakozási lehetőségeket is szeretne kínálni az érdeklődőknek: a bérbe adható felületet megduplázná, irodahelyiségeket, mozitermet, szupermarketet és parkolóhelyeket építene. A tervek szerint 200 parkolóhely állna a vásárlók rendelkezésére, mindez 2009-ig készülne el. A mail melletti épületek felvásárlásában a cég nem érdekelt, a beruházásokat ezek mellé tervezik — jelentette ki a Népújság kérdésére. Az aluljáró építését 2008 februárjáig befejeznék, a szerződés feltételeit betartva. Alin Zecheriu kereskedelmi igazgatóismertette a kereskedelmi központ emeletein levő üzlettípusokat, márkaneveket, szolgáltató cégeket, hangsúlyozva: közvetlen vagy közvetett módon 300 munkahelyet teremtett a Mures Mall. Mario George Kuibus építész hangsúlyozta, a helyi építészeti stílusnak akartak megfelelni, ami nem kis kihívás volt, hiszen nem messze található a Kultúrpalota, a Városháza impozáns épülete. Grazhoz hasonlította a várost, ahol meg kell tartani a helyi önazonosságot, a hagyományokat. Dorin Florea a polgármesterek rémálmának nevezte azt a helyet, ahova a ma il épült, a jelenlegi önkormányzat sikerének nevezve a beruházás megvalósulását, mivel harcolniuk kellett a mentalitásokkal, az „örök gödörrel”. A polgármester ismételten a tervei akadályoztatásáról szólt, többek között arról, hogy a Poklos-patak befedésének fontosságát a Vízügyi Igazgatóság nem érti meg, de talán ezer évben egyszer mégiscsak sikerül ezt elérnie. Antalfi Imola Frunda helyett Winkler megy az Európai Parlamentbe (Folytatás az 1. oldalról) A politikus elmondta az RMDSZ Kolozsváron ülésező állandó tanácsának megbeszélése után: csütörtökön felkérték Frundát, vállalja el az Európa Tanácsban a jogi bizottság elnöki tisztségét, ami nagyon fontos megbízatást és nagy elfoglaltságot jelent, ezért adják át európai parlamenti mandátumát másnak. Rámutatott: Frunda kérte, hogy folytathassa munkáját az Európa Tanácsban (ET), ahol nagy tekintélye van, s ennek köszönhetően kapta a felkérést. Kelemen Hunor szerint várhatóan kedden ki is nevezik Frundát erre a posztra. Az ügyvezető elnök elmondta: azért döntöttek a jelöltek cseréje mellett, mert jelenleg az ET-nek nagyobb a súlya emberjogi és kisebbségi kérdésekben, mint az Európai Parlamentnek, s az RMDSZ-nek is fontos, hogy legyen tisztségviselője ilyen magas pozícióban. Kelemen elmondta az MTI kérdésére: még nem döntöttek, hogy kit jelölnek a bukaresti informatikai minisztérium élére, amely Winkler távozásával megüresedik. Winkler Gyula szombaton elküldte lemondását a távközlési miniszteri tisztségből, áll a távközlési és számítástechnikai tárca közleményében. Winkler november 30-án írta alá lemondását a kormányból, hogy kt tudja venni az európai parlamenti képviselői tisztséget. Marosvásárhelyen is megünnepelték december elsejét Most egy éve izgatottan vártuk, hogy az európai nagy család befogadjon. Az örömteljes esemény óta Románia folyamatosan botladozik a fejlődés útján. December elsején a középszerűség és fásultság megszüntetésére, emberi méltóságunk visszaszerzésére, illetve arra kell törekednünk, hogy ne valljunk többé szégyent Európában - ezekkel a szavakkal intette összefogásra Marosvásárhely polgármestere a Győzelem téri Latinitás emlékműnél december 1- jén összegyűlteket. A megyei tanács alelnöke, Alexandra Petra Fratean ünnepi beszédében arra kérte az egybegyűlteket, legyenek büszkék kultúrájukra és nyelvükre, hiszen ez teszi őket értékessé az európai családban. Ciprian Dobre prefektus párhuzamot vont 1918 és 2007 között, hangsúlyozva, hogy Románia most is ugyanúgy" Európa szövetségese, mint 89 évvel"ezelőtt. Ezt követően az újjáalakult marosvásárhelyi katonazenekar akkordjaira a városi és megyei önkormányzat, közintézmények, szervezetek, tanintézmények és politikai pártok képviselői elhelyezték koszorúikat a Latinitás emlékművénél. A szombat délelőtti ünnepség a szokásos katonai parádéval zárult. Idén először a felvonuláshoz csatlakozott a Sürgősségi Esetek Területi Felügyelőségének hatáskörébe tartozó csendőrség, tűzoltóság, közösségi rendőrség és rohammentő-szolgálat. Az egész napos rendezvénysorozat a Kultúrpalota Tükörtermében folytatódott, ahol a főispán a megye néhány személyiségének érdemoklevelet és a marosfelfalui fibulát ábrázoló kitüntetést adott át. Idén