Népújság, 2008. november (60. évfolyam, 257-281. szám)
2008-11-01 / 257. szám
2 NÉPÚJSÁG HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK NOVEMBER Megkezdődött a kárpótlások kifizetése A várakozás ellenére tegnap nem volt zsúfoltság a CEC Banknál, habár megkezdték a Dacia gépkocsikra befizetők kárpótlásának a kifizetését. A kifizetések programálás szerint történnek, naponta közel száz személy kapja meg a neki járó összeget, amely átlagban 21 ezer lej. Megemelik a bérletek árát Január elsejétől közel 25 százalékkal emelkedik a marosvásárhelyi közszállítási járművekre érvényes bérletek ára - döntött csütörtöki soros ülésén a helyi tanács. Bakos Levente tanácsos lapunknak elmondta, az áremelés a jegyek á árát nem érinti, ami továbbra is 1,5 lej. A bérletekért azonban január elsejétől már többet kell fizetni: az egy vonalra érvényes havi bérlet ára az eddigi 45 lejről 57 lejre nő, míg a fél hónapra szólóért 35 lejt kell fizetni jövő évtől. A két útvonalra érvényes utazási igazolványért egy hónapra 73 lejt, míg fél hónapra 50 lejt kell majd fizetni. Az összes útvonalra szóló havi bérlet árát 80, míg a fél haviét 52 lejre emelik január elsejétől. Bakos Levente ugyanakkor azt is elmondta, hogy a tanács úgy döntött, az egy járatra érvényes bérlettel ezután bármelyik, ugyanazon a vonalon közlekedő járatra is felszállhatnak az utasok. Marosvásárhelyen és Szászrégenben ma nem lomtalanítanak Marosvásárhely és Szászrégen ma nem vesz részt az országszinten megszervezett lomtalanításban - tájékoztatott a Megyei Környezetvédelmi Ügynökség. Mint ismeretes, a Környezetvédelmi Minisztérium országos kampányt kezdeményezett, amely keretében minden hónap első szombatján elszállítják az összegyűjtött és a kijelölt helyekre kihelyezett elektronikai hulladékot. Ma második alkalommal szerveznek lomtalanító akciót, azonban megyénkben csak Segesvár és Dicsőszentmárton vesz részt ebben, ugyanis Szászrégenben most ért véget a nagytakarítás, amely során begyűjtötték a hulladékokat. Marosvásárhely pedig ezúttal nem kívánt részt venni a programban. Újra egységes dolgozatok Novemberben ismét kezdetét veszi az egységes dolgozatok időszaka a VII. és Vili. osztályosok számára. November 25-én anyanyelvből, december 3-án román nyelv és irodalomból, 11-én matematikából, 16-án pedig választás szerint történelemből vagy földrajzból vizsgáznak a tanulók. Több mint háromezer diák kap líceumi pénzt Október 29-én függesztették ki a tanintézetekben a Líceumi pénz című program keretében támogatásra jogosult diákok névsorát, és ebben a tanévben közel 3400 diák kapja meg a havi 180 lejes anyagi támogatást. Mint köztudott, az Oktatásügyi Minisztérium által kezdeményezett program révén azokat a középiskolás diákokat támogatják, akik családjában az egy főre eső bruttó havi jövedelem nem haladja meg a 200 lejt. Az elmúlt tanévben több mint kétezer tanuló kapott líceumi pénzt - tájékoztatott Adina Pál sajtószóvivő. Tudományos eszmecsere November 4-én 17 órától dr. Benedek Imre vezetésével tudományos eszmecserére kerül sor az Intervencionális Kardiológiai Klinika kurzustermében, ahol a romániai és európai szintű kutatások aktuális problémáiról, valamint az ezekkel kapcsolatos jövőbeli elképzelésekről értekeznek. A tanácskozás meghívottjai prof. dr. Lányi Szabolcs, a Csíkszeredai Sapientia EMTE professzora, Frunda György európai szakértő és Borbély László képviselő. Országos egyetemista szatíra- és humorfesztivál November 7-9. között kerül sor a Marosvásárhelyi Diákház által szervezett tizedik országos egyetemista szatíra- és humorfesztiválra. Pénteken 18 órától megnyitó, melyet a versenyben részt vevő előadások követnek. Szombaton 14 órakor kerül sor a beérkezett karikatúrákból és humoros fotókból összeállított tárlat megnyitására, valamint Dul László marosvásárhelyi karikaturista egyéni kiállításának megnyitójára. A 18.30 órakor kezdődő gálaest a nyertesek díjazásával zárul. A versenyben több kategóriában mérik össze tehetségüket a résztvevők: karikatúra, humoros irodalmi alkotások, képek és videoklipek, valamint pantomimok, humoros táncok, szatirikus énekek, szatirikus és humoros jelenetek kerülnek bemutatásra. A versenyben részt vesznek egyéni versenyzők, párosok, valamint csapatok az ország több mint tíz egyetemi központjából. ______________________________Hírszerkesztő: Menyhárt Borbála váltóegység______ dollár euró 100 forint 2008. október 31. V A ~ V I A V I A CRISALFA 2,80 2,92 3,62 3,73 1,40 1,49 GULDEN ~ 2,81 2,90 3,62 3,72 1,38 1,49 LEUMI BANK____________2,81 2,93 3,59 3,70 CARPATICA__________ 2,75 2,84 3,60 M8 I I IDM 2,62 2,88 365 313 L14 1,46 __ _ _....BNR.....“ Z 2,87 ~] ....3,66 1,40 1., szombat A Nap kel 7 óra 3 perckor, lenyugszik 17 óra 11 perckor. Az év 306. napja, hátravan 60 nap. éUeAÁ&! Ma MARIANNA, holnap ACHILLES napja. ACHILLES: a görög Achilleus lati nosított alakja. Jelentése: a kígyó fia. Kitartanak a tanügyiek A Szabad Tanügyi Szakszervezeti Föderáció (FSSZ) november 10-ére figyelmeztető sztrájkot helyezett kilátásba, folyó hó 18-ától pedig általános sztrájkot hirdetnek. Amennyiben a politikai-szociális események történésében kedvező változás következik be, a tiltakozó akciók menetrendjén változtatnak - derül ki abból a közleményből, amelyet a FSLI elnöke, Aurel Cornea juttatott el lapunkhoz. A föderáció tagjainak országos kollégiuma csütörtöki ülésén tárgyalta meg a kormánynak a tanári bérekkel szembeni álláspontját. Úgy vélik, hogy Calin Popescu Tariceanu államfőnek a pedagógusok kötelező normájára, illetve a különjuttatásaikra vonatkozó kijelentései megtévesztő aljasságok, amelyek a közvéleményt hivatottak félrevezetni. Meglátásaik szerint a kormány által ellogatott sürgősségi kormányrendelet, amely az oktatók bérének emelésére vonatkozó jogszabály alkalmazását jövő év április elsejére halasztotta, nem egyéb egy megsemmisítő rendeletnél. A közlemény továbbá arra is kitér, hogy a kormány részéről érkező sértések minősíthetetlenek, és azt bizonyítják, hogy a kormányzáson lévők teljes megvetést tanúsítanak a pedagógusokkal szemben. A FSSZ ülésén az illetékesek arról döntöttek, hogy beadványt továbbítanak az Európai Parlamenthez, illetve panaszlevelet a Nemzetközi Munkaszervezethez, tiltakozva a tanári fizetésemelések elhalasztásáról szóló kormányrendelet ellen. Továbbá sztrájkőrséget fognak állni a szenátus épülete előtt amikor a tanári fizetésemelések befagyasztását előíró jogszabályt tárgyalják. A Szabad Tanügyi Szakszervezeti Föderáció úgy döntött, hogy november 10-én 12-14 óra között figyelmeztető sztrájkot tartanak és november 18-ától meghatározatlan időre általános sztrájkba kezdenek. (berekméri) HIV-tájékoztató kampány a főtéren A Mellettetek Alapítvány tegnap Marosvásárhely főterén tájékoztató kampányt szervezett, amely alkalomból Halloween jelmezbe öltözöttek a járókelőknek a HIV-fertőzéssel kapcsolatos információkat tartalmazó szórólapokat osztogattak. Ugyanakkor kiállították azokat a dísztárgyakat (gyertyák, képkeretek, naptárak), amelyek az alapítvány által működtetett védett műhelyekben készültek és amelyeket az arrajárók meg is vásárolhattak. Fotó: Szász Károly / Asztrológia neked Könyvbemutató a Bernády Házban Mindenképpen okkult tudomány, ám hogy a jelző pozitív avagy negatív, afölött már megoszlanak a vélemények. Mindenesetre a legrégebbiek egyike, egyidős a civilizációval. Művelői egykoron a legmagasabb körökhöz tartozók voltak, ma inkább különcnek tartják őket, netán sarlatánnak. Az idők változásával párhuzamosan az asztrológia marad, és borzolja némelyek kedélyeit: hisznek benne, nem hisznek benne, jó mókának tartják, komoly tudománynak, vagy éppen az ördög művének. Tóth Sándor asztrológus első kötete erről (is) szól. A Mentor Kiadó gondozásában megjelent Asztrológia neked című könyv Bernády Ház-beli bemutatójára a mélyen tisztelt telt ház volt kíváncsi, jelezve: ma sem lanyhult a csillagjós-tudomány iránti érdeklődés. - Az asztrológia reneszánszát éli - mondta Tordai Zoltán, a kötet méltatója. De tudomány-e az asztrológia? Mit nevezünk tudománynak? Az asztrológia nem lineáris, hanem függőleges, nem véletlenül hívták a tudományok királynőjének. Szimbólumokat használ, analógiákat állít föl. Nézzünk csak három dátumot: 1781 - majdnem száz évvel a newtoni törvény után. Ettől az időtől kezdődik a materialista tanok világhódítása. Az ember kezdi elveszíteni a kapcsolatot a lelkével. Kezdünk eszközzé válni. 1846 — nagymértékben elkezdődik az iparosítás, a vegyszerek gyártása, a nagyüzemek létrehozása. Illúziók gyártása, deperszonalizálódás. 1930 - az ipar már elveszíti kézműves jellegét, megalakulnak a konszernek, létrejönnek az arctalan eminenciások. Az embernek nincs már ellenállása. És nincs most sem, nem dobott senki mentőövet. Ami érdekes ezekben a dátumokban: mindhárom az utolsó három transzcendens bolygó felfedezésének az éve. Az asztrológia az ezotéria alapműve. Az ezotéria pedig másik gondolkodást jelent: senki sem hibás azért, ahol van. De ami az emberrel történik, azért csak saját maga a felelős. Nem ébredett rá, hogy lépni kell, akkor, amikor kellett volna. Elveszítettük a kapcsolatot a kozmosszal. Jung mondta: az Olimposz istenei beköltöztek az ember tudatalattijába. Az asztrológia ezeket az isteneket a felszínre tudja hozni. Ha valaki alkalmazza a tanácsait, ahogyan ennek a könyvnek a tanácsait is, akkor képet kap önmagáról - mondta a méltató, majd a szerző szólt könyvéről. - Elkezdtem tanítani az asztrológiát. A tanítványaimnak írtam jegyzeteket, három ilyen jegyzetből állt össze a kötet. Nincsenek benne számítgatások, ezt elkerültem. Ez egy asztrológia tankönyv. Olyan, amely olvasható, élvezhető, érthető. Aki csak azért olvassa, hogy jobban megértse az asztrológiát, annak is jó. Aki meg akarja tanulni a horoszkópkészítés tudományát, annak is. Hiszen az asztrológia ősi, okkult, tehát tapasztalati tudomány, amely a ma embere számára is hozzáférhető - hallottuk a szerzőtől, aki ismertette az asztrológia szimbólumrendszerének tizenkét archetípusát, megköszönte Kuszálik Péter korrektornak és Orbán László szerkesztőnek az együttműködés, illetve a közönség számos kérdésére válaszolt. Közöttük az elkerülhetetlenre is: a hit és az asztrológia, Isten és az okkult tudomány kapcsolatának kérdésére. Az első lélegzetvétellel születünk és az utolsó kilégzéssel halunk meg. A világ egy nagy kilégzés. Isten szereti az asztrológiát, nem zárja ki egymást a kettő. A nyugat-európai tradicionális asztrológiát papok és szerzetesek találták ki, ők is művelték. Azt pedig nem mondanám, hogy Aquinói Szent Tamás az ördöggel cimborált volna... Nagy Botond mi Mindenszentek Valahányszor elmondjuk, elimádkozzuk a Hiszekegyet, az Apostoli hitvallást, abban megvalljuk: „hiszem a szentek egyességét (egységét) ". A szent írás a Krisztushívőkről úgy beszél, mint szentekről. Akik elfogadják Jézust ,Krisztusnak azaz Messiásnak az Úr Fölkentjének Isten fiának, azok alkotják a „szentek közösségét". Az idő teltével a Krisztus-hívők is meghaltak de mivel életükben Krisztushoz tartoztak halálukban, mely a földi életből átmenet az örök életben is Krisztushoz tartoznak. Tehát egységesen vannak velünk, mi velük később a tömeges- és érdek-,, megtérések" következtében nem minden Krisztus-hívőről lehetett, lehet elmondani, hogy szent, ezért a szent fogalmát eredeti értelmében használták és csak azokat nevezték szentnek akik életükkel valóban kitűntek Isten- és emberszeretetükkel társaik közül. így alakult ki az egyház hármas tagozódottsága: a földön élők alkotják a „küzdő egyházat”, az elhunytak akik a „tisztító tűzben", az átmeneti állapotban vannak alkotják a „szenvedő egyházat”, és akik egészen Krisztusnak áldozták életüket (a mai értelemben vett szentek és boldogok) alkotják a „megdicsőült egyházat”. E három „egyház" alkotja Jézus Krisztus egyházát és róla valljuk a „szentek közösségét ”. Mindenszentek tulajdonképpen a megdicsőült egyház ünnepe, melyet IV. Gergely pápa (824-844) helyezett át, május 31-től november 1- jére. Épp a „szentek közössége" dogmából következik hogy mindenszentek másnapja, november 2-a a szenvedő egyház napja, halottak napja. Mivel ősi - zsidó - hagyomány, a napnak estével kezdése, ezért a mindenszentek estéje már a halottak napjának vigíliája. Ezért vonulunk ki november elsején, a vigíliát még elébb hozva, a temetőkbe, szeretteink sírjához, hogy lerójuk kegyeletünket. Itt így ismét találkozik a „teljes egyház": a szenvedő egyház - szeretteink - akikért a szentek közbenjárását is kérve imádkozunk mi, akik a küzdő egyházat alkotjuk és a megdicsőült egyház, a szentek, akik Istennél szüntelenül közbenjárnak értünk és a tisztító tűzben szenvedő lelkekért. Halottak napját és mindenszentek ünnepét nagyon sokszor össze is keverik, összemossák nagyon sokan. No, meg a katolikus egyház tanításáról nagyon sokan nem is tudnak, nem is akarnak tudni. A hitletétemény elfogadásának vagy elutasításának tiszteletben tartásával álljunk meg szeretteink sírjánál, és kiki hite szerint adjon hálát Istennek, hogy együvé tartozzunk a földi életben és kérjük őt, hogy együtt lehessünk majd az örökkévalóságon át. Hálánk, tiszteletünk jeleként helyezzük el a tisztelet, kegyelet virágait és imádságos lelkülettel gyújtsuk meg az örök világosságot - Krisztust - jelképező gyertyát, mécsest, és közben mondjuk vagy gondoljuk: „Adj, Uram, örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki". Baricz Lajos 2008. november 1., szombat