dr. Vasile Bud sebészprofesszor, a Maros Megyei Orvosi Kollégium elnöke, Csíky Boldizsár zeneszerző, Vasile Gliga mérnök, a szászrégeni Gliga Group hegedűkészítő gyár igazgatója, dr Hecser László Lóránt, a Marosvásárhelyi Igazságügyi Orvostani Intézet igazgatója, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Igazságügyi Orvostani Tanszékének vezetője részesült elismerésben. Ez alkalommal a város kiválóságai közé emelték azt a három fiatalembert is, akik 2007. október 25-én éjszaka megmentették a Maros folyóba esett kisbusz 6 utasának életét. Nagy Székely Ildikó TUDÓSÍTÁSOK _5______ _______/ _____ A HÉT VÉGÉN TÖRTÉNT Markó: Az erdélyi magyarság továbbra is az RMDSZ-re bízta a politikai egység megőrzésének feladatát (Folytatás az 1. oldalról) Az RMDSZ elnöke úgy vélekedett, ez a győzelem annál is értékesebb, mivel most is sokan voltak olyanok, akik mindent megtettek, hogy az RMDSZ ne érje el az öt százalékos küszöböt, és ne küldhessen képviselőket az Európai Parlamentbe. Elmondta azt is, bár országos szinten jól szerepelt az RMDSZ, a szintén pénteken ülésező Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT), valamint a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) alakuló ülésén is alapos elemzést kell készíteni arról, hogyan teljesítettek a szövetség területi szervezetei a kampány során. Leszögezte, a SZÁT ülésén javasolni fogja, hogy rendeljenek el tisztújítást azokban a szervezetekben, amelyek gyengén szerepeltek a választásokon, álláspontja szerint ugyanakkor a szövetségnek jutalmaznia, értékelnie kell mindazok munkáját, akik mindent megtettek a választások sikeréért.. Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, természetesnek tartja, hogy el kell marasztalni azokat a szövetségi politikusokat is, akik a kampány során az RMDSZ ellen dolgoztak. Semmilyen politikai jelentősége nincs annak, hogy Toró Tibor velünk vagy ellenünk kampányolt, az ő esete nem politikai, hanem alapvetően erkölcsi kérdés. Nem tudjuk ugyanis túltenni magunkat azon, hogy a képviselő nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy az RMDSZ a hibás a Tőkés Lászlóval való megállapodás meghiúsulása miatt, holott ő is tudja, hogy ez épp fordítva igaz- szögezte le. Markó Béla úgy értékelte, a november 25-i választások jelentősége túlmutat az európai parlamenti képviselet kérdésén: ez álláspontja szerint bizalmi szavazás volt, a magyarság túlnyomó többségének támogatása pedig erős hátteret biztosít ahhoz, hogy a szövetség erős, befolyásos szereplő maradjon a román politikai életben. Az elnök kifejtette, ez a nagyfokú támogatás egyben azt is jelenti, hogy az erdélyi magyarság továbbra is az RMDSZ-re bízta a politikai egység megőrzésének feladatát, ezt pedig a szövetségnek teljesítenie kell. A kérdés csupán az, hogy most kivel kell tárgyalni a magyarság egységéről: Tőkés Lászlóval, Szász Jenővel vagy a Fidesszel - tette fel a kérdést Markó Béla. Rámutatott: a szélsőségesen nacionalista pártok, a Nagy-Románia és a Konzervatív Párt választási kudarca azt mutatja, hogy magyarellenes retorikával, populista szólamokkal ma már nem lehet szavazatokat szerezni. Megítélése szerint beigazolódott az is, hogy rendkívül szerencsétlen döntés volt az európai parlamenti választások és az államfő által kezdeményezett népszavazás egyidejű megszervezése, ez ugyanis zavart keltett a választók körében, és emellett mindkét választás súlyát csökkentette. A népszavazás kudarca egyben azt is jelenti, hogy immár semmi akadálya az egyfordulós egyéni körzetes választási rendszer alkalmazásának, mint fogalmazott, most már azt várják, hogy az államfő is aláírja a kormány által kidolgozott törvényt. Kelemen Hunor ügyvezető elnök azt hangsúlyozta, az RMDSZ elérte a kampányban kitűzött céljait, elérte az öt százalékos küszöböt, megőrizte a magyarság támogatását, és ennek köszönhetően most legkevesebb két képviselőt küldhet Brüsszelbe. A politikus elmondta, a szövetség pozitív kampányt folytatott: az ellenfelek lejáratása helyett a lakosság problémáiról, az embereket érdeklő kérdésekről beszélt, arról, hogy milyen lehetőségeket kínál az Unió az erdélyi magyaroknak - fogalmazott az ügyvezető elnök. Kelemen elmondta azt is, nem meglepő, hogy az MPSZ-nek olyan hosszú idő alatt sikerült csak összegyűjtenie a 25 ezer aláírást, az viszont annál meglepőbb, hogy programjukban egy mondatban sem szerepel az autonómia célkitűzése: egy szó sincs sem a kulturális, sem pedig a területi autonómiáról, mutatott rá Kelemen Hunor. Hozzátette, hazudtak mindazok, akik a párt bejegyzéséhez szükséges aláírásokat gyűjtötték, hiszen végig a területi autonómia mellett kampányoltak. Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsának közleménye A Szövetségi Állandó Tanács soros ülésén a következő döntéseket hozta: 1. Az RMDSZ folytatja a párbeszédet az egyházakkal, a civil szervezetekkel, illetve a szövetségen kívüli politikai csoportosulásokkal. 2. Szükségesnek tartjuk a további együttműködést a román pártokkal a reformfolyamat folytatása és az elmúlt időszakban felerősödött magyarellenes kezdeményezések visszaszorítása érdekében. 3. A SZÁT tudomásul vette az udvarhelyszéki RMDSZ elnökségének lemondását, ugyanakkor, tekintettel a választásokon elért gyenge eredményekre, felszólítja az alsó-háromszéki és felső-háromszéki területi szervezet vezetőit, hogy írják ki a tisztújítást. A SZÁT felkéri az RMDSZ minden területi és helyi szervezetét, hogy elemezzék a választási eredményeket, és hozzák meg a szükséges intézkedéseket. 4. A SZÁT az udvarhelyszéki RMDSZ kezdeményezésére megbízza az Ügyvezető Elnökséget, hogy folytasson konzultációkat az érintett területi szervezetekkel Hargita, Kovászna és Máramaros megyében a hatékony, egységes megyei RMDSZ-szervezetek létrehozásáról. 5. Az RMDSZ megkezdi a felkészülést a 2008-ban sorra kerülő önkormányzati választásokra. Felkérjük területi és helyi szervezeteinket, hogy elemezzék polgármestereink és tanácsosaink tevékenységét. A Szövetségi Képviselők Tanácsának januári ülésén napirendre tűzzük az önkormányzati jelölési kritériumok elfogadását. 6. Mivel Frunda Györgyöt felkérték, vállalja el az Európa Tanács jogi bizottságának elnöki tisztét, az Állandó Tanács, figyelembe véve, hogy ez a tisztség az egész hazai magyarság számára fontos, egyetért azzal, hogy Sógor Csaba és Winkler Gyula képviselje az RMDSZ-t az Európai Parlamentben. Döntésünk meghozatalakor figyelembe vettük a szórványban élő magyar közösségek hangsúlyosabb képviseletének az igényét és a szakmaigazdasági szempontokat is. Meggyőződésünk, hogy a két fiatal politikus nemcsak ennek a rövid, másfél esztendős mandátumnak az idejére, hanem hosszú távon is elkötelezetten fogja képviselni a magyar választók érdekeit. Tőkés: magyar-magyar integráció zajlik (Folytatás az I. oldalról) önbizalommal teli, reményteljes politizálásra, ez érlelődik Erdélyben és Magyarországon is. A politikus szerint EP-választási győzelme beleillik a Fidesz európai parlamenti győzelmének és a 2006- os önkormányzati választáson aratott győzelmének sorába. A Fidesz és a KDNP nagy kockázatot vállalt, hogy őt támogatta, de megerősödve kerültek ki ebből a kockázatvállalásból - tette hozzá Tőkés László. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke felszólalásában elmondta: a Fidesz elnökségének dörítése alapján támogatta a párt Tőkés László jelelöltségét, és többek között az EP- képviselőik is kampányoltak a református püspök mellett. A Fidesz elnöke szerint az ellenfeleik minden vádja visszahullott a saját fejükre, így például az a vád, hogy a „kismagyarországi” politikusok beleavatkoztak a romániai választásokba, az ellenfeleknek nem sikerült diszkreditálni a szabad választás eszméjét sem. 2007. december 3., hétfő MP* • A Dél-erdélyi Electrica Rt. Maros megyei kirendeltségének szászrégeni elosztóközpontja értesíti a fogyasztókat, hogy december 3. és 8. között a 20 kV-os hálózaton végzett javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás a következő településeken: Pop Dorin Dumitru mérnök, a szászrégeni elosztóközpont vezetője Település neve dec. 3 dec. 4 dec. 5 dec. 6 dec. 7 dec. 8 Görgényüvegcsűr - 8-17 - 8-17 8-17 Kásva - 8-17 - 8-17 8-17 Görgényorsova - 8-17 - 8-17 8-17 Szécs - 8-17 - 8-17 8-17 Libánfalva - 8-17 - 8-17 8-17 Toka - 8-17 - 8-17 8-17 Erdődubiste - 8-17 - 8-17 8-17 8-17 Uricse - 8-17 - 8-17 ~ 8—17 8-17 Isticeu - 8-17 - 8-17 8-17 8-17 Erdőlibánfalva - 8-17 - 8-17 8-17 8-17 Fancel - 8-17 - 8-17 8-17 8-17 Sírod - 8-17 - 8-17 8-17 8-17 Nagypatak - 8-17 - 8-17 8-17 8-17 Laposnya - 8-17 - 8-17 8-17 8-